Sokadszor Merenyén

Sokadszor Merenyén

Ez az a víz, ahol soha senki nem mehet biztosra még a kiemelkedő halállomány ellenére sem, de tény, hogy jó eséllyel pályázhatunk kapitális, akár 20, 25 vagy 30 kg feletti pontyra is, hiszen van a tározóban! Hetedik éve járok vissza e csodás gyöngyszemre, mely mindig kegyes volt hozzám és számos élménnyel gazdagított. A túrára előzetesen már januárban kedvenc helyemet foglaltuk le, mely az új számozás alapján a 10-es volt.

Hosszas autózást követően érkeztünk meg édesapámmal, kis tesóimmal, valamint Ádám barátommal, Merenyére. Jegyváltást követően azonnal birtokba vettük a helyet, majd gyors kipakolás és sátorállítás következett. Ezután indultunk a bójákat a megfelelő helyre lerakni. Mivel ismerem a helyet - és mondhatom, a vizet is - a kemény és iszapos részek határára helyeztem az egyik bójámat, míg a másikat egy kicsit iszaposabb helyre tettem. Tapasztalataim azt igazolják, hogy a nagyobb halak inkább az iszaposabb részekről jönnek!

A tóhoz vezető út
Horgászhelyem

Etetésként kb. 1-1 kg bojlit szórtam a bójákra, valamint egy kis tigrismogyorót és halibut pelletet, de most a vízhez és a halállományhoz mérten kevésbé voltam „bőkezű” etetés tekintetében, mint a korábbi években. Etetésre szánt bojlim megegyezett azzal, amellyel csaliztam is a későbbiekben - ez nem volt más, mint a Haldorádó Black Squid bojli 20 mm-es kivitelben. Teljesen biztos voltam benne, hogy ez a csali lesz a túra favoritja, így azonnal, mindent egy lapra feltéve ezzel is indítottam. Később be is igazolódott döntésem helyessége, no de ne szaladjunk ennyire előre! Mire szép lassan, precízen összeraktam felszerelésem és végszerelékeim a helyükre kerültek, be is sötétedett. Hosszúra sikeredett a nap, így gondoltam, lepihenek… de aztán végigfutott az agyamon, hogy bolond vagyok én? Itt vagyok Merenyén, melyre egész évben vártam… pecázzak csak keményen, adjak bele mindent a túrába! Rögtön az első éjjel nagy elánnal vetettem bele magam a horgászatba, melynek meg is lett az eredménye. A túrát 5 db 10 kg feletti hallal indítottam, melyek mindegyike tükrös volt. Reggelre alaposan kifáradtam, míg a többiek kipihenten ébredtek… de büszkén újságoltam nekik a híreket és mutattam a fényképeket.

Ádám barátom csodálkozott, hogy az ő jelzői némák maradtak első este. Gyors tanakodás után azt javasoltam, hogy váltson és próbáljon meg egy hosszabb, 30 centis előkét, hátha beválik! Merenyén egyébként is a hosszabb előkék a favoritok, pláne ha behúzásról van szó. Barátom megfogadta a tanácsomat, és behúzását követően rögtön egy 10 kg feletti pikkelyes honorálta igyekezetét. Amint visszaengedtük a tövest, jött egy közel 13 kilós tükrös is. Egyértelmű volt, hogy a hosszabb előke a siker titka. A csali pedig egy szem 20 mm-es tintahalas bojli volt a horogtól 2 cm-re „elengedve”. Az általunk alkalmazott végszerelék és csalik összeállítása lépésről-lépésre:

Az általam alkalmazott kiegészítők
Az utolsó egy méter a lényeg!
A csali „tuningolására” mindig nagy hangsúlyt fektetek
Kicsit összerázom, majd állni hagyom
A siker duplán érkezett!

Nekem ez a nap különleges volt, hiszen aznap ünnepeltem születésnapomat. Kivételesen szerencsés voltam, hogy egyik kedvenc vizemen azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek… Horgászok! Ennél többet nem kívánhattam, így ezt a napot kicsit pihenősebbre fogtam. Kis tesóimat vittem bele a horgászat világába, bőszen aprítottuk a kisebb-nagyobb keszegféléket pár darabosabb kárász kíséretében. A bojlis szerkókat pihentettem az éjszakára.

Nekem ezek az igazi élmények!
Kis csapatom

Édesapám közben egy fejedelmi harcsapaprikást „rittyentett” tiszteletemre egy kis túrós csusza kíséretében, ahogy azt előzetesen megrendeltem e szép napra. Csodásan sikerült a szülinapi lakoma és az egész nap.

Íme, a szülinapi lakoma!

