Az édes mézes élet!

Az édes mézes élet!

Lassan, de biztosan utat tör magának a jó idő, folyamatosan melegszenek a nappalok. Gyönyörű színekben pompázik már a természet, kipattanó rügyek, zöldellő gyep és a zsenge ifjú nádszálak üdítik a horgász lelkét. A várva várt tavasz, a jó idő már javában tombol. Észre sem vesszük, de lassan belepottyanunk majd a nyári kánikulák idejébe. Ugyan előfordul még, hogy harmatgyenge fagyok meglepik a tájat, de itt a jó idő. Mivel ez még csak egy beindulásra ösztönzi - saját lelkünk mellett - halainkat, nem árt odafigyelni, hogy mivel édesgetjük őket a horog közelébe. Ilyenkor nekem is fejtörést okoz, hogy ugyan mi kerüljön a vízbe, na és mennyi? Ha már előző írásomban az újdonságokról volt szó, akkor szeretném folytatni a sort és egy újabb meghatározó újdonságot bemutatva elmesélni egy szép, igazi tavaszi nap történetét.

Folyamatosan felmelegedő időszak - mondjuk úgy - második fázisában vagyunk, még csak most éledeznek úgy igazán az uszonyosok. A hideg napokon akár a vízparton, akár otthon ülve elgondolkozik az ember, hogy milyen érzés lehet olyan szinten függeni környezetünktől, mint ahogyan azt kedvenc állataink, a halak is megélik? Ahogy jönnek a melegebb hónapok, úgy indulnak be ők is, úgy válnak falógéppé. Ezt kihasználva sokféle csalogatóanyaggal próbáljuk őket horgászhelyünkre vonzani, helyben tartani és horogvégre keríteni. Kérdés, hogy mivel? Édes vagy büdös? Élő vagy szemes csalik? Sokan arra esküsznek, hogy ha bizonytalanok vagyunk, válasszunk egy univerzális ízt, egy „bázist”, amire merünk alapozni, de csaliból azért legyen bőven variálhatósági lehetőég. Így tettem én is, és a 2011-es év bombaként robbanó újdonsága, a Pellet Pack és annak Mézes Pálinkás ízesítéséhez szintén Mézes Pálinkás etetőanyagot választottam. Csalikból volt az etetőanyaggal megegyező ízesítésű mellett attól nagyban eltérő ízvilágú is, de az élő csalik (pl. csonti, giliszta) sem maradt otthon. Mindent összeszedve csupán egy víz hiányzott, de ez is hamar megvolt: a helyszín a Verba tanya.

A mézes-mázos kosárba valók meg-megcsillanó harmatcseppekkel a fűszálak között

Reggel 5:15 - itt az idő, elérkezett a várva várt nap, már csak pár óra, és ismét a vízparton lehetek! Nem kell mondanom, hogy ezek a percek, órák sokkal hosszabbak, mint egy „átlagos” napon, de csak letelnek lassan. Sínen vagyunk: hamarosan a nyitást váró kocsisorok között találom magam. Kereken 6:00-kor nyílik a kapu, indulás befelé. Számomra mindig érdekes, hogy a parkolóban álmosan pakolászó horgászok nem is látszanak olyan álmosnak, hiszen a kocsiból kipattanva mintha szárnyakat kapnának, úgy „repülnek” a favorit helyek felé. Én nem sietek, mindent alaposan felpakolok a kocsira, jegyváltás és indulás a halakhoz! Útközben meglepetésként ér, hogy kis túlzással egy 3-4 helyes szabad részleg sincs, ahová nyugodtan beférkőzhetnék, de sebaj, keresek egy helyet és becsüccsenek. Reggeli túrázásnak is beillő utam után találok is egy helyet, ha pontosítani akarok, akkor a 33-as és a 32-es hely között pakolok le. Ismét első dolgom elhelyezni a ládát, trepnit, bottartó állványt és a merítőt a vízparton. Végül a matracot is kiterítem úgy, hogy ne legyen az láb alatt - mivel nagyon könnyű benne megbotlani, megfelelő elhelyezése baleset-megelőzési szempontból nagyon fontos! A pakolás jó hangulatát a napfelkelte csodás, izzó színei fokozzák igazán.

