Bemutatom az új By Döme haltartókat és merítőfejeket

A By Döme TEAM FEEDER kiegészítők kínálata két új termékkörrel, a merítőfejekkel és haltartó hálókkal bővült. E termékek megalkotásánál a horgászok elvárásaira, illetve az évek során kialakult tapasztalatainkra alapozva a legnagyobb hangsúly a minőségre került, mivel kizárólag így születhettek olyan színvonalas, életrevaló termékek, melyeket büszkén és nyugodt szívvel kínálhatunk a nagyközönségnek!

Nem véletlenül tartom fontosnak hangsúlyozni bármely termékünk fejlesztésénél, hogy igazán jót nem lehet egyik pillanatról a másikra létrehozni! A folyamatos tesztek és az azok során szerzett új ismeretek, időről időre bebizonyítják, hogy mindig van mit jobbá tenni, „csupán” fel kell ismerni ennek lehetőségét, s megtalálni a módját, na és persze rá kell szánni a legdrágább tényezőt, az időt! Túlzás nélkül állíthatom, hogy a most bemutatásra kerülő merítőfejek és haltartók esetében is több ezer vízparti óra, rengeteg próbahorgászat és számtalan megfogott hal a garancia arra, hogy valóban gondos munka és tudás testesül meg minden egyes termékben, amelyen végül a nevem látják a horgászok. Biztos vagyok abban, hogy akármelyik típusnak szavaznak majd bizalmat, az az eszköz megbízhatóan fogja tenni a dolgát, akárcsak bármelyik korábbi By Döme felszerelés!
Lássuk elsőként a pontyos merítőfejek palettáját, amelyből több különböző méretet és minőséget kínálunk, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet!

Megérkezett a By Döme TEAM FEEDER pontyos merítőfejek kínálata, mely 4 mérettel áll a horgászok rendelkezésére

By Döme TEAM FEEDER CARP-1 Szilikonos halvédő merítőfej
A CARP-1 névre keresztelt Szilikonos halvédő merítőfej a család legkiválóbb tagja. Ennek különlegessége, hogy a háló anyaga egyedi szilikonos műanyag borítást kapott, ami maximálisan halbaráttá teszi. Ez a jelenleg elérhető legjobb minőségű bevonattal rendelkező hálóanyag, amely az ún. gumis merítőfejek legújabb generációját és csúcsát képviseli! Ez a puha, rugalmas felület garantáltan nem dörzsöli le a hal testét védő vékony nyálkaréteget, így megóvhatjuk kedvenceink egészségét. Másik nagy előnye, hogy egyáltalán nem szív magába vizet, ami rendkívül gyors száradást tesz lehetővé és a háló kellemetlen büdösödése is elkerülhető vele. A háló anyaga a horgok esetleges akadását is rendkívül jól tolerálja, egy pillanat alatt kiakasztható belőle bármilyen horog, miközben a háló anyaga sem sérül Méretei, valamint az eloxált és megerősített alumínium kerete alkalmassá teszi termetesebb halak megmerítésére is, mégis egy könnyű, gyorsan kezelhető merítőfej maradt.
A CARP-1 Szilikonos halvédő merítőfej méretei és főbb tulajdonságai:

  • Keret mérete: 60 x 50 cm
  • Háló mélysége: 35 cm
  • Súlya: 350 g
  • Anyaga: szilikonos gumibevonttal ellátott hálószövet
  • Extra halbarát „fishsafe” minősítés
  • Könnyű és erős alumínium keret
 

A CARP-1 névre keresztelt Szilikonos halvédő merítőfej a család legkiválóbb tagja
A merítőfej hálójának oldalfala közepesen sűrű lyukbőségű, míg az alsó része praktikusan ettől sűrűbb szövéssel rendelkezik.
Rendkívül strapabíró a merítő „Y” feje, mivel fémből készült, ebbe rögzül két ponton az alumínium keret
Az erősített varrássoron helyet kapott egy diszkrét TEAM FEEDER címke, amit méltóan visel ez a merítőfej!
A fej mérete 60 x 50 cm, ebbe már egy termetesebb hal is gond nélkül belecsúszik!

