Az öreg bánya titka

Atyavilág, de szerettem ezt a sorozatot! Emlékszik még rá valaki? Jó, persze, ehhez meg kell(ett) öregedni! 73-ban, 6 évesen olyan bűvöletében éltem ennek az ötrészes ifjúsági kalandfilmnek, mint manapság a mai fiatalság az internetböngésző kütyüknek. Pöcök, Lacó, Kisvacak, a Kenguru ikrek és persze a gyengébb nem képviselője, Gerlinda nyomozzák Pirosfej tizedes segítségével a kis határ menti falucska bányájának és a volt bányamester, Gasch Lipi bácsi titkait. És rá is jönnek pár csalafintaságra… aki még nem látta, annak ajánlom, hogy egy-egy pecamentes estén nézze meg!Egy határ menti kis falu bányatavának titkait kutatom én is fáradhatatlanul, már vagy tizenöt éve. Nekem a családom volt a segítségemre és örömömre. Az idén ismét rájöttem valamire… most megosztom veletek is! Aki olvasta már több írásomat is az elmúlt években, az tudja, milyen cikk keletkezhet augusztus vége után a billentyűzetemből: igen, az idei Gyékényesen eltöltött egy hetünkről lesztek kénytelenek olvasni! Persze, nem kötelező…

Huh, most úgy felpiszkált a bevezetőben felemlegetett fekete-fehér kalandfilm, hogy elhatároztam, ha megírom ezt a cikket, hátradőlök és megnézem „reklám nélkül” ismét! Úgyis esik odakint, jobb dolgom sincs…

Vagyis addig azért van, elmesélem nektek az idei gyékényesi nyaralásunk, s közben horgászatunk élményeit. Szerettem volna, szeretnék egy újabb Recept(t)úra részt írni, de Gyékényesről már írtam kettőt is, így nem találom stílusosnak egy helyről ennyit írni… pedig szeretem nagyon! Mármint a helyet és a sorozatot is, na, meg az ész osztását is! Mintha nekem annyi felesleges lenne belőle, hogy másnak kellene adnom, nem? S, ha már a szeretetről esett szó, szeretem a családomat, a barátaimat, a munkámat, a hobbimat, egy- (vagyis három) szóval mindenkit és mindent.

Már megint moralizálok… tudom, ez az én bajom, de büszkén vállalom!

Előre szólok, mert ismerem magam, rendszeresen el fogok csapongani az alaptémától minden irányba, a jelenben, a múltban, sőt lehet, hogy a jövőbe is utazok a következő sorokban! Bocsi már! Ja, és azt is jelzem, hogy követve a trendet, kötelességem tudomásotokra hozni, hogy az írás és a képek termékmegjelenítést tartalmaznak. Ebből, mondjuk, közvetlen előnyöm nincs, de elfogadnám, ha például valamelyik multi megkeresne egy visszautasíthatatlan ajánlattal…

Ez a kép horgászálmaim netovábbja, az öreg bánya, melynek titkait fürkész(t)em
Az üdülősor. Ilyen idő tájt már nyugodtság uralkodik

Hogy mi a téma? Hát, augusztus vége, a nyaralás, intenzív családias pihenés, számunkra röviden: Gyékényes. Az idén se mertünk más helyszínt választani, hisz magunkat, az érzéseinket nem csaphattuk be. Szinte már a zsigereinkből következik, hogy ODA megyünk megint!

Az első volt azonban ez a nyárutó abból a szempontból, hogy „megszaporodtunk”. Lányom egy éve stabilan „rongál” egy jóérzésű fiatalembert, Lackót, akit - ismerve lányunk néha „egyedi” lelkületét és persze az eddigi tapasztalataink szerint - megkedveltünk, beengedtünk mindennapjainkba, így egyértelmű, hogy nyaralásainkban is egy fővel többel kalkulálunk. Meg aztán az se baj, ha látja, hogy bár mindent megengedtünk a gyerekünknek, csak a gázcsapot nem, mégis jóravalónak látszó „neandervölgyi Homo sapiensek” vagyunk. De egészen biztosan szereti a lányt, mert legalább olyan edzetten viseli egy alig több mint huszonnégy éves nő „érdekességeit”, mint mi, a nevezett lány szülei. Félreértés elkerülése végett mondanám, hogy imádjuk a lányt is, mielőtt még valaki…

Nem gyúrtam az idén, az elmúlt időben beszerzett, kapott, megmaradt dolgokat fogyasztottam
A fagyik hűtésre előkészítve

Jó-jó, tudom, elkanyarodtam, de mielőtt a horgásznyaralásra térnék, még egy gondolat: Érdekes dolog ez, lányos apának lenni, egészen biztosan tudom, hogy nem én vagyok az első és az utolsó sem, aki elgondolkodik - hasonló szemszögből - az élet mikéntjein. Van, aki vadászengedélyt kér, és fegyver beszerzésén gondolkodik ilyenkor, van, aki sumákban lesi a fiatalembert, fürkészi, próbálja elolvasni a tekintetében rejlő perverzitást, piszkos gondolatokat, vagy éppen simulékony hangnemben próbálja tudtára adni az újdonsültnek, hogy milyen magaviselet eredményeként nem kell gondolkodni a fiatalkori, végzetes balesetek megtörténtén.

