Csaligyártási ötletek – készítsd el!

Csaligyártási ötletek – készítsd el!

Mi, pontyhorgászok szeretünk a különböző csalizási szisztémákon elmélkedni, de leggyakrabban az okozhat dilemmát, hogy milyen ízvilágú gyári, kész bojlit is vigyünk magunkkal egy-egy horgászatra. Ha végül bizalmat szavazunk egy általunk jónak vélt és a túráinkon is bevált csalinak, az minden bizonnyal hosszabb időn át társunk lehet. Azonban sokan szeretik otthon, időt, energiát és munkát nem sajnálva „legyúrni” a pontycsemegéket…

Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, számomra az egyik legkedveltebb elfoglaltság az otthoni csalikészítés. Imádok ötletelni az ízvilágokon, az alapanyagok pontos arányainak összeállításán és az általam kigondolt receptúrák megvalósításán. Engem például igencsak jóleső érzéssel tölt el az, amikor megszólal a kapásjelző, mert ez azt jelenti, hogy a halak értékelték erőfeszítéseinket, tehát a megálmodott csalink működik.

A saját fantáziánk alapján elkészített csalikkal…
… édesebb a siker íze

Természetesen mindenki másképp csinálja, másra esküszik, és lehetőségeihez mérten igyekszik az elképzelt bojlit elkészíteni. Ebben az írásban megosztok néhány olyan receptet, amelyek az elmúlt években horgásztársaimnak, valamint jómagamnak is bizonyítottak. A CCMoore ebben kiváló segítség, hisz az óriási termékpalettán mindenki megtalálhatja a számára megfelelő összetevőket. Talán felsorolni is nehéz lenne, mi minden található meg a gyártó cég kollekciójában. Hallisztek, növényi összetevők, madáreleségek, különleges adalékok, koncentrált porkivonatok, folyékony aromák, illóolajok, és még rengeteg kimagasló élelmiszertisztaságú alapanyag képezi részét a palettának. A csaligyártó cég évek óta az egyik legjobb a piacon. Népszerűsége évről évre folyamatosan nő. A CCMoore sikerességét nemcsak a kimagasló minőségű alapanyagainak köszönheti, hanem többek között annak is, hogy már közel harminc országban érnek el vele kiváló eredményeket a pontyozók szerelmesei!

Az alapanyag-választék több mint lenyűgöző

Viszont azoknak a horgászoknak, akiknek nem áll módjukban saját csalit elkészíteni, bátran ajánlom a gyári bojlikat. A CCMoore kész „golyói” évek óta remek eredményeket produkálnak a pontyozásban, beleértve mind a hazai, mind pedig a külföldi vizeket. Bízvást állíthatom a magam és csapattársaim nevében, hogy tökéletesen megbízhatunk bennük. Összetételük és a beltartalmuk nemcsak kimagasló, de a különböző speciális gyártási technológiáknak köszönhetően e csalikkal kiváló minőség is kerül a boltok polcaira. Így a horgásznak nincs más dolga, mint levenni onnan, és irány a vízpart! Sokunknak ez a legkényelmesebb, legkönnyebb és legkifizetődőbb megoldás.

A kész pakk: mix és folyékony adalék

 

Ha valaki esetleg még kevés tapasztalattal rendelkezik a különböző bojlik elkészítésben, vagy inkább a gyártó cég kész mixeihez ragaszkodik, azok figyelmébe a kész „pakkokat” ajánlom. Ezek ugyanazokat az összetevőket tartalmazzák, mint a gyári bojlik, semmi más nem kell hozzá, csak tojás (méretüktől függően 8-9 db) és a folyékony adalék. Óriási előnye a gyári golyókkal szemben, hogy több készülhet a bojlikból, mivel az 1 kg-os mix kb. 1,3-1,4 kg csalit eredményez. Az 5 és 10 kilóból 6,5-7 kg, illetve akár 13-14 kiló is összejöhet. Éppen ezért az ár szempontjából sokkal gazdaságosabb. A kiválóan formázható mixet nagyon könnyű összedolgozni, így gyorsan elkészülhet. A gyártó felhívja a figyelmet arra, hogy nem érdemes „felturbózni, feltuningolni” ezeket a keverékeket, mert ez így tökéletes. Azonban többen kísérletezgetnek vele egészen jó eredményeket felmutatva. Az egyik ilyen bemutatni kívánt recept is pont ilyen, mindenféle túlbonyolítások nélkül. A vásárlóinktól, akik már kipróbálták ezt a receptet, igazán remek visszajelzések érkeztek.

