2012 első városi túráját a XVII. kerületben található Csali Horgásztóra terveztem. Ez a víz alig pár kilométerre van az előző „kalandozásom” helyszínétől, a Szilas-tározótól. Legutóbbi fővárosi horgászatom - csakúgy, mint az összes többi - sikeresnek mondható. Mármint úgy sikeres, hogy mindig tudtam első próbálkozásra értékelhető halat fogni, így bizakodva vágtam bele az új kihívásba. Alig két héttel jégveszte után már a Csali-tó partján voltam, ám a dolgok nem úgy alakultak, mint ahogyan azt terveztem!
Szóval, március idusát írtuk, mikor először megpillantottam a Csali Horgásztavat. (részletes info: http://csalito.eu/) Szép, igazi vidéki hangulatot áraszt a tó és környéke, leszámítva a közelben dübörgő M0 autóutat.
A horgászpark mellett lovarda is található, így nem csak a szem az az érzékszerv, ami a „természet” közelségét közvetíti. Persze engem ez mit sem zavart, hiszen inkább ezt szagoljam, mint a belvárosi szmogot.
Belépvén a tó területére először a szépen rendben tartott kerthelyiség és a „büfé” szúrt szemet. Tiszta udvar, rendes ház - tartja a mondás. A halőrházként is üzemelő kocsmában megvásároltam a napijegyemet, ami sportjegy lévén mindössze 1.500 forintba került, viszont ezért csak egy bottal engedélyezett a horgászat! „Sebaj, elég lesz az nekem!”, gondoltam nagyképűen.
Hogy ne tépjem fel a sebeket, csak pár szóban jellemezném ezt a pecát. Néhány tenyérnyi dévért leszámítva nem fogtam semmit, pedig számtalan dolgot kipróbáltam aznap. Tudomásul kellett hát vennem, hogy első próbálkozásom a Csali-tóval, kudarcba fulladt. Sikertelenségemet jobb híján a hideg vízre és a felkészületlenségemre fogtam.
Sok pontyot nem láttam aznap a horgászok szákjában, de amit fogtak, azt kukoricával csalták horogra. Ami biztos, hogy pelletekkel aznap túl sokra nem mentem, úgyhogy a víz kukoricaorientáltsága elég nyilvánvalónak tűnt.
Nincs más hátra, mint előre, új haditervet kellett kieszelnem, és egy új napot kinéznem, amikor visszavághatok a Csali-tónak és halainak!
Két héttel az „eset” után tértem vissza a helyszínre, amolyan kényelmes vasárnapi horgászat céljából, amire kedves barátaim is elkísértek. Időközben átgondoltam a lehetőségeket és egy teljesen új stratégiát dolgoztam ki. Ehhez azonban két bot szükségeltetett, ezért aztán teljes árú zsugát vettem, ami 3.000 Ft-ba került. Ezért a jegyért két pontyot és 3 kg egyéb halat lehet megtartani, és mivel most konyhai pecán voltunk, be is került a szákom a vízbe.
Szóval, új taktikát dolgoztam ki. Egyik bottal a tó bőséges keszegállományát vettem célba, míg a másikat természetesen potykára vetettem be. Dévérkeszegre a szokásos édes keszeges keverékemet készítettem el, mely fél kiló Nagy Dévérből és fél kiló Mézes Pálinkából áll. Mivel konkurenciám nem volt, további aromásítást nem éreztem indokoltnak.
Mint azt már írtam, a helybéli mágusok majd mindig kukoricával próbálnak túljárni a bajszosok eszén, így tettem hát én is. Választásom a Vad Ponty etetőanyagra és kukoricára esett. Nagyon intenzív, az emberi orrnak is kellemes keveréket készítettem, melyet kizárólag natúr és ízesített csemegekukoricával dúsítottam. Csonti vagy más élő anyag a keszegek miatt nem került a mixtúrámba. Akárcsak a keszeges keverékből, ebből is mindössze 1 kilót kutyultam be.