Bővebb információ: ugrás az áruházba

By Döme TEAM FEEDER CARP-2 Gumírozott merítőfej védett kerettel
A CARP-2 merítőfejjel szintén olyan termék született, mely hűen tükrözi a TEAM FEEDER termékek magas minőségét. Főként a nagyobb testű halak (pontyok, amurok) horgászata során tehet jó szolgálatot ez a kellően erős, igényes kialakítású merítőfej. Keretének anyaga könnyű, ám igen masszív alumínium. Az ezen végigfutó dörzsálló védőszövet az esztétikus megjelenésen kívül a horog perembe történő beakadását is megakadályozhatja. Ugyancsak az akadás elkerülését segíti a háló gumírozott anyaga is, amibe sem a horog, sem a megfogott hal bognártüskéje nem akad bele, ráadásul a hal testét védő nyálkaréteget sem bántja. Mivel ez a háló sem tud vizet magába szívni, a horgászat végeztével pillanatok alatt megszárad, így sokkal kevésbé büdösödik, mint a hagyományos szövetanyagok. Ez a merítőfej nemcsak dizájnos, hanem strapabíró is, tökéletes választás a mindennapok hobbihorgászataihoz és versenyzéshez egyaránt, amikor a célhalak nagytestű halak!
A CARP-2 Gumírozott merítőfej védett kerettel méretei és főbb tulajdonságai:

  • Keret mérete: 55 x 55 cm
  • Háló mélysége: 40 cm
  • Súlya: 450 g
  • Anyaga: gumibevonttal ellátott hálószövet
  • Halbarát „fishsafe” minősítés
  • Könnyű alumínium keret, előkevédő szövetborítással
 

Íme, a CARP-2 gumírozott és védett keretes merítőfej, ami a repertoár legszemrevalóbb darabja
Ebben az esetben is változatos a lyukbőség, oldalt közepesen sűrű, míg alul kisebb, sűrűbb szövésű
A keresztben erősített „Y” illesztésbe négy ponton rögzül a masszív alumínium keret, így nem kérdés az eszköz strapabírósága!
Nemcsak strapabíró, hanem dizájnos is, a védőkeret körben és kívül-belül TEAM FEEDER feliratot visel
A fej mérete 55 x 55 cm, tökéletes választás a mindennapok hobbihorgászataihoz és versenyzéshez egyaránt

Bővebb információ: ugrás az áruházba

By Döme TEAM FEEDER CARP-3 Gumírozott merítőfej EVA borítással
A CARP-3 merítőfej EVA borítással szerelve kerül forgalomba. A peremen félkörívben elhelyezett lebegő szivacs borítás segíti a szákfejet stabilabban vízben tartani és megkönnyíti a szákolást. Magyarul ez a fej nem süllyed el a vízben, könnyen és gyorsan mozgatható nagy méretei ellenére is! Akár egy termetes, 10 kg feletti halat is gond nélkül partra segíthetünk vele. A háló anyaga ebben az esetben is gumiborítást kapott, így nem bántja a hal testét védő nyálkaréteget, illetve sem a horog, sem a megfogott hal bognártüskéje nem tud beleakadni. Ha a horgászat véget ért, nagyra fogjuk értékelni azt a tulajdonságát is, hogy nagyon gyorsan képes megszáradni, így sokkal kevésbé büdösödik, mint a hagyományos szövet merítőhálók. Praktikus, erős merítőfej, mely bárki számára hasznos eszköz lehet a termetesebb pontyok és amurok szákolásánál.
A CARP-3 Gumírozott merítőfej EVA borítással méretei és főbb tulajdonságai:

  • Keret mérete: 60 x 52 cm
  • Háló mélysége: 40 cm
  • Súlya: 400 g
  • Anyaga: gumibevonttal ellátott hálószövet
  • Halbarát „fishsafe” minősítés
  • Könnyű alumínium keret, lebegő EVA szivaccsal
 

A CARP-3 merítőfej EVA borítással szerelve kerül forgalomba
Ennél a fejnél is két eltérő lyukbőségű hálóanyag találkozik az erős varrásnál
Akárcsak az előbbi verziónál, itt is extra erősítés és 4 db rögzítő csavar gondoskodik a merítőfej teherbíróságáról
Különlegessége a keret két oldalán, félkörívben elhelyezett EVA szivacsborítás, amitől ez a fej nem süllyed el a vízben
Praktikus méretű, erős merítőfej, mely bárki számára hasznos eszköz lehet

