Téli időszámítás szép pontyokkal

Téli időszámítás szép pontyokkal

Beköszöntöttek az első talaj menti fagyok, közeleg a tél, a nappalok egyre rövidebbek. Itt a kedvenc pontyozó időszakom. Ilyenkor már a pontyok kapókedve kezd alábbhagyni, lelassul az anyagcseréjük, nem zabálnak egész nap, mint nyáron, ezért megfogásuk rövid, 6-7 órás pecákon igazi kihívást jelent. Amikor hívott Gergő barátom, hogy nem mennék-e vele meg az öcsével, Rolanddal egy jó kis pecára, nem sokat gondolkoztam, rögtön rábólintottam.

Helyszín

Gergő meghívása a tokaji Kovács-tóra szólt. Az utóbbi 2 évben, ha igazi élménypecára vágyunk és pihennénk a versenyek között, mindig ezt a tavat választjuk. A tó halállománya kiváló, nyugodtan kijelenthetem, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye legintenzívebben telepítet tava, a fogások átlagsúlya is kimagasló. Több 20+-os ponty is lakja a tavat, itt mindenki megtalálja a halat a kedvenc módszeréhez.

A Kovács-tó

Időjárás

Megérkezésünkkor a hőmérő 4 fokot mutatott, ez a nap folyamán 13-14 fokra kúszott fel. Gyenge északkeleti szél fújt a nap nagyobb részében. A víz hőmérséklete 10 Celsius-fok volt.

Stratégia

A mostani pecához nem készültem semmilyen bonyolult etetéssel, mivel tudtam, hogy a hétvégén itt tartott 72 órás bojlis verseny után minden hely meg van etetve bőven - erről a bóják körüli pontyugrások is árulkodtak még reggel, kipakolásnál. De azért 7 etetőkosárnyi kaját bedobtam az előzőleg kiklipszelt 80 méteres távra. A másik botot nem klipszeltem ki, az maradt a kereső horgászatra.

Felszerelés

A felszerelésem az utóbbi évben, ha pontyos feederezésről van szó, változatlan akár versenyről, akár sima pecákról van szó. Mindkét botom Spro Master Carp 420XH. Elhelyezésüket a bottartón úgy oldom meg, hogy a jobb oldalit előrébb tolom, így a két spicc elég távol van egymástól, hogy ne akadjanak össze.

Botok beélesítve

Már második éve Shimano Medium Baitrunner Long Cast XT-A orsókat használok. Kifogástalan darabok. A zsinór jelen esetben 25-ös Haldorádó Record Carp Fluo Yellow volt, a legutóbbi versenyről maradt fent (általában 20-22-es zsinórokat használok, de ezt most lusta voltam lecserélni). Sima bordás-gubancgátlós etetőkosarat használtam 40 grammos méretben. A horog Gamakatsu G-Carp A1 Teflon Specialist 8-as volt csalitüskével szerelve.

Etetőanyag, csali

Az etetőanyag kiválasztása egy érme feldobással dőlt el, ugyan is 2 etetőanyag közül választottunk: az egyik a Haldorádó Ördögüző volt, a másik pedig a Haldorádó Chilis Tintahal. Mindkét etetőanyag tökéletes választás, ha hideg vízi horgászatról van szó. Végül a sors a Chilis Tintahal javára döntött, úgyhogy e napon mindhárman ezzel horgásztunk. Fejenként 2 kg etetőanyagot kevertünk be, amit Fluo Flavor Chilis Tintahal aromával tuningoltunk fel. Az 1 flakon pont elég volt hármunknak.

A mai menü

Csali terén nem variáltam sokat, a Haldorádó Quatro Fluo Pop Up bojli 8 és 11 mm változatban már nemegyszer bizonyított hideg vízi pecákon, na és persze az Édes Ananász Fluo Pellet, nélküle nem igazán érdemes elindulni pecázni. Minden csalit csak csalitüskén kínáltam fel.

