Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 6. rész - A Benta horgászpark titka

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 6. rész - A Benta horgászpark titka

Ahogy telt az idő és egyre hűvösebbek lettek a napok, úgy vált egyre nehezebbé a következő horgászat színhelyének kiválasztása. Hol lehet még télen is pontyot fogni…? Horgászbarátoktól, ismerősöktől tudtam meg, hogy Százhalombattán, a Benta horgászparkban még decemberben is fogtak szép pontyokat. Nosza, látogassuk meg a jó hírű tórendszert, hátha sikerrel járok én is!

Információ a vízterületről:

Neve: Benta horgászpark

Százhalombatta az erőművéről híres, amelyet körbevesznek a tavak és a Duna folyó (forrás: www.bentahorgaszpark.hu)

Hogyan kerültem Százhalombattára?

Mint a bevezetőben említettem, egyre nagyobb gondot jelentett a megfelelő helyszín kiválasztása. Mindenképpen egy új, számomra ismeretlen vízterületet szerettem volna meglátogatni, de beégni sem akartam. A PV TV stábja is felkért egy közös horgászatra és forgatásra. Jelezték, ha lehet, egy Budapesthez közeli tavat keressek. Fel volt adva a lecke…! Végül rövid keresgélés után bukkantam a Benta horgászparkra, amely már sok horgász számára ismerősként cseng. Itt még decemberben is fogtak pontyokat, amely nagyon biztatónak tűnt. Fontos az elején tisztázni, hogy ez a vízterület nem azonos a Benta-patakkal, amely a Dunába ömlik és évtizedek óta ismert téli márnázó hely. Tehát a kettő nem összekeverendő!

Ki hinné, hogy ilyen sok tó van a környéken?! (forrás: www.bentahorgaszpark.hu)

A Benta horgászpark rövid bemutatása

Íme, a tó honlapján olvasható szűkszavú bemutató „Kulturált, nyugodt környezetben 6 db intenzíven halasított tavon, kiváló fogási lehetőségekkel várjuk a horgásztársakat. 2010-ben is vállaljuk céges, vállalati horgászversenyek lebonyolítását.”

A tórendszer műholdas képe (forrás: www.bentahorgaszpark.hu)

No és ennél kicsit bővebben: a tórendszer Százhalombatta határában az M6, 6 és 7-es számú utak csomópontjától 1 kilométerre, az erőmű előtt, a városba bevezető főútvonalról jobbra letérve található. Valójában nem 6, hanem 7 tavat számlál a tórendszer, de ebből egy most szárazon van. A legnépszerűbb talán a 7-es számú „Bojlis - nagyhalas tó”. Ez a 2,5 hektáros víz számos kapitális hal lakhelye. Láttam róla nyári felvételeket, amikor minden zöld és él a természet. Ekkor olyan, mint egy érintetlen vadvízi rengeteg. Télen, amikor minden szürke, nincs a fákon levél, nem olyan mutatós, de a tó és halállománya ugyanaz! Nos, ezt a vizet szemeltem ki, és mindjárt az első helyen, a legszélesebb nádnyiladékban ültem le, amely forgatás szempontjából is a legjobbnak tűnt.

További információ a tóról: www.bentahorgaszpark.hu

A tavak számozása így már jól nyomon követhető (forrás: www.bentahorgaszpark.hu)

Az első nap tapasztalatai

Mivel az első nap a PV TV csapatával forgattam és csak másnap jött Takács Peti, volt némi tapasztalatszerzési lehetőség, amely hasznos volt a horgászhely jobb megismerésében, a csalik és etetőanyag kiválasztásában. Ráadásul azon a napon talán a 2009-es év utolsó enyhe napját sikerült kifognunk. A hőmérséklet 10-12 Celsius-fok volt, gyönyörű szélcsendes és napsütéses idő fogadott minket, amelyet a halak is nagyra értékeltek, hiszen élőben, a kamera szeme láttára 12 db pontyot fogtam. Nos, ebből a nagyszerű időből másnapra már semmi nem maradt…

