A bizalom halat terem

A bizalom halat terem

Esztergom mellett, Búbánatvölgyben található egy festői szépségű tó, a Kerek-tó. Nagyon szeretek ide járni, hiszen minden alkalom új kihívást jelent. Szeptember második hétvégéjén is ide jöttem horgászni egy évszakot meghazudtoló, már-már kánikulai meleg nap délutánján. Az időjárás nem sok jót sejtetett aznap a halfogás terén, viszont tudtam azt, hogy egy megfelelően összeállított felszereléssel és csalogatóanyagokkal felszerelt horgász, aki nem utolsósorban maximálisan megbízik azokban, nem maradhat halfogás nélkül. Lássuk, a bizalom elegendőnek bizonyul-e a kapástalanság idején…

A fent említet tavat a nyár során több ízben is meglátogattam, bár az esetek döntő többségében a szervezett éjszakai horgászatok voltak célpontjaim. Ez volt az az időszak, amikor a családomtól távol töltött idő nem vont el a családi teendők mellől, így maximum az én alvásidőm feküdt az áldozati asztalra… Voltak jobb és rosszabb éjszakák, de mindig új kihívás volt a tavat megfejteni, ahogy ez így van mind a mai napig is számomra. Nagyon vágytam már egy nappali pecára, és végre eljött a várva várt alkalom, mikor is egy rövid délutáni horgászat erejéig újra feederbotot ragadtam és method technikával a halak űzésébe kezdtem.
Felszerelésem hardverét két Nevis Method Carp Feeder bot (3,6 m és 3,9 m hosszban) és a hozzájuk tökéletesen passzoló Nevis Feeder Runner Pro 5500 orsók alkották. Ez a felszerelés még sosem hagyott cserben és kis, 1,5 kg-os pontyoktól a 8 kg-osig minden esetben jelesre vizsgázott. Az orsók dobjára 0,20 mm-es főzsinórt csévéltem, melynek végére 0,28 mm-es fluorocarbon dobóelőtétet kötöttem, mely a lendületes dobások során a főzsinórt hivatott megvédeni a nagy megterheléstől. Végszerelékemet egy töltögetős method kosár tuningolt verziója alkotta 60 g-os méretben. A zsinór végére egy Guru Speed Bead gyorskapcsot kötöttem, melybe a 0,10 mm-es fonott előkezsinóron egy 10-es és egy 8-as méretű Korum Xpert Power szakáll nélküli horog került. A 10-es horog mellé egy 10 mm-es csalitüske, míg a 8-as horog mellé egy 15 mm-es csalitüske rögzült, mely a tökéletesen balanszírozott csali-felkínálást tette lehetővé.

A botok…
… az orsók…
… és a végszerelékek

A csalogatóanyagok tekintetében olyan összeállítást választottam, ami ezen a tavon még nem hagyott cserben, biztosan tudtam, hogy ezekkel halat tudok fogni itt. Az etetőanyagot a Haldorádó palettájáról választottam, mégpedig az egyik személyes kedvencemet, a Fluo Energy Ördögűző fantázianevűt. A zacskó felbontása mindig külön élményszámba megy számomra, hiszen olyan kellemes a fokhagyma és a mandula illata ebben a keverékben, hogy azzal nem lehet betelni. Nem véletlenül ez az egyik legfogósabb etetőanyag, amit próbáltam. Az etetőanyag mellé a csalikínálatból szintén személyes kedvenceimet választottam: a Quattro Fluo Pop Up bojlit 8 mm-es méretben, a Haldorádó egyik legsikeresebb csaliját, a Fluo Oldódó Lebegő Pelletet Édes Ananász ízben, valamint az Oldódó Lebegő Pellet Fokhagymás Hal ízű verzióját. Az Fluo Essencia Ördögűző ízben jól harmonizál a fenti etetőanyaggal és csalikkal. Ezzel az összeállítással úgy éreztem, nem hibázhatok. Bizalmam maximális volt a csalogatóanyagok felé.

A csalogatóanyagok
Method technikánál elengedhetetlen az etetőanyag átrostálása…
… hogy ilyen szép homogén legyen

Megérkezésemet követően megvásároltam a napijegyet, majd leültem egy jónak vélt helyre és a gyors kipakolás után már a kapásra várva figyeltem a spicceimet. A rövidebb boton a kisebb horog mellé az Édes Ananász Pelletet tűztem a kisebb méretben, míg a hosszabb botot a 8-as horoggal szereltem fel, és ennek csalitüskéjére kezdésnek egy 16 mm-es Fokhagymás Hal Pellet került. Mindkét esetben Fluo Essencia is került a kosárba. Az egyes dobásokat negyedóránként ismételtem meg.

Kapásra várva (sokat)

Sajnos sejtésem, hogy a szeptemberi kánikula nem tesz jót a halak kapókedvének, beigazolódni látszott, ugyanis sem én, sem más horgász nem nagyon fogott semmit körülöttem. Az elkövetkező négy órában gyakorlatilag a teljes csalipalettát felkínáltam a halaknak, hogy kapást tudjak kicsikarni, de sajnos nem jártam sikerrel. Ennek ellenére tudtam, azt hogy a csalogatóanyagokban nem lehet hiba, ezzel az összeállítással halat kell fognom.