Bővebb információ: ugrás az áruházba

By Döme TEAM FEEDER CARP-4 Nagyponty merítőfej EVA borítással
A CARP-4 merítőfej a repertoár legnagyobb méretekkel rendelkező tagja, ennek kialakítása elég széles és mély ahhoz, hogy egy nyugtalan, nagyobb testű halat is biztonságosan megtartson. Kifejezetten ajánljuk olyan horgászoknak, akik szeretnek célzottan termetes pontyokra és amurokra horgászni, mivel ezt a hálót éppen e célra, illetve igénybevételre terveztük! A fej erősített, eloxált alumínium keretén ennél a verziónál is megtalálható a két oldalon félkörívben elhelyezett, speciális lebegő EVA szivacsborítás, ami célszerűen segíti a szákfejet stabilabban vízben tartani és megkönnyíti a szákolást. Ennek köszönhetően a nagyméretű, ovális fej könnyedén tolható a vízben, egy jó merítő nyéllel társítva a horgász egymaga is könnyen meg tudja oldani vele a merítést. Hálója nagy teherbírású, extra erős anyag, ami tökéletesen alkalmas e merítőfej nagyhalas koncepciójához.
A CARP-4 Nagyponty merítőfej EVA borítással méretei és főbb tulajdonságai:

  • Keret mérete: 65 x 55 cm
  • Háló mélysége: 50 cm
  • Súlya: 280 g
  • Anyaga: nagy teherbírású hálószövet
  • Könnyű alumínium keret
 

A CARP-4 merítőfej a repertoár legnagyobb méretekkel rendelkező tagja
Nagy teherbírású hálószövet képezi a háló alapját, mely ennél a modellnél is oldalt közepes, alul pedig sűrű lyukbőségű
Erős, masszív fej-illesztés, amibe négy csavar fixálja az alumínium keretet
Ennél a verziónál is megtalálható a két oldalon félkörívben elhelyezett, lebegő EVA szivacsborítás, ami célszerűen segíti a szákfejet stabilabban vízben tartani és megkönnyíti a szákolást
A CARP-4 fej kialakítása elég széles és mély ahhoz, hogy egy nyugtalan, nagyobb testű halat is biztonságosan megtartson!

Bővebb információ: ugrás az áruházba

By Döme TEAM FEEDER CARP-5 Nagyponty merítőfej
A CARP-5 merítőfejet szintén azoknak a horgászoknak ajánljuk, akik a termetes halakat szeretnék megcélozni, mert ez a modell is az ő igényeiket szolgálja. Kialakítása és méretei elegendőek ahhoz, hogy egynyugtalan, nagyobb testű halat is biztonságosan megtartson, illetve kellően strapabíró, jó minőségű az anyaghasználata ahhoz, hogy bírja a fokozott igénybevételt. A fej erősített, eloxált alumínium kerettel rendelkezik. Hálója nagy teherbírású, extra erős anyag, ami tökéletesen alkalmas e merítőfej nagyhalas koncepciójához. Végül, de nem utolsó sorban nem elhanyagolható szempont, hogy ez a merítőfej rendelkezik a legkedvezőbb árral!
A By Döme TEAM FEEDER CARP-5 Nagyponty merítőfej méretei és főbb tulajdonságai:

  • Keret mérete: 65 x 55 cm
  • Háló mélysége: 50 cm
  • Súlya: 275 g
  • Anyaga: nagy teherbírású hálószövet
  • Könnyű alumínium keret
 

A CARP-5 merítőfejet szintén azoknak a horgászoknak ajánljuk, akik a termetes halakat szeretnék megcélozni...
...ennek megfelelően a háló anyaga nagy teherbírású hálószövet, ami jól bírja a fokozott igénybevételt! Kialakítása oldalt közepes, alul pedig sűrű lyukbőségű
A biztonságból itt sem engedtünk, ezért a fej-illesztés strapabíróságáról ebben az esetben is négy erős rögzítőcsavar gondoskodik

Bővebb információ: ugrás az áruházba

Természetesen a minőségi By Döme TEAM FEEDER haltartók kínálata sem kevésbé kidolgozott, ezek között is megtalálhatók a különböző kategóriákba sorolt praktikus darabok, sőt ezek minden esetben 3-3 méretben kerülnek forgalomba. Ennek köszönhetően bárki a saját pénztárcája és igényei szerint tudja megválasztani, hogy milyen és mekkora haltartóra van szüksége!

