Tavaszi pontyozás Kisbéren

Tavaszi pontyozás Kisbéren

Már lassan egy éve terveztünk egy közös horgászatot Attila cimborámmal, azonban ezt csak most sikerült összehoznunk. Ahogy a mondás is tartja, jobb később, mint soha. A Kisbéri Horgász Egyesület kezelése alatt lévő Park-tóra látogattunk el és egy félnapos, élményekben gazdag horgászatban volt részünk.

A tó híres halállományáról: a pontyok és fehérhalak mellett kapitális süllőkbe és harcsákba is belefuthatnak a horgászok. A vízpartra hétfőn reggel érkeztünk. Kétféle etetőanyaggal készültem a horgászatra. Az egyik 0,5 kg micro pelletes keverék volt, amit 1 dl vízzel és ugyanennyi Nagy Halas Carp Syruppal locsoltam meg gazdagon az elindulásom előtt. Úgy számoltam, hogy mire odaérek és kirakodok, már tölthetem is be a method kosárba a kaját. A másik etetőanyagot a parton kevertem be, ez egy zacskó Ördögűzőből és 1 kg fekete Ponty mixből állt. Miután összekevertem a kétféle anyagot, állni hagytam, majd rostán áttörtem az egészet.

A micro pelletes kaját már elindulásom előtt bekevertem…
… a parton pedig 12 mm-es oldódó ananászos pellettel vetettem be
Alapozásnak nagyjából…
… 10 gombóc került be
Hamarosan fáraszthattam is
Gyönyörű, hibátlan tükrös

Feederezésre készültem, ezért a következő felszerelést állítottam össze: egy 360-as heavy Power Fighter feedert + 40-es méretű Team Feeder Master Carp orsót választottam, majd tettem fel a botra. A főzsinór 20-as átmérőjű Trabucco S-Force Long Cast volt. Dobóelőkére nem is volt szükség, hiszen nem horgásztam távolra, a parttól körülbelül 30-35 m-re dobáltam. A főzsinórra egy Preston method feeder kosarat fűztem. A 8-as fonott előkére 10-es méretű Gamakatsu A1-es horog került fel 10 mm-es csalitüskével kiegészítve. Azt hallottam, hogy az oldódó-lebegő pelletek szépen adják a halat a tavon, ezért a csalitüskére egy szem 12 mm-es édes ananászos oldódó fluo pelletet tűztem fel. A csalizást követően mehetett is vízbe a szerelékem. A bedobás után lőttem 10 gombócot a meghorgászandó területre. Az első jelentkező az etetést követően nem sokkal érkezett meg: a fárasztás után egy gyönyörű tükröst tarthattam a kezemben.

Végre Ati is fáraszt
Matchbottal fogott első potyka
Akcióban a feeder
Újabb ponty a merítőben
Az elmaradhatatlan közös kép

Mint már említettem, a feederezés mellettem döntöttem, míg Attila matchbottal kezdett. A harmadik pontyom megfogása után azonban ő is úgy döntött, inkább átáll a rezgőspiccezésre. Már elkezdte összerakni a feedert, amikor úszója eltűnt és végre ő is fárasztott. Pár perces fárasztást követően egy tükrössel a kezében guggolt a pontymatrac előtt. A fotózás után természetesen ez a hal is visszanyerte szabadságát. Mindketten egy-egy bottal horgásztunk. A sok ponty megfogása után úgy gondoltam, megpróbálkozom a műcsontival. A csalitüske horgára 2 szem dévéres műcsontit tűztem fel, a micro pellet helyett pedig az etetésre szánt etetőanyagból töltöttem a kosárba. A bedobás után az eddig megszokott erős kapások helyett finom bólintással mozgott feederem spicce. Gyors fárasztás végén egy szép dévért tereltem a szákba. A pontyok mellettem így pár keszeggel is sikerült színesítenem a fogást. Nagyon jó kis pecában volt részünk, a tó nem okozott csalódást. Első horgászatom volt a tavon, ami sikeresen zárult, így biztos vagyok benne, hogy még vissza fogok térni a közeljövőben. Megköszöntem vendéglátómnak a horgászatot, és megbeszéltük, hogy hamarosan újra üldözőbe vesszük a tó lakóit.

Két szem műcsonti a töltőben
Az etetésre szánt anyagból töltöttem a kosárba
Dévér a horgon
A csaliváltás eredménye ez a szép keszeg
Fárasztás közben, most már feederrel a kézben
Partközelben az ellenfél…
… szákolás után pedig a matracon

Írta: Horváth Viktor (Vitya)
Fotók: Horváth Viktor és Janó Attila 

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.