A megerősödő tavaszban ismét nagy tavunkat, a Balatont vallathattam: ad-e halat. Két egymás utáni hajnalt szántam a matchbotos horgászatra, eleve azzal a céllal, hogy két eltérő karakterű etetőanyagot teszteljek. Kíváncsi voltam, mekkora lesz a különbség közöttük és mennyi halat sikerül fogni a finomszerelékes módszerrel. A felmelegedő vízben már több pontyféle ívni kezdett, ennek ellenére bíztam a sikerben.
A korábbi évek tapasztalatai alapján először a nád előtti nyílt víz horgászatára készültem. Hasonló időszakban gyakran előfordult, hogy a nádban csak az ívó halak mozogtak, amelyek többsége nem is táplálkozik, és ugye zavarni sem illik őket… Ennek megfelelően a nád szélétől jó 60 méterre rögzítettem a csónakot, itt talált az első hajnal.
A hajnali Balatonon csodaszép! Még akkor is, ha a halak a vártnál sokkal kisebb érdeklődést mutatnak, a szél pedig kezd a könnyen elviselhetőnél erősebbé válni. Azonban nem elsősorban gyönyörködni jöttem, ezért a pár keszegecske után inkább a sűrűn irányt váltó szél hatásaitól védettebb nádas irányába fordítottam a csónakot.
A nádas viszont nem könnyű pálya. A ritkás nádszálak, melyek többségének tövén ott kapaszkodnak a kisebb-nagyobb vándorkagylók, igencsak jó menekülési lehetőséget biztosítanak a termetesebb halaknak. A fenék általában egyenetlen, még élő nádrizómák és rég elhalt torzsák teszik igencsak változatossá és horogmarasztalóvá. Ilyen körülmények között az akadóktól megtisztított hely jelentősége elvitathatatlan, ilyesminek létrehozására viszont nem készültem, terveimben „csak” a horgászat szerepelt. Ezért igyekeztem egy, a halak fárasztására aránylag jobb lehetőséget ígérő helyet kiválasztani.
Végül egy kisebb tisztás mellett döntöttem, amelynek növénymentes szabad vízfelülete nem volt több 4 négyzetméternél. A szélein ácsorgó ritkás nádcsomók eleve jó haltartónak tűntek, ezen kívül egyik oldalról a tömött nádfal, másik oldalról a közeli nyílt víz ígért nem kevés pikkelyest.
A felszerelést illetően merészen, a tervezettnél sokkal nehezebb pálya ellenére sem váltottam, korábbi elhatározásom szerint maradtam a könnyű, keszegező matchbotnál. Némileg azért módosítottam a felszerelést, és a korábbi finom zsineg helyett 14-es damilt fűztem a gyűrűkbe. Az akadós pályára tekintettel az előke használata elengedhetetlennek tűnt, azonban a kis területen várható csaták miatt ezt is 0,14 mm-es zsinórból kötöttem. A szereléket így tulajdonképpen csak a csomók terhelik, ez erőszakosabb bánásmódot tesz lehetővé. Erőszakosabb? Ha belegondolok, hogy ezzel a 3,90 méter hosszú és 2-10 gramm dobósúlyú pálcával korábban a 0,08 mm-es előkét sem szakítottam el bevágáskor… Érdekes horgászatnak néztem elébe: a változékony széljárásnak köszönhetően a könnyed nyíltvízi keszegezés izgalmas és kőkemény botteszteléssé változott.
A végszereléket is módosítottam: a korábbi kis önsúlyú, testnélküli waggler helyett egy módosított antennával ellátott Stillwater Blue típusú úszót használtam, amit gyöngyökkel és ütközőkkel csúszóra szereltem. Az ólmozást a korábbi, akadós horgászhelyeken szerzett tapasztalatok alapján lemezólomból készítettem el. Ez, ha nem a horog, hanem maga az ólom szorul meg, gyakrabban kierőltethető, mert a vékony, felrolnizott lemez még hengerszerű formában is eléggé alakítható marad. Az erős húzás alakítja is - ennek eredményeként gyakran visszanyerjük a teljes szereléket, legfeljebb az ólmot kell eredeti alakjára visszatekerni. Mivel éppen fenékre tett csalival akartam horgászni, igen rövid, 7-8 cm-es előkét kötöttem, aminek végére 12-es horog került.
Szokásom szerint „rápróbáltam” a helyre még az etetés megkezdése előtt. A kezdet bíztató volt, több kisebb karikakeszeg mellett a nádasban elmaradhatatlan vörösszárnyúak jelezték, hogy nem halmentes a pálya.
A rövid bemelegítés alatt a szereléken elvégeztem az utolsó simításokat is, az eresztéket is sikerült úgy-ahogy érintőre beállítani - ez nem is olyan egyszerű feladat az egyenetlen fenékprofil miatt. Elérkezettnek láttam az időt az etetés megkezdésére. A már előző este összekészített, jellemzően édes-fűszeres íz- és illatanyagokkal rendelkező anyagot elsősorban a dévéreknek szántam, de a kiegészítő szemestakarmányok már a másnapi pontyozás előkészítését is szolgálták.
