48 óra az Alaszkán

48 óra az Alaszkán

Tavaly májusban újra ellátogattam néhány cimborámmal kedvenc tavamra, az Alaszka Horgásztóra. A 48 órás horgászat nem várt sikereket hozott számunkra. Az eddigi dobálós horgászatok kisebb sikerei után kipróbáltuk a tóra jellemző etetőhajóval való horgászatot, ami meg is hozta az eredményt. A „kevert stílus” igen hatékony volt az alaszkai pikkelyesekkel szemben.

Varga Márton vagyok, 19 éves. Heves megyében, Heves városában lakom. A horgászatot 6 éves korom óta űzöm, az alapokat annak idején édesapámtól lestem el, a többit pedig magazinokból és videókból tanultam. Az Alaszka Horgásztóval 3 éve ismerkedtem meg, azóta a szabadidőm nagy részét itt töltöm. Több barátom is rendszeresen jár ide, és most úgy döntöttünk, hogy együtt kergetjük a tó híres bajszosait. A „kevert módszert” választottam, ami annyit jelent, hogy ötvözöm a feeder technikát a bojlis módszerrel, ugyanis egyik feederbotomon egy bojlis horgászoktól ellesett végszereléket használtam. A túra egy forró szerdai napon kezdődött, és az első hal már délután kettő óra körül megérkezett zig riges végszerelékre egy 8,40 kg-os nyurgaponty személyében. Ezek után bizakodva vártuk az estét.

Az első hal egy 8,40 kg-os ponty volt

A várva várt esti kapásokra nem kellett sokat várni, az első jelentkező 9 óra körül érkezett, hosszas fárasztás után egy 12,80 kg-os gyönyörű nyurga pihent a matracon.

Az első esti jelentkező 12,80 kg-mal

A ponty visszaengedését követően újra behúztuk a szereléket, és alig egy óra után egy füstölős kapás érkezett a jobbos botomra. Ez a hal még harciasabban küzdött, kereste a bedőlt fát, beúszott a stég alá és hirtelen kirohanásaival próbára tett, de a csatát sikerült megnyernem. A mérleg 10,80 kg-ot mutatott. Az örömünk határtalan volt, de ekkor nem tudtuk, hogy mi vár még ránk…

A következő ponty után örömünk már határtalan volt

Az este további részében még volt egy rontott kapásom, egy halat pedig szákolás előtt vesztettem el. A kapásjelző hajnali 5-kor ébresztett fel álmomból. Bevágás után éreztem, hogy ez ismét kapitális hal lesz, és igazam is lett. A hal 13,70 kg volt.

13,70 kg-os hajnali fogás

A perzselő nap a második napon sem kegyelmezett nekünk, ugyanis a hőmérséklet meghaladta a 30 Celsius-fokot. Nem gondoltuk volna, hogy ebben a melegben akár egyetlen kapásunk is lesz, de nagyot tévedtünk. Napközben több pontyot is sikerült fognunk 4-7 kilogramm között. 14:15-kor egy ejtős kapásra lettem figyelmes, ekkor keszegre gyanakodtam, de bevágáskor éreztem, hogy nagyobb hallal van dolgom. A legnagyobb melegben közel fél órán át tartott a fárasztás, aminek végén egy szép tőponty feküdt fel a vízre. Egyik cimborám alá is tette a merítőt. A mérlegelés kisebb meglepetést okozott, ugyanis a mérleg 14,10 kg-ot mutatott.

14,10 kg-os tőponty

A nap további részében a barátaim lendültek akcióba, ugyanis egyikük saját egyéni rekordját megdöntve fogott egy 15,10 kg-os tövest. Az utolsó este már azt hittük, hogy csak kisebb halakat fogunk, de 21:30 körül egyik társam jelzője veszettül sípolni kezdett, és a kontaktus felvétele után sejtettük, hogy nagy hallal van dolgunk. A halat a matracon már 20 kilónál nagyobbnak tippeltük, de a mérleg 18,10 kg-nál állapodott meg. Éjfélt mutatott az óra, mikor újabb kapásom volt. A hal jól küzdött, de sikeresen szákba tereltem. Még a matracon is nagyon nyugtalan volt, így a hal épségét szem előtt tartva a fotó elmaradt, de a mérlegelés megtörtént: a hal 12,20 kg-ot nyomott. Több kapásunk nem volt reggelig, a túra végéig. Nagyon jó horgászatot tudhattunk magunk mögött, mivel 7 darab ponty súlya haladta meg a 10 kilogrammot, ezek közül kettő a 15 kilogrammot is.

A tavon korábban is sikerült szép halakat fognom, ezek közül is szeretnék néhányat megmutatni:

Ez a hal volt az első 10 kilót meghaladó fogásom a kedvenc tavamon
Ezt a halat még az itteni pályafutásom elején sikerült megfognom. Pontos súlya 11, 50 kg volt
Ez a hal 16,60 kg-ot nyomott a mérlegen, pedig a fárasztása alig 5 percig tartott

Életem leghosszabb fárasztása után tereltem szákba ezt a 20,60 kg-os pontyot. A csata 150 percig tartott. Sajnos a rossz fényviszonyok miatt nem sikerült szép képet készíteni róla, de nem a kép, hanem az élmény a lényeg.

Életem leghosszabb fárasztása után tereltem szákba ezt a 20,60 kg-os pontyot
Egy villámhorgászat eredménye volt ez a kereken 12 kilós ponty
A 2014-es szezon első nagytestű hala volt ez a 11,17 kg-os ponty

A horgászat az idő múlásával az életem szerves része lett és el sem tudnám képzelni nélküle. Ameddig egészségem engedi és lehetőségem van, biztosan folytatni fogom.

Varga Márton (marczi94)

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.