Bordás Józsi előszeretettel és igen eredményesen használja a gyári bojlikat
Az általunk favorizált recept folyékony és száraz összetevői

 

Száraz alapanyagok:

  • 40 dkg Equinox bázis mix
  • 40 dkg Herring Meal (hering, tőkehal, kapelán vegyes halliszt)
  • 10 dkg Soya Flour (szójaliszt)
  • 10 dkg Aian Spice Meal (ázsiai fűszer keverék)
  • 2 ek. só
  • 2 g Ultrasweet (édesítő keverék)

Folyékony összetevők:

  • 8-9 db közepes méretű tojás
  • 25 ml Pure Salmon Oil (tiszta lazacolaj)
  • 25ml Liquid Liver (folyékony májkivonat)
  • 1 ml Super Spice Blend (fűszeres illóolaj)

Kezdődhet a munka!
Nekem egy késő őszi túrán…
… Tominak pedig nyár derekán is bizonyított az általunk kikísérletezett bojli

Az évek hosszú során megfigyeltük, hogy a magas halliszt-tartalommal rendelkező csaliknál remekül működnek a különböző gyümölcsös háttérízek, jelen esetben a szilva, amely az egyik legnépszerűbb a kellemes illatú aromák között. Ez a különleges kombináció a melegebb vizekben, valamint az őszi horgászatoknál is remekül teljesített. És íme, a recept:

Száraz alapanyagok

  • 40 dkg Moores Clo (tojás és növényi liszt keverék)
  • 20 dkg Lt/94 (alacsony hőkezelésű halliszt)
  • 20 dkg Pre-Digested Fishmeal (előemésztett halliszt)
  • 10 dkg Marine Pellet Powder (darált halibut pellet por)
  • 10 dkg Soya Flour (szójaliszt)
  • 2 ek. só
  • 2 g Ultrasweet (édesítő keverék)
  • 10 g Betain (étvágyfokozó)
Folyékony adalékok

  • 100 ml Odyssey XXX Liquid
  • 8 ml Plum Essence (szilva aroma)
  • 8-9 db közepes méretű tojás

A halas-kagylós-szilvás ízvilág nagyon fogós a nagy mélységű bányatavakon
A receptet Sanyi is előszeretettel használja, nem is akármilyen eredménnyel

A gyűjteményem utolsó receptje egy tipikus tavaszi bojli, amely kevés hallisztet, rengeteg növényi lisztet és magas százalékban fehérjeforrásokat tartalmaz. Szezonkezdéskor soha nem indulok el nélküle! Való igaz, hogy viszonylag sok összetevőt tartalmaz, ennek ellenére véleményem szerint megéri elkészíteni.

Jó társaságban könnyen repül az idő

 

Száraz összetevők

  • 20 dkg Tigernut Flour (tigrismogyoró liszt)
  • 10 dkg Meggablend (madáreleség + piskóta őrlemény)
  • 10 dkg Semolina (búzadara)
  • 10 dkg Soya Flour (szójaliszt)
  • 15 dkg Moores CLO
  • 5 dkg Vitamealo (sovány tejpor)
  • 10 dkg Supergold 60 (kukoricaprotein)
  • 3 dkg Blood Plasma (vérplazma Por)
  • 5 dkg C.S.L. Powder (kukoricacsíra por)
  • 2 dkg Pure Liver Powder (sertésmáj por)
  • 10 dkg Standard Fishmeal (natúr vegyes halliszt)
  • 2 ek. só
  • 2 g Ultrasweet

Folyékony adalékok

  • 20 ml C.S.L. (kukoricacsíra likőr)
  • 30 ml Amino Blend (édes-krémes amino komplex)
  • 25 ml Hemp Oil (kendermag olaj)
  • 8 ml Ultra Plum Essence (édes szilva aroma)
  • 8-9 db közepes méretű tojás

A recepteknél igyekeztem három különböző ízvilágot összeszedni, évszakoknak megfelelően, különböző hőmérséklettel rendelkező vizekhez. Mindegyikük tartalmas, könnyen és gyorsan emészthető, így a pontyokat nem fogja eltelíteni. Ezek a mennyiségek 1 kg bojli elkészítésére vonatkoznak, aki viszont ennél többet szeretne, annak pofonegyszerű a dolga: ha pl. 5 vagy 10 kg csalit szeretne elkészíteni, akkor ennek megfelelően kell a mennyiséget öttel, ill. tízzel szorozni. A nagyobb kiszerelések előnye, hogy jóval kedvezőbb árban kerülnek forgalomba. Sok esetben ketten, hárman is összefognak, együtt veszik meg és készítik el a golyókat, ami nemcsak, hogy egy jó időtöltés is egyben, hanem ráadásképp egy igazi csapatmunka.

