Pontyparadicsom

Pontyparadicsom

Talán már megszámlálni sem tudnám, hogy hány különböző vízterületen horgásztam Magyarországon 30 éves horgászpályafutásom alatt. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ezek száma több száz. A számomra ismeretlen vizek száma azonban ennek a többszöröse. Talán újabb 30 év alatt ezeket is megismerhetem… Az új tavak felkutatása közben bukkantam rá a Csővár közelében található Sinkár-tóra. A 88 hektáros „nagytó” olyan vadvízi rengeteg, amely az új kihívásokat kedvelő sporthorgászok első számú célpontja lehet a közeljövőben. Tartsatok velünk az ismeretlenbe!

Információ a vízterületről:

Neve: Sinkár-tó, sokan azonban Csővári horgásztó néven ismerik

A Csővár közelében található Sinkár-tó nem könnyű pálya (forrás: www.sinkarto.hu)

Hogyan kerültünk Csővárra?

Bujáki Gézától (aki a Dynamite Baits teszthorgásza, hazánk ismert bojlis specialistája és a Pontyvilág főszerkesztője) hallottam először erről a vízterületről, aki a kora tavaszi eredményes próbahorgászata után lelkesen mesélt arról, hogy milyen új pontyparadicsomra lelt. Miután nagy ámulattal végighallgattam beszámolóját, éreztem, tudtam, hogy itt nekem is horgásznom kell! A tavon bejelentkezés és előzetes egyeztetés alapján lehet horgászni, amelynek szervezője, támogatója a Carplove International Környezetvédelmi Kft. A cég vezetője az ismert bojlis horgász, Kracsál Ferenc. Feri rendkívül segítőkész és őszinte ember, azonnal készségesen magyarázta, hogy mire készüljünk, mire lehet esélyünk, és már másnap vendégül akart minket látni. Felhívtam ezután Pető Gábort, aki ettől az évtől csapatunk, a Haldorádó Feeder Team tagja. Nem kellett sokat győzködni, Gábor azonnal igent mondott, így együtt érkeztünk Csővárra. Mondjuk az első egyeztetés után nem kellett sokat várni ránk, hiszen a következő héten, 2010. április 29-én kora reggel már a tóparton álltunk!

A légi felvételen látható, hogy ez bizony nem kis tó (forrás: www.sinkarto.hu)

Az első benyomások a tóról

Amikor Csővárt elhagyva, a falu után kb. 1 kilométerre megpillantottuk a vízterületet, szó szerint tátva maradt a szánk! A tórendszer 2 egységből áll: egy kis tóból (területe 4,5 ha), ahol régóta engedélyezett a horgászat és az úgynevezett nagytóból (területe 88 ha), amely eddig kíméleti területként funkcionált. A gyönyörű környezet, a vadregényes táj, a nagytavat körbeölelő sűrű növényzet, a tó közepén végighúzódó akadósor és kiálló dárdafák olyan hangulatot árasztanak, amelyet nehéz szavakba önteni, érezni kell! A tó nagysága és változatos környezete ámulatba ejtő, és mindez itt van MAGYARORSZÁGON!!!

Hogy lehet innen a halat kivenni? A tó egész területe ilyen? Nem, de tudomásul kell venni, hogy sok az akadó (forrás: www.sinkarto.hu)

A Sinkár-tó bemutatása

Az egész észak-pesti és cserháti régióban nem található a Sinkár-tóhoz fogható kiterjedésű és szerencsés fekvésű állóvíz. A Sinkár-tó földrajzilag a Csővári-rögök, a Nagy-Szór tömbje és az ecskendi hegytömbök ölelésében fekszik. Számos különleges növény- és madárfaj él a tavon és környezetében. A tározó 1987-es kialakulása óta szinte háborítatlan az élővilág, és ez vonatkozik a benne élő halakra is. Próbahorgászatok során kapitális, 15-20 kg-os csukák, 10 kg fölötti süllők, 50 kg fölötti harcsák és 15 kg fölötti pontyok akadtak horogra. Mindezen természetesség megőrzése érdekében alakítottak ki egy olyan horgászrendet, amely a legnagyobb mértékben megőrzi a tó természetességét és háborítatlan élővilágát. A tóban még mindig megtalálható egy gémeskút maradványa a régi idők emlékére. A tó rendeltetése víztározás és árvízveszély-csökkentés, üzemi vízfelülete 88 hektár. Északról a Mátyás-völgyi-patakkal egyesült Sinkár-patak táplálja. Összefolyásuk a víztározótól pár száz méterre található. A tó medre rendkívül változatos (2-8 méter közötti) mélységű, a sekélyebb részeken a víz felszínét néha szinte teljesen beborítja vidrakeserűfű, melynek virágai nyáron rózsaszín gyertyaként emelkednek a víz fölé. Az itt élő halak döntő többsége még soha nem volt horgon, nem találkozott horgásszal. Minden megakasztott hal vadul küzd az életéért, hiszen nem tudja, hogy hamarosan visszanyeri szabadságát. 2010-től - előzetes egyeztetés alapján - minden természetet és halakat tisztelő sporthorgász számára engedélyezett a horgászat. A tóból halat elvinni tilos!