Korum Xpert Power Barbless (10) – 12 mm-es pellet
Korum Xpert Power Barbless (8) – 16 mm-es pellet

A horgászidő vége felé közeledve, este hatkor utoljára frissítettem mindkét boton a csalikat. Most az általam legfogósabbnak vélt kombinációt vetettem be. Mindkét boton 10-esre cseréltem a horgokat és a Quattro Fluo Pop Up bojlik közül az egyik csalitüskére a fokhagymás ízű, fehér színű golyót, a másikra pedig a tintahalas, narancssárga színű golyót tűztem fel. A bedobáskor úgy voltam vele, hogy mivel hamarosan indulnom kell haza, már nem fogom kivenni őket 15 perc után, hanem hagyom a hazaindulásig (egyébként is valaki egyszer azt mondta, hogy a nagy halat ki kell ülni). Miután mindkét végszereléket bejuttattam a megfelelő helyre (ami jelen esetben a tó túlsó partjához közeli zónát jelentette), elkezdtem összepakolni az egyéb dolgaimat.

A method kosár megtöltése, ahogy én csinálom: kevés etetőanyag a töltőforma aljába, majd rá a csali…
… némi Fluo Essencia a hatás fokozásáért…
… a töltőforma megtöltése etetőanyaggal…
… majd a kosár belenyomása a formába, és kész is a tökéletes csomag

Körülbelül 25 percnyi mozdulatlanság után hosszabb botom spicce finoman meggörbült és úgy is maradt. Ekkor ráemeltem és éreztem, hogy végre megvan a nap első hala. Kezdeti örömöm fokozódott, mikor orsóm dobjáról megállíthatatlanul megindult a zsinór, és a hal elindult jobbra. Eleinte nem nagyon volt közöm hozzá, majd szép lassan meg tudtam állítani és visszafordítani. Az nyilvánvalóvá vált számomra, hogy bizony nem a kisebbek közül való a gyorsvonatom, ezért nagyon óvatosan és körültekintően kezdtem bele a fárasztásba. Nem szerettem volna elveszíteni ezt a halat, ezért a megfelelő fárasztási technikával próbáltam partra kényszeríteni. A szakáll nélküli horog nem ejt nagy sebet, és ha körültekintően, türelemmel fárasztunk, akkor nem tépjük meg feleslegesen a hal száját.
Jó 15 percnyi küzdelmet követően – miközben ellenfelem szépen bejárta a fél tavat (még szerencse, hogy nem volt más sporttárs arra, így nem gyűjtöttem be mások végszerelékét) – partközelbe tudtam kényszeríteni, amikor felzizzent másik botom nyeletőfékje is. Volt ám nagy nézelődés részemről, hogy akkor ezt most hogyan is kellene megoldani, de szerencsére segítségemre sietett a tó halőre és a másik boton lévő halat elkezdte fárasztani. Eközben az én ellenfelem végül elfáradt annyira, hogy meg tudtam meríteni és matracra fektetni. Fontosnak tartom, hogy ezeket a szép példányokat maximális körültekintéssel emeljük partra és mindig fektessük matracra, hiszen így tudjuk biztosítani sértetlenségüket és visszaengedve őket a többi sporttársnak is ugyanilyen élményt fog nyújtani a megfogásuk.
A digitális mérleg 7,5 kg-nál állapodott meg. Hihetetlenül boldog voltam, hogy kezemben tarthattam ezt a szép, nyurgatestű harcost. Sietve vissza is engedtem őt éltető elemébe, nehogy baja legyen. Széles mosollyal az arcomon intettem neki búcsút, és fordultam a halőr kezében görbülő másik botom felé. Ezen a súly lényegesen kisebb volt, mint az előbb, de egyértelműen hal küzdött a zsinór másik végén. Partközelbe érve már láttam, hogy kétszer nem lehet ekkora szerencsém: egy 2 kg körüli pikkelyest tudtam egy fotó erejéig a matracra fektetni.

7,5 kg-os gyönyörű nyurga – a nap fénypontja
Kb. 2 kg-os társa búcsúzóul…

A nagy harcos a tintahalas, míg kisebb társa a fokhagyma ízű kis golyóra csábult el.
A röpke 20 perc leforgása alatti események bebizonyították számomra, hogy elképzelésem nem volt mellényúlás, azonban ki kellett várni az idejét, hogy a kánikula után a halak végre táplálkozni kezdjenek. A kapások 18:25 és 18:40 között jöttek, amikor a nap már lebukott a tavat körülvevő hegyek mögött, és a levegő hőmérséklete is csökkenni kezdett. Úgy gondolom, ha maradhattam volna még egy pár órát, nem kevés halat tudtam volna megfogni ezekkel a csalogatóanyagokkal. A felszerelésbe és a csalikba fektetett bizalmam nem volt hiábavaló és végül meghozta gyümölcsét.
Elégedetten láttam hozzá végül a maradék felszerelés elpakolásának és abban a tudatban indultam haza, hogy győzelmet arattam. A bizalom halat terem…

Írta: Penyigei-Manczur László (lassze)
Fotó: Penyigei-Manczur László

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.