Az éjszaka most azonban nekem telt csendesen. Szinte alig hittem el, hogy nem volt kapásom, mikor hajnalban ébredeztem… pedig tényleg megúsztam!

Csodás hajnal

Ádám bezzeg sorra fogta a halakat 8 és 14 kg közötti súlyban. Fordult a kocka, hiszen most neki vált be az a taktika, ami előzetesen nekem volt sikeres. Minden reggel és este körülbelül 1 kg bojlit szórtam a bójákra félbetörve és egy kis Fluo Chili Squid aromával tuningolva.

Ennyit etettem

A csalikat előszeretettel pasztázom víztől és évszaktól függetlenül. A favoritom egyértelműen a Big Fish paszta, ami jól harmonizál a tintahalas csalival is, de minden más pop-up csali mellé is ajánlom! Most azonban a melegre tekintettel a FermentX csalikkal és pasztával kísérletezgettem. Mit is mondhatnék… bizonyítottak!

Most ennyi elég volt a sikerhez
Hihetetlen szép és nagy halak érkeztek sorban
Vigyázzunk rájuk!
Eszméletlen szép nyurga

Mondhatom, most megúsztam a kárászok és keszegek hadát napközben is 1-2 kivételtől eltekintve, de éjszaka bátran ajánlom a pasztázott csalik használatát!

Néha 1-1 keszeg azért rám ijesztett

A 3. éjszakán ismét robbantottam! Jött több 10 kg feletti ponty, köztük a legszebb egy 14 kg feletti töves volt, melyet hajnalban csíptem el egy 24 mm-es Black Squid Wafters golyóval.

A hajnal ajándéka
Mert horgászni jó…

Napközben a nagy melegben is folyamatosan jöttek a 10 és 15 kg közötti pontyok. Csodásan telt az idő, felváltva fárasztottunk…

Igazi, öreg harcos!
Megpihenve

Ádi egy kereken 16 kg-os tövessel alapozta meg az amúgy is kellemes hangulatot. Hibátlan, gyönyörű hal volt, meg merem kockáztatni, hogy még horgot se nagyon látott, ami Merenyén - valljuk be - ritkaságszámba megy.

Közös öröm, közös siker

Ezt követően jött felváltva pár db 12-14 kilós pikkelyes, majd a kimerültségtől bealudtam. Barátom ébresztett, hogy úgy érzi, fogott egy olyan halat, amit látnom kell! Nocsak… azonnal kiment az álom a szememből! Cimborám rendkívüli mérlegelésére örömmel keltem fel. A hal 19,77 kg volt!

A hal pontos súlya

Nem volt egy álomszép hal, de nagyon örültem barátom sikerének! Egyéni rekordja lett ez jellegzetes, „kacska” tőponty. Többször megmértük, de nem csalt a mérleg.

Barátom eddigi legnagyobb fogása
Utolsó napunk nyugodtan telt: pihentünk. Hébe-hóba jött pár hal, melyek között volt 16 kilós is
Misu is kivette a részét a horgászatból
A csata…
Fogtam kisebbet is
Nem volt megállás!
Az utolsó éjszakai rigek

Ismét az éjszakától vártuk a csodát. Úgy döntöttünk, az utolsó éjszakát végignyomjuk, lesz, ami lesz! Megszórtuk bójáinkat, majd belevetettük magunkat az éjszakai horgászat rejtelmeibe. A halak minden eddigi éjszakánál aktívabbak voltak. Folyamatosan, szinte félóránként jött egy 10, de inkább 13 kg feletti példány. Nem ragozom… 250 kg halat fogtunk éjjel, mely szerintem nagyon szép eredmény. Íme, közülük a legszebb egy csodás, közel 15 kilós spanyolpikkelyes. Igazán büszke vagyok erre a ritka fogásomra, mely Big Fish csalikombinációra csábult el.

Egy igazi csodát tarthatok a kezemben… minden bojlis álma az ilyen hal!
Fáradtan, de boldogan!
Ezzel a 18 kg feletti tükrössel köszönt el tőlünk Merenye

Nem erősségem a matek, de több mint 6 mázsa halat sikerült fognunk majd visszaengedni, köztük 35 db 10 kg feletti volt! Nyugodtan állíthatom, hogy eddigi „leghalasabb” merenyei túránk volt, és a legnagyobb halakat is most fogtuk! Reggel Ádi még fogott egy búcsú 18,1 kilós pontyot, mellyel a tükörponty rekordját is sikeresen megdöntötte, majd a pakolás mellett döntöttünk. Kimerülten, de boldogan, mint mindig… sokadszor Merenyén.

Írta: Rokolya Péter
Fotók: Hunyadi Ádám, Rokolya Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.