A PV TV stábjával forgattunk itt az előző napon

Aki szeretné megtekinteni a PV TV-n bemutatott műsort, az megtalálja a műsorszolgáltató honlapján a videók között a következő címre kattintva: http://www.pv-tv.tv/hungarian/video.html

Időjárási és vízhőmérsékleti adatok:

A levegő lehűlt, reggel alig érte el az 3 Celsius-fokot, és napközben sem emelkedett 6 fok fölé. A víz is mindössze 6-7 Celsius-fokos volt. Kellemetlen, hűvös, borult, szemerkélő esővel tarkított időjárás fogadott minket. A hegyekben megkezdődött a havazás. Erőteljes hidegfronti hatás érvényesült, folyamatosan csökkenő légnyomással, amely a nap végén 1001 hPa-nál állt meg. No de mit várjon az ember december közepén?

A víz hőmérséklete mindössze 6,8 Celsius-fok volt

A felszerelés kiválasztásának szempontjai

A látszólag békés, nyugodt vízfelszín csalókának bizonyult, mert rejtegetett bőven meglepetéseket. Itt elsősorban nem a halakra, hanem a láthatatlan akadókra gondoltam. A tó végében kiválasztott helyem a partot körbeölelő nádassal párhuzamosan helyezkedett el, amelynek volt látható és láthatatlan része. Gyorsan kiderült, hogy kb. 10 méterre benyúlik a vízbe a valamikori nádas maradványa. A víz alatti nádtorzsák már a legelső dobásnál arra figyelmeztettek, hogy ez veszélyes hely, nagyon ügyelni kell, hogy hová dobok, ha ki is akarom venni a végszerelékem. Néhány dobás és beakadás után nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire szabad a parthoz közel dobni. A megakasztott halak természetesen egytől egyig ide menekültek, csak a legvégén célozták meg a nyílt vízterületet, így a fárasztás során többszörösen igénybe volt véve a szerelék minden eleme. A tó maximális szélessége 90-100 méter lehet, ha halat akartam fogni, akkor (ha nem is pont a nádfal tövébe, de ahhoz a lehető legközelebb) minimum 80 métert kellett dobnom. Ráadásul reális esély mutatkozott a termetesebb halak kifogására is. Ha mindezeket összerakjuk és végiggondoljuk, akkor egyértelművé válik, hogy ide az átlagosnál erősebb felszerelésre van szükség a halak biztonságos megfogása érdekében.

A Spro Pellet Feeder 390H és 420H botokat választottam, melyek végébe a közepesen erős (medium), zöld színű spiccek kerültek

Ezért választásom a nevemmel fémjelzett Spro Pellet Feeder 390H és 420H botokra esett. Ezek egyike sem a klasszikus finom pontyhorgászat eszköze, érzékenységben meg sem közelítik a Spro Sensitive Carp Feedereket, de ide most ezek kellettek! Mindkettőre azonos Spro Aeronium Special Feeder 555 orsókat raktam. Nagyon megkedveltem ezeket a gyorsfékes, dobfékes orsókat, nagyon meg vagyok elégedve a dobási és fékbeállítási paraméterivel. Meggyőződésem, hogy az egyik legjobb választás feederhorgászoknak!

Mindkét botra a Spro Aeronium Special Feeder 555 orsókat raktam
A bevált főzsinór és dobóelőke zsinór

Horgászat során alkalmazott felszerelés:

1. felszerelés

Bot: Spro Pellet Feeder 390H zöld rezgőspiccel

Orsó: Spro Aeronium Special Feeder 555

Főzsinór: Haldorádó Feeder Master Pellet Line 0,20 mm

Végszerelék: A bot kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőke zsinór, amely 0,15 mm vastag Power Pro fonott zsinór. Ezen csúszott a 35 grammos, szinterezett (némi átalakításon átesett), gubancgátló csővel ellátott bordás etetőkosár. A zsinór végét egy 10-es méretű FOX bojlis forgóba kötöttem. A forgó végére egy FOX Flexibilis gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke Sufix Feeder Braid 0,14 mm, hossza 10 cm. A horog: Gamakatsu G-Carp Method 4-es méretű. A kosár maximum 40-50 centit csúszott, felülről egy FOX BB lebegő csali nehezékkel ütköztettem meg.