Kisebb mennyiséghez kiváló lehet a kis kézi roller

A kisebb mennyiségeknél elegendő lehet egy kis kézi roller is, amely a Gardner cég palettáján már régóta megtalálható. Kiváló minőségénél fogva nagyon könnyen görgethető vele a csali. Hét méretben kapható, kedvünk szerint dönthetünk, melyik szimpatikus számunkra. A kézi kinyomó pisztolyhoz is hét méret párosul, ennek a segítségével nem kell kézzel formáznunk a hurkákat. Egy konyhai fritőz, kb. két perc főzés, és már mehet is száradni a késztermék. Nagyobb mennyiséghez találták ki az ún. „mamut rollert”. Ezt az asztalhoz kell rögzíteni, így kényelmesen tudunk formázni vele. Ez már nyolc méretben kapható, szintén a Gardnertől, és az egyik legjobb a piacon.
A csalikészítést nagyban megkönnyítheti a dagasztógép, a kompresszoros kinyomó, esetleg egy görgető gép és a párolószekrény. Természetesen ezek nem tartoznak az olcsóbb dolgok közé, és nem mindenki számára érhetők el, de amint már írtam fentebb is, akik nagy mennyiséget gyúrnak le, azok számára mindenképpen kifizetődő megoldás a drága eszközök és berendezések megvásárlása. Nyilván a cél érdekében akár össze is lehet fogni többedmagunkkal. A dagasztógép helyett kiváló alternatívát kínál egy csemperagasztó keverőgép, amit egy barátom mutatott be nekem. Bármelyik erre szakosodott áruházban megtalálható, nagyon könnyen összedolgozható vele akár 10 kg anyag is. Rengeteg időt spórolhatunk vele. Az utóbbi években a görgető gépek is könnyebben elérhetők, többször is találkozhatunk vele a különböző horgász oldalakon. Egy használt, megkímélt állapotú gép is tökéletes lehet erre a célra. Akik párolni szeretik a bojlikat, azoknak egy jobb minőségű, háromtálcás konyhai párológép is remek választás lehet. Társammal évek óta használjuk, több kiló belefér, gyorsabb, mint a főzés, és talán hatékonyabb is, de erről megoszlanak a vélemények. De mint ahogy a mondás tartja, ahány ház, annyi szokás.

Frítőz és főzőüst helyett pároló
Az eredmény egy sokkal tartalmasabb bojli
Műanyag tároló rekesz a legjobb megoldás

A szárítási folyamatnál a legkézenfekvőbb megoldás egy „zöldséges” rekesz. Fontos, hogy naponta forgassuk át a golyókat, hogy ne legyenek telepakolva, hogy jó szellősen száradjanak. Száraz, napfénytől védett hely a legalkalmasabb erre, hisz a tűző nap sugaraitól a golyók hajlamosak lesznek szétrepedni. Ha mindenben helyesen járunk el, a házi készítésű bojlik nem fognak penészedni. Természetesen a csalikat fagyasztani is lehet, ez esetben puhább lesz a bojli. Azonban ez a horgászatunk jellegétől is függhet.
Természetes vizekre készülve érdemes a bojlikat „kőkeményre” szárítani, mivel az ilyen jellegű vizeken nagy számban található fehérhal, esetleg rák vagy mindannyiunk „kedvence”, a törpeharcsa. A pontyokat a kemény csali nem fogja zavarni, sőt imádják majd ropogtatni. Az intenzív, gyors pecákra viszont a friss, puha, attraktívabb bojli a nyerő. Csapatunk általában a természetes vizeket részesíti előnyben, és a fent említett csalikkal sok szép halat sikerült már az évek során matracra fektetnünk. A teljesség igénye nélkül ide tartozik a Balaton, a Tisza-tó, a Ráckevei (Soroksári)-Duna, Fehérvárcsurgói-tározó, a Holt Duna és Tiszai- holtágak is. Ezekben a vizekben rengeteg a természetes táplálék, ezért úgy gondolom, kiemelkedően fontos a csali minősége, ami egyébként bármilyen horgászatra igaz lehet. Az idei évben megjelenő Pacific Tuna bázis mixéből is készítettünk egy receptet. Ezt majd az elkövetkező horgászatokon fogjuk kipróbálni, tesztelni. Bízom benne, hogy sikerrel, és ha így lesz, örömmel számolunk be majd be az eredményekről.
Remélem, sikerült meghoznom az olvasók kedvét ahhoz, hogy bátran próbálkozzon mindenki a csalikészítéssel. Jó kísérletezgetést, eredményes horgászatot kívánok minden horgásztársamnak, természetesen a „Fogd ki és engedd vissza!” elv alapján.

Czifra Antal és a Pontycentrum

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.