Mondják, horgászfeleségnek lenni nem könnyű. A férj hosszabb-rövidebb időre eltűnik, előző nap már hozzá se lehet szólni, nem tud aludni, de nem a neje, hanem sok-sok vicces nevű csali és a nyálkás testű halak hozzák izgalomba. Végül holtfáradtan, nem túl kívánatos állapotban jön haza és alszik. Igen, ez valóban nem nagy boldogság, kivéve, ha a feleséget is lázba hozzák az efféle őrültségek.
Bogácson kezdődött minden. Öcsémmel rengeteg időt töltöttünk ott, nagyszüleink nyaralójában. Reggelente nagymamánk ébresztett és reggeliztetett meg minket, nagyapánk általában nem volt otthon. Ő hajnalban kelt, felvette terepszínű ruháját, magához vette a Nagyi által becsomagolt elemózsiát és elindult a falu mellett lévő tóhoz horgászni. Mire mi is kitekertünk biciklinkkel, addigra legtöbbször már volt lakója a haltartónak.
Bevallom, kisgyerekként nem kötött le minket teljesen, hogy mindig hosszasan és csöndben kellett várni a kapásjelző ugrására. Viszont Nagyapa ilyenkor megengedte, hogy letelefonáljunk az uszonyosoknak és büszkén hittük el, hogy a mi közbenjárásunkra jelentkezett a következő vendég. Csodálattal figyeltük Nagyapát, hogyan húzza partra a szép halacskákat és izgatottan vártuk, hogy Nagyi megszákolja őket. Délután, míg készült a halászlé, megkaptuk az aznapi kincseket: tele lett a tárcánk halpénzzel.
Telt-múlt az idő és nagyobb lányként valahogy elkerült a pecázás vágya. Egy nap azonban megismertem egy fiút… Egyik kedvenc hobbija a horgászat volt. Gyönyörű tavakhoz járt, én meg persze mindenfelé szívesen mentem vele. Ahogy néztem őt, kedvet kaptam feleleveníteni gyerekkorom emlékeit. Egy baj volt: nem igazán mertem gilisztát, csontit és halat a kezembe venni. Így hát én csak bedobtam - azt se mindig jól -, és eleinte még beakasztani se nagyon tudtam, csak esetleg tekerni az orsót. De mihelyt Gábor azt mondta, hogy így-úgy használjam a féket, annál a pontnál át is adtam neki a botot. Tehát jóformán fogalmam se volt róla, hogy mit és hogyan kell itt csinálni, de elszánt voltam egy türelmes tanárral az oldalamon.
Egyre több szépséges horgászhelyet ismertem meg, ahol gyarapítani tudtam a pecatudásomat. Először csak keszegeket, kárászokat, kisebb halakat fogtam és nekik is igazán örültem. Aztán jöttek 2,5-3 kg-os pontyok, mostanában pedig már egész nagy éhenkórászok is horgomra akadnak.
Időközben horgászfeleség vált belőlem. Férjem pár éve karácsonykor egy Mitchell 360-as Feederrel lepett meg, azóta saját bottal horgászhatok. Általában pelletet használok, abból is leggyakrabban Haldorádó Édes Ananászos lebegőt vagy Magyar Betyárt. Ritkán, de előfordul, hogy a kukoricát részesítem előnyben.
Egyik kedvenc vizem a Cserhátsurány mellett elhelyezkedő Vadkan-tó. Festői környezete mellett halállománya is lenyűgözött. Alighogy megérkeztünk oda kétnapos kikapcsolódásunkra, máris sípolt a kapásjelzőnk és úgy 10 percenként kapkodtuk az átlagban 4 kilós uszonyosokat. Második látogatásunkkor már nagyobbak is akadtak, párom 10 kilós pontya volt a legnagyobb.
Sokat jártunk a Benta-Horgászpark 7-es tavára is. Szintén különösen kedves környék számomra, hiszen az esküvőnk utáni napokban, „nászúton” is voltunk ott. Akkor fogtam ki eddigi legnagyobb pikkelyes barátomat, aki 8 kg-ot nyomott. Azóta áttelepült helyükön, a Keve-Horgászparkban is tettünk már látogatást.
Nyáron sok időt fogunk a Balatonnál tölteni, azt tervezzük, hogy sátorral, horgászbotokkal felszerelve körbebringázzuk a tavat. Izgalommal várom, milyen tapasztalatokkal térünk haza a szeptemberi munkakezdésre.
Tehát, kedves asszonytársaim, bizony a horgászat is jelenthet romantikus kirándulást, csak egy kis türelem kell hozzá!