Ja, és mi, horgászattal megfertőzött apák, bizonyára jó páran reménykedünk, hogy:

  1. Legalább szeressen és tudjon a „gyárék” horgászni!
  2. De azért ne tudjon jobban és nehogy nagyobb halak kifogásával büszkélkedjen, mint mi! Hát hogy nézne már ki?!
  3. Tehát a legtisztább, ha szeret(ne), de nem tud, amíg mi mindenre meg nem tanítjuk! Hisz biztosan kell neki is egy példakép, mi meg amúgy is éppen ráérünk példaképnek lenni!

Lackó nem tud, de szeretne horgászni…

Én azért igyekszem reálisan és több szemszögből látni a dolgainkat. Egyrészt, amikor én voltam annyi idős, mint a gyerekeink, a másik nézet pedig nyilván a mai szemem. Nos, a fiatalkori szemem azt látja, hogy a gyerekeink előtt mélyen meg kell hajolnom, mert én hasonló korszakomban - főleg a már említett két fiatalhoz képest - vadhajtás voltam. Balhé balhé hátán, állandó zűrök, amiket alig tudtam kompenzálni a szorgosságommal, munkaszeretetemmel - ezt ma úgy mondják, kerestem az utam. Persze, nem köztörvényes balhékról van szó, de szó, ami szó, az akkori barátaimmal kértem mindig a pofont. Meg persze adtuk is, ha kérték, ha nem. A mai szemem azt látja, hogy a szorgosságom igyekeztem megtartani, a balhék elmúltak már nagyon régen, a gyerekek még nem teljesen szorgosak, bár panaszra nincs okom, viszont a balhék messze elkerülik az életüket.

Szerencsétlen jármű nem is sejtette, hogy nehéz hete lesz
Az előző horgászok maradékait igyekszik ez a hangya eltakarítani

Vissza a jövőbe… vagyis a közelmúltba, lassan kezdek szédülni az időgépemben!

Tehát, mivel már nem hárman járunk nyaralni, nem elegendő a családi használatra tartott két gépjármű közül egyik sem négy felnőtt és egyheti cucc (ráadásul rengeteg horgászfelszerelés) továbbítására. Hogy mi ilyenkor a megoldás? Hát megyünk két autóval! Persze, egyik fiatalnak sincs jogsija… mondjuk meg őszintén, ez még lehet a hosszú élet titka is!

Sebaj, nejemnek és nekem van engedélyünk, hát megoldjuk! Közben persze motoszkál az agyban a kis bogár, hogy csak kényelmesebb lenne, ha egy autóval mehetne mindenki és minden. Kell még persze huszonhét év házasság előzménynek (aki érti, tudja, hogy most próbálom a papucsságot finoman felvázolni), így tudom a dolgom, bújom a kölcsönözhető családi autók címlistáját. De azok hihetetlenül drágák, és ha azt nézzük, hogy egy hét bérlésből egy napot használjuk, a többire csak fizetjük a napi majd húszezret, plusz a kauciót, akkor már elég drága. Akkor inkább a két autó marad…

De lám csak, hát ilyenkor jut eszembe, hogy van nekem olyan barátom, akin volt, hogy én segítettem, és van neki egy gyönyörű hétszemélyes, igaz, nagyon értékes járműve! Nosza, apa, kérdezz rá!

A dolog hihetetlenül egyszerű, egy kb. két éve nem látott baráttól kérj el egy nagy értéket, ráadásul olyan lazasággal, mintha te tennél szívességet neki és szinte a végén még ő kérje, hogy menjetek az ő autójával nyaralni. Képzeljétek el, hogy nekem sikerült. Mert vannak jó barátok… bár lehet, hogy csak én értékelem alul a régi szívességeimet a barátom felé?

Bojlis-pelletes variációk, amik az idén nem remekeltek
Hozom-viszem, adom-veszem

Oké, a logisztika működik, a jármű már adott, a nyaraláshoz és a horgászathoz szükséges cuccok összekészítve, pakoljunk be előző este, egy hűtőbokszot nyilván rakjunk a csomagtérbe, dugjuk be, pakoljuk tele, hogy minden hűtést igénylő dolog az utazás előtti éjszakát már az autóban, hűtve töltse! Aztán félálomban aludjunk pár órát, hogy kora reggel izgatottsággal telítve kelhessünk útra! Nem kell már cipekedni, nem kell izzadni, csak egy gombot kell megnyomni és egy pedált felengedni, hogy guruljon a nyaralóbusz!

