Visszatérés Nagyrédére

Visszatérés Nagyrédére

Úgy határoztam, hogy újra ellátogatok egyik kedvenc horgászvizemre, a Nagyrédei Horgásztóra. Nagy reményekkel vágtam neki a túrának! Már megérkezésünkkor 32 Celsius-fok felett volt a hőmérséklet, és a halőr elmondása szerint az egész tavon alig fognak halat, néha egyet-egyet elvétve, de azt is éjszaka. Gondoltam, semmi gond, megpróbálok a lehető legtöbbet kihozni a túrából, a néhány nap alatt remélhetőleg sikerül pár szebb halat szákba terelni és kíméletesen visszaengedni.

Mielőtt belekezdenék a mondandómba, hadd ejtsek pár szót a tóról is. A Nagyrédei Horgásztó Heves megyében, Gyöngyös előtt, Nagyréde községben található. A tó a Mátra lábánál, hegyek, erdők ölelte, érintetlen festői környezetben fekszik, vízét két patak táplálja. A teljes terület 32 hektár, amelyből a vízfelület 22 hektárt tesz ki. A víz jellemző mélysége 1,4-2,2 méter között mozog. A tavat sűrű, benyúló ősnádasok, part menti bedőlt fák, rönkök, illetve változatos, iszapos meder jellemzi.

Megérkeztünk a horgászhelyre, gyorsan kipakoltam és összeraktam a felszerelést, csónakba pattantam és elindultam helyet keresni. A helyem előtt található egy sziget, annak két sarkán találtam keményebb részeket, a többi részen merő iszap volt az egész. Másik szerelékemnek azonban nem találtam még helyet, azt mindenképpen a part mentén húzódó nádas elé szerettem volna kirakni. Hamar meg is találtam a megfelelő helyet egy behajló fa alatt, ott az aljzat beton kemény volt. Meggyőződésem volt, hogy itt biztos jár a hal. Mindegyik helyet megetettem, de sehol sem használtam nagy mennyiségű etetést, mindegyikre kezdésnek pár marék Black Squid bojlit és Nagy Pontyos tigrismogyorót szórtam. Mikor partra értem, gyorsan felcsaliztam a szerelékeket és be is vittem őket a kiszemelt helyekre.

A nád melletti helyem, amely a legtöbb halat adta
A sziget két sarka viszont csak kevés halat adott
Etetésem a következőkből állt össze: 0,5 kg Black Squid bojli, 0,5 kg Green Halibut pellet és 0,5 kg Nagy Pontyos tigrismogyoró
Botok élesítve

A jelzők napközben némák maradtak, igazából napközben nem sok kapásra számítottam. Ahogy azonban besötétedett, szinte azonnal elfüstölt a nádfal melletti szereléket őrző botom. Gyorsan csónakba szálltam és máris indultam a hal után. Jó 10 perces kemény fárasztás után szákoltam meg egy gyönyörű, 10,50 kg-os tőpontyot. Várakozásommal szemben ezzel sajnos véget is értek az éjszakai akciók, de reggel 10 óra körül újabb szép húzós kapásom volt. Egy újabb gyönyörű, kereken 10 kg-os tőpontyot szákolhattam.

10,50 kg-os gyönyörű tőponty
Reggeli vendég

A szerelékemet a lehető legegyszerűbbre állítottam össze: az orsó dobjára 0,35 mm-es HALDORÁDÓ Record Carp Fluo Green zsinórt csévéltem. Az előkém SBS Discovery 25 lbs zsinórból és egy 4-es MUGGA horogból állt. Ezúttal az ólom mérete nem volt kulcsfontosságú, én egy 135 g-os HALDORÁDÓ Grippa ólmot használtam.

A szerelékem és alkotóelemei
11 kg-os bivalyerős nyurga

A túra végére összesen 9 db gyönyörű pontyot sikerült szákba terelnem. A legnagyobb egy 13 kg-os tükörponty volt. A nagy meleg miatt a pontyok kapókedve sem volt a topon, de én úgy gondolom, hogy ehhez képest egy sikeres túrát tudhatok magam mögött. Már alig várom a következő túrámat, ahol egy bányatavon próbálom majd becserkészni uszonyos barátainkat.

8 kg-os éjszakai töves
7,50 kg-os virgonc tükörponty
Búcsúzóul egy 11,50 kg-os tükörponty

Írta: Molnár János
Fotók: Molnár János, Vincze Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.