A Rab Horgásztó vadóc pontyai

A Rab Horgásztó vadóc pontyai

A hét első napja is egy átlagos munkanapnak tűnt egészen addig, amíg meg nem csörrent a telefonom. Meglepődtem, mikor a kijelzőn egy horgászcimborám nevét láttam, hiszen sosem szoktuk egymást munkaidőben hívni. Már ekkor gondoltam, hogy valami fontos témáról lehet szó. Tibi izgatottan számolt be legújabb kísérletéről: úgy gondolta, sikerült megfejtenie az oldódó pellet titkát, és készített hétvégére egy megfelelő oldódási idővel bíró csalit. A szombatot már amúgy is türelmetlenül vártam, hiszen ismét a Rab Horgásztó vadóc pontyaival terveztük megmérettetni magunkat. Az új csali tesztelése csak fokozta bennem az izgalmakat.

Úgy gondoltam, ez alkalommal nem hagyományos etetőanyagokkal, hanem pelletekkel próbálom majd a horog közelébe csalni a halakat. Mivel a tavon korábban már többször bizonyított a Magyar Betyár ízvilág, nem volt kérdéses, hogy az egyik keverékem Magyar Betyár Pellet Pack lesz. Másik csalogató anyagnak feláztatott Source, Amino Original és Halibut etetőpellet mixet készítettem, melyet megfelelő párosításnak gondoltam Tibi új, szúnyogos, aminós csalijához.

Az előző este bekevert Magyar Betyár Pellet Pack (felül) és feláztatott Source, Amino Original és Halibut etetőpellet mix (alul)

A horgásztóra reggel 7 óra körül értünk ki. Szerencsénkre nem voltak még sokan, ezért számos horgászállás közül választhattunk. A tógazdával beszélgetve végül arra a helyre esett a választásunk, ahonnan - elmondása szerint - egy pár héttel korábbi feederbotos versenyt nyertek meg 2 darab 8 kg feletti ponttyal és több mint 40 kg-os fogással. A helyhez érve vettem észre, hogy körülbelül 100 méterre előttem található egy dőlőbója. Valószínűleg visszatérő bojlis horgászok hagyták bent. Bízva abban, hogy a bója rendszeresen etetve van, annak környékét terveztem meghorgászni egy bottal, míg egy másik szereléket 70-80 méterre bejuttatva akartam szerencsét próbálni.

Ezúttal a tó északi oldaláról terveztem szákba terelni a halakat

Ismerve az itteni pontyok küzdőkedvét és a meghorgászandó távolságot, a bója környékére a hosszabbik, 420 cm-es, 150 g dobósúlyú extra heavy, míg a közelebbi célterületre a 390 cm-es, 140 g dobósúlyú heavy feederbotomat szereltem össze a hozzájuk illő távdobó orsókkal.

Kialakított horgászhelyem

Szokásomhoz híven az erősebbik botomat raktam össze először, ennek szerelékét juttattam be elsőként a kiszemelt helyre. A tóban ezúttal sem kellett csalódnom, a halak kiváló kapókedvének köszönhetően második botom bedobására kb. 1,5 órát kellett várnom! Első csalim bejuttatását követően alig telt el pár perc, mikor a nyeletőfék hangját hallottam meg. Pár perces fárasztás után sikerült megszákolni az első pontyot.

Ez a kis ponty volt az első fogásom. A Magyar Betyár oldódó pelletnek nem tudott ellenállni

Mivel a mai napi horgászatot egyértelműen a különféle pelletek használatára építettem, ennek megfelelően egy egyszerű method végszereléket használtam mindkét horgászbotomon. A főzsinórra egy 30 g-os, talpólmos Preston method kosarat fűztem, ezt követte egy Korum gyorskapocs, aminek gumigyöngye egyszerre ütköztette a kosarat és védte az ütközőre kötött csomót. A fonott előkére kötött 6-os méretű horgon kínáltam a csalit.

