Aki a kicsit…

Aki a kicsit…

A horgászidény már javában elkezdődött, de mi csak most jutottunk ki a vízpartra. Az év első horgászata egybeesett az addigi legmelegebb nappal a 2012-es évben. Kisebbik fiammal úgy döntöttünk, hogy a lakhelyünkhöz legközelebb levő Harsányi-horgásztavat látogatjuk meg. Napra pontosan egy évvel ezelőtt szintén voltunk itt horgászni, és reméltük, hogy az akkori sikerek megismétlik önmagukat.

Előző nap este bekevertünk egy doboz a tavalyi évben már bizonyított Magyar Betyár Pellet Packot. A doboz tartalmát kiegészítettük egy kevés Haldorádó CSL Tuning Magyar Betyár hideg vízi aromával, ezáltal is fogósabbá téve a keveréket, mivel a tó vize még nem érte el a 16 °C hőmérsékletet.

Kora reggeli érkezésünkkor a gépkocsi hőmérője 8 °C-ot mutatott. A napijegy megvásárlása után hat órakor elfoglaltuk a horgászhelyünket, szerencsére oda tudtunk leülni, ahová szerettünk volna.

Áprilisra a természet már kipihente a hosszú telet

A horgászatot alapozó etetéssel kezdtük a parttól 80 méterre, mely tíz etetőkosárba gyúrt gombócból állt. A maradék etetőanyag a nap hátralevő részében folyamatos utánpótlást biztosított a horgászathoz.

Ennek a finomságnak nehéz ellenállni
Az új Nevis Endura Carp orsók most debütálnak

Fél hétre a két bot már az ágasokon pihenve várta, hogy akcióba léphessenek. Nem kellett sokáig várni az első jelentkezőre, ami egy kisponty volt. Fiam e hal kifogása közben egy cseppet sem izzadt meg. Pár perccel később a másik boton ejtős kapással jelzett a swinger. Ennek a felszerelésnek a horgán egy kis dévérkeszeg ficánkolt.

Az év első halát mindig meg kell becsülni
Kezdetnek ez sem rossz

A csalikról még nem esett szó, ezért elárulom, hogy a Haldorádó paletta két új termékét, az Oldódó Fluo Lebegő Pellet - Édes Ananász és az Oldódó Fluo Lebegő Pellet - Tüzes Ponty csalétkeket használtuk.

Már a színe is csábító
Ennek még az illata is ellenállhatatlan

A horgok „beélesítése” után szerencsére nem sokat tudtunk pihenni, mert a Tüzes Ponty ismét remekelt. A bal oldali bot jelzésére a fiam nem tétlenkedett, bevágott, amit egy 20 perces fárasztás követett. Miután megszákoltam neki, fényképezés, mérlegelés, és sebfertőtlenítés után a halat útjára bocsájtottuk.

A mérleg digitális kijelzője 8,8 kg-ot mutatott ennél a hibátlan pikkelyesnél

Megbeszéltük, hogy a következő jelentkezőt nekem kell majd szívélyesen fogadni. Erre nem kellett sokat várni, mert 9 óra előtt pár perccel az elektromos kapásjelző jelzése, illetve a nyeletőfék folyamatos visítása törte meg a csendet. A hal a megakasztást követően nagyon vehemensen védekezett, hol a bal, hol a jobb oldali horgásztársat riogatta folyamatos kitöréseivel, amit a hajlékony Shimano Hyperloop bojlis bottal és az orsó fékjével összhangban könnyen korrigálni tudtam.

Munka közben

A hal első megpillantását követően hevesebben kezdett verni a szívem, látszott, hogy egy matuzsálemmel van dolgom.

30 perces fárasztás után a hal kimerülten, nyugodtan pihent a pontymatracon

Kezeim teljesen elfáradtak, de a szemem és az arcom örült eme fenséges győzelemnek!

A 17,8 kilós halat megtartani nem könnyű feladat
Rövid ideig tartott a rabság
Remélem, még összefutunk!

Tavaly az Oldódó Lebegő Pellet - Fokhagymás Hal + Finom Pontypellet - Magyar Betyár kombináció segített sok szép halhoz, de a mai napon használt Oldódó Fluo Lebegő Pellet - Édes Ananásznak köszönhetem azt, hogy az eddigi rekordomat 1,7 kilóval megdönthettem. Tapasztalataim szerint a nagyobb pontyok a büdösebb csalikat kedvelik, de ez a hal most mégis az édeset kívánta meg.

A nagy melegben több órás „halcsend” következett, ami a csalik cserélgetésével telt el. Később visszatértünk a mai napon bevált színes „hengerekhez”, amik ismét meghozták a szerencsénket: az Oldódó Fluo Lebegő Pellet - Tüzes Ponty egy 8,4 kilós pontynak keltette fel az érdeklődését, míg az Oldódó Fluo Lebegő Pellet - Édes Ananász egy 1,5 kilogrammos dévérkeszegnek tetszett meg.

Harca fel, győzni kell!
A győztes kiléte nem lehetett kérdéses

Sajnos több hallal már nem volt szerencsénk közeli barátságot kötni (de még távolit sem), viszont így is jó napot zártunk. Megfigyeltük, hogy korán reggel a 70-80 méterre bevetett szerelékek voltak a nyerők, ami délutánra megváltozott, mivel a rövidebb, 40-50 méteres dobások váltak be.

Mindenkinek legalább ilyen szép élményeket kívánok. Görbüljön a bot!

Csorbai Csaba (csorbai)
Fotó: Csorbai család

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.