A minőségi By Döme TEAM FEEDER versenyszákok három kategóriában, összesen 4 verzióval és széles méretkínálattal jelennek meg

By Döme TEAM FEEDER TOP-1 Védett keretes versenyszák kerek 250, 300, 400
A TOP-1 Védett keretes versenyszák széria a TEAM FEEDER haltartó hálók legkiválóbb, prémium minőségű és kialakítású tagjait foglalja magába. Bizton állíthatjuk, hogy ezek a jelenlegi kereskedelmi forgalomban kapató hálók legjobbjai közé tartoznak, így a legmagasabb követelményeknek is maximálisan megfelelnek! A szortimentben megtalálható a kerek verzió, mely összesen három méretben érhető el. Rendkívül igényes kivitelű és exkluzív megjelenésű versenyszák, ami elsősorban állóvízi horgászathoz ajánlott. A hagyományos versenyszákoknál a legsérülékenyebb pont a háló és a keret találkozása, hiszen ez dörzsölődik legjobban, de ennél a hálónál a keretek kívülről védettek és külön erősítést kaptak. A háló anyaga extra sűrű szövésű és víztaszító micro háló, ennek köszönhetően gyorsan szárad, valamint a halak bognártüskéje sem tud beleakadni. A belehelyezett hal megnyugszik, a merev karikáknak köszönhetően pedig a szák mindig kellően nagy mozgásteret nyújt számára. Erős (tetszés szerint állítható) feje stabilan tartja a belső keretet. Kifejezetten ajánlott nagyhalas (pontyos) versenyeken, amikor jelentős súlyú fogásra is lehet számítani, ezért mindenképpen egy strapabíró, erős hálóra van szükség! A „Védett keretes versenyszák kerek” változat három méretben készül, 250, 300, illetve 400 cm-es hosszban. A leghosszabb hálót nemzetközi (hazai és külföldi) versenyeken is lehet használni. Minden TOP-1 versenyszákhoz alaptartozék egy igényes, szellőző hálóval ellátott, cipzárral zárható By Döme hordtáska.
A TOP-1 Védett keretes versenyszák kerek elérhető méretei és főbb tulajdonságai:

  • Hossza: 2,5; 3; 4 méter
  • Fejátmérője: 45 cm
  • Súlya: 1600 g, 1750 g, 2040 g
  • Extra sűrű szövésű micro háló
  • Az anyaga nem szív magába vizet
  • Könnyű, masszív alumínium karikák
  • Műanyag külső védőperem a kereteken
  • Állítható dőlésszögű fej
  • Tartozék szellőző hordtáska
 

A TOP-1 Védett keretes versenyszák széria a TEAM FEEDER haltartó hálók legkiválóbb, prémium minőségű és kialakítású tagjait foglalja magába, többek között kerek változatokban
A haltartók anyaga extra sűrű szövésű és víztaszító micro háló
A hálót merevítő könnyű, de igen masszív alumínium karikákra kopásgátló műanyag borítás került
Extra erősítést kapott a karikák illesztése
Praktikus és igazán hasznos elem az akasztó fül
Egy erős, strapabíró adapter teszi lehetővé, hogy a haltartó fejének dőlésszöge állítható legyen
Minden TOP-1 versenyszákhoz, így a kerek változathoz is alaptartozék egy igényes, szellőző hálóval ellátott, cipzárral zárható By Döme hordtáska

Bővebb információ, 250-es méret: ugrás az áruházbaBővebb információ, 300-as méret: ugrás az áruházbaBővebb információ, 400-as méret: ugrás az áruházba