Az persze senkinek se üssön szöget a fejébe, hogy az a hűtőberendezés áramot használ, ugyanabból a készletből, amivel a jármű rengeteg parányi és a működésében elengedhetetlen szerepet vállaló nagyobbik része is üzemel. Így reggel hiába nyomom a gombot, hiába nem cipekedem, mégis leizzadok… most éppen a dühtől. Pedig csak magamra haragudhatok. Lemerült az akkumulátor. Sebaj, dolgoznak a beidegződések. Van bikakábel, van két „szabad” jármű, no para! De ez azért egy átlagos családi ház árával felülről vetekedő jármű esetében nem a „csak felnyitom a motorháztetőt, rácsíptetem a csipeszeket a sarukra és már be is ugrik” módszer. Kezdve ott, hogy ebben nem találtam a klasszikus értelemben vehető akkumulátorszerűséget csak egy piros színű valamit egy plusz jellel. Nem untatok senkit, félóra agyalás után, időnként a higgadtságot majdnem elveszítve végre felmorajlott párszáz ló hangja. Indulunk!

Nyár végi, gyékényesi reggeli kép - az időjárás most nagyon kegyes volt hozzánk
Egy átlagos gyékényesi akadó. Ezért hasznos az erős előtétzsinór!

Útközben - merthogy tudatos életet élünk (legalábbis én) - nem megyünk a gyorséttermekbe, csak morzsamentes szendvicset és nem ragacsos, ergo cukor- és szénsavmentes vizet vásárolunk egy út menti kocsmában. Miközben folyamatosan okításban részesítem az útitársaimat, mit nem tehetnek ebben a járműben, nem is veszem észre, hogy hamarosan vagy én röpülök ki a mozgó járműből, vagy a többiek ugranak ki. Mindegy, rend a lelke mindennek!

Aztán egy körforgalomba túl nagy lendülettel érkezem és vészfékezek, mire a nem megfelelően rögzített cuccok érkeznek előre, fejmagasságban. Most csak egy kicsit zavartan mosolygok, hiszen ez nem is annyira nagy ügy, talán még vicces is. Bár a közben a lábak alá kerülő telefonok és a szárnyakat kapó laptop, kamera, fényképezőgép biztosan hibátlanul vészelte át a kis manővert, azért inkább csendesebbre veszem a formát. Aztán a gyorsforgalmi úton feltűnő fácánkakas sem ijeszt meg nagyon, csak amikor teljes testtel eltalálja az ablaktörlőlapátot, aminek következtében pókhálóvá válik a szélvédő üvege… még egy napja sincs, hogy „baráti alapon” elkértem ezt a járművet, és ennek megfelelően még alig történt vele valami!

Szóval, így értünk Gyékényesre egy hétre, nyaralni! Ugye lassan érdekel az öreg bánya titka is?! Hamarosan az következik…

Lackó jókedvvel, bőséggel
Nejem szokásos tárkonyos ragulevese

Végre Gyékényes, végre nyugalom, horgászat, pihenés, szóval az ideális horgásznyaralás!

Míg a társaság kényelmesebbé, személyesebbé teszi a nyaralót a hozott rengeteg cuccunkkal, addig én már a csónakot szerelem fel motorral, radarral, a régi-új bójáimmal, tapogató berendezésemmel. Már több éve „gyakorlom”, tanulom e hely fortélyait, részint már ismerem is, így nem bolyongok sokat feleslegesen, megyek a tutiba. Körülbelül 350 méterre, a már ismert törések túlsó oldalán tapogatózok, bójázok többször is. Mire azt hiszem, kész vagyok, kijövök, hogy alapozzam az etetést, visszanézve jövök rá, hogy nem a tavalyi helyeimet találtam meg, hanem a szomszédom előttieket… pedig most már nem variálok!

Mivel otthon mindent előkészítettem, már megyek is vissza etetni. Itt jegyzem meg, hogy előkészítés nálam jelen esetben az alábbit jelenti: a bójáimat „méretre szabtam”. Tavalyról emlékeztem, hogy a jó helyek a 7,5 és a 9,2 méteres mélység között voltak, az idei vízállás - telefonos egyeztetés után meggyőződtem róla, hogy - nem sokkal alacsonyabb, mint az előző évben, így a méretre szabott szárítókötélre még kis szigszalag darabokat is ragasztottam fél méterenként, a köztes 25 centiknél pedig alkoholos filccel még be is rajzoltam. Így aztán a radaron látott megfelelő értéknél előbb a „gyorsreagálású” kisbóját dobom ki, aztán a tapogatóval megállapítom, merre lejt, hol meredekebb, így oda teszem véglegesen a bóját. Jó, nyilván nem a tutiba, hanem elé/mögé/mellé egy-két méterrel, amit alaposan bevések az elmémbe. Így alakul ki a végleges, tuti hely. Emellett előkészítem az etetésre szánt bojlit, áztatott, roppantott magokat, úgymint kukoricát, tigrismogyorót, búzát, aprómagokat. Szóval így alapoztam a tutit a tutival…

Ritkán, de azért előfordulnak még a horgokon ezek a törpördögök
Ha már hoztunk kerékpárt, hát használjuk is!