Két különböző méretű horgot használtam a fűzött csalikhoz

2. felszerelés

Bot: Spro Pellet Feeder 420H zöld rezgőspiccel

Orsó: Spro Aeronium Special Feeder 555

Főzsinór: Haldorádó Feeder Master Pellet Line 0,20 mm

Végszerelék: Ugyanaz, mint a rövidebbik botnál, csak itt a horog volt más, egy 6-os méretű Gamakatsu 2260B.

Kezdődhet a horgászat!

Mi történt a nap folyamán?

6:30-7:30 Megérkezés a tópartra, helyfoglalás, felkészülés, majd az etetőanyagok bekeverése.

7:30-8:00 A megszokottól eltérő módon NEM dobtam be egyetlen alapozó etetőanyag gombócot sem! Reggel a tükörsima vízfelszínen jól látszódott, hogy többször fordultak a halak pont ott, ahová dobnom kellett. Nem akartam megzavarni őket!

Irány túlpart! A felszerelésnek az erőteljes dobásokat is bírnia kell!

8:00-9:00 Ezután a forgatási feladatok vártak rám, magyarázatok, vágóképek felvétele volt soron, amely során bemutattam a sokakat érdeklő két zsinór (azaz a monofil főzsinór és fonott dobóelőke) összekötésének bevált módját. Bemutattam egy garantáltan gubancmentesen használható végszerelék összeállításának folyamatát is. Ezeket a cikk végén található videóban tudjátok megtekinteni.

Egy apró átalakítással garantáltan gubancoktól mentes lesz a végszerelék. A kisfilmben bemutatom lépésről lépésre, hogyan kötöm össze a monofil és fonott zsinórokat, valamint miként állítom össze végszerelékem

9:00-10:28 Már azon kezdtem törni a fejem, hogy mégis be kellett volna etetni, mert hiába van itt a hal, mégsem mozdul a kevéske kosárba töltött keverékre. Közben folyamatosan variáltam a négy különböző keveréket, a csalikat és a dobási pontokat. Tegnap ilyenkor már 4 pontyom volt… igaz, akkor a külső körülmények (időjárás, légnyomás stb.) is lényegesen jobbak voltak.

Már kezdtem elszomorodni… Mikor lesz kapás?

10:28 Végre kapásom lett és megfogtam az első halat! A Magyar Betyár Hybrid Pelletet felszippantó hal súlya 5,29 kg volt. Most már megnyugodtam és bíztam benne, hogy hasonlóan jó lesz a folytatás.

Sokat váratott magára a nap első hala

11:50 Majdnem másfél órát kellett a következő halra várni, de megérte! Egy nagyon jó erőben lévő, nyurga testű tükörpontyot tereltem szákba, amely a nap legnagyobb hala lett. A pontos súlya: 8,61 kg. Fűszeres Hal ízesítésű Hybrid és Oldódó Pellet kombinációjára kapott. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy ezzel a csalival szinte minden tavon fogtam halat, ahol próbáltam!

A nap legnagyobb, nyurga testű tükörpontya. Súlya 8,61 kg volt

12:10 Magyar Betyár Hybrid Pellet tegnap nagyon eredményes volt. Úgy tűnt, hogy ez a csalikombináció ma sem hagy cserben. Egy újabb szép ponty megfogásához segített hozzá, amelynek súlya 6,54 kg-nak bizonyult.

E gyönyörű pikkelyes tőponty a Magyar Betyárra kapott

13:20 Folyamatosan kísérleteztem a nagyobb pelletekkel is, hátha bejön a nagy csali - nagy hal elmélet. Ez részben beigazolódott, ugyanis a második legnagyobb halamat egy Red Tuning Mandula Bomba + Hybrid Pellet Fűszeres Hal kombinációnak köszönhettem. A sötét színű tükrös súlya 7,94 kg volt.

Ez is nagyon szép hal

13:26 Felgyorsultak az események, ugyanis alig 6 perc telt el az előző hal kifogása óta, és egy újabb halnak örülhettem. Igaz, ez talán a tó legkisebb, 1,52 kilós példánya volt… :)

14:15 Nesze neked nagy csali! A szelektálás most csak részben működött, ugyanis a 12 mm-es mandula ízesítésű Red Tuning Pellet újabb áldozata egy 2,2 kilós potyka lett.

Nagy csali - nagy hal?! Erre kettő kisebb ponty is rácáfolt…

14:30 A nap utolsó hala egy 5,96 kg súlyú szépséges ponty, amely azért visszaadta a Mandula Bomba pelletbe vetett hitem.

15:00 Letelt a mai napra szánt horgászidő, ideje elbúcsúzni és összepakolni, amíg be nem sötétedik.

16:00 Búcsú a Benta horgászparktól.

Ez a hibátlan pikkelyes volt a búcsúhal

A horgászat során bevált legfogósabb etetőanyag keverék(ek)

Összesen 4 kg etetőanyagot kevertem be a következő módon.

  1. keverék - 1 kg Haldorádó Pelletes Fekete etetőanyag CSL Tuning - Mézes Pálinka aromával keverve.
  2. keverék - 1 kg Haldorádó Fűszeres Hal etetőanyag, simán vízzel bekeverve.
  3. keverék - 1 kg Haldorádó Pelletes Fekete etetőanyag CSL Tuning - Tenger Kincse aromával keverve.
  4. keverék - 1 kg Haldorádó Mézes Pálinka etetőanyag CSL Tuning - Mézes Pálinka aromával keverve.

No és ebből melyik bizonyult a legfogósabbnak? Érdekes módon a felhelyezett csaliktól függetlenül a 3.sz keverék, azaz a Haldorádó Pelletes Fekete etetőanyag CSL Tuning - Tenger Kincse aromával keverve adta a legtöbb halat. Szám szerint 5 darabot!

A 4 különböző keverékből a Haldorádó Pelletes Fekete etetőanyag CSL Tuning - Tenger Kincse aromával keverve bizonyult a legfogósabbnak

A horgászat során legjobban bevált csali(k)

No, itt már nem ennyire egyértelmű a helyzet, ugyanis három csali osztozott a kifogott halakon. 3 darabot köszönhettem a Haldorádó Magyar Betyár Hybrid Pellet lebegő+süllyedő (kettő szemes) csalinak. 3 pontyot adott a Haldorádó Red Tuning Mandula Bomba + Hybrid Mézes Pálinka vagy Fűszeres Hal lebegő csalival kombinálva. A legnagyobbat pedig a Haldorádó Oldódó Pellet + Hybrid lebegő pellet Fűszeres Hal csalikombinációnak köszönhettem! Mi ebből a tanulság? Legyen mindig többféle csali nálatok, csak akkor van esélyetek az éppen aznap nyerőt kiválasztani!

Én készültem!
A Haldorádó Magyar Betyár Hybrid pellet lebegő + süllyedő csali 3 pontyot adott
A Haldorádó Red Tuning Mandula Bomba + Hybrid lebegő csalival kombinálva szintén 3 pontyot adott
A legnagyobbat viszont a Haldorádó Oldódó Pellet + Hybrid lebegő pellet Fűszeres Hal csalikombinációnak köszönhettem!

Fogási összesítő

Összesen 7 pontyot fogtam és mindössze egy kapást rontottam el, amely nem akadt meg. A hét ponty összsúlya 38,08 kg, a legnagyobb 8,61 kg volt. Az előző napi 12 pontyhoz képest ez kevesebb, de lám, nincs két egyforma nap!

Látjátok, mire képes a Spro Pellet Heavy feederbot komoly terhelés alatt!
A halak csodálatos színekben pompáztak, amely a tiszta víznek köszönhető
Ez már természetes

A folytatás a Miszlai horgásztavon lesz. Hamarosan arról a horgászatról is megtudhattok minden apró részletet.

Ajánlom figyelmetekbe a videót, amely az eddig leírtakat még látványosabban mutatja be.

Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!



Írta: Döme Gábor
Fotó: Csapi Károly, www.bentahorgaszpark.hu
Videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.