Márciusi pontyozás feederbottal

Márciusi pontyozás feederbottal

Az írást azon stílus kedvelőinek készítettem, akik a mozgalmas pecákat szeretik, de nem éppen apró halakkal. Bolognai botos tapasztalataimat összevetve a bojlis technikát kísérő érdeklődésemmel dilemmában voltam botválasztáskor! Mi lenne a megfelelő, de mégis finomra hangolt pontyokra kora tavasszal?! Itt az egyértelmű választás a FEEDER. Kimondottan „nagyhalas” szereléket állítottam össze vékonyabb zsinórokat, előkéket használva, de nem olyan egyszerű a dolog, ahogy azt sokan hinnék, ezt a következő sorokban részletezni fogom…

A horgásztó reggel 7 órakor

Kezdés

Reggel 7 órakor érkeztünk meg az új helyszínre, amit Interneten kerestük és választottuk ki. A Moby Dick tó egy dél-szlovákiai kis-város, Gúta mellett helyezkedik el. A tógazdának jár az elismerés, amiért ott szép, egészséges, vad halakat lehet fogni. Többnyire folyóvízi nyurgapontyokat telepítettek jó pár éve, és nagy részben ezek szaporulata tartja fenn az állományt. Több tucat kapitális, 10-15 kiló feletti példány is rejtőzik benne. Részemről kedvelt és egyben nagy kihívás egy ismeretlen vízen több helyi tapasztalt horgásszal szemben próbát tenni.

És itt jön a lényeg, hogy milyen szerelékkel és végszerelékkel érdemes próbálkozni? A cél: pontyokat fogni! Majdnem bojlis önakasztós rendszerrel, de feederkosár és kis horog használatával szerettem volna ezt elérni, ami a végül tökéletesen működött.

1. Szerelék

Bot: DAIWA Aqualite Heavy Feeder
Orsó: NEVIS Feeder Runner 6000
Főzsinór: 0,25 mm-es DAIWA Tournament + 0,14 mm-es fonott dobóelőke
Előke: Vision Line előke 0.16 mm
Horog: Drennan Fine 10-es
Végszerelék: Haldorádó Pellet Feeder Kosár 35 g-os megütköztetve 15-20 cm-re a kosár felett Haldorádós stopperral, ami nagyon jól tart a fonott dobóelőkén. Ez biztosan nem mozdul a helyéről, ha egy hal akadásig húzza - és ez a kulcs!

2. Szerelék

Bot: DAIWA Aqualite Pellet feeder
Orsó: NEVIS Carp Feeder 5000
Főzsinór: 0,22 mm-es SPRO Carp Feeder + 0,14 mm-es fonott dobóelőke
Előke: 0,10 mm-es fonott
Horog -8-as GAMAKATSU G Carp A1 Camo
Végszerelék: Haldorádó Rocket feeder kosár 50 g-os klasszikus tört 30 cm-es gubancgátló csövön, szintén megütköztetve 15 cm-re. Tapasztalatom alapján jobban akaszt a nehezebb kosár.

Etetés-csalizás

Tehát a végszerelék nem olyan egyhangú, de mit is érne mindez, ha nem megfelelő etetést és csalikat használjuk? Számomra nagy inspirációt adtak Döme Gábor és Kovács Zoltán filmjei, ezért úgy határoztam, próbát teszek idén ezekkel a hazai etetőanyagokkal és csalikkal. Próbáltam nem túl költségesre kihozni a dolgokat, és a halakat sem akartam túletetni. A tavasz ellenére a víz még nagyon hideg, max. 8-9 fokos volt, de egy édes, viszonylag natúr (CSL és halas alapot nélkülöző) összeállítást készítettem, bízva abban, hogy ha nyurgák vannak a tóban, kedvelni fogják a „vad halas” etetést :)

Tavaszi elképzelés

1 kg Vad Ponty + 1 kg Mézes Pálinka + 1/2 flakon Vad Ponty Aroma Tuning + 2 marék SBS Multimix Proactive Pellets + 1 marék csonti + 1/2 doboz bolti csemegekukorica, amit este beáztattam egy-két kupak Vad Ponty aromába. Reggelre hatalmas aroma bombává vált :) Az etetőanyag rostálás után vált igazán jól tapadóvá, ezután megkapta a csemegekukoricát, pelletet és csontit.

Rostálás után az igazi!

A horgászhelyet nem túl messze, a parttól 25-30 m-re jelöltem ki markerúszóval. Beakasztottam a zsinórklipszet, marker filccel zsinórt jelöltem, majd kezdődhetett az etetés. Előtte az egyik végszerelékemet máris bedobtam a markerúszóhoz szintén klipsz + jelölőfilc segítségével. Alapozásnak 15-20 aránylag kis gombócot lőttem be, azután marker ki - szerelék be!