Pompás napfelkelte a már harcra kész felszerelésekkel

Miután ezzel elkészülök, kezelésbe veszem a Pellet Packot, tudván, hogy 30 percet azért legalább állnia kell a tökéletes állag eléréséhez.

Na, lássuk a medvét! Kibontva a - megjegyzem, igen designos - csomagolást egy trió tárul elém: 800 g pellet, 100 g ragasztópor és a 100 ml-es különleges Pellet Juice aroma. Gyorsan neki is esek, kíváncsi vagyok a végeredményre. A pelletet tartalmazó csomagra rázúdítom a ragasztóport, majd ezt alaposan elkeverve hozzáadom a rendívül sűrű, a mézhez hasonló állagú Juice-t. Ezt előbb összekeverem, azután kevéske vízzel elérem a tocsogós (majd 35 perc múltán tökéletesen tapadóvá váló) állagot.

Kibontva a csomagolást ez a látvány fogadja a horgászt
Egyszerűen a csomagban található…
… összetevőket…
… összekeverem

A szintén Mézes Pálinka etetőanyagot 25 ml CSL Tuning Mézes Pálinka aromával locsolom le, hisz hideg még a víz, nem árt egy kis buzdítás uszonyos barátaimnak. Itt az aromásításon kívül semmi különöset nem csinálok az etetőanyaggal, nagyjából 3,5 dl vízzel tökéletesen tapadó és bontó anyaggá keverem.

CSL adalékkal turbóztam fel a tartalmas kaját
Semmi extra, maga a tuningolt kaja is bőségesen tartalmaz finom falatokat…
… mint amilyenek például ezek az édes morzsák

Kiemelt figyelmet szentelek az etetőben található édes fluo morzsáknak és a lehetőségekhez mérten mindig benne hagyom az etetőanyagban, nem rostálom ki. Ha ez nem kelti fel a halak figyelmét a CSL és az alap aromával egyetemben, akkor semmi!

Amíg az etetőanyagok pihennek, addig előveszem a feederbotot és használatra késszé teszem. A 360-as feeder egy Spro Incongnito LCS 855 orsóval válik (ismét) teljessé, dobján a 20-as Nevis Navy Feeder monofil zsinórral és 15-ös fonott dobóelőkével. Szerelékem a jól ismert bordás kosár meghosszabbított szárral, a 12-es fonott zsinórra kötött szakállnélküli Fox horgom hajszálelőkével ellátva pedig egy Kwik Change-dzsel csatlakozik a dobóelőkéhez.

Időközben az etetőanyagok megtették, amit tenniük kell. Jó állagú, könnyen bontó anyagom van, ugyanúgy a Pelletnél, mint az etetőnél. A velem szemben lévő sziget sarka a támpont, amelynek távolságát a zsinóron kiakasztással fixálom. Kosárba töltöm a Packot, majd 15 db dobást végezek el a horog eltávolítása után.

Könnyen kosárba tölthetőek a puha pelletszemek

Az utolsó dobásnál azért a zsinórt megjelölöm, ha esetleg valami okból ki kellene akasztanom az orsóm klipszéből. Horog vissza a kapocsba, felcsalizok, és már repül is az etetésre a végszerelék. Megjegyzem, mellette beszerelek egy pickerbotot is, hátha sikerül pár kósza kárászt fognom nyílt vízen. Kettő botom van bent, egyiken pellet, míg a másikon csonti csali. Kíváncsivá tesz, hogy vajon az élő csalik vagy talán a pelletek lesznek nyerők? De hopp, a feederen kapásom van! Határozott bevágást követően érzem, hogy a hal nem túl nagy, harci kedve sem túlzottan van, így hamar a partközelébe édesgetem. A szákoláshoz készülve észreveszem, hogy a pickerboton is kapásom van. „Mi legyen? Bevágok!” Bevágásom eredménye, hogy egyszerre 2 bottal fárasztok. A feederre kapó kárászom már a partnál van, nagy nehezen sikerül megszákolnom, ezután már tudok koncentrálni a másik halra, ami kissé jobbnak tűnik. Őkelme sem tud megtréfálni és hamar szákba kerül ő is. Nem horgászom 10 perce, és egyszerre kettő gyönyörű hal is matracon fekszik. Kell ennél jobb kezdés?

Egyméretű szépségek, fejenként legalább másfél kilósak!

Mondanom sem kell, hogy pickeren ez az egyetlen kapásom akadt egészen 10 óráig, szóval a pilinckát üzemen kívül helyezem. Minden megy, mint a karikacsapás: a kezdeti lendületet megtartva további kettő pontyot és ugyanennyi kárászt segítek partra. 10 órakor 3 kárászom és 3 pontyomnál jön el a nagy csend, amelyet egy vehemensen küzdő ellenfél szakít meg. Érdekes a mozgása, parthoz érve rakétaként viselkedik. „Talán amur?”, csillan fel szemem. Hosszas küzdelem után látom meg, hogy horgomon küzdő ellenfél egy termetes csuka, amit rövid időn belül a matracon babusgathatok. Szabályosan rávágott a nyilván fellibbenő egy szem Oldódó és Hybrid pellet kombinációra. Horogtól való megszabadítás és fotó után a mérleg 3,90 kg-ot mutat. Gyönyörű jószág és életre szóló élmény fárasztani!

Kishalnak nézhette :)
Egyszerűen csodás hal!

A hal visszaengedése után szerelékemet visszadobva várom a kapást, amely nem is várat sokat magára. Hibátlan tükrös formájában érkezik a következő halacska.

Csak pellettel csalizok, mégpedig Oldódó Mézes Pálinkást süllyedő Hybriddel kombinálva. Előfordul, hogy lebegő vagy épp fúrt pellet kerül a hajszálelőkére, de azok közel sem hoznak olyan méretű és annyi halat, mint a Hybrid & Oldódó kombináció. Eredményes, viszont kevesebb kárászt és nagyobb pontyokat adó csali, ha Hybridből kettő, Oldódóból pedig 1 közepes méretet fűzök horgom alá.

Ha ez a csali…
… kerül a vízbe…
… termetesebb halak akadnak horogra. Ez a hal a remek példa erre, súlya 5,3 kg
Érdekes, hogy nagyobb méretű Oldódó pelletre csábultak el a termetes kárászok

A felszerelés nagy igénybevételnek van kitéve egész nap, sok izgalmas fárasztással ajándékoznak meg ma a tó lakói, kellemesen „fáradok”:-) Késő délután úgy érzem, a jóból ennyi is elég, nem vagyok telhetetlen és abbahagyom a horgászatot.

Izgalmas fárasztásokban volt részem
A jó csalifelkínálásnak köszönhetően…
… a legtöbb akcióm hallal a szákban ért véget
Ez a halacska a nap méltó befejezése volt

A nap összegzése: a horgászatot 11 ponty, 7 kárász és 1 csuka megfogásával zártam. Úgy gondolom, hogy április első hétvégéjén ilyen zsákmánnyal felállni az ülőkénkről nem rossz teljesítmény, főleg azt belekalkulálva, hogy mennyien horgásztak aznap a tavon. Ráadásul a közvetlen környezetemből voltak, akik az etetésemtől 5-7 méterre horgásztak „helyhiány” miatt, mégsem fogtak 2 halnál többet. Érdekességként kiemelném, hogy a megfogott kárászokból egy sem volt kilón aluli! Sikerült kiválogatni a kárászokból is a nagyját. Ezt az eredményt én a Pellet Pack szelektáló hatásának tulajdonítom.

A nap során remekül éreztem magam, sok szép halat kerítettem horogvégre. Remélem, nektek is legalább ilyenek lesznek első benyomásaitok a 2011-es újdonságokról. Irány a víz, irány a természet!

Írta: Lábas Norbert (f31)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.