By Döme TEAM FEEDER TOP-1 Védett keretes versenyszák szögletes 250, 300, 400
A TOP-1 Védett keretes versenyszák széria a TEAM FEEDER haltartó hálók legkiválóbb, prémium minőségű és kialakítású tagjait foglalja magába. Bizton állíthatjuk, hogy ezek a jelenlegi kereskedelmi forgalomban kapató hálók legjobbjai közé tartoznak, így a legmagasabb követelményeknek is maximálisan megfelelnek! A szortimentben megtalálható a szögletes verzió, mely összesen három méretben érhető el. Rendkívül igényes kivitelű és exkluzív megjelenésű versenyszák, amely folyóvízen is stabilan helyben marad, nem csavarodik meg. Köszönhető mindez a szögletes formának, valamint a merevítő elemeknek. A hagyományos versenyszákoknál a legsérülékenyebb pont a háló és a keret találkozása, hiszen ez dörzsölődik legjobban, de ennél a hálónál a keretek védettek, a sarkai pedig külön erősítést kaptak. A háló anyaga extra sűrű szövésű és víztaszító, ennek köszönhetően rendkívül gyorsan szárad, valamint a halak bognártüskéje sem tud beleakadni. A belehelyezett hal megnyugszik, a merev keretnek köszönhetően pedig a szák mindig kellően nagy mozgásteret nyújt számára. Erős (tetszés szerint állítható) feje stabilan tartja a belső keretet. Kifejezetten ajánlott folyóvízi horgászatok során, amikor az erős sodrás és hajófogalom miatt állandóan mozog, dörzsölődik a háló. A védett, külső borítással rendelkező keretek ellenállnak a legdurvább mechanikai behatásnak is, garantáltan nem sérül és szakad szét haltartónk. Három méretben készül, 250, 300, illetve 400 cm-es változatban. A leghosszabb hálót nemzetközi (hazai és külföldi) versenyeken is lehet használni. Minden TOP-1 versenyszákhoz alaptartozék egy igényes, szellőző hálóval ellátott, cipzárral zárható By Döme hordtáska.
A TOP-1 Védett keretes versenyszák szögletes elérhető méretei és főbb tulajdonságai:

  • Hossza: 2,5; 3; 4méter
  • Fejátmérője: 45 x 34 cm
  • Súlya: 1790 g, 1950 g, 2410 g
  • Extra sűrű szövésű micro háló
  • Az anyaga nem szív magába vizet
  • Könnyű, masszív alumínium keret
  • Műanyag külső védőperem a kereteken
  • Állítható dőlésszögű fej
  • Tartozék szellőző hordtáska
 

A komplett TOP-1 Védett keretes versenyszák széria elérhető szögletes változatban is
Anyagában azonos a kerek típussal, ez is extra sűrű szövésű és víztaszító micro hálóból készül, ami rendkívül gyorsan szárad, valamint a halak bognártüskéje sem tud beleakadni
A szerkezetet erős alumínium keret biztosítja, amire műanyag borítás is került
Sőt, minden sarokillesztésnél extra erősítéssel láttunk el
Itt sem hiányozhat a praktikus akasztó fül
A fej dőlése természetesen itt is tetszés szerint, a számunkra épp ideális szögbe kalibrálható
A szögletes TOP-1 versenyszákokhoz szintén alaptartozék egy igényes, szellőző hálóval ellátott, cipzárral zárható By Döme hordtáska

Bővebb információ, 250-es méret: ugrás az áruházbaBővebb információ, 300-as méret: ugrás az áruházbaBővebb információ, 400-as méret: ugrás az áruházba

By Döme TEAM FEEDER TOP-2 Versenyszák kerek 200, 250, 300
Íme, a TOP-2 versenyszák kollekció, amin belül kedvezőbb árú, ám ugyancsak kiváló anyagminőségű és kialakítású kerek versenyszákok kerülnek forgalomba. Ma már minden versenyen, még az amatőrökön is alapkövetelmény, hogy a megfogott halat mérlegelés után vissza kell engedni. Ahhoz, hogy a hal a verseny ideje alatt életben maradjon, megfelelő haltartóra van szükség! A versenyszabályzatban előírt méret mellett a legfontosabb szempont a megfelelő minőség, amely eléréséhez a hálót olyan anyagból kell előállítani, ami nem okoz sérüléseket a halak testén. Ez a kerek versenyszák megfelel ezeknek a feltételeknek! A belehelyezett hal megnyugszik, a merev (alumíniumból készült) karikáknak köszönhetően a szák kellően nagy mozgásteret nyújt számára. A sűrű szövésű micro háló rendkívül erős, ellenáll még tartós hullámzásban is a durva mederfenék dörzsölő hatásainak, mégis kellően puha, amely nem irritálja a halakat. Nem kell félni kiszakadásától és a hal elvesztésétől sem. Ideális bármilyen méretű hal tárolására, de főként az állóvízi horgászatokhoz javasoljuk. Három méretben készül: 2, 2,5 és 3 méteres változatban. Mindhárom méret fejátmérője 50 cm, valamint a fej dőlésszöge minden esetben tetszés szerint állítható.
A TOP-2 Versenyszák kerek elérhető méretei és főbb tulajdonságai:

