Habár tavaly már január közepén sikerült megejteni az első horgászatot, idén sajnos tovább tartott a vizet borító jég, és a szabad idő hiánya miatt több türelem kellett, míg kivártuk az első pecát. Barátommal ketten indultunk meg február 28-án és arra számítottunk, hogy nyugodtan válogathatunk a kis tó helyei közül. Meglepetés várt a parkolóban is, és később szerencsére a vízparton is.
A tó neve Stoppeldorf és Vladislavci falu mellett található meg Horvátországban. Mindenesetre jó korán érkeztünk a tóra, és volt is mit látni. A kis őrház mellett már sorban álltak a kocsik. A tó nem nagy terjedelmű, talán 3 hektáros, tehát ha már tíznél több horgász van a vízen, tömeg van. Hozzáteszem, Horvátországban három bottal lehet horgászni és nem kettővel, ami a bevetett szerelékek számát jócskán megnöveli.
Sikerült helyet kapnunk a tó túlsó oldalán, ahol csak két hely van. Ezzel nem is lenne gond, sőt, ha nincs senki közvetlenül az ember mellett, annak még örülni is lehet, de… Mivel ezen a napon 21 horgász volt a cseppnyi vízen és majdnem az összes szemben ült már beélesített szerelékekkel, barátommal csak a part mentén horgászhattunk 20-30 méter távolságban. Leginkább én voltam bajban, mivel a tó nagyon szabálytalan alakú, és az én oldalamon erősen összeszűkült a meder. A 21 horgász közül én voltam az egyedüli feederes, a többi mind bojlis.
Nagy taktikát nem találtam ki erre a napra. Reggel még jó deres, fagyos volt a fű, nem számítottam semmi extra jó pecára. Egyik botomon Method Flat Feeder kosár volt csalitüskés előkével, a másodikon 25 grammos Pellet Feeder kosár hajszálelőkés szereléssel, a harmadik pedig egy más gyártótól származó lapos method kosár rövid előkével, kis horoggal és csalitüskével.
A csalizást nem komplikáltam túl, a Carp Fighter 3,90-es botomra SpéciCorn Mega került Fehér Rum ízesítésben, míg a Pellet Feederes szereléken cserélgettem a csalit, próbálgattam mire is jöhetne a hal. A harmadik, legrövidebb bottal foglalkozom a legkevesebbet, az amolyan keszegező, unaloműző bot, erre egy szem fokhagymás SpéciCorn került.
Az etetőanyag mindhárom kosárban ugyanaz volt. Egy kiló Pelletes Fekete és fél kiló Fagyos Ponty keveréke megspékelve kb. kétujjnyi CSL Tuning Tenger kincse aromával és egy deci Becherovkával. Gondolom, mindenki ráismer a receptre, és nem kell különösképpen magyarázkodnom, honnan jött az ötlet. Döme Gábor egyik téli videójából lestem el.
Alapozó etetésnek nem láttam értelmét ilyen hidegben, tehát inkább kereső horgászatot folytattam, már amennyire a helyszűke engedte. A szemben ülő kollégák, úgy vettem észre, nem ezen a véleményen voltak, mert igen intenzíven elkezdték bombázni a vizet. A rakéták és a spombok csapkodása más esetben bosszantott volna, most azzal nyugtattam magam, hogy a hideg vízben még félénk halakat elzargatják felénk, a kis csücsökbe, ahol én próbálkoztam.
A 3,90-es – csak Dömének becézett – botom szereléket dobtam be a legtávolabbra, kb. 30 méterre. Támpontnak egy szemben található markerúszót néztem ki. Nem, nem dobtam más etetésére, jóval közelebbre juttattam be a szerelékemet, legalább 15 méterre a markertől. Második szerelékemet pontos célzás nélkül közelebbre dobtam, a harmadikat pedig még közelebb. Bedobás után vártam legkevesebb fél órát, majd újradobtam. Így tettem legalább háromszor, mikor eszembe jutott saját magam megetetése. A reggelizés és a kicsi pihenés meg is hozta az első halat egy szép kárász személyében, ami meglepett, nem számítottam rá ilyen hidegben. Az első hal így nem a célt jelentő ponty lett, de ennek is örültünk, mert a többi horgásznál még ilyen se volt. A következő lassú és gyenge, húzásnak alig nevezhető dolog hamarosan bekövetkezett, nem is voltam biztos benne, hogy érdemes bevágni. Ez is a legtávolabbi szereléken jelentkezett. Bevágás után rájöttem, ez nem kárász. Nem volt hatalmas: egy nagyon szép, 4 kg körüli pontynak tetszett meg a rumos Mega.
Ezután fölpörögtek az események, jött még ugyanarról a helyről egy-két kisebb-nagyobb ponty: a legkisebb 2 kg lehetett, a legnagyobb 6 kg. Másfél óra alatt nyolc kapás volt, ebből kettő egyszerre, így a barátomnak is be kellett segíteni. Sajnos az én pontyom fárasztás közben lemaradt. Tehát összesen hat ponty jött a Flat Method Feeder kosárra, míg a mellettem ülő bojlis barátomnak és a szemben ülőknek semmi. Ennek volt is visszhangja, mert nem értették, mit csinálok, hogy kapás kapást ér, méghozzá ilyen „ferde” pecázással, rod-pod és egyebek nélkül.