További információ a tóról: www.sinkarto.hu

Dzsungelharcosok? Nem! A körülményekhez alkalmazkodó feederhorgászok, Pető Gábor és Döme Gábor

A horgászhely kiválasztása

A természet védelme és eredeti állapotban való megőrzése az elsődleges cél. Így a horgászhelyek sincsenek kiépítve. Aki kizárólag a betonozott, tökéletesen formázott helyekhez szokott, ahol még a horgászláda vagy fotel lábának a helye is meg van határozva, az itt csalódni fog, ugyanis a körülmények kicsit nomádak. Aki viszont nem ijed meg attól, hogy akár vízbe kell gyalogolni (vagy ülni) és az adott helyekhez kell alkalmazkodni, annak nagyon fog tetszeni ez vadvízi rengeteg. A mi választásunk - Kracsál Feri tanácsait meghallgatva - a tó halőrházhoz közeli felső részén, egy sekélyvizű öböl környékére esett, amely előtt kb. 80 méterre, a valamikori patakmeder mentén egy akadósor (fák és bokrok megmaradt részei) emelkedik ki a vízből. Hogy horgászni tudjunk a ritkás nádas és gyékényes elé, illetve annak sűrűjébe ültünk bele. Ha a parton foglaltunk volna helyet, akkor nem tudtuk volna a megakasztott halakat a növényzeten áthúzni. Így célszerűnek látszott a vízbe ülni és fárasztás során kigyalogolni a nyílt vízterületre. Kicsit „dzsungelharcnak” tűnik mindez, de így tudtunk a legjobban alkalmazkodni a körülményekhez, no meg egyikőnk sincs cukorból, nem olvadtunk el a vízben… :)!

Így tudtam feederbotjaimmal a legközelebb kerülni a halakhoz

Időjárási és vízhőmérsékleti adatok:

A reggeli hűvös (4-6 Celsius-fokos) levegőt gyorsan felmelegítette az egyre magasabbra kúszó, zavartalanul sütő Nap. Szinte egyetlen felhő sem takarta az égboltot, így 26-27 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet a délutáni órákra. A víz 19 fokos volt. Melegfronti hatás érvényesült, folyamatosan emelkedő légnyomással, amely 1009 hPa-on állt meg. Ideális pontyhorgász időnk volt!

Ideális pontyhorgász időnk volt

A felszerelés kiválasztásának szempontjai

Sejtettem, hogy akadós, kemény a terep, de őszintén megvallva nem voltam arra felkészülve, hogy ennyire „vad” a tó. Nem tudtam, hogy a látható akadók mellett mennyi víz alatti akadó van még? Kezdetben aggódtam, hogy túlbecsültem a felszerelésem erejét és annál sokkal erősebb botok és vastagabb főzsinór kellett volna. Így utólag azonban nyugodtan mondhatom, hogy felszereléseink a vadul küzdő halakkal is megbirkóztak, egyetlen halunk sem szaladt akadóba, nem tépett meg minket.

Az új Spro tesztfederjeim nagyon jól vizsgáztak!

A horgászat remek lehetőséget biztosított egy új, fejlesztés alatt álló feederbot-család éles teszteléséhez. Sokat „siránkoztam” a valamikori Spro Passion feederek kifuttatása miatt, és már az elmúlt évben megkezdtük e bot méltó utódjának a felkutatását. Olyan rendkívül könnyű, rugalmas és erős blankot (alap bottestet) sikerült találni, amelyet a legjobb minőségű FUJI gyűrűsorral, orsótartóval és rezgőspiccekkel ellátva egy nagyon magas minőségű feederbotot sikerült felépíteni. A dobási és fárasztási tulajdonságai messze felülmúlják az általam eddig ismert bármelyik feedert! Még a Passionnál is jobb! ! E várhatóan csúcskategóriás feeder forgalomba hozatala - a további sikeres tesztek után - 2011. évben várható.

A Shimano és Spro gyorsfékes, dobfékes orsóit használtam

Horgászat során alkalmazott felszerelések:

1. felszerelés

Bot: Új tesztfeeder 390H 2 oz-s rezgőspiccel

Orsó: Spro Aeronium Special Feeder 555

Főzsinór: Haldorádó Feeder Master Pellet Line 0,20 mm

Végszerelék: A bot kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőke, amely 0,15 mm vastag Power Pro fonott zsinór. Ezen csúszott a 35 grammos, szinterezett (némi átalakításon átesett), gubancgátló csővel ellátott bordás etetőkosár. A zsinór végét egy 10-es méretű FOX bojlis forgóba kötöttem. A forgó végére egy FOX Flexibilis gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke Sufix Feeder Braid 0,14 mm, hossza 10 cm. A horog: Gamakatsu G-Carp Method Hook 4-es méretű. A kosár maximum 40-50 centit csúszott, felülről egy FOX BB lebegő csali nehezékkel ütköztettem meg.

2. felszerelés

Bot: Új tesztfeeder 420H 3 oz-s rezgőspiccel

Orsó: Shimano Tribal 5500 XTA

Főzsinór: Haldorádó Carp Master Strong Line 0,20 mm

Végszerelék: A bot kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőke, amely 0,15 mm vastag Power Pro fonott zsinór. Ezen csúszott a 35 grammos, szinterezett (némi átalakításon átesett), gubancgátló csővel ellátott bordás etetőkosár. A zsinór végét egy 10-es méretű FOX Kwik Change előkerögzítő gyorskapocsba kötöttem. A forgó végére egy FOX Flexibilis gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke Sufix Feeder Braid 0,14 mm, hossza 10 cm. A horog: Gamakatsu 2260B 6-os méretű. A kosár maximum 40-50 centit csúszott, felülről egy FOX BB lebegő csali nehezékkel ütköztettem meg.

A végszerelék és az első dobást váró csalikombináció

Mi történt a nap folyamán?

6:30-7:30 Megérkezés a tópartra, helyfoglalás, felkészülés, majd az etetőanyagok bekeverése.

7:30-7:45 15-15 dobás következett, amelyet zsinórklipszbe akasztott zsinórral, azonos távolságba (kb. 65-70 méterre) az akadósor elé végeztünk el. Pető Gábor a Haldorádó Fűszeres Hal, míg én a Nagy Ponty etetőanyaggal etettem. Ez a minimális etetőanyag mennyiség volt az alapozó etetésünk, amelynek elsődleges célja a figyelemfelkeltés volt.

Takács Péter kamerájával minden lényeges pillanatot megörökített

7:55 Az első dobások, vízben mindkét végszerelékem. Gábor még horgot kötött, szerelékeit finomítgatta.

8:10 Kapás az etetésre bevetett botomon, majd…

8:12 … fárasztás közben meggörbült a másik botom spicce is! Gábor jött segítségemre, hogy sikerrel partra terelhessük mindkét pontyot.

8:20 Ez hihetetlen, tulajdonképpen alig kezdtük el a horgászatot, máris két szép halnak örülhettünk! Te jó ég, mi lesz itt?!

Fárasztás vízben állva
Az első tőponty…
… majd a közösen fogott tükörpontyunk

9:52 Eddig a percig 8 db pontyot sikerült kifognunk. A későbbi fogási összesítőt áttekintve kiderül, hogy 10 óráig tartott a legeredményesebb időszak. Ahogy egyre magasabbra emelkedett a Nap, ahogy egyre melegebb lett a levegő és később a víz, úgy csökkent a kapások száma.

Minden horgász álma ilyen szép hal kifogása…,
… majd visszaengedése

10:00 óra után elkezdtünk a különböző csalikkal variálni. Erre egyrészt a kapások számának csökkenése, másrészt az egyre nagyobb halak kifogása inspirált minket. „Evés közben jön meg az étvágy!”, tartja a mondás. Egyre bátrabbak és magabiztosabbak lettünk. Ha ennyi 5-6-7-8 kilós pontyot sikerült fogni, vajon lehet benne nagyobb is? A csali méretének jelentős növelésével sikerült részben szelektálni a halakat és egyre nagyobb pontyokat horogra csábítani.

Most Pető Gábor fáraszt…
… én pedig szákolok

10:27 Horgon az első kapitálisnak vélt hal. A későbbi mérlegelés során kiderült, hogy még nem érte el a 10 kilót. Gyönyörű tőpontyom súlya 9,36 kg.

Legnagyobb pontyom

11:15 Pető Gábor is felszívta magát és egyre több szép hal után partra segített egy 10,27 kilós, hibátlan tőpontyot. Talán Gábor volt az első horgász, akit testközelről megismerhetett, mert horog ütötte seb még soha nem volt a száján!

Gábor első 10+-os, hibátlan tőpontyával
A pontyok szája feltűnően kemény és barna színű volt, amely a fő táplálékforrásról, a kagylóról árulkodik
A mi horgunk ejtett sebet elsőként a száján, amelyet ápolni kell!
Közös munka gyümölcse…
… a nap legnagyobb hala ez a 11,47 kilós tükörponty

14:57 Több „átlagos” méretű ponty után a nap legnagyobb halát is Pető Gábor segíthette partra, amely egy pocakos tükörponty volt. A csodálatos, 11,47 kilós tükrös iszonyatos erővel küzdött, jó 10 perces türelmes, de határozott fárasztás után végül megadta magát.