A Carp Bonbonos dobozban Édes Ananász Pellet lapul… apró trükk, ami a szomszédok megtévesztését szolgálja
A bevetésre váró adag

Horgászat

Mivel az óra-átállítással a tó rendje megváltozott, a 7 órai nyitás tolódott, így tolódott a horgászat kezdése is. Pontban 8 órakor dobtam be mindkét szerelékemet és elindítottam az stoppert. Ma kereken 7 óra a horgászidő. Teltek-múltak a percek, már túl voltam az a horgászat első óráján, de kapást nem láttam… nem úgy a barátaim, a két testvér, Gergő és Roland: náluk már 4-3 volt az állás Roland javára. Ez kissé kezdett bosszantani.

Volt, hogy egyszerre két hal is a bölcsőbe került

Nem tudtam erre magyarázatot találni, hiszen ugyanolyan etetőanyaggal horgásztunk. Végül úgy döntöttem, kiveszem klipszből a zsinórt és megpróbálok túldobni az etetésen jó 10 métert. A bedobás után nem telt el 5 perc sem, mikor valami eltekerte a feederem spiccét. Gyorsan felemeltem a botot és már kezdődhetett is a fárasztás. Az itteni pontyokról tudni kell, hogy nagyon kemény harcosok, nem adják könnyen meg magukat. Ez a ponty is rendesen megdolgoztatta a botom, de végül csak meg tudtam meríteni. 8,50 kg-os volt. Kezdésnek nem rossz! A csali az Édes Ananász Fluo Pellet volt 12 mm-es méretben. Gyors csalifrissités után már dobtam is a 90 méteren felfedezett helyre, és a bedobás után ki is klipszeltem ezt a távot. A következő kapásig megint nem telt el sok idő, 7 perc kellett, és már görbült is a spicc. Miután ráemeltem és kettőt tekertem az orsó karján, megszólalt a másik orsóm nyeletőfékje is! Na, pont ezekért a pillanatokért szeretem a horgászatot! Kénytelen voltam hívni Gergőt, hogy jöjjön segíteni a másik bothoz. Sikeresen ki is fárasztottuk a két pontyot, egyikük 6,70 kg-ot nyomott, a másik már 10 dekával túl volt a 10 kilogrammon.

A nap első 10+-os pontya

E dupla kapás után felpörögtek az események: minél többször dobtam és ezzel minél több etetőanyagot vittem be, annál több hal jelentkezett a bójám környékéről. Beindult a halgyártás! Gergőéknél is rendre jöttek a szebbnél szebb pontyok.

Közel a 10 kilogrammhoz
A nap legnagyobb hala 13,4 kg nyomott (a kép talán ezt nem adja vissza, de kétszer is megmértük - kicsi, de vaskos ponty volt)

Összegzés

A téli időszámítás lerövidíti a horgászatra szánt időt, így 15:00 órakor be is fejeztük a horgászatot és megkezdtük, amit minden horgász utál - a pakolást. Még egy órát tudtunk volna horgászni, de hosszú az út haza (130 km, plusz a határ), este 8-ra érünk haza.

A mai nap nem várt eredmény született. Megmondom őszintén, nem vártam, hogy egy ilyen jó pecát tudunk csinálni ezen a napon. Mini versenyünk eredménye a következőképpen alakult:

3. helyen Gergő - 11 hal, 82,5 kg, „Big Fish”: 9,50 kg
2. helyen én - 12 hal, 100,2 kg, „Big Fish”: 11,7 kg (4 db 10+)
1. helyen Roland - 14 hal, 112 kg, „Big Fish”: 13,4 kg (3 db 10+)

Összesen: 37 hal, 294,7 kg, „Big Fish”: 13,4 kg (7 db 10+ ponty)

Úgy gondolom, ez az eredmény 10 fokos vízben nem rossz eredmény. A Chilis Tintahal nálunk is átment a hideg vízi vizsgán, és a majdnem 8 kg-os átlagsúly sem mellékes. Ahogy elnéztem, aznap a tavon nem sokan büszkélkedhettek ilyen fogással. Csak ajánlani tudom a Chilis Tintahal etetőanyagot a hideg vízi pecákhoz, na és persze a tokaji Kovács-tavat.

Görbüljön, de ne a hátunk!

Második 10+-os pontyom
Harmadik 10+-os pontyom
A „Big Fish”: 11,7 kg
Volt azért egy „mini fish” is…
Talán azért szeretnek a halak, mert hasonlítunk egymásra
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.