  • Hossza: 2; 2,5; 3 méter
  • Fejátmérője: 50 cm
  • Súlya: 910 g, 1060 g, 1220 g
  • Sűrű szövésű micro háló
  • Az anyaga nem szív magába vizet
  • Könnyű, masszív alumínium karikák
  • Állítható dőlésszögű fej
 

A TOP-2 versenyszák kollekció, amin belül kedvezőbb árú, ám ugyancsak kiváló anyagminőségű és kialakítású kerek versenyszákok kerülnek forgalomba
Igényes logó került haltartók felső szövetkeretére
Ez a sűrű szövésű, kék színű micro háló rendkívül erős, ellenáll még tartós hullámzásban is a durva mederfenék dörzsölő hatásainak
Meglehetősen erős alumínium karikák merevítik a hálókat, amik nem fognak deformálódni komolyabb súly alatt sem!
A fej dőlésszöge minden TOP-2 versenyszákon tetszés szerint állítható

Bővebb információ, 200-as méret: ugrás az áruházbaBővebb információ, 250-es méret: ugrás az áruházbaBővebb információ, 300-as méret: ugrás az áruházba

By Döme TEAM FEEDER TOP-3 Versenyszák kerek 200, 250, 300
A TOP-3 versenyszák család bármelyike remek példa arra, hogy nem csak viszonylag magas áron lehet jó minőségű, megbízható versenyszákot találni! Drágább kategóriájú társaihoz hasonlóan ez is sűrű szövésű micro háló alapra épül, amely nem szívja magába a vizet, ennek köszönhetően rendkívül gyorsan szárad és a hal testét védő nyálkaréteget sem irritálja. A belehelyezett hal megnyugszik, mivel a merev karikáknak köszönhetően kellően nagy mozgástér is biztosított számára. A háló erős, nem kell félni kiszakadásától és a hal elvesztésétől. Természetesen az állítható dőlésszögű fej a TOP-3 szákok esetében is alapvető elem. Olyan horgászoknak ajánljuk, akik nem tudnak sokat költeni egy versenyszákra, mégis egy megbízható minőségű hálót szeretnének vásárolni. Ez a típus is három különböző méretben, 2, 2,5 és 3 méteres hosszban kerül forgalomba.
A TOP-3 Versenyszák kerek elérhető méretei és főbb tulajdonságai:

  • Hossza: 2; 2,5; 3 méter
  • Fejátmérője: 50 cm
  • Súlya: 970 g, 1090 g, 1195 g
  • Sűrű szövésű micro háló
  • Az anyaga nem szív magába vizet
  • Könnyű, masszív alumínium karikák
  • Állítható dőlésszögű fej
 

A TOP-3 versenyszák család bármelyike remek példa arra, hogy nem csak viszonylag magas áron lehet jó minőségű, megbízható versenyszákot találni!
Drágább kategóriájú társaihoz hasonlóan ez is sűrű szövésű micro háló alapra épül, ami nem irritálja a halak testét védő nyálkaréteget
Strapabíró alumínium karikák alkotják a merevítést
A TOP-3 szákok esetében is alapvető tulajdonság az állítható dőlésszögű fej
Természetesen erről sem maradhatott le az igényes logó, hiszen ez a hálótípus is garantáltan rászolgál a nevére!

Bővebb információ, 200-as méret: ugrás az áruházbaBővebb információ, 250-es méret: ugrás az áruházbaBővebb információ, 300-as méret: ugrás az áruházba

Jó minőség, megfizethető áron!
Az új termékek fejlesztése során mindig nagy kihívást jelent, hogy az elvárt és megszokott kiváló minőség, precíz paraméterezés, illetve igényes megjelenés mellett miként lehet megfizethető, sőt egyre kedvezőbb áron kínálni a végtermékeket. Ez a TEAM FEEDER merítőfejeknél és haltartóknál sem volt elhanyagolható szempont, ezért mindegyiket úgy pozícionáltuk, hogy a lehető legjobb ár/érték aránnyal rendelkezzenek. Válaszd a jó minőséget megfizethető áron, megbízható gyártótól, a By Döme név a garancia arra, hogy azt kapod, amire valóban szükséged van!

Írta: Döme Gábor
Fotók: Nagy Gábor, Takács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: