Csalipróba, avagy magyaros pontyok Tereskéről

Csalipróba, avagy magyaros pontyok Tereskéről

Egy igazi csalipróbához mi is kellhet? Először is kell hozzá egy fogós csalogatóanyag és egy lehetőség szerinti intenzíven telepített tó, ahol a horgász meg tudja mérettetni a rendelkezésére álló kedvenc csalikból álló palettáját. Így felkerekedtem és meglátogattam a Tereskei Sporthorgász tavat.

Elhatároztam, hogy az általam kedvelt és leggyakrabban használt, Haldorádó által forgalmazott etetőanyagot és pelletet megmérettetem egy intenzíven telepített tavon. Választásom a lakhelyemhez közeli, Tereskén található horgásztóra esett. A tóról röviden csak annyit, hogy 6,5 ha területű és egy gát szeli ketté. Így különül el egy nagyobb és egy kisebb tó. A tó tulajdonosa nagy gondot és energiát fordít a vízben található minden egyes pikkelyes védelmére. A vízterülethez számos horgászélményem fűződik, hiszen már korábban sikerült jó néhány nagytestű pontyot zsákmányolnom itt.

Kilátás az aznapi horgászhelyemről - szemben a halőrház

Horgásznapomon korán keltem, hogy mindent időben be tudjak pakolni az autóba, nehogy valamit is otthon felejtsek, minden apróság bekerüljön a táskáimba. Szerencsére elkísért testvérem is, aki lelkesen készítette a fotókat.

A felszerelés bepakolva, indulásra készen

Mikor megérkeztünk a tóra, már tudtam, hogy nem lesz egy egyszerű peca, hiszen a meteorológusok aznapra hidegfront-betörést jósoltak rohamosan eső légnyomással, melyet erős déli szél fog kísérni… de nem csüggedtem, bíztam csalogatóanyagaim fogósságában, magamban és uszonyos barátaimban. Miután a napijegyet megváltottam, gyorsan igyekeztem a halőrházzal szembeni partszakaszra kipakolni a felszerelésemet, hogy mihamarabb nekikezdhessek a horgászatnak. Nagyon élveztem, ahogy a reggeli, felkelő Nap lágyan simogató sugarai végigsiklottak a vízfelszínen és a kicsit hűvös időben meleget leheltek rám, miközben a tó lakói is megmutatták a hátuszonyukat a vízfelszínen. Miután kipakoltam a cuccaim felét, megkezdetem az alapozó etetéshez szükséges etetőanyag bekeverését, hogy majd minden cuccom előkészítése után rögtön neki tudjak látni a horgászatnak. Alapozó etetésem egyik alkotóeleme a Haldorádó Pelletes Fekete, mely minden horgászatom során ott lapul a táskámban. Ennek felét kevertem be egy zacskó Haldorádó Magyar Betyár fantázianevű etetőanyaggal. Mivel a víz hőmérséklete 14 Celsius-fokos volt, a jól összekevert két etetőt nyakon öntöttem a Magyar Betyár CSL Tuning aromával, melyből kb. 1,5 ujjnyit használtam el. Ezenfelül meglocsoltam az etetésre szánt anyagot Magyar Begyár Aroma Tuninggal is, melyből kb. 1 ujjnyit használtam fel. A már megnedvesített anyaghoz hozzátettem még egy nagy marék kukoricát is, hogy a turkáló, keresgélő uszonyosoknak is a kedvében járjak.

A már készre kevert etetőanyag és a még bekeverésre váró maradék

A „szakácskodással” végezve kiakasztott zsinórklipsszel kb. 35 m távolságban - a tómederben egykor keresztülfolyó patakmeder törésének szélén - hoztam létre az alapozó etetést, mely 8 db etetőkosaras dobásból állt. Azért csak ennyi, mert a szolgálatos halőr elmondta, hogy a hétvégén a tavat több bojlis horgász is vallatta, akik már alaposan megetették az ott élő halakat. Így jön a válasz az általam használt erősen aromázott keverékre is, hiszen a jóllakott uszonyosok érdeklődését is fel szerettem volna kelteni. Miután végeztem az alapozó etetéssel, felcsaliztam a Special Pellet Feedereimet és uccu, neki a víznek! Mindkét botom orsójának dobjára 22-es Spro Carp Maxx főzsinórt csévéltem, melyekhez 15-ös Power Pro fonott dobóelőkét kötöttem. Végszerelékeim lelkét egy-egy 35 g súlyú Haldorádó Pellet Feeder kosár adta, melyeket egy gumi gyönggyel ütköztettem meg. A 12-es Sufix Feeder Braid előkezsinórokat kivételesen nem egy feederes forgóba vagy egy gyorskapocsba hurkoltam, hanem egy kisméretű karabinerbe. Horogelőkéimre 10-es méretű Korum horgokat kötöttem.

A már jól ismert, Döme Gábor által sokszor bemutatott és használt végszerelékkel vettem üldözőbe én is a halakat

Miután megkezdtem a horgászatot, az aktív feederbotos módszernek megfelelően 20 perc elteltével újracsaliztam és újból bevettetem a végszerelékemet, hogy a meghorgászni kívánt etetésen mindig legyen friss csalogatóanyag.