A „betyáros” szerelék bevetésre készen. A csalit az etetőanyagba rejtve…
… elkerülhető a távoli, lendületes dobásoknál a gubancolódás

Egész nap folyamatosak voltak a kapások. A nyeletőféket minden bedobás után ki kellett nyitnom, mert a legkisebb halak is nagyon erőteljesen kaptak a csalira. Talán a mély és tiszta víznek köszönhető, hogy a Rab Horgásztavon egy 2-2,5 kg-os ponty is akkora erővel küzd fárasztás közben, mint más tavakon 4-5 kg-os társaik. Ez egy a sok pozitívum közül, amiért a távolság ellenére is szeretek ide lejárni.

A kisebb pontyokat is percekig kellett fárasztani

Míg az egyik horgászbotomon Magyar Betyár oldódó pellettel csaliztam, addig a másik végszerelékén több csalit is kipróbáltam. Legelőször horgászcimborám új pelletjét tűztem fel, ami szintén folyamatos kapást, de jellemzően kisebb egyedsúlyú zsákmányt eredményezett. Ezen úgy sem tudtam változtatni, hogy megpróbáltam a nagyobb méretű szemekkel szelektálni a halakat. A horgászat elején leginkább kárászok és nagyobb testű keszegek kaptak rá, majd később sikerült a nagyobb szemekkel 1-2 pontyot is partra segítenem.

Házilag készített, különböző méretű és formájú oldódó finomságok

Dél körül döntöttem úgy, hogy kipróbálok más csalikombinációkat és ízeket, hátha sikerül valamelyikkel növelnem a pontyok egyedsúlyát. A távolabbi helyre bevetett szerelékem horgára továbbra is Magyar Betyár oldódó pelletek kerültek, annyi különbséggel, hogy már két nagyobb, előre beáztatott szemet fűztem a hajszálelőkére, a bevetés előtt pedig a megmaradt Pellet Juice-ba és azonos ízű poraromába mártva kínáltam fel őket a halaknak.

Ez a kis vadóc is a Magyar Betyárt kívánta meg

A másik szerelékemen különböző méretű és ízesítésű finomságokkal próbáltam kapásra bírni a nagyobb a pontyokat.

Különböző méretű és ízű csalikat is bevetettem

A megoldást végül az SBS Corn Shaped Boilies M1-es ízesítésű süllyedő-lebegő-süllyedő csalikombinációja jelentette, melyet Magyar Betyár Pellet Juice-szal és pordippel tettem kívánatosabbá. Igaz, hogy ennél a halcsemegénél csökkent a kapások száma, viszont sikeresen tudtam vele pontyra szelektálni. A horgászat utolsó egy órájában két, az addigi átlagnál nagyobb pontyot is ennek a feltuningolt csalinak köszönhettem.

Ő volt az első, aki az SBS M1-es csaliját megkívánta
A horgászat utolsó perceiben, összepakolás közben sikerült a mai nap legnagyobb, 4 kg körüli pontyát megfognom

Összesítve a közel 8 órás horgászat alatt a temérdek nagytestű kárász és kevés keszeg mellett 26 darab pontyot sikerült megszákolnunk, melyből 12 volt az én érdemem. Míg a Magyar Betyár ízű oldódó pellet folyamatosan hozta a nagyobb kárászokat és a kisebb, 2 kg körüli pontyokat, addig a házilag készített új csali inkább a nagyobb kárászokat, keszeget és elvétve 1-2 kisebb pontyot eredményezett. A délután folyamán folyamatosan próbáltam a csalik méretével és ízével nagyobb termetű pontyra szelektálni, de csak a horgászat utolsó órájában sikerült az addigi átlagnál valamivel nagyobb egyedeket fogni.

A Magyar Betyár folyamatosan hozta kárászokat és a pontyokat

Ez alkalommal sajnos nem sikerült a Rab Horgásztó számos 8-10 kg feletti pontyai közül akár egyet is partra segítenem, de kisebb társaik méretüket meghazudtoló küzdőkedvének köszönhetően elhatároztam, hogy hamarosan ismét visszatérek hozzájuk.

Írta: Menczel Norbert

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.