Aztán kiérve döbbenek rá, hogy időközben este lett, viharos erejű szél kerekedett, elfáradtam agyilag, fizikailag, tehát ma már nem húzok be! Még előkészítgetem a reggeli, első behúzásra a felszerelésem, csak csalizni kell majd. Még látom estefelé bentről, hogy a halőr szemrevételezi a bevetetlen cájgjaimat és nem érti, hogy ezek miért nem a villogó bójáim közelében várják a halakat, de többre tartottam a biztonságomat és a pihenésemet bármilyen első éjszakás halkalandnál.

Kedd reggel aztán ment be minden, pontosabban vittem mindent, amit párom adagolt a stégről. Csalik a horog előtt, horog a bóják előtt, halak a bója előtt, botok a zsinór elején, én a parton, a botok mögött. Pislogni sem mertem, nehogy ne halljam meg az elnémított kapásjelzőket!

Nem kedden kezdtem a halfogást… hanem szerdán. De legalább áldozhattam a pihenés oltárán is. Jóleső nosztalgiával gondolok vissza azokra a délutánokra, amikor jóllakottan, a kinti forróság elől a benti hűvös szobába vonultunk és ledeleltünk. Hát, annál kevés jobb élménye lehet egy nyaraló (bojlis)horgásznak! Persze a delelés kb. 5 méterre történt a bevetett botoktól, a rádiós jelző volt a kispárnám, tehát nem adtam nagy esélyt a halaknak a horoggal való kószálásra. Itt egy gondolat erejéig engedjetek meg egy kis kitérőt! Többen hiszik még mindig sátántól valónak a bojlizást, páran közülük hiszik is, hogy a bojlizás egyenlő a sátorban alvással, ezzel azt próbálják sugallni, hogy messze a botoktól, azokra egyáltalán nem figyelve várják a kapitális pontyok önakasztását. Ha ez ilyen egyszerű lenne… mindenki bojlizna! Hiszem, hogy azok a - életkorban inkább nem kategorizálom, pedig tudnám - tapintatosan nevezzük speciális fenekező pecásoknak (karvastagságú horgászbot, brutál zsinór, túlméretes aranyszínű horog), akik az egész partot belakva, esetleg ittasan, hangoskodva, szomszédolva magára hagyják a kutyanyelv kapásjelzőjüket, azok nem kíméletesebbek, mint én, aki pár méterre pihenek megsokszorozódott figyelemmel a lehalkított rádiós jelzőmmel, hogy az ólomelhagyós szerelékemet mikor kóstolja meg egy-egy hal. Arról már ne is ejtsünk szót, hogy ha valamelyik családtag megajándékozza egy elektromos jelzővel, a fenti hangoskodás mellé még ezeket a berendezéseket sem tudják/akarják kulturáltan használni. Sőt, továbbmegyek a gondolatokban, a halakkal való tiszteletteljes, kíméletes bánásmódról is csak annyi rögzül a képzeletükben, hogy ami a területi jegyért cserébe a horgukra akad (mert valljuk be, többségük szemlélete az ár/érték arány taglalására korlátozódik): az zsákmány, ennivaló valakinek, tehát ölhető, vihető. Hangosan mondom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, ahogy én sem veszem magamra, ha valaki szabálytalankodó, sátorban alvós bojlis sátánokról vizionál még 2016-ban is!

Végre egy komoly fárasztás!
Fáradtan, de élménnyel gazdagodva
Egy kis parti időtöltés után ismét jöjjenek újra a dolgos hétköznapok a víz alatt!

S, ha már a jóllakottságról szót ejtettem. Megszokhattátok már, hogy minden írásomból kilóg a fakanál, sült-főtt húsok, finomságok csordulnak ki a cikkek megnyitásakor. Ezt a mostanit sem terveztem másként. A családom - ami mögött, felett a nejem mint fővezér, séfkirálynő értendő - már hetekkel korábban tervezte a napi menüket, hogy melyik nap mit együnk. Hogy mennyit, az nem volt kérdés, rám rengeteget számoltak… pedig csak csipegetni szoktam, mint egy markoló. Vagy, ahogy az öregek mondták: mint egy madár, egy madár nevű ló.

Nejem nem szakács, sokkal több annál, mert szakácsból van sok, ám nejem csak egyetlen, de a főztje hibátlanabb bármelyik celebséfénél. Tudja is ezt magáról és visszaél vele, állandóan finomságokkal töm, mert ha nem eszek meg mindent, akkor „biztosan rossz”! Lányom fiúja, Lackó, miután az érettségi után nem sikerült elsőre az egyetemi felvételije, séfnek tanult a Gerbaud szakácsképzőjében, a szakmai gyakorlatát a Trófeában töltötte, hát bíztam benne, hogy a kaják elkészítésében segítségünkre lesz. (Nem mellesleg, most ősztől az ELTE-n tanul és szabadidejében mint végzett szakács ott dolgozik, ahol a gyakorlatát is végezte.) Így is volt, a szokásos grillezős, barbeque-s programot elvállalta a pácolástól a sütésig, tálalásig. És túl is éltük… sőt, ki merem ejteni a számon, hogy jobb volt, mintha én csináltam volna. Meg mondjuk kevésbé is fáradtam el benne.

