Halparádé Harsányban

Halparádé Harsányban

Megkezdődött a nyári szünet, így édesapámmal alkotott horgászcsapatunk kibővülhetett egy új taggal, az öcsémmel, aki eddig nem igazán szeretett horgászni, de valószínűleg e nap után majd mindig velünk akar jönni horgászni!

Mivel hárman mentünk, elérkezettnek láttuk az időt, hogy kipróbáljuk a Pellet Packot. Tapasztalataink szerint a Harsányi Horgásztóban élő békéshalak a fűszeresebb jellegű illatokat, ízeket kedvelik, így egyértelmű volt, hogy a Magyar Betyáros Packra van szükségünk. Ezt a terméket még nem ismertük, így csak a csomag felét kevertük be előző este. Mindent az előírtak szerint csináltunk, de biztos, ami biztos a meleg víz ellenére öntöttünk a keverékhez egy kis CSL hideg vízi aromát is! Miután bekevertük, lelapogattuk a vödör aljára, betettük a kocsiba, és állni hagytuk másnap reggelig.

Ha követjük a doboz hátulján lévő lépéseket, akkor nem lehet elrontani a keveréket
A Harsányi-tó kora reggel

Eljött a másnap reggel, 6 órára megérkeztünk a tóhoz. Apa három horgászbotra váltott napijegyet, majd elfoglaltuk a számunkra legszimpatikusabb horgászhelyet. Gyorsan kipakoltunk, és kezdődhetett a Pellet Packos alapozó etetés. Néhány dobás után felkerülhetett a csali a hajszálelőkére. A „magyar betyáros” alapozás után egyértelmű volt, hogy ugyanilyen ízesítésű csali kell, és mivel a halak sokat mutatták magukat felszínen, egy fokhagymás-halas Oldódó Lebegő Pellet került a pontypellet mellé!

Az etetőanyag és a csali verhetetlen párosa

Hét óráig kellett várni az első halra, amely egy közel 1 kg-os dévérkeszeg volt. Ezt félóra elteltével ismét egy dévér követette! A fent említett csalikombináció bevált, így továbbra is ezzel próbáltunk halat fogni.

A jó kezdet megalapozza a horgász hangulatát

Háromnegyed nyolckor jött az első vehemensebb kapás, amely a nyeletőféket is megszólaltatta, a ponty pontos súlya 3,08 kg - ez öcsém első komolyabb pontya volt. Később nekem sikerült egy valamivel kisebb pikkelyest partra kényszerítenem.

Tomi a savanyú arca ellenére nagyon örült a fogásnak
Ez a mosoly azért már árulkodó

Apa következett a halfogásban, hiszen a mai nap neki még nem volt sikerélménye… amin gyorsan változtatott, mivel 8:40-kor sikerült egy termetesebb halat akasztania. Nehezen adta meg magát a ponty, de a türelmes fárasztásnak egy gyönyörű fotó lett a vége. A tükrös pontos súlya 5,44 kg volt. A fotózást és a fertőtlenítést követően alkalmi vendégünk visszanyerte szabadságát, épen és egészségesen távozott!

Apa már lassan megtanulja, hogy kell pózolnia a hallal, (már csak a mosoly hiányzik)
A humánus bánásmód a sporthorgászoknál nem kérdés

A következő egy órában folyamatosan sikerült halat fognunk. Tiszteletét tette nálunk két kisebb ponty, illetve két dévér is. A dévérek finom ejtős kapással, míg a pontyok kemény húzással jelentkeztek. A folyamatos újracsalizás miatt nagyon hamar elfogyott a Pellet Pack, így muszáj volt Magyar Betyár etetőanyagot keverni. Bíztunk abban, hogy az előzőekben bejuttatott pellet csomag még egy ideig előttünk tartja a halakat, és az etetőanyag is kellően felkelti az érdeklődésüket.

Ennél nagyobb dévérek sajnos nem jöttek
Ennek a potykának várjuk a felmenőit

Szerencsére a halak kapókedve nem csökkent, tesóm hamarosan egy komoly halat akaszthatott! Durván kapott a ponty, a kapásjelző visított, a nyeletőfék zizegett, már csak egy tökéletes bevágásra volt szükség, ami meg is történt! Tomi még nem tudta olyan rutinosan kezelni az orsó fékjét, de kis segítséggel ez a probléma is megoldódott. 15 perc fárasztás után sikerült megszákolni a hatalmas pontyot! Gyorsan a matracra fektettük, vizet öntöttünk rá, jöhetett a fotó, a fertőtlenítés, a mérlegelés, és a nyurga által legjobban várt pillanat, a szabadon engedés. Testvérem első nagy halának tömege 7.580 gramm volt.

Itt már kiült az öröm az arcára

A horgászat hátralévő idejében még nekem sikerült két komolyabb pontyot fognom, egyenként 3,32 kg, illetve 3,56 kg-os súllyal.

A védekező hal megdolgoztatta a hajlékony botot
Hibátlan pikkelyes
A változékony idő nem befolyásolta a halak kapókedvét

Délután három óra után halat sajnos már nem sikerült fognunk, ettől függetlenül nagyon sikeres napot zártunk. A három bot közül számunkra érthetetlen okból csak egy bot volt eredményes, a másik két boton felkínált csali egész nap érintetlen maradt még akkor is, ha azokra is a bevált csalikombinációt tettük fel.

Összesen 20 halat sikerült fognunk, amiből 10 ponty, 9 dévérkeszeg volt, valamit 1 kárász akadt horogra. A halak összsúlya 44,48 kg, a legnagyobb pedig egy 7,58 kg-os gyönyörű nyurgatestű ponty volt.

További halak

A tó megnyitása óta rendszeresen járunk ide horgászni, de ilyen sikeres napot még egyszer sem zártunk. A Pellet Pack miatt reménykedtünk a jó fogásokban, de ilyen sikerre még mi sem számítottunk!

Csorbai Péter (petercsorbai)
Fotó: Csorbai család

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.