Kapásra várva. Itt még jó idő volt
Aznap nem csak én vágytam a halra

Az első jelentkező az etetés mellé dobott 3,90 H botomon lévő csalétekre kapott: egy 3,6 kg-os pikkelyes került partra. Uszonyos barátom nem sokat teketóriázott: erős, húzós kapással egyértelműen jelezte, hogy meg akarja szerezni a magyaros finomságot, ám pár perces küzdelem után már a matracon hevert. Következő pontyom már az etetésről érkezett, de az egy kicsit kisebb volt.

Mindenkinek jár a kíméletes bánásmód
Gyors pózolás és fotózás után búcsút veszünk majd egymástól… reménykedem, hogy nagyobb korában lehetőségünk lesz újból találkozni
A tó éber őre is tiszteletét tette nálam

Horgászatom során azt figyeltem meg, hogy az etetésre dobott nagyobb, 4,90 H botomon csak kétféle ízesítésű csalival, viszont ugyanazzal a kombinációval tudtam kapásra ösztönözni célhalaimat. Ez a nyerő kombináció a Magyar Betyár és Fűszeres Hal ízesítésű Haldorádó Hybrid Pellet volt. A legtöbb pontyot a magyar betyár ízesítés adta, a nyerő kombináció pedig egy darab lebegő és két darab süllyedő pellet volt a hajszálelőkére fűzve. Csakis ez a két ízesítés adott halat az etetésről, más nem. Higgyétek el, próbáltam mást, de semmi nem történt.

Aznapi nyerő csalikombináció: Haldorádó Hybrid Pellet Magyar Begyár ízesítésben

A rövidebbik botommal pedig pont az ellenkezőjét kellett tennem, hiszen ha minden újabb bedobásnál nem egy újfajta csalit tettem a horog mellé, akkor nem tudtam kapást kicsikarni. Az Fluo Oldódó Lebegő pellettől kezdve a Red Tuning pelletig minden mehetett, ráadásul a legeltérőbb ízekben. Legyen fűszeres vagy édes, teljesen mindegy volt kopoltyús barátaimnak, csak változatos legyen - így a fantáziámat teljesen szabadjára engedhettem.

A bevetett csalik egy töredéke
A véletlenül vízbe pottyant Mentholos Ánizs Fluo pellet nem csak a nagy halaknak tetszett

Aznapi pecám legnagyobb halát - aminek a magyaros ízek tetszettek meg - a kialakított etetésről fogtam. Éppen felcsaliztam a rövidebbik botomat, mikor fél szemmel láttam, hogy a 420 H spicce lassan, egyet-egyet döccenve megindul az etetés irányába. Rögtön reagáltam a kapásra. Bevágtam, és kezdődhetett az füstölős huzavona. Amilyen leheletfinoman, nagy óvatossággal próbálta megszerezni a felkínált finomságot versenytársam, annál vehemensebben küzdött ellenem. A 14 perces harc után sikerült szákba terelni a 8,7 kg súlyú pikkelyest, ami rövid ismeretségünk után visszakerült éltető elemébe. Persze azért egy pár másodpercig gyönyörködtem a küzdelemben kifáradt, a pontymatracon pihegő, erőt gyűjtő uszonyosban.

Nagy hal küzd a horgon
Minden uszonyos a legkíméletesebb bánásmódban részesül. A kíméletes, gyors horogszabadítás után jár a sebfertőtlenítés
A megfáradt horgász és sporttársa
Látszik kopoltyús pajtás száján, hogy ez egy intenzíven horgászott vízterület. Sajnos vannak, akik nem fordítanak megfelelő figyelmet a horgászat során szerzett sérülések kezelésére, illetve a megfelelő horogméret kiválasztására, hiába óvjuk és védjük sporttársainkat
A viszontlátásra! Remélem, még találkozunk!

Ötórás horgászatom során 17 db pontyot fogtam zömében az etetésről, de kb. 11 óra után egy csapásra megállt a halfogás, miután viharossá erősödött a déli szél és megérkeztek a zivatarfelhők. Igaz, a halak kapókedvén látszott már egész nap az előre jelzett idő. Kicsit több mint egy óra kapástalanság után úgy döntöttem, összepakolok és hazamegyünk. Hazafelé már csak a kifogott halakon és a fárasztások okozta eufórikus érzésen elmélkedtem. Aznapi tanulságom, hogy nem mindig csak az etetőkosárba került etetőanyag ízesítésével harmonizáló csali kerülhet fel a horog mellé, hanem néha egy drasztikusan más irányvonalat képviselő íz is. Horgászatomat teljes mértékig sikeresnek tudom be, hiszen a velem szemben helyet foglaló két bojlis horgász az öt óra alatt mindössze két ezüstkárászt és egy kisebb testű pontyot fogott. Tehát hidegfront-betörés és déli szél ide vagy oda, próbálkozni kell!

Írta: Valentin Tamás
Fotók: Valentin Attila

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.