Közben, vagyis előtte és utána nejem főzött, sütött. A teljesség igénye nélkül tárkonyos raguleves, babgulyás palacsintával, gombapörkölt nokedlivel, csirkepörkölt, meg a már említett sült húsok tömkelege volt az ellátmányunk. Nem éheztünk egy másodpercig sem… és nem is fogytam egy dekát sem.

Ha már vízparti nyaralás és nyárvégi kánikula, akkor ki ne maradjon a mártózás a habokban
„Barátság megerősítő” csirkepörkölt uzsonna

Most horgásszunk egy kicsit megint, jó? Tehát az első és leglényegesebb titkot, a hely kiválasztását, kijelölését már említettem. Valójában - gondolom, nem csak Gyékényesen - a horgászvizeknek ez a legfontosabb és nélkülözhetetlen titka - amíg ezt nem fejti meg a horgászni vágyó, addig csak a szerencséjében bízhat. Ami persze szintén fontos feltétele a sikeres halfogásnak.

Mivel az új vízkezelő, a Gyékényes és Környéke Horgász- és Szabadidő Egyesület élén a település polgármestere, Kisiván István legalább olyan pozitívan „állt hozzánk”, mint az előző Lokomotív Horgász Egyesület élén Mogyorósi István, így az egyheti horgászati lehetőséget - mondhatni - (ismét) ajándékba kaptuk, tehát négy bottal kerestük a titkok megfejtése okán horogra akadó kapitális halakat. Négy bottal horgásztunk, kettővel kizárólag bojlival, pellettel, kettővel pedig magokkal. Itt következik a másik titok, amit az évek során itt megfejtettem: a fagyizás. Aki esetleg még nem olvasott volna erről, dióhéjban elmesélem, kell hozzá áztatott, főzött kukorica, tigrismogyoró, búza, a főzés után megbolondítva élőflórás kefírrel. A már elkészült magokat egy tejfölös vödörbe szedem a levével együtt, természetesen közben közé rejtem a felcsalizott horgot az előkével együtt és így teszem be a mélyhűtőbe, hogy ott kőkeményre fagyjon. Ezt az idénre olyan tökélyre fejlesztettem, hogy tökéletesen működött is. Annyi halat fogtam a segítségével, amennyit akartam. Vagyis helyesbítek, annyi kapást tudtam kicsikarni, ahányszor a tuti helyre jól behúztam. Szerdán éjszaka volt egy reménykeltő kapásom, de sajnos nem kellett megszákolnom, lefényképeznem a halat. Mindenesetre jó volt „adrenalin-szint növelőnek”, innentől fogva csak egyik szememmel aludtam…

Aztán csütörtökön reggel végre lett dolga a fényképezőgépnek is. A reggeli kávézást, ébredezést a rádióm szakította félbe, az állapotomhoz mérten kiemelkedő eredményt értem el pár méteres futásban, repültem a csónakba, miközben nejem ráfeszített a vadul fogyó zsinóros botra és leadta nekem a csónakba. Mivel ekkor kb. 350 méterre lehettem a haltól, a csónakmotort hívtam segítségül és amennyire vissza tudtam nyerni a zsinórt, annyira gyorsítottam fel a csónakot. Amikor a kagylóállónak feltekercselt kb. 30 méternyi 55-ös előtétzsinórból (mi más, mint Haldorádó Record Carp Strong?) is betekertem párat, lelassítottam a csónakot és bátrabban kezdtem kapcsolatot kialakítani a horogra akadt hallal. Éreztem, hogy nem béka… de óvatos vagyok, még akkor sem vagyok teljesen biztos a dolgomban, amikor már a merítőben piheg a hal. Most sem voltam nyugodt. Majdnem fél óráig harcoltunk, jól el is fáradtam, miközben csak kétszer sikerült halvány képet kapni a kb. 10 méteres vízben a várható hal nagyságáról. Többszöri próbálkozás után sikerült a közben párszor a csónak alá törő amurt megmerítenem. Merthogy közben fény derült a hal fajára is. Régen fogtam amurt, ekkorát meg még régen sem!

Ez egy „termékmegjelenítés”, részlet azokból a dolgokból, amikkel kísérleteztem
A siker záloga a megbízható felszerelés

Gyors mérés és fotózás, majd kis úszásoktatás, aztán eltűnt a rengetegben. Végre használhattam az idén beszerzett Fox Easy Mat pontybölcsőmet. Gyors értékelésem, hogy csónakban nagyon nagy hasznát vettem, mert eddig a merítő fejben, vízbe lógatva jártam ki a hallal, de a csónak egyrészt nem volt így stabil, másrészt a halnak sem biztos, hogy kényelmes volt kövér gázon a csónak oldalának feszülve partot érni.

