Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 8. rész - Ohat óriásai I.

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 8. rész - Ohat óriásai I.

Sokan kérték, várták, hogy a „Hideg vízi pontyhorgászat feederrel” című, 2009-ben útjára indított sorozatot folytassuk. Nos, örömmel tájékoztatom a kedves olvasókat, hogy újabb ismert vagy kevésbé ismert vizeket sikerült felkutatni és azokat megfejteni a hidegebb évszakokban is. Az erről készült filmek elő részét láthatjátok most, amelyet a híres Hortobágyi Halgazdaság Horgásztaván forgattunk. Az újabb túra annyira tartalmas és változatos volt, hogy két egymást követő napon láthatjátok az ott készült horgászat legizgalmasabb pillanatait. Tehát holnap ismét egy filmes írás vár rátok, s egyben lerántjuk a fátylat a legvégére hagyott, eddig még sehol be nem mutatott Haldorádó 2011. évi újdonságokról is! Tartsatok hát velünk!

Hortobágyi Halgazdaság Zrt. rövid bemutatása

A hortobágyi halászati hagyományok őrzőiként, a magyar tógazdasági kultúra egyik megteremtőjeként a Hortobágyi Halgazdaság 1916 óta gazdálkodik a Hortobágyon. A Társaság közel 6000 hektár halastavat működtet, ezzel Európa egyik legnagyobb pontytermelő halgazdasága. A Társaság a gazdasági, természetvédelmi és társadalmi igények alapján alakította ki egyedi Hortobágyi Haltermelési Technológiáját, biztosítva ezzel a nyereséges gazdálkodást és az európai jelentőségű természeti értékek fenntartását. A halastavi vizes élőhelyek természetvédelmi jelentőségének megfelelően a gazdaság teljes területe természetvédelmi oltalom alatt áll, része a Világörökségnek. Állami tulajdonú társaságként a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. történelméből és méretéből fakadóan a magyar halászat illusztris tagjaként a Hortobágyi Nemzeti Park területén elhelyezkedve kiemelt nemzeti értéket képvisel.

Ameddig a szem ellát, víz, víz és víz. A Hortobágyi Halgazdaság közel 6000 hektáron működtet halastavakat…
… ezzel Európa egyik legnagyobb pontytermelő gazdasága!
Összhangban a természettel!

A híres hortobágyi halak

A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyarországon üzemelő halastavak területének 20%-án gazdálkodik, ennek megfelelően meghatározó szerepe van a hazai halastavi haltermelésben, a horgászegyesületek és halértékesítő helyek élő hallal történő ellátásában. A belföldi édesvízi halpiacon folyamatos kínálatot biztosít, a piacon meghatározó szerepű. A Részvénytársaság fő tevékenységi területe az élőhal előállítás, amelyet hét tóegység mintegy 50 taván végez! A Társaság halkeltető üzeme saját felhasználásra és forgalmazásra az OMMI (Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet) által elismert Hortobágyi tükrös-, Hortobágyi pikkelyes- és Hortobágyi nyurgaponty tájfajtákat, ezek mellett busát, amurt és harcsát szaporít. A halastavak természeti adottságai közül alapvetően a szikes talajnak, valamint a jó vízminőségnek és kiegyenlített vízellátásnak köszönhetően a hortobágyi hal kiváló minőségű, egyedülálló ízvilágú.

A Hortobágyi Halgazdaság biohal előállítására (is) szakosodott

A védett természeti területen a fenntartható gazdálkodás érdekében a Társaság a természeti adottságokat és halászati hagyományokat figyelembe véve dolgozta ki az egyedi Hortobágyi Haltermelési Technológiát. A Társaság 2002 óta ökológiai termelést folytat, a működést a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzi. A biohal minősítést a Halgazdaság 2004 augusztusán kapta meg. 2003-tól a haltermelés HACCP (élelmiszer-biztonsági rendszer, a Hazard Analysis and Critical Control Points rövidítése) szerint minősített. Emellett a Gazdaság részt vesz a ÚMVP keretében működő Agrár-környezetvédelmi Program Vizes Élőhely Célprogramjában.

Az itt felnőtt és kifogott halak erőtől és egészségtől duzzadnak

Hol lehet horgászni?

A termelő tavakon horgászni (a halakat és a madarakat zavarni) tilos! No de akkor hol lehet horgászni? A vízterület kezelői természetesen erre is gondoltak! A közel 6000 ha halastó területen gazdálkodó Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a halászatban szerzett évszázados szakmai tapasztalatai felhasználásával 2003-ban nyitotta meg a horgászvendégek számára az addig csak elbeszélésekből, halbőségéről ismert halastavait. A napijeggyel látogatható Ohati Horgász- és Bemutató Központ a Hortobágy középső, természetvédelmi oltalom alatt álló, a világörökséghez tartozó területén található. Az egykor Tisza járta hortobágyi pusztán kialakított tavak a korabeli vízi világ hangulatát és halbőségét hozzák vissza az idelátogatók számára.

Az Ohati Horgász- és Bemutató Központ a Hortobágyi Halgazdaság horgásztavait foglalja magába

A Horgászközpontban jelenleg három, összesen közel 30 ha kiterjedésű horgásztó látogatható. A különböző adottságú, ennek megfelelően eltérő halfaj- és korszerkezetű tavak a horgászmódszerek széles spektrumának alkalmazását teszik lehetővé.

3 tóból áll a meghorgászható terület

A horgászhely kiválasztása

Mint oly sok helyszínre, ide is helyismeret nélkül, de nem felkészületlenül érkeztem! Hegedűs Tiborral, a Hortobágyi Halászati Zrt. turizmusvezetőjével - aki a horgásztavakért is felel - egyeztettem előtte és kértem a segítségét, tanácsát, hogy hová üljek? Mindenképpen a III. számú, úgynevezett Nagytavon, a nagy halak birodalmában szerettem volna próbára tenni magamat. E tó alapterülete 26 ha, amely az intenzív halsűrűség ellenére okozhat (kellemetlen) meglepetést is. Ennek oka, hogy a horgászatom idején a víz már erősen lehűlt (7-8 Celsius-fok volt csupán), ami miatt könnyen előfordulhat, hogy egy bizonyos területen sok, míg a tó más részein akár egyetlen hal sem tartózkodik. Nem akartam a „nullás helyek” egyikét elcsípni és várni a nagy semmit… A hajnali terepszemlén azonban a halak sem voltak túl aktívak, pontyfordulást nem láttunk. A víz az egész tavon zavaros volt, amely még arra utalt, hogy mozog a hal. No de hová üljek?

A horgásztó óriási tükörpontyairól híres

Az időjárás segít a helyválasztásban!

Már a korahajnali megérkezésünkkor is nagyon erős, már-már viharos erejű D-i szél fújt. Biztos vagyok benne, hogy legtöbben a szélárnyékos, csendes oldalt választották volna, miközben megdönthették volna (a hátszél segítségével) dobási rekordjukat… Én azt a partszakaszt választottam, amelyet pont telibe fújt a szél. Miközben pakoltunk (operatőrünk) Takács Peti, és segítőnk Karcsi is rákérdezett, hogy „biztos itt akarsz horgászni?”.

A kiválasztott horgászhelyem a III. sz. tó északi oldalán, egy nádason átvezető stégen volt

Mikor megálltam a stégen, már én is elbizonytalanodtam. Biztosra vettem, hogy a szél még tovább fog erősödni, akkor pedig jó, ha 60-70 méterre el tudom dobni a végszerelékem. Kérdés, hogy ez elég lesz-e? Tibor kicsit ingatta a fejét, mondván minél távolabb sikerül dobni, úgy nő a halfogás esélye is. Joggal merülhet fel mindezek után a kérdés, hogy mégis miért ragaszkodtam a szeles oldalhoz. Azt tapasztaltam eddigi horgászpályafutásom során, hogy a partnak nekiverődő hullámzás mindig mos be táplálékot a vízbe, amelyet az áramlatok a tó távolabbi részeire szállítanak. A halak éppen olyan jól (sőt még jobban!) tudják ezt, és a szeles oldalon - gyakorta megfeledkezve óvatosságukról - a partközelébe merészkednek. Ezért, ha végképp tanácstalan az ember, érdemes figyelembe venni azt is, hogy merről fúj a szél a megfelelő horgászhely kiválasztása során! A későbbi eredményeim egyértelműen engem igazoltak, még akkor is, ha most nem nyertem „távdobó versenyt”, és néha kifejezetten kellemetlen volt az időjárás a szeles partoldalon.

Az erőteljes szél miatt „szélfogó” ernyő mögé kellet beülnöm

Alapozó keverék összeállítása

Biztosra vettem, hogy ebben az időszakban nem kell sokat etetni, de a halakat mindenképpen koncentrálni kell, és a horgászhely közelében kell őket tartani. Ehhez a „ne etess sokat, de az hatékony legyen” elvhez a Haldorádó Pellet Pack a legmegfelelőbb társ. A 2011. évben forgalomba kerülő újdonságaink közül a Pellet Pack Fekete Gyémánt fantázianevű keveréket választottam.

Az alapozó etetés során használt Haldorádó Pellet Pack Fekete Gyémánt új csomagolása

A tó hideg vize (és a nem túl magas hőmérsékletű levegő) miatt, már előző este bekevertem 2 csomaggal. A bekeveréshez nem tisztán vizet és a dobozban található Pellet Juice aromát használtam, hanem fél üveg CSL Tuning hideg vízi aroma Tenger Kincse került rá. Mindez reggelre tökéletesen felpuhult és „összeért”, kevéske vízzel és némi hideg vízi aromával még meglocsolva beállítottam a tökéletes konzisztenciáját. Ezzel a keverékkel alapoztam.

Mi ez, tégla? Nem! Az előző este műanyag vödörbe helyezett Pellet Pack tartalma felpuhult, a pelletszemek megduzzadtak és összetapadtak…
… amit kézzel szétmorzsolva, kevéske aromával és vízzel meglocsolva tökéletes állagúvá keverhetünk. Miközben a pelletszemek megőrzik eredeti formájukat, nem esnek szét. Ettől is különleges ez az új etetőpellet!
Ezt gyúrhatjuk etetőkosárba, belőhetjük csúzlival vagy keverhetjük etetőanyaghoz is

Alapozó etetés

15 dobást végeztem kiakasztott zsinórklipsszel a parttól kb. 60-70 méterre. Az erőteljes szembeszél miatt egyszerűen nem tudtam távolabbra pontosan dobni. Szerencsére (mint később kiderült) ez is elegendő volt!

Világújdonság csali!

Büszkén mutatom be azt a csalit, ami tudomásom szerint világújdonságnak számít (ha nem így van, majd kijavítanak)! A Haldorádó Oldódó Pelletek forradalmasították a finomszerelékes (főként a feederes) pontyhorgászatot. Sok ezer eredményes és elégedett horgász a bizonyíték arra, hogy az új típusú csalikkal soha nem látott mennyiségű és méretű pontyot sikerült kifogni. Az új, állandóan változó, folyamatosan oldódó, rendkívül csábító csali mágnesként vonzza főként a pontyokat. Lehet ezt még fokozni? Lehet ezt még fogósabbá tenni? Örömmel jelentem, hogy igen! No de hogyan? Sokan megtapasztalták már az eddigi horgászatok során, hogy az Oldódó Pellet kikönnyítve vagy megemelve (pl. egy Lebegő Hybrid Pellettel) még fogósabbá válik. A halnak még kevesebb energiát kell a csali megszerzésére fordítani. A kikönnyített vagy lebegő csalik fogósságának másik titka, hogy nem süllyednek el az iszapban, nem tűnnek el a vízi növényzetben. Mindezeket összerakva, végiggondolva jutottam el oda, hogy készítsünk Lebegő Oldódó Pelletet! Az elhatározást tettek, majd hosszas tesztek, legvégül a hibátlan végtermék követte! Így született meg a folyamatosan oldódó, lebegő, nagyon intenzív aromájú, látványos és persze rendkívül fogós új csali! Ha nem éhes a hal, ezt akkor is megeszi! És ez nem csak duma!!!

Íme, a világújdonságnak számító új csalink, a Haldorádó Oldódó Lebegő Pellet

Nagyon érdekes, hogy a 12 mm átmérőjű oldódó (Magyar Betyár fantázianevű), lebegő csalival - amely kb. 3-4 cm-re volt megemelve a mederfenékről - fogtam az első és egyben legnagyobb halamat is. Amikor a hal felvette, nem lehetett szerintem nagyobb, mint egy meggymag, mégis ez kellett neki! Nagy csali - nagy hal? Hát, nem biztos…! Sokkal többet számít a könnyed megszerezhetőség és az ellenállhatatlan íz / aroma! A halak nem hibáznak!

Az új pelletről folyamatosan válnak le a finom szemcsék, miközben rendkívül intenzív aromakiáramlás is tapasztalható…
… a vizet megfesti, és mindvégig lebeg. Ha nem éhes a hal, ezt akkor is megeszi!

Felszerelés összeállítása

Ohaton már az új, nevemmel fémjelzett Spro Special Pellet Feederekkel horgásztam, amelyek a nagysikerű, méltán népszerű Pellet Feederek utódai. Ezek forgalomba kerülése 2011. március, április hónapban várható.

Az erőteljes szélben lendületes dobásokra volt szükség. Később visszanézve magam is megdöbbentem, hogy mennyire meggörbült az új Spro Special Pellet Feeder. Még a parafa nyél is görbül, és lám, semmi baja! Érdemes a képre ránagyítani!

Botjaim: Spro Special Pellet Feeder 390H és 420H feedereket használtam közepesen erős rezgőspiccekkel.

Orsóim: Spro Incognito LCS 855 nyeletőfékes orsók voltak mindét botomon.

Főzsinórom: Mindkét orsó dobjára Haldorádó Feeder Master Pellet Line 0,20 mm-es monofil főzsinórt csévéltem.

A nevemmel fémjelzett új botok a Pellet feederek méltó utódai lesznek
A Spro Incognito LCS 855 nyeletőfékes orsók a sokadik horgászaton bizonyítják, hogy ideálisak a feederhorgászatra

Végszerelékem: A bot kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőke zsinór, amely 0,15 mm-es Power Pro fonott zsinór volt mindkét boton. Ezen csúszott a 35 grammos, szinterezett (némi átalakításon átesett), gubancgátló csővel ellátott bordás etetőkosár. A zsinór végét egy 10-es méretű FOX bojlis forgóba kötöttem. A forgó végére egy FOX Flexibilis gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke Sufix Feeder Braid 0,12 mm, hossza 10 cm. A horog ez egyik végszereléken Korum S4 10-es, míg a másikon Gamakatsu 2260B 6-os méretű volt. A kosár maximum 40-50 centit csúszott, felülről egy Cralusso gumiütközővel ütköztettem meg.

A végszerelék így működött a víz alatt

Az első kapások

A legelső kapás talán az alapozó etetés után szűk egy órán belül érkezett. A hal megakasztása után azonnal éreztem, hogy jól hal lesz a horgon. Azt azonban legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy horgászpályafutásom eddigi legnagyobb pontyával küzdök. A fárasztás talán 10-15 percig tartott, majd amikor felbukkant a hal a part előtt, kerekre nyílt mindenki szeme.

Szükség volt az új feederbotom minden „rejtett képességére”, ugyanis nem hétköznapi hal küzdött a zsinór másik végén

Az igazi meglepetés a szákolás után, a hal kiemelésekor ért minket. Már akkor sejtettem, éreztem, hogy talán eddigi legnagyobb halam, és úgy is lett! A mérleg 15.630 grammnál állt meg! Ez a hatalmas bajszos a legnagyobb feederbottal kifogott pontyom! Ennél jobb kezdést el sem tudtam volna képzelni! Vajon lehet ezt még überelni? A folytatásban kiderül!

A legnagyobb ponty, amit valaha fogtam, pontos súlya 15.630 gramm, ő volt az első jelentkező!

Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!



Írta: Döme Gábor
Fotó: Csapi Károly
Videó: Takács Péter
forrás: http://www.hhgrt.hu/horgaszat

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.