A stílus

Sokat dilemmáztam egy tavalyi baki miatt, amikor is be kellett derékig ugranom egy tóba, mert a nyeletőféket zsinórklipszig húzta egy 5 kilós pikkelyes, és a botom elszállt, mint a madár. Hogyan is tudnám ugyanazt a helyet meghorgászni, de mégis nyeletőféket használni, mint egy bojlis szereléket? Itt jött az ötlet, hogy bedobás után akadásig repül a kosár, de ezután kiakasztom a zsinórt, ezáltal szabadra hagyom a nyeletőfék futását. A zsinórt mindenképp megjelölöm markerfilccel, ennek segítségével szákolás után üres kosárral dobva zsinóron lévő jelölés alapján újra klipszbe akasztva visszaállítom a korábbi távolságot, majd mehet vissza a felcsalizott szerelék - pontosan az etetésre.

Az első másfeles tükrös

45 percet vártam az első halra, ezalatt csapattársam pickerbotjával már 1 bodorkát, egy kárászt és 1 kg-os potykát szákolt. Kezdtem elkeseredni, hogy ilyen nagy csalikkal - mint a dupla Tiszavirág kukorica hajszálelőkén - nem lesz kapás?!

Az első másfeles tükrösre kb. 45 percig vártam

Megjött a remény, mégis kellhet nekik a magyar csali! Épphogy visszaengedtem a halat, mikor a másik boton lazítós kapással egy kilós kárász vette fel a csontit. Már tudtam, a halak megérkeztek.

1 kilós Kárász

Folytatás

A szerelékeket visszadobva az egyik boton kizárólag hajszálelőkén variáltam kukoricákkal, néha pellettel, a másikon monofil + kis horog, puha pellet + csonti, kukorica + csonti. Minden fél, max. 3/4 órában volt kapásom. Hála az önakasztós rendszernek egyetlen halam se ment el! A többi horgász ez idő alatt egy halat se szákolt, legalábbis mi nem láttuk. Amikor alábbhagytak a kapások 5-6 gombóccal ráetettem a helyre, és félóra után újabb halat sikerült merítenem. Az etetés nagyon sokáig helyben tartotta a pontyokat.

Hajszálelőkén kínált dupla Tiszavirágra: 2,8 kg
Vissza a többiekhez!
Délben feltámadt a szél…
… és a pontyok is
A fék is megszólalt
2,6 kg-os hibátlan tükrös Tiszavirág kukoricára
A dupla Vad Ponty kukorica is hozott egy kis potykát

Befejezés

Délután 15 órára már kezdtünk elfáradni, ezért a maradék etetőanyagot becsúzliztam, majd elkezdtem pakolni. Tíz percre rá hatalmas kapás érkezett a dupla Tiszavirágra. Szákolás után visszadobtam még egy ugyanolyan kombinációt, és 15:45 kor befejezésnek újabb ponty húzta el a végszereléket.

Az utolsó órában érkezett (Tiszavirág kukorica + csonti 10-es horogra tűzve)
A befejezés, már pakolás közben…

Elégedetten összegeztem a napot. 8 halat sikerült szákolni, 7 pontyot és 1 kárászt. Az etetés reményeimet is felülmúlta ezen a kora tavaszi napon. A Haldorádó Tiszavirág kukorica 4 pontyot, a Vad Ponty kukorica 1 pontyot adott, a többi hal szimplán csonti vagy csonti + Tiszavirág kukorica kombinációra jelentkezett.

Az utolsó ponty
Nyerő kombinációk
A NEVIS nyeletőfékes orsók hibátlanul vizsgáztak!

DAIWA Aqualite botokat fárasztás szempontjából nagyra értékelem, csak a 2 kiló feletti pontyok szólaltatták meg az orsó fékjét, a botok nagyon jól csillapították a kirohanásokat, emellett könnyűek és pontosak dobásnál. A NEVIS feeder orsókat úgyszintén kiemelném, mivel kedvező az áruk és tökéletesen működtek dobás, „nyeletés” és fárasztás közben is.

Sajátos feeder technika, egyedi fogás

Zárásul csapattársam bizonyította - szintén Vad Ponty etetőanyaggal -, hogy vannak nagyobb példányok is a tóban, mint amiket 10-es horoggal is szákba lehet terelni.

No comment

A Haldorádó termékek ezen a napon bizonyították az idei első elképzelésemet. Bízom benne, hogy más vizeken, versenyeken, vadvizeken is helyt állnak :) … de azt majd a későbbiekben is láthatjátok.

Steve
SOUTH CARP TEAM - Szlovákia (Komárom)

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.