Újabb titkok megfejtése realizálódtak bennem e hal kapcsán is, miszerint Gyékényesen esélytelen lenne vastag monofil előtét nélkül jó halat fogni. A fagyasztott magokkal sokkal koncentráltabban lehet etetni, sokkal biztosabban lehet 8-9 méteres törés rézsűjén a halakat kapásra ösztönözni. Ha ugyanis ilyen mély vízbe csak a felszínről szórom a magokat, bojlikat, szóval az etetést, az túl nagy területen szóródik szét, ráadásul a törés oldalán jó eséllyel nem is fog megállni. Egyébként a bojlikkal is ráéreztem a titokra, miszerint a felcsalizott horgot egy PVA zsákba téve maréknyi darabolt bojlit szórok a horog köré, felöntöm PVA-barát aromával, dippel, esetleg még a nehezéket bepasztázom és így szintén elég koncentrált a csali és az etetés. Persze, mondhatjátok sokan, hogy feltaláltam a meleg vizet, ami lényegében jogos is, de nekem ezek csak az utóbbi években tisztázódtak le ennyire. Mondjuk, bojlival nem sikerült jó halat kapásra bírnom, csak törpéket… pedig a régebben egészen jól működő magasabb és közelebbi púpon az elmúlt években mindig volt érdeklődő, ha másra nem, a csodacsaliként mindig bevetett SBS M1-re. Az idén semmi… nyilván ezt a púpot nem horgászták túlságosan akkor sem bojlival. Azelőtt viszont igen. Talán majd jövőre!

Régen írtam ennyit a horgászatomról, ne haragudjatok már rám!

A (bicskával) darabolt bojlis etetés
A vámszedők rendszeresen körülöttünk ólálkodtak

Ha már a fagyi és a kijelölt hely beindult, akkor verni kell azt a tüzes vasat, ki ne hűljön! Ismét behúztam, újra izgultam. Közben megérkezett a szomszéd, aki egyben a nyaraló tulajdonosa is, és ritkán jut le horgászni, akkor viszont komolyan műveli és ismeri is a titkokat. Röviden: útjában voltam a jobb oldali bójámmal, etetett, horgászott helyemmel. Viszont, lévén kultúrember, egy szóval nem mondta, hogy távozzak onnan, inkább ő keresett másik helyet a műholdas kereső készülékébe mentett bányatavi titkai közül. Végül is magamtól rájöttem, hogy egyikünknek sem lesz ez így jó, így aztán kerestem balra egy másik alkalmas titkot magamnak, átbójáztam és oda is etettem, behúztam. És nem is bántam meg… Egyrészt mert legalább olyan jó haljárta helyet találtam, másrészt sikerült baráti hangulatban megmaradni a szomszéddal. Természetesen bepótolandó az elmaradt etetést, az új helyet vastagon megszórtam mindenfélével (nem kell szőnyegbombázásra gondolni, egy etetés keretén belül kb. 1,5 kiló vegyes bojlit, pelletet kell ideképzelni), nem sajnálva - az utóbbi időben megszerettem az „itteni” black és red halibut pelleteket - semmi jót a kedvenceimtől. Az idő engem igazolt.

Az eddigi amurrekordom is Gyékényesről származott, 10 éve…
Régi fotó, amikor még kísérleteztem a fagyizással. Ma már kifinomultabb lett, rátaláltam a 850 g-os tejfölös vödörre, az pont a fagyasztó mérete, 12 db befér

A következő halam következik, figyelem! Most éppen éjszaka volt, igaz, egy egész estés családi kártyaparti, activity parti előzte meg a kapást, amiben hagytam magam csontra legyőzni. Természetesen direkt, önként kaptam ki, amúgy simán bárkit „lekártyáznék”…

Szeretem az éjszakai halakat, mert ha már horgászom, ha már virrasztok, legyen értelme! Ha majd át szeretnék aludni éjszakákat, akkor wellness hétvégére utazok Cserkeszőlőre vagy Kehidakustányba. Ja, és a jelek szerint a halak is szeretnek engem, mert nem hagynak eseménytelenül virrasztani.

Persze, megvan a veszélye is egy éjszakai vízre szállásnak, fárasztásnak: sokkal beszűkültebbek az érzékek, nem látsz, nem hallasz annyit, mint nappal, és még a megnövekedett adrenalin-szintet nem is említettem, ami alaposan lekorlátozza a figyelmet. Szóval, csak óvatosan!

Lassan kiderült, hogy amur lesz az ellenfél. Már a kapás elején gyanítható volt, mert többször ejtette, mint húzta. Kicsit vártam vele, hogy megmutathassa, milyen kaliberű ellenfél, de miután fogyott a türelmem, ráfeszítettem és vízre szálltam. Megint csak gyors megközelítés és a vastag előtét elérésekor óvatos cserkelés következett. Közben pár szereléket összeszedtünk. Nemcsak láttam fejlámpám fényénél, hogy idegen zsinórok gyülekeznek az előtét zsinóron, hanem hallottam is a part felől. (Itt mutatkozott meg a szomszéddal kialakult jó viszony, mert nem kezdett el sem hőbörögni, sem vadul bevágdosni.) Szinte hihetetlen, de sikerült kibogoznom a zsinórokat, miközben az amurom a mélyben fárasztotta magát. Ma sem értem és hiszem el, hogy probléma nélkül fűztem át bottal együtt vagy három idegen zsinóron a sajátomat.

