Késő őszi rapid pontyhorgászat

Késő őszi rapid pontyhorgászat

Amint megérkezik az ősz, és a természet színei megváltoznak, egyre kevesebb pontyhorgásszal lehet találkozni a vízpartokon. Én nagyon szeretem ezt az időszakot egyrészt, mert nagyon szép színekkel ajándékozza meg a természet a horgászokat, másrészt pedig remek időszak a rövidebb, kereső típusú pontyhorgászatokhoz.

Nem volt ez idén ősszel sem másképpen, október végén egy ködös reggel indultam egy lakhelyemhez közel eső tóra. Szeretem ezt a tavat, rengeteg szép ponty él benne, viszont nem kedvelem a zsúfoltságot, ezért általában vagy kora tavasszal, vagy késő ősszel látogatom, mikor már lényegesen kevesebb horgász tartózkodik a parton.
A helyszínre érkezve meglepődtem, hogy szinte minden második állásban már horgászok ülnek – nemhiába, az elszántabbak azért kitartanak. Kicsit vacilláltam a szabad állások között, de végül a tó vége mellett döntöttem. Na, nem azért, mert itt annyi halmozgást láttam volna, ugyanis akkora köd volt, hogy a túlpartot konkrétan nem is láttam nagyjából délig. Az ok egyszerű, itt legalább egy oldalról nem volt szomszédom, így lényegesen nagyobb terület állt a rendelkezésemre.

Minden a helyén, izgatottan vártam, hogyan reagálnak a pontyok
Már közel dél volt, mire megláttam a túlpartot a sűrű ködben

Először nekiláttam bekeverni a mai csalogató anyagomat, hogy egy kicsit tudjam állni hagyni, amíg a szerelékeket beélesítem. Ezt stick mix formájában kis PVA hurkában kívántam felkínálni a pontyoknak. Alapja a Fűszeres Vörös Máj Stick Mix volt, ezt kevertem a Zöld Bors típussal, amelyet a lehűlt vizekben szoktam eredményesen használni. Annyit módosítottam még a keveréken, hogy nem csupán Zöld Bors Carp Syruppal kevertem be, hanem tettem hozzá egy kis Fagyos Ponty CSL Tuning aromát, amely ott fejti ki a hatását, ahol most szükségem van rá, azaz a fenéken, a csalim közvetlen közelében.

Csalogatóanyagom összetevői
A stick mix rudacska mellett egy kisméretű tintahalas pop-up csalit ajánlottam a pontyok figyelmébe

Apropó, csali: ez egy érdekes kérdés ilyenkor, ugyanis azt látom a horgászoknál, hogy azért, mert egy tóban nagy halak élnek, akkor ott a legtöbb horgász nagyméretű csalival szeretne halat fogni évszaktól függetlenül, és ha a kapásjelzők némák maradnak, egyszerűbb ráfogni, hogy ma úgysem evett a hal. A mostani horgászatomon én kisméretű csalikkal próbálkoztam, talán 12 mm volt a legnagyobb. Ennek fő oka, hogy ilyenkor már sokkal nehezebb kapásra bírni pikkelyes barátainkat, és amíg a nagy csalik érintetlenek maradnak, addig a Stick mix hurkán felkínált kisméretű falat bizony sokkal vonzóbb! A különbség a megfogott halak számában mérhető. Ízesítésben nálam ilyenkor a fokhagyma vezet, de a tintahalas is igencsak előkelő helyen áll.

Az eredmény hamarosan kézzelfoghatóvá vált
A fertőtlenítésnek természetesnek kell(ene) lennie!

A dobásnál becéloztam a túlpartot, amiben bíztam, hogy ott van valahol a köd fogságában, aztán füleltem. A becsapódott szerelék csobbant, nem pedig koppant, ez már fél siker. Nagyjából fél órát vártam, de nem történt semmi, így újat dobtam, kicsit beljebb, kicsit jobbra, egyszóval próbáltam keresgélni. A frissítés után a táskámban pakolgattam, mikor a jelző megszólalt. Na, nem úgy füstölősen, mint nyáron, csak olyan komótosan. Mindenesetre felvettem a botot és megkezdtem a fárasztást. A hal meglehetősen jól küzdött és csak lassan ért a lábam elé. Itt még tett néhány kört, majd a merítőbe csusszant egy szép, tipikus akasztói tőponty. „Nagyon jó kezdés!”, nyugtáztam magamban, majd egy-két fotó és a horog ütötte seb fertőtlenítése után visszaengedtem a halat.

Minden pillanatát kiélveztem
Innen már nincs menekvés!

A szerelék visszadobását követően talán negyven perc telt el, mire ismét megszólalt a számomra oly kedves hang. Ez a hal is megdolgoztatott tisztességesen, a stég elé érve, mikor azt hittem már, hogy csak a szákolás van hátra, még berontott a balra lévő nádasba is, mintha a vízhőmérséklet nem is tíz Celsius-fok alatt lenne. Ezúttal egy tükrös tette tiszteletét a bölcsőmben átmenetileg. A nap folyamán összesen nyolc darab ponttyal kötöttem közelebbi barátságot, így késő délutánra nagyon elégedetten pakoltam össze – egy pontyhorgászathoz képest – szerény mennyiségű felszerelésemet.

Vajon mikor szólal meg újra?
Boldogságom határtalan!

Fontos gondolatok, tapasztalatok:

  • Az ilyen rövidebb horgászatoknál fontos, hogy találjuk meg a pontyokat és ott egy nagyon intenzív csalogató anyaggal kiegészítve kínáljuk fel csalinkat.
  • Ha nincs kapás, nem szoktam sokáig várni, maximum egy órát adok neki és újat dobok.
  • Fontos, hogy minden esetben próbálok alkalmazkodni a kialakult helyzethez és azt a lehető legjobban megoldani, talán ez a legnagyobb titka a rövidebb horgászatoknak.
 

Egy újabb erős tükrös
Pikkelyes barátaink is felvették az ősz színeit
Egy rövidke horgászathoz ennyi felszerelés is bőven elegendő

Írta: Haskó Tamás

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.