Bár kevés etetőanyagot készítettem, azért minimális alapozó etetést szándékomban állt bejuttatni. Otthon már előre kiakasztottam a zsinórjaimat 30, illetve 60 méterre, valamint egy etetőbotot is előkészítettem. Utóbbit először kiakasztottam a távolabbi távolságra, majd a rövidebbre. Így, ha befejeztem a kinti etetést, csak egyszerűen kiszabadítom a zsinórt, majd mehet a távolabbi alapozás, nincs szükség két etetőbotra!
Reggel 8 körül indítottam útjára az első etetőgombócot, ami nem mondható korai kezdésnek. Ami viszont meglepett, hogy rajtam kívül alig horgásztak a tavon. Ha vasárnap reggel kevesen horgásznak egy budapesti horgászvízen, annak bizony oka van. Na, mindegy, elhessegettem a rossz gondolatokat és inkább nekiláttam a pecának.
A benti, pontyfogás érdekében a hajszálelőkére két szem Vad Ponty csemegekukoricát fűztem fel egy félbetört pufi társaságában. Túl sűrűn nem szándékoztam a „nagyhalas” cuccot kitekergetni, félórát gondoltam adni a halaknak minden újra csalizás előtt.
Nekiláttam a biztos halfogásnak, a keszegezésnek. Ehhez, mint oly sok esetben, hőn szeretett pickerbotjaim egyikét választottam. A leheletfinom végszerelékkel igazi élmény minden egyes hal megfogása. Mint arra számítottam, már az első dobás dévérkeszeget eredményezett. Szeretem, ha egy napijegyes tóban a dévér a „tömeghal”, és nem ezüstkárász. Valahogy olyan természetesebb víznek hat az ilyen, legalábbis nálam.
Élvezetes volt ez az apróhalazás, hiszen a vízbe érést követően azonnal remegni kezdett a vékonyka spicc, majd egy-egy erősebb húzással tudatta egy halacska, hogy komolyan gondolja a 16-as horgon felkínált két szem csonti megszerzését. Bevágásaimnak egy része rendre üresnek bizonyult, ugyanis a kis gazfickók csak a csonti végét ráncigálták, de hát erre való a pinki! Na, ezt már kicsit könnyebben be tudták kebelezni a keszegek.
Ami meglepő volt, hogy a kb. 5 órás horgászatom alatt majdnem 40 darab dévérkeszeget fogtam, de mind ugyanakkora volt. Mintha valami szitán engedték volna át őket, és csak ez a méret fért volna át rajta. Tenyérnyinél nagyobbat nem sikerült fogni, de ennyi baj legyen. Meglepetésként még egy kisebb ponty is próbára tette a vékonyka előkémet.
Aki szereti a finomszerelékes keszeghorgászatot, annak nagyon ajánlom ezt a tavat, unatkozni egy percre sem fog, az tuti! Na de mi a helyzet a pontyozással… hát, az már keményebb diónak tűnt!
Szigorúan fél óránként újat dobtam a benti pecával, néha még sűrűbben is, hiszen volt azért érdeklődés a kukoricára, de minden bizonnyal csak kisebb keszegek borzolták az idegeimet. A kapások mind csak kisebb rángatások voltak. Azonban alighogy megmerítettem a pickerbottal fogott bajszost, valami szépen karikába csavarta a feedert is!
A bevágás is ült, ám azt egyből éreztem, hogy nem életem hala küzd a horgon. Pár perces huzavona után már a szákomban pihent a szűk kettes pikkelyes potyka. Sok pontyot fogtam már életemben, de kevésnek örültem annyira, mint ennek.
Ekkor ugyanis már delet mutatott az óra, és bizony egy napijegyes tó bemutatója igencsak szánalmas méretes ponty nélkül. Hogy a horgászra vagy a tóra nézve siralmas ez a mennyiség, azt nem az én tisztem eldönteni, de a tény az tény. A horgászat befejezéséig azért még sikerült bentről kiimádkozni egy szebbecske tőpontyot, ami kicsit azért javított a mérlegemen.
Végül a halszámláló 43 darab akciót mutatott, tehát 40 dévérkeszeget és három potykát sikerült fognom. Ám ami legalább ennyire fontos, hogy egy igazán remek tavaszi napot töltöttem el barátaim társaságában ezen a tavon, kulturált, szép környezetben. Ja, és alig pár kilométerre a fővárosunk centrumától!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Sipos Gábor, Surján Gábor