Nos, a túloldalon ülők is rájöttek, hogy változtatni kell, és sajnálatomra kihúzták a markerúszójukat, majd elkezdtek hosszabbakat dobni arra a helyre, ahol eddig én próbálkoztam és fogtam. Ez persze nem volt jó hatással az én kapásaimra. Nekem el kellett húzódni, nem dobtam többet ugyanarra a helyre, és a kapások is elmaradtak, ami lehet, nemcsak a szerelékek „inváziója” miatt történt, mert hatalmas, hideg szél kerekedett. Ezek után egész délutánig semmi nem történt. Lassan már kezdtük feladni, mikor 2 óra környékén határozottan begörbült a botom, és sikerült is partra segíteni egy 9-10 kg körüli púpos tükröst. Ezzel véget is ért az aznapi horgászat. Átfagyva, de elégedetten hagytam el az idei első peca helyét. E napon összesen 15 ponty került partra a tavon, és ebből 8 a gumikukoricát szerette Pelletes Fekete körítéssel, amit én kínáltam fel a halaknak.
A nagy sikereken fölbuzdulva a következő hétvége se maradhatott ki, de most már négyen vettük üldözőbe a pontyokat – hárman bojlis és megint én egyedül feeder botokkal. Ugyanarra a helyre ültem az egyik barátommal, míg a másik kettő pecatársunk tőlünk 30 méterre foglalt helyet. Most is volt bőven horgász a kis tavon, de nem volt akkora tömeg. mint legutóbb. Ezúttal bojlis társaim is etetőkosaras végszereléket használtak kisebb horgokkal és gumikukoricával. Eredeti szkeptikus hozzáállásukat legyőzve elfogadták, hogy a gumikukorica is lehet jó csali. Fokhagymás SpéciCornt tűztek az előkékre.
Én folytattam a jól bevált módszert, ugyanazt a receptúrát használtam… de sajnos nem működött úgy, ahogy elképzeltem. A rumos Mega most nem adott halat, közben a mellettem horgászok nagy nehezen, de mégis sikeresen horogvégre csaltak egy-két pontyot a fokhagymás csoda segítségével. Ilyenkor mit tesz az ember? Vált arra, ami megy. Miután Pellet Feeder kosaras szerelékem horga alá kötött csalitüskére föltűztem két szem fokhagymás spécit, nekem is feléledtek a botjaim. A kukoricákat aszimmetrikusan tűztem fel a 15-ös csalitüskére, egyet keresztbe, a másikat pedig hosszába. Erre azért gondoltam, mivel a tavat már évek óta nem halasították, így az itt élő gyönyörű példányok már jól kitanulták, hogy a szép, sima és kerek bojlik horgot rejtegetnek. Abban reménykedtem, hogy szokatlan alakú csalim nem lesz nekik gyanús.
A botjaim felébredtek, de kizárólag keszegek és dévérek jöttek, ami nem is volt gond, mert nagyon szépek voltak. A nap legnagyobb keszegje 1,30 kg-os volt.
Egy telefonhívás közben szomszédjaim figyelmeztettek, hogy mozog a spicc. Biztos voltam benne, hogy újabb óvatos dévér kóstolgatja a csalimat, ezért nem siettem a bothoz. Többszörös és egyre hangosabb noszogatásra elköszöntem a feleségemtől azokkal a szavakkal, hogy „Most leteszem, ki kell húznom egy dévért.”… Bevágáskor azonban botom tőből begörbült és nem mozdult. Biztosra vettem, hogy beakadtam valamibe, és itt nem lesz hal, míg a zsinórom el nem kezdett oldalazni. Kaptam is a többiektől, hogy „Igen, dévér! Talán 12 kilós?”… A horgon küzdő halat irányítani képtelenség volt. Ki kellett húzni mind az öt vízben lévő szereléket, mert a hal önkényesen végigjárta az egész teret előttünk, és félő volt, hogy gubanc és szakadás lesz a vége. Kb. 20 perces fárasztás után kijött a tettes. Nem volt dévér, és nem is volt 12 kilogrammos. Egy közel 11 kilós, gyönyörű, nagy farokúszójú pikkelyes ponty feküdt a matracon.
Ezek után, beindult az üzlet, jött még néhány társa, nem féltek a hűvös, szeles és esős időjárástól, amely bennünket, horgászokat igencsak próbára tett. A nap végül jól sikeredett: öt pontyot, valamint több kárászt és keszeget hozott a feeder. Az etetőkosarakkal ellátott bojlis botok is hoztak 4 pontyot. A nap csalija ezúttal a fokhagymás SpéciCorn volt, habár a Fluo Édes Ananász pellet is becserkészett egy szép kopoltyúst.
Itt sincs még vége! A következő két hétvégén is meglátogattuk törzshelyünket, de kevesebb sikerrel. A tuti helyen csak hatalmas kárászokat fogtunk, melyek súlya összeszámolva alkalmanként azért meghaladta a 10 kilogrammot. A part szélében horgászó társaimnak sikerült ekkor is partra segíteni egy-két nemes halat. A nap meglepetése egy másfélkilós süllő volt, mely úgyszintén rákóstolt a fokhagymás csalira.
Aki e sorok olvasása után is azt állítja, kis tóban mindig könnyű halat fogni, annak nagyon nincs igaza. Aki pedig eddig kételkedett a SpéciCorn fogósságában, olvassa el írásomat még egyszer, és lehet, ő is hinni kezd a csodában, mint ahogy azt a hitetlenkedő társaim tették.
Daniel Stojanović