Aztán hamarosan megláttam az ellenfelet, már csak egy-két méter mélyen szántotta a vizet. Fel voltam persze készülve az amuros cselekre és a merítőt még elő sem készítettem. Be is jött a félelmem, vagy háromszor tört ki, vagy legalábbis próbálkozott. Sebesen teltek a percek, nekem csak pár pillanatnak tűnt, miközben majd egy óra eltelt. A karjaim már remegtek a tartástól (vagy a hal remegett a zsinór végén?), és még mindig nem voltam nyerőben, hiszen félő volt, hogy bármikor kipattanhat az a horog. A merítőm még a csónak végében, ráadásul széttekerve a nyele. Ugyanis az idén végre elővettem egy merítő nyelet, ami kinyitva kb. 3 méteres és alkalmas partról, stégről meríteni, összetekerve (menetes illesztéssel a nyélen) pedig fele, amitől azt reméltem, a csónakban könnyebb mozogni vele. És így is lett. Az amur pedig meglett, de mennyire meglett! Nagyobb, mint az előző, ismét rekordot sikerült vele döntenem, csak így tovább (biztattam magam)!

Az éjszakai rekorder
Óvatos bocsánatkérés

Jót aludtam, egyrészt a sikerélmény következményeként, másrészt - erősen - mozgáskorlátozottan újrahúzásban elfáradva. Nem álmodtam halakkal, az álmok valódiak voltak.

Közben a „csillagos” lakóbuszon egy rosszul sikerült ajtócsukás következtében még jobban pókhálósodik a szélvédő, de jó lesz így hazajutni…

Pénteken délután, a hagyományok megőrzése érdekében egy csirkepörköltes uzsonnára invitáltam a „régi csibészeket”. A minden évben megtartott összejövetel eredeti célja a gyékényesi horgászat pont hu oldal fórumának találkozója, de a valóságban inkább a barátság ismételt megerősítése szokott lenni és maradt is annak. Értékelhető hal fogását nem sikerült bemutatnom a vendégeknek, pedig ez már hagyomány volt több ilyen találkozón, amikor kaja közben vagy kevéssel utána kapással és halfogással dicsekedhettem a társaság előtt. Legalább kényelmesebben elfogyhatott a pörkölt szarvacskatésztával.

A jó halra aludnom kellett egyet… sőt, majdnem másfelet. Közben a helyi strandot meglátogattuk, Andrea lányom, Lackó és jómagam, bár én inkább a csónakvezető szerepét preferáltam a bányató mélységétől való félelmem és a víz hőfokától való viszolygásom okán. Azért a partközelben tempóztam párat, ahol még sem túl mély, sem túl hideg nem volt. Bár most hogy örülnének sokan annak a „nem túl hideg”, 23 fokos víznek.

A „lakatlan” sziget
Gigantikus vízfelület. Vajon mit rejthet a mélye?

Másnap délelőtt már nem vártam csodákra, úgy hittem, azokon már túl vagyok, mégis egy maszatolós kapás jelei riasztottak a nyugalmamból. 10 órakor ritkán történnek nagy dolgok, a reggeli már veszni látszik, az ebéd meg még odébb van. De ennek fele sem tréfa, némelyik húzás olyan agresszív, hogy lassan izgatott is lehetnék. Menetfelszerelés a csónakban, a töltő csipeszei lelökve, a motor és a radar sarui a helyükön, merítő, bölcső láb mellett, bot a kézben, irány a végtelen! Míg fárasztom a halat, közben elmesélem, hogy az idén hosszabbítót húztam a stégre, biztonságosan „lekábelbilincseltem”, a töltőt rádugtam és nem az akkumulátort cipeltem a csónakból a stégre, onnan a csónaktárolóba, hanem az áramot vezettem a csónak farába, az akkumulátortöltőhöz. Ha odafigyeléssel csinálja az ember, lehet biztonságosan sokkal kényelmesebb, mint minden behúzás, csónakázás után hurcolni a nehéz áramforrást.

Közben már 30 perce zajlik a fárasztás, én legalábbis már kifáradtam, a nap ereje teljében és a hal a horgon sem nagyon lankad. Igaz, még nem láttam, de sejtem, hogy ez is amur. valamelyikünk hamarosan fel kell, hogy adja, mert ellenkező esetben nem lesz jó vége… végül én győztem. Persze, amur, de ez most nem rekord, bár ahhoz képest, ami az ideérkezésem előtt volt a rekordom, ahhoz képest mégis… de hol van az már?

A héten háromszor fölöztem az eddig tartott amuros rekordomat, most már igazán jöhetne egy pontyrekord is. Igaz, azt is itt szereztem, de nem lennék bánatos, ha megint itt dönteném meg azt is!