17:02 Ekkor akadt horgomra az utolsó ponty, amely után összepakoltunk és elbúcsúztunk a tótól.

Volt, hogy egyszerre fogtunk mindketten halat
A halak szépsége mindenkit ámulatba ejtett

A horgászat során használt etetőanyag keverékek

4 különböző etetőanyagot kevertünk be:

  1. keverék: 2 kg Haldorádó Sárga Ponty -> 1 db pontyot adott
  2. keverék: 2 kg Haldorádó Nagy Ponty + 0,5 kg főtt búza + 100 ml Aroma Tuning Nagy ponty -> 3 db pontyot adott
  3. keverék: 2 kg Haldorádó Pelletes Fekete -> 3 db pontyot adott
  4. keverék: 2 kg Haldorádó Fűszeres Hal + 60 ml Aroma Tuning Fűszeres Hal -> 13 db pontyot adott.

Mint látható, messze a legeredményesebb etetőanyagnak a Haldorádó Fűszeres Hal bizonyult. Miért pont ez? Nehéz erre választ adni, de noha a halak nagy valószínűség szerint még soha nem találkoztak ezzel a keverékkel, még ebben a táplálékdús környezetben is különösen tetszett nekik.

A horgászat során használt etetőanyagok és csalik

Fogós csalik

Többfajta csali és az azok kombinációja volt eredményes, viszont itt is feltűnő, hogy a fűszeres és büdös irányvonal volt a meghatározó, ez adta a legtöbb halat.

  1. Nagy Ponty Kukorica + Nagy Ponty Hybrid lebegő pellet -> 3 db pontyot adott
  2. Red Tuning Kék Villám pellet + Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet -> 3 db pontyot adott
  3. Magyar Betyár oldódó pellet + 2 db Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet -> 4 db pontyot adott
  4. Fűszeres Hal oldódó pellet + Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet -> 5 db pontyot adott
  5. Magyar Betyár oldódó pellet + Fűszeres Hal oldódó pellet -> 5 db pontyot adott

A vízben él ezüstkárász és törpeharcsa is. Ezek imádják az élő csalikat, és a csemegekukoricát, ezért szándékosan kerültük ezek használatát. Így a nap folyamán mindössze 2-2 db-ot fogtunk (pellet csalival) ezekből a nemkívánatos apróságokból, tehát a szelektálás tökéletesen sikerült!

Nagy Ponty Kukorica + Nagy Ponty Hybrid lebegő pellet
Red Tuning Kék Villám pellet + Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet
Magyar Betyár oldódó pellet + 2 db Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet
Fűszeres Hal oldódó pellet + Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet
Magyar Betyár oldódó pellet + Fűszeres Hal oldódó pellet

Fogási összesítő

A kb. 8 órás horgászidő során 20 db és 130,75 kg összsúlyú pontyot fogtunk. A vízparton kb. 10 órát töltöttünk, de több mint egy órát elvettek a forgatási feladatok, amikor nincs horog a vízben… A pontyok átlagsúlya: 6,54 kg, a legnagyobb súlya pedig 11,47 kg volt. Ha röviden összegezni kellene ezt a napot, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy minden előzetes várakozásunkat sokszorosan felülmúlta. Reménykedtünk benne, hogy sikerül eltalálni a halak ízlését, talán már az első próbahorgászaton „kopaszon”, nulla helyismerettel is tudunk néhány halat fogni…! No, de ennyit?! Erre végképp nem számítottunk!

Igazi csapatmunka folyt mindvégig
Együtt örültünk a halaknak is
Ez szép munka volt Gábor!

Jó hír, hogy ettől az évtől a hozzánk hasonló mentalitású sporthorgászok, ha a kedvet kapnak hozzá, bármikor ellátogathatnak Csővárra. Garantálni nem tudjuk, hogy mindenki elsőre annyit fog, mint mi, mert ez a vizet jól ismerő házigazdánk, Kracsál Ferenc szerint sem megszokott, de egy biztos, a halak benne vannak a vízben! Tehát aki szereti az új kihívásokat, a vadregényes nagy tavakat, a sporthorgászat elkötelezett híve, óvja, védi a természetet és a halakat, annak itt helye! Kalandorok és haltolvajok pedig kerüljék el messzire, hogy ez a tó évek múlva is olyan legyen, mint amilyennek mi most megismertük a csővári Pontyparadicsomot!!!

Tekintsétek meg a nem hétköznapi horgászatról készült videót.

Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!



Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly, www.sinkarto.hu
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.