Bevallom, az alább olvasható történések dacosságomból erednek. Saját magam megnyugtatására kezdtem tesztelni a Haldorádó termékeit, mert meg voltam győződve, hogy ezek is csupán „egy a sok közül” kategóriás cuccok. Ugyan mitől lehet jobb egy aroma vagy csali annál, amit szintén agyba-főbe reklámoznak más emblémával ellátva?!
Szalai Donát cimborám révén persze már korábban találkoztam néhány „haldós” holmival, s ha ő ennyire szereti, gondoltam, mégsem lehet annyira tucat termék. Döme Gabi kollégám sem a nyeretlen kétévesek közé tartozik, s ha nevét adja valamihez, csak nem lehet bóvli.
Az egész ott kezdődött, hogy Doni az utóbbi időkben kizárólag a fekete pelletes kaját hozta magával, ahányszor Harsányba mentünk nagytestű pontyokra feederezni. Vonogattam én a vállam, hogy ha neki ez kell, ám tegye, mert számomra aztán édes mindegy volt, mit használok a kosárba. A lényeg, hogy bontson könnyen, picit megízesítjük valami löttyel, aztán hadd szálljon!
Csakhogy, mint arra rávezettek, és később magam is megtapasztaltam, a fekete pelletes massza pontosan ezt tudja! Összetétele és tartalma magasan veri azokat a kajákat, amiket egy átlag horgász rutinból levesz a polcról, mondván, „óccsó”, de jó! Állaga eléggé morzsalékos, illata kiváló, s tudomásom szerint abból az anyagból készül, melyből a pelletek, tehát a minőség tekintetében sincs benne kivetnivaló.
Tökéletesen megfelel arra a célra, hogy a horog közelébe vonzza a nagy halakat, s ha már ott vannak, akkor be is szippantják a pelletet vagy boljit. Igaz, hogy hideg vízre javasolják, de amíg a legmelegebb nyári hőségben is napi mázsát tudunk fogni vele 7 kilós átlagsúllyal úgy, hogy körülöttünk a bojlisok alig jutnak el kapásig, nyugodt szível tudom ajánlani bármilyen időre. S a fő, hogy ebbe fölösleges bármilyen aromát önteni!
Ja, hogy kárászokat emlegettem? Persze, csak szeretek kissé elkalandozni az okfejtésben, mit miért teszek vagy tettem. Szívesen áradoznék még a Mandula Bomba fantázianevű pelletről is, ami szó szerint bombaként ért, mikor kipattintottam a dobozka fedelét. Nem sokon múlt, hogy megkóstoljam… El nem bírtam képzelni, hogy ennyire egye a ponty, de még a márna is folyóvízen. Ám inkább elmesélem, hogyan fogtunk harminc kiló kárászt egy olyan viharos napon, amikor nem csak az eső miatt lett vizes az alsóruházatom. Úgy izzadtam horgászat közben a tomboló szél ellenére, hogy - borsodiasan szólva - „a tökömön a bolhák vízipólóztak”
Annyiszor tízezer forint legyen a havi jövedelmem, ahányszor megesett már, hogy pecát terveztem valakivel, s épp arra a napra jött kettős fronthatás, orkán, eső, miegyéb égi áldás! Jó apámmal - sokadszor - ugyanígy jártunk, amikor ő maga szabadnapot vett ki, hogy pecázzon egy nagyot hasonlóan horgászbolond fiával a Mezőkövesdi-tározón, mely a Hoórvölgye HE. kezelésében van. Remek víz, nemrégiben bővebben is beszámoltam róla a SSH hasábjain, kiváló feederes tó. Viszont, ahogy azt már említettem, aznap épp vicces kedvében volt Zeusz, vagy ki a fene felelős az időjárásért. Korán érkeztünk, de ennek ellenére már többen hazafelé tartottak. Persze, majd bolondok lesznek bőrig ázni, amikor a hal nem is eszik, a kapást meg nem lehet észlelni a szélben lobogó jelzőkön. Na igen, kettőhetvenes üvegszálas durábelekkel nem is leányálom ilyenkor a peca.
„Ha már itt vagyunk ugye…”, biztattuk egymást kevés elszántsággal, s leslattyogtunk a partra. Összeraktunk egy-egy feedert, aztán rábíztuk magunkat a múló időre. Gyorsan bekevertem két zacskó Piros Pelletes tápot, s egy hirtelen belső indíttatásból öntöttem rá nagy pontyos aroma tuningot. Imádom az illatát, bizony mondom, ha lett volna nálam egy kevés cukor, megiszom szörpnek. Az irdatlan nagy szél ellenére sikerült néhány gombócot behinteni a kívánt helyre, azzal nekifogtunk. Közben lestük szemünk sarkából a közeli sporikat, de alig láttunk érdemleges fogást. „Se a csonti, se a kukorica!”, mondogatták lemondó kézlegyintéssel kísérve kérdő tekintetünkre. Aztán tovább bámulták bambán az ide-oda libegő jelzőket.
Majd minket bámultak. Mert alig dobtuk be a horgot, máris rángatózni kezdett a spiccem. Aztán az apámé is. Jé, kárász! Három percen belül ismét. Úgy látszik, kedvelik a „Titkos pontycsemegét” egy kis hazai, saját kertemben nevelt virgonc trágyagilisztával tuningolva. Megfigyeltem már sokszor, hogy a kárász olyankor is szívesen fogyasztja a girnyót, amikor alig van étvágyánál. Viszont a tóban nagyon sok a keszegféle, s ha csak gilisztát tűznék horogra, hamar lecsipkednék, vagy csupán a tenyeres dévérekkel kínlódnék naphosszat. Ezért egy szem ízes kukoricát tűztem horogra, mellé pedig giliszta került. Mindezt persze rövid előkén.
Fújt ám a szél, látszott, hogy soha nem akar elfogyni az ereje, s minden esőcseppet az arcunkba, nyakunkba sodort. Kezem is úgy elázott egy bő óra elteltével, hogy egy sivatagi légi felvételen nem látszik ennyi redő és árok. Időközben a környékbeli sporik gyakori sóhajtások kíséretében szinte mind hazacuccoltak, szegényes zsákmányaikat - már akinek volt - cipelve. Néhányan nem állták meg, s idesomfordáltak, hogy mi az a valami, amit ennyire szeret a kárász, s köztük nem is az apraja. Az egyik helybéli öregúr, akinek kackiás bajszát reggel óta tisztára mosta az eső, gyanakodva szimatolta a vödröm tartalmát. Mutatom neki, mi az a finom illat, amit érez, s magyarázom a megfelelő összeállítást, hogyan gyúrjuk az etetőanyagot, mi az alapozó etetés lényege, s ilyen időben miért jobb a feeder. Ő bólogatva végighallgat, aztán a bajszáról csorgó cseppek alatt dünnyögve visszavág: „Fene ezt a sok hókuszpókuszt! Mindegy azoknak fiam, mit szórsz be! Ha esznek, felvesznek akármit! Elég, ha főzöl egy jó darát, oszt azzal is fogsz ennyit! Na, megyek haza ebédelni, legalább nem kell ma halat pucolnom, a rossebbe mán!”
Na, erre mit lehet mondani? Összenézünk a faterral, mosolygunk egyet, s ismét megállapítjuk: „Nem való parasztnak csokoládé!”.
Aznap elfogyott egy flakon aromám. Jaj, nem, nem abba a két kiló kajába öntöttem bele! Hülye vagyok, de ennyire nem! Fene azt a jó szívemet, mert bizony elosztogattam a szomszédok közt. Annyira sóvár tekintettel méregették a csodát hozó löttyöt, hogy nem tudtam eléggé smucig lenni. Hej, ha a következő napokban jutalékot kérhettem volna a környékbeli horgászboltokban a Haldorádós termékek forgalmából…! Szépen kiporcióztam három vödör tartalma közt a maradék folyadékot, s nem bántam meg. Olyan jó volt látni, ahogy hamarosan itt is, ott is görbülnek a botok, s egyre több helyen indultak meg a szép kárászok. Na persze, ehhez kellett az előkék rövidítése, s egy kevés giliszta is.
Ha nem lett volna tönkreázva a kezem, biztosan kipróbáltam volna néhány pelletet is, de nem volt kedvem kísérletezgetni. Így is majd beszakadt a hátam, mire meguntuk. Legalább harminc kiló kárász pihegett a hálóban már, s ezt a szép eredményt úgy értük el, hogy a közelünkben szinte mindenhol betliztek. Azt sajnáltam csupán, hogy egyetlen ponty sem jött, bár a fatert egyszer megtépte valami. Nem baj, így is jót szórakoztunk, csak ez a fránya idő ne lett volna. De sebaj, mire hazaértünk, kisütött a nap!
Jakó L.