Az alapozó etetést gyorsan elvégeztem, hogy minél hamarabb megnyugodjon az alig 1,5 méter mély víz. Igaz, sokat nem kellett várni és a nádcsomókat itt is, ott is bökdösni kezdték a halak. Sőt, nappali viszonyok között kevéssé gyakori „náddöngetést” is láttam. Egyértelműen megkezdődött az ívás, csak az volt a kérdés, sikerül-e még nem ívó és táplálkozó dévéreket az etetésre csábítani. Pár perc múlva már megkaptam az igenlő választ: szép feltolós kapás után megfogtam az első dévért.
Egymást érték a kapások, néhány bodorka mellett főleg dévérek érdeklődtek. A csonticsokor bizonyult a nyerő csalinak, de kukoricára és trágyagilisztára is jól reagáltak a halak. Egy idő után egyre nagyobb dévéreket fogtam, némelyik már kellemesen megdolgoztatta a finom pálcát.
A fogott halak többségéből dőlt az etetőanyag, ami igen jól mutatta, hogy fogyasztják is a keveréket, nem csak az aromák csalogató hatása miatt gyűltek a nádasnak erre a tisztására. Az első reggel így teljes sikerrel zárult, a zsákmány jelentős részét a nagytestű dévérkeszegek adták. A könnyű match pálca remekül megállta a helyét a nádban is, egyetlen egyszer sem adódott olyan helyzet, amikor ne azt éreztette volna, hogy teljesen ura halnak. Elégedett és fáradt voltam, de lélekben - mert milyen a horgász? - ekkor már a másnapi pecára készültem.
Másnap még sötétedésben kezdtem a csónakkikötőben: a hajnali párában kevertem be az aznapra szánt etetőanyagot, amit ezúttal pontyok reményében sós jellegű, és - hogy mondjam finoman? - mellbevágó bukéjú mixként állítottam össze. Miközben dolgoztam, a fejlámpa fényében nézelődtem is: a szélcsendes hajnalban érdemes óvatosan megnézni a nádszéleket, mert kedves Balatonunk újabb szép élménnyel ajándékozhat meg. Megleshetjük a halakat! A hullámzás által épített turzások szegélyén, a növényi törmelékek között és a torzsák felett sok halat láthatunk. Az ívásba belefáradt vagy még keringőző dévérek és küszök között nem egy elkacskaringózó angolnát is láttam.
Csak mikor eléggé kivilágosodott, akkor vettem észre, hogy a halász „kollégák” is dolgoznak a vízen. Minden esélyem megvolt, hogy náluk jobb eredményt könyvelhetek majd el, mert - amennyire láttam - teljes betli volt számukra az a hálóállítás. Hogy miért nem jártak erre azok fránya busák… ki tudja?
A szokásos, etetés nélküli próbálkozás megint tanúsította, hogy vannak pikkelyesek a tisztáson, és az első halak egyedsúlya alapján az is gyanítható volt, hogy az előző napi etetésnek már nyoma sincs a fenéken.
Az etetőanyag javának bejuttatása után ismét hamarosan megjelentek a halak, most azonban elmaradtak az átlagos méretű dévérek. Szinte csak karikakeszegek és bodorkák húzták-tolták az úszót. Legfogósabbnak ezúttal a konzervkukorica és a kukorica-zöldborsó szendvics bizonyult - utóbbit főleg a bodorkák díjazták. A sós etetőanyagra egyre több és egyre nagyobb karikakeszeg gyűlt össze, a dévéreket kifejezetten kevés, viszont hatalmas példány képviselte.
A kisebb pontyok először a szépen kapó keszegek között jelentek meg - a sekély víz ellenére egyáltalán nem ugrasztották szét a keszegcsapatot. A keszegeknél jóval agilisabb potykákkal szemben mutatta meg igazán a bot, mekkora tartalékai vannak. A halak 2-3, bőven a tisztás területén belül kontrollálható kirohanás után fel is adták a küzdelmet; a rugalmas pálca pillanatok alatt felemésztette minden erejüket.
Egy idő után szinte állandósult a pontyok jelenléte: kissé ritkultak a kapások, de majd’ mindegyik után pontyot fáraszthattam. Illetve pontyocskát, mert a legtöbb bizony igencsak kicsi volt. A horgászat során azért sikerült több méretest is kifogni. A legnagyobb jelentkező egy kettes potyka volt, egyedül neki sikerült pillanatokra elérnie a tisztás szélén álló nádszálakat, azután ő is feladta.
Végeredményben az előre nem tervezett nádi helyszín ellenére sok kellemes élményt jelentett a két, egymás utáni reggeli peca. Kár lett volna görcsösen erőltetni a nyíltvízi horgászatot, mikor gyorsan bebizonyosodott, hogy a partközeli, növényzettel tarkított részen nagyobb a halmozgás. Az etetőanyagok első tesztelését is sikeresnek ítélem, a hangsúlyozottan nem ilyen terepre szánt matchbot az aktív teszt során messze túlteljesítette a hozzá köthető és jogosan elvárható szintet.
Csörgits Gábor (csg)
Fotók: csg
