Elfeledett pontycsemege

Elfeledett pontycsemege

Érdekes és egyben feltűnő jelenségnek tartom, hogy a pontyhorgászok figyelme egyre inkább a bojlik felé fordult. Azonban nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy a horgászboltokban a magas árkategóriájú etetőanyagok közül válogasson. Mit tehetnek ők?

Vagy ácsingóznak a számukra elérhetetlen bolti bojlik után, esetleg saját maguk készítenek(vállalva a végeredmény kockázati tényezőjét) vagy más elérhető árú, de mégis hatékony pontycsemege után néznek. Éppen ezért szeretném felhívni a figyelmet egy kiváló ponty csalira, mely nagy múltra tekint vissza, hisz már régen is fogták vele a szebbnél-szebb halakat. Nem más ez, mint a burgonya hétköznapi néven krumpli. Potom pénzért beszerezhető, s emellett pedig igen fogós! Ha megfelelő módon van elkészítve, közelébe érhet a jobb bojliknak is, ha pedig még meg is ízesítjük az könnyen a siker útjára vihet bennünket.

Elkészítés:

Első lépésben a burgonyákat tisztítsuk meg.

Szeljük fel őket a képen látható módon, különböző méretűekre.

A különlegesség kedvéért néhány burgonyadarabkát mindig gömb alakura farigcsálok. Hátha éppen ehhez van gusztusuk!

A megfőzött burgonyákat tegyük egy lezárható tetejű üvegbe. A főzést illetően ne essünk túlzásokba. Akkor értük el a megfelelő állagot, ha már puhák, de ugyanakkor még rugalmasak is.

Csalink fogósságát az ízesítéssel nagymértékben megnövelhetjük. Ez esetben por alakú aromát használtam, melyet először vízben feloldok.

Az eredmény magáért beszél. A burgonyadarabkákat átjárja az aroma, melyek ezután csábítóan illatozni fognak, így már biztosan rátalálnak a környékben tartózkodó halak!

Mielőtt lezárnánk az üveget ne feledkezzünk meg a Hassa tartósító szerről sem! Ez egy különleges tartósítószer, mely mentes a különféle mellékízektől. Ennél fogva nyugodtan használhatjuk, hisz csalink íz és illathatásán semmit sem változtat.

Próbálkozzunk különböző ízekkel! Ki tudja melyik lesz a nyerő?

Az ízesítéshez szükséges anyagok és végeredmény!

A munka legutolsó fázisa a címkézés, melyről nem tanácsos megfeledkezni. Alkoholos filc segítségével ez a művelet játékos könnyedséggel elvégezhető.

Az amur sem veti meg a mézes ízesítésű burgonyát.

Írta: Vernicz Zoltán

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.