A lenti helyiségben aludtunk, nem kellett messzire „rohannom”
A reggeli ébresztőt fújó amur és vadászai

Ráadásul másnap megyünk haza, nincs már sok időm a kapitális fogásokra. Egyébként az utolsó napi összepakolás többször tartogatott már meglepetéseket, ahogy például tavaly is, amikor már a család szinte az autóban ült menetkészen, amikor én még rimánkodtam az egyetlen bennmaradt szerelésemnek, hogy csináljon már valamit, aztán megtörtént a csoda, füstölős kapás, látványos csónakba ugrás (a bennünket váltó pecások már ott várták, hogy menjünk), fárasztás, arcoskodás, aztán szakadás és a semmi. De legalább már ez is valami volt…

Most még nem volt ennyire éles a szitu, de majdnem. A család még ágyban, én is még csak a reggeli napsugarakat vártam, amikor határozott kapás a legtávolabbi boton. Nosza, nézzük meg, mi ez! Nem volt nagy harc, az öröm viszont annál nagyobb, amikor a pontyhátat megláttam vízközt. Igen, ez egy ponty volt. Nem nagy, bár nem is kicsi - nézőpont kérdése. Ha más fogta volna, akkor „nem nagy ügy”, ám így, hogy én fogom, „nem alaplébevaló”, de mindenesetre ponty. Segítség nélkül hoztam partra, majd gyors fotó és irány vissza a bányába!

Végre ponty! Mert megérdemelt…

Ezután már nem is húztam újra, mert a hazaindulást koránra terveztük, mivel több programot szerettünk volna beteljesíteni, úgymint fürdés a Balatonban, lévén kánikulai forróság, vélhetően az idei évben utoljára. Előtte ebéd a híres-nevezetes Csillagvár étteremben Balatonszentgyörgyön, aztán a nap zárásaként (az összetört szélvédőjű autóval) még egy pesti turné, hogy a gyerekeinket hazavigyük. Szóval, megnyugodva és öntelten pakoltam össze, nem vártam már több halra, jó volt ez így az idénre.

A Csillagvár étterem bejáratánál most éppen nincs már sor
Ez egy B menü. Még nekem is sok volt…

Érdekességképpen elmesélem, hogy bár elméletileg már nem volt szünidő, a nyaralási szezonnak is vége volt, mégis annyian voltak a Balaton partján, hogy nyáron is megirigyelendő lett volna sokszor!

A Csillagvár étterem előtt negyed óráig vártunk üresedő asztalra, és bár érdemes volt, mert ár/érték arányban páratlan ez a hely, mégis váratlan volt a szitu. A fonyódi kutyastrandról nem beszélve, ahol egymás farkába értek a kutyák meg az emberek is. Érdekességként említem szintén, hogy a kutyák az emberi strandon tornyosultak jobban, míg a kutya nélküli fürdőző emberek a kutyastrandi végen tobzódtak jobban. Ki érti ezt? A víz meg olyan hideg volt a 35 fokos levegő ellenére, hogy nem is kellett pár percnél több belőle. Inkább csak a lelkeinket elégítettük ki Lackóval (mert a lányoknak volt eszük…), hogy még egyszer megmártózhattunk a habokban. A vasárnap délutáni autópályás Nagykanizsa-Budapest viszonylatról nem szeretnék sokat írni, mert több élménnyel járt, mint az egész hét előtte. De túléltük…

Emberek ott, kutyák itt. Ki érti ezt?
Egy nagyon kis kört úsztunk csak a hűs habokban

Véget ért az idei bányatavi túránk, sok tanulsággal, élménnyel, elégedetten emlékszem vissza most is azokra a napokra. Sőt, elterveztem, hogy jövőre a soron következő Flúgos Futamot is ott, Gyékényesen, a nagy vízen rendezzük meg. Folyamatban van a szervezés, elég jól állunk. Ez már 96 órás versenyidővel megrendezett behúzós verseny lesz 2017. augusztus végén. Ha valakit esetleg érdekel, érdemes figyelni a jelzéseket, mert a puhatolózásaim alapján sokakat érdekel a verseny!

Aki idáig eljutott az olvasásban, attól őszinte elnézést kérek, de jólesett végre valakinek elmesélnem mindent… és még mennyi mindenről nem esett szó! Amit most elfelejtettem, ígérem, majd megírom jövőre!

Levezetésképpen, mivel várhatóan a bányatavak titkainak fürkészése fizikai akadályokba fog ütközni a tél közeledtével, most már tényleg megnézem az „Öreg bánya titka” c. ifjúsági filmsorozatot, ajánlom nektek is, érdemes!

Mert horgászni, jó halakat fogni, erről sokat beszélni és néha kellemesen nosztalgiázni jó!

Jeszy

Kommentek
Kapcsolódó termékek
CARP ACADEMY - Grizzly Rod Pod
49.990 Ft
39.990 Ft
SHIMANO - Speedcast 14000XTB
63.500 Ft
45.990 Ft
FOX - Eos 360 3 Lbs
18.990 Ft
Kapcsolódó írások
Pontosan, pontyosan - Gyékényes 2015
Jeszenszki János 2015-10-17
Élményes Gyékényes
Jeszenszki János 2014-11-30
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: