Nagyponty-szerelem

Nagyponty-szerelem

Bizonyára megszoktátok már, hogy általában egy adott horgászatomról írok beszámolót, vagy éppen az aktuális évszak sajátos horgászpraktikáit mutatom be a Haldorádó Horgászportál olvasóinak. 15 éve horgászom, és a kezdetet nálam is a spiccbotra szerelhető zsebpeca jelentette (megvolt ám annak is a maga szépsége). Csak ugye az ember mindig több és mindig nagyobb halakat szeretne fogni… Hozzám 2007-től gyűrűzött be a „feeder-forradalom”. A feederezés olyan álmokat váltott valóra, amelyre korábban gondolni sem mertem. Nagyponty-szerelem címmel mutatom be a 2015-ös horgászévem első, majd a későbbiekben a második felét: alább a 2 részből álló írás első epizódját olvashatjátok. Igyekszem érdekes képekkel szemléltetni és hasznos információkkal bemutatni új horgászati irányzatomat.

Ez az idei év más, mint a korábbiak bármelyike. Nagyon más. Általában még télen kitűzöm az adott évre szóló céljaimat, amiket - még ha nehezen is - általában tudok teljesíteni. Nem volt másként ezúttal sem, viszont az aktuális célkitűzések megvalósítását már májusban bőven túlszárnyaltam. Hogy mi is ennek az oka? Erről fog bővebb leírást adni a cikk.

Kicsit gyűrött, kicsit kopott, de az elmúlt 14 év összes hasznos információját tartalmazza

Nem is szeretnék senkit untatni a száraz számokkal, inkább bemutatom az idei évem eddigi főbb sikereit, állomásait. Mindezt havi bontással szemléltetem - ebben az epizódban - februártól májusig. Érdekességképpen az éppen bemutatott hónap végén leírom azokat a csalikat és etetőanyagokat, amik az eredményes horgászatok kulcsát jelentették. Kezdjük is el, hogyan alakultak az első félév hónapjai…

Kihagyhatatlan szezonindító esemény a Haldorádó Pontyhorgász Napok, ahol bárki találkozhat, beszélgethet akár Döme Gáborral is

FEBRUÁR:

Sajnos a tél igen kitartó volt, nem adott túl sok lehetőséget a horgászatra. Az idei év is a már-már kötelezővé vált rendezvénnyel indult, ami nem volt más, mint a Haldorádó Pontyhorgász Napok. E rendezvény valóban a közelgő tavasz első hírnöke. Számtalan új termék, sok hasznos információ - ez mind-mind ösztönzi a Kiskunhalasra látogató horgászokat a mielőbbi szezonkezdésre. Köztük természetesen engem is…

A hosszúra nyúlt tél után remek érzés újra a vízparton lenni. Ezzel az aprócska tokhallal indítottam a szezont
Rendkívül jól küzdő halak a tokok, fárasztásuk feederbottal igazi élmény
A várva várt pillanat. Megérkezett az év első pontya, nem kis örömömre

A február még komolyabb események nélkül zajlott le, viszont a „kényszerpihenő” után felemelő érzés volt újra vízparton lenni és halat fárasztani.

Favorit etetőanyagok: Haldorádó Fluo Energy - Vörös gyümölcs, Haldorádó Pellet Pack - Fagyos Ponty.

Nyerő csalik: Haldorádó Top Method Feeder Soft Pellet - Green Pepper, Haldorádó SpéciCorn - Eper.

Kísérletező horgásznak tartom magam. Kora tavasszal próbáltam ki a Fluo aromába áztatott Epres SpéciCornt. Rengeteg halat köszönhetek ennek az egyszerű „tuningnak”

MÁRCIUS:

Márciusban már a saját magamnak felállított elvárásokat is teljesíteni tudtam. Igen sok vízterületre jutottam el horgászni, így ismét próbára tudtam tenni a Haldorádó termékeit hideg vízi körülmények között, nem is eredménytelenül…

Feederbotjaim várják az érdeklődőket. Márciusban csatlakozott az új Team Feeder orsó a felszerelésemhez
Kora tavasszal sokszor igen nehéz akár a kapásig is eljutni, örülni kell minden megfogott halnak
Az igazi meglepetés hal! A hideg víz ellenére sem tudott ellenállni az apró pop-up csalinak ez a szép amur
Az idei év első rekorddöntése! Ez a szép tok 2,76 kg-ot nyomott, ami számomra új rekord
A Pellet Pack már kora tavasszal igazolta, hogy a nagytestű halak egyik kedvence. 2015 első nagytestű pontya 6,80 kg volt

Sikerült megfogni az új tok rekordomat, megvan az első nagytestű pontyom, és márciusban amurt fogtam! Figyelembe véve, hogy vizeink hőmérséklete alig pár fokos volt, és az éjszakai fagyok sem voltak ritkák, nagyon biztató volt ez az eredmény.

Favorit etetőanyagok: Haldorádó Pellet Pack - Fagyos Ponty, Haldorádó Pellet Pack - Vörös Démon.

Nyerő csalik: Haldorádó Quatro Fluo Pop Up 8 mm - Fokhagyma/Eper.

Sok szép halat késztet táplálkozásra ez az - úgymond - „Menj biztosra” kombináció

ÁPRILIS:

Tavaly október végén ellátogattam a lakóhelyemtől 30 km-re található Derekegyházára, ahol szép eredménnyel zártam a horgászatot az akkori körülményekhez képest. Abból a horgászatból cikk is készült, mégpedig az Őszi feederezés varázsa 3. része. Úgy döntöttem, idén áprilisban ismét teszek egy próbát, bízva a sikerben. Vizeink hőfoka és a levegő hőmérséklete emelkedő tendenciát mutatott, így a csalogatóanyagokat is ezekhez a változó körülményekhez kellett igazítanom.

Nagyhalas bevetés. Türelmetlenül vártam a spiccek mozdulását
Kézben a várva várt 10 kg feletti ponty. A 10,20 kg-os gyönyörű pikkelyest…
… pár órával később újabb hatalmas ponty követte. Működött a technika, ez kétségtelen. A második 10 kiló feletti halam volt ezen a rövid horgászaton

A mozgalmas, sikerekben gazdag horgászat végén máris egy új rekorddal büszkélkedhettem. Soha nem fogtam még egy horgászaton két darab 10 kiló feletti pontyot! Az eredményt tovább dicsőíti, hogy ezen a napon a sporttársak bojlis botjai érintetlenek maradtak. A sikeren felbuzdulva pakolás közben elhatároztam, a következő hétvégén ismét próbát teszek ugyanezen a helyen, ugyanezzel a stratégiával…

Kíváncsian vártam, hogyan alakul az előző sikeres horgászat után ez a nap. Kérdéseimre perceken belül választ kaptam. E szép, 8 kiló feletti tükrössel indítottam
A folytatás sokkal jobban sikerült, mint reméltem. Idei eddigi legnagyobb pontyomat tartom kezemben: 13,70 kg
Hatalmas harcos volt, meg is dolgoztatta a Special Pellet Feeder botomat
A nap utolsó pontya volt ez a 8,50 kg-os példány. 72 kg-ot sikerült fognom 10 óra horgászat alatt…

Szinte hihetetlen! Pontykapás pontykapást követett. Szenzációs érzés, amikor teljes mértékben ráérez az ember egy adott víz, adott napján működő csali-etetőanyag kombinációra. A nyerő keverék az alábbi összetevőkből állt:

  • 2 kg Haldorádó - Magyar Betyár etetőanyag
  • Haldorádó Micro Pellet (Green)
  • 250 ml Haldorádó - Magyar Betyár Aroma Tuning

Csali: Haldorádó Quatro Fluo Pop Up 8 mm - Fokhagyma, Tintahal.

Akinek van lehetősége ezen a vízterületen áprilisban horgászni, ezt a receptet mindenképpen próbálja ki, nehéz vele hibázni!

A derekegyházi horgászatok olykor nagy erejű dobásokat igényelnek. Ha ezt a pontosság megtartásával sikerül megvalósítani, akkor nem marad el a siker…
Hosszú, 25-30 perces fárasztás után…
… a gyönyörű tőponty végre felfeküdt a víztetőre, így elérkezett a szákolás pillanata
Tiszteljük, szeretjük a halat - bár mindenki így gondolkozna. A gyönyörű ponty súlya: 12,60 kg. Örömünk leírhatatlan volt
Az első nagyobb siker a „hazai pályán”. Legtöbbet Mezőhegyesen, a Fekete-tavon horgászom az év folyamán, itt sikerült megfogni ezt a 8 kg feletti amurt…

Rekord hátán rekord! Így telt az április - e hónapban négy darab 10 kiló feletti pontyot fogtam, és jóval több 5 kiló felettit. A nyerő keveréket már leírtam, de ezt még kiegészítem 1-2 fogós termékkel:

Favorit etetőanyagok: Haldorádó - Magyar Betyár etetőanyag, Haldorádó Pellet Pack - Nagy Ponty.

Nyerő csalik: Haldorádó Quatro Fluo Pop Up 8 mm, Haldorádó Oldódó Lebegő Fluo Pellet - Chilis Fahéj.

E hónapnak is a Pellet Pack volt a favorit etetőanyaga, és a Quatro volt a legfogósabb csali. Így, együtt verhetetlen párost alkotnak

MÁJUS:

Az igazat megvallva számomra a legkedvesebb hónap. Évekre visszamenőleg mindig megajándékozott igazán nagytestű halakkal. Idén egy igazán komoly horgásztúrát szerveztünk Attila barátommal. A helyszín a Hortobágyon található Ohati Horgász és Bemutató Központ 3-as, nagyhalas tava volt, ahol a 42-es és 43-as helyet foglaltuk le 3 napra még februárban. Ez a víz méltán híres a kapitális ponty- és amurállományáról. Mi is pont ezeket a nagytestű halakat akartuk „üldözőbe” venni. De mielőtt összefoglalnám az itt történt eseményeket, a május hű volt önmagához, és rögtön igazolta, számítani kell a nagy halak jelenlétére… új amurrekordomat sikerült megfognom még a várva várt ohati túra előtt!

25 perces kőkemény fárasztás végén sikerült legyőznöm ezt a csodálatos, 12,50 kg-os amurt…
… ami számomra az eddigi legnagyobb volt. Kézben tartani sem volt egyszerű dolog

A hónapokon át tartó szervezés után végre elérkezett az indulás napja! Sajnos az időjárás finoman szólva sem volt kegyes hozzánk. Az előrejelzések szerint erőteljes lehűlésre, viharos erejű szélre és nagy mennyiségű csapadékra kellett számítanunk. Márpedig, mint tudjuk, a rossz idő mindig bejön. Mindezek ellenére hatalmas tervekkel, reményekkel indultunk útnak…

Végre kézben volt a napijegy, innen már nem volt visszaút
Minden a helyén, kezdődhetett a horgászat. Hatalmas víz terült el előttünk, bíztunk a csalogatóanyagokban, hogy hamar a horgunk köré húzza a pontyokat, amurokat…

Megérkezésünkkor napos idő várt, teljes szélcsenddel, ám igen nyomott volt az idő, érezhető volt a front közeledte. A horgászat előtt számtalanszor átbeszélt stratégia az etetőanyagokkal és csalikkal röviden az alábbiak szerint foglalható össze:

A hosszabb (3,90 m-es) feederrel - Pellet kosár, kiakasztott klipsz (80-90 m) - fix pontra horgásztam. A rövidebb (3,60 m-es) feederrel - Method Flat kosár - kereső horgászatot végeztem. Az etetőanyagok kiválasztásánál két szempont alapján döntöttünk. A viszonylag darabos kajáktól vártuk a nagy halakat, és két különböző tömény ízvilágra (édes-fűszeres) szavaztunk. Név szerint: Haldorádó Pellet Pack - Magyar Betyár (Pellet kosár), Haldorádó Fluo Micro Method Feed - Vörös gyümölcs (Flat kosár).

A Flat kosárba az egész horgásztúrán ez a keverék került. Intenzív aromája mellett vizuális ingerrel is hat a halak táplálkozására
Nem volt kérdés, mi kerüljön a Pellet kosárba. A már oly sokszor bizonyító Pellet Pack, ezúttal Magyar Betyár ízesítésben mutathatta meg, valóban a nagy pontyok kedvence. Vízbe kerülve darabos táplálékot kínál a halaknak

Az eredmény robbanásszerű volt. Ilyen kezdésre nem mertem volna fogadni…

15 perc horgászat után kézben volt az első 10 kg feletti ponty! A hal súlya 12,00 kg. Egy idegen vízen mindig nyugtató hatással van rám, ha sikerül hamar megfognom az első pontyot
Álomszerűen alakultak az első nap eseményei, gyönyörűen működött a stratégia, sorban fogtuk a nagytestű halakat
Újabb 10 kg feletti ponty. A háttérben már felsejlik a közeledő hidegfront felhőzete
Remekül mutatja ez a kép, mennyire tudtuk húzni a halat. Miközben Attila a háttérben fáraszt, a túra pontya volt a kezemben a maga 13,05 kg-os súlyával. Ő sem bírt ellenállni a Fluo SpéciCornnak

Az első horgásznap este 10 órakor véget ért, hatalmas vihar vetett végett a horgászatnak. A sátorban este értékeltük a napot, majd bíztunk abban, hogy hajnalra csillapodik a vihar, és folytathatjuk a horgászatot. Egy biztos volt, amit kigondoltunk, az 100%-ban működik. Még este a sátorban elkészítettem a következő napra szánt Pellet Packot, hadd érjenek össze alaposan az aromák.

Talán e téren kellett volna jobban felkészülnünk a túrára. Semmilyen előre megírt fogási naplóval nem készültünk, így erre a gyűrött lapra írtunk mindent. De minden fontos információt rögzítettünk

Hajnali 4 órakor folytathattuk a horgászatot, meglehetősen extrém körülmények között. Az eső folyamatosan esett, és viharos erejű szél fújt, pontosan velünk szemben. Ekkor még nem tudtuk, de hatalmas szerencsénkre…

Az előző naphoz képest a pólót felváltotta a több réteg meleg ruha és az esőkabát. De a pontyok olyan szinten táplálkoztak, hogy ilyet még eddig nem tapasztaltam. Újabb 10 kiló feletti hallal indult a nap…
… majd folytatódott a következő 10 kg feletti ponttyal. Tökéletesen működött az etetőanyag-csali kombináció
Kezemben egy újabb hatalmas ponty. 12,87 kg-ot nyomott ez a szép töves. Az ohati halakat jellemzi a hatalmas erő és a végletekig küzdeni akarás. Fárasszuk türelmesen őket!
Sorozatban érkeztek…
… a 10+-os pontyok. Olykor úgy éreztem, mintha ez nem is velem történne
Közben Attila is folyamatosan húzta a nagy pontyokat. Tudtuk, hogy nem mindennapos horgászatba csöppentünk bele…

Az első horgásznap után azt gondoltam, az akkori fogásokat nem lehet fokozni. Minden kétséget kizáróan életem horgásznapja volt, ami a második napon történt. A velünk szembe fújó szél miatt a dobótávolság lecsökkent 55-60 méterre, de a szél nyomán előttünk alábukó áramlással szembeúszva a halak is e sávig közelítették meg az partot. E napon 16 óra horgászat alatt 190 kg! pontyot sikerült szákba terelnem 1 doboz Pellet Pack és 1 doboz Micro Method Feed Pellet segítségével! Azt hiszem, ez nem hétköznapi teljesítmény, nem beszélve arról, hogy ezek után kételkedjen bárki e termékek fogósságában!

A keverékek fogósságát talán e kép jellemzi legjobban! Két darab 10 kiló feletti példányt fogtunk egyszerre. Azt hiszem, ez mindent elárul

Az utolsó reggelhez érkeztünk. Az időjárás javult az előző naphoz képest, de sajnos csak átmenetileg. Ezen a napon csak délig horgásztunk, a közelgő újabb hatalmas csapadékzóna miatt, de így is sikerült még gyönyörű pontyokat fognunk.

A harmadik reggel sem kellett 5 percnél többet várni az első kapásra. A levegő hőmérséklete májushoz képest nagyon alacsony volt
A túra utolsó 10 kg feletti pontya. Szám szerint a tizedik
Szép tőponty húzta el a SpéciCornt az utolsó percekben. Számomra az utolsó megfogott halat jelentette…

Az ohati horgásztúra véget ért. Összefoglalva a 3 nap fogásait számokban:

  • 40 óra horgászat
  • 46 ponty, 1 amur
  • 406,55 kg-os egyéni összfogás! (728 kg-ot fogtunk ketten!)
  • 10 db 10 kilogramm feletti ponty
  • 8,65 kg-os átlagsúly
  • legnagyobb hal: 13,05 kg-os tőponty

Egy olyan 40 órás, életre szóló horgászatban volt részem, ami talán egyszer fordul elő az ember életében. Továbbá kiemelném, hogy ez a túra csapatmunka volt a javából a tervezés és a kivitelezés szempontjából is. A csalogatóanyagok fogósságát és a legtöbb halat adó SpéciCorn csali eredményességét nem kívánom jellemezni. A számok mindent elmondanak…

Ohati 3-as tó. Olyan élményekkel távoztunk, amit soha nem felejtünk el! Jövő májusban biztosan visszatérünk!

A májusi hónap a bevezetőben leírtaknak maximálisan eleget tett. Az Ohaton használt etetőanyag-csali kombinációt kiegészítem még további fogós termékkel:

Favorit etetőanyagok: Haldorádó FMMFP - Vörös gyümölcs, Haldorádó Pellet Pack - Magyar Betyár, Haldorádó FermentX etetőanyag család.

Nyerő csalik: Haldorádó SpéciCorn - Eper-Fokhagyma, Haldorádó Oldódó Lebegő Fluo Pellet - Chilis Fahéj.

Elképesztően nagy hatással volt rám az ohati horgászat. Egy olyan szemlélet fogalmazódott meg bennem, ami szinte minden horgászatomat meghatározza azóta: a nagyponty-szerelem. Bárhol, bármikor ülök le horgászni, a nagy pontyok, amurok megfogása vált az elsődleges célommá. Csodálatos érzés átverni egy ilyen öreg, nagy halat, kézben tartani pedig számomra megtiszteltetés.

A horgászat nem áll meg, a nagy pontyaim száma folyamatosan gyarapszik, hosszú még a szezon. Novemberben jelentkezem a 2. résszel, addig is fogásokban gazdag horgászatot kívánok mindenkinek!

Feederhorgászok számára nem sűrű pillanatok egyikét élhettem át. Két darab 10 kiló feletti ponty pihente ki fáradalmait a matracon. Ez meghatározó pillanat volt az életemben

Írta: Bugyinszki Gábor
Fotók: Héjja Bernadett, Fekete Attila

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.