Tavaszi szél, vizet áraszt, de fő az optimizmus!

Monoton kopogó esőcseppek. Egyik a másik után válik előbb pacává, majd az ablaktörlőm nyomán sodródó áradattá. Hunyorgok a sötétben, az autópálya fényei is csak tompán tovasuhanó árnyak. A megszokott gyors kávétól sem leszek frissebb, ezért az arcomat az esőbe tartva próbálok meg életet lehelni magamba. A holnapi pecára gondolok, ami egy korábbi gyors próbálkozástól eltekintve az év első horgászata lesz. A gondolat kicsit felvillanyoz, de a sötét aszfaltcsíkon tükröződő fénypontok hamarosan újból negatívumokat égetnek agyamba. Horgászni ilyen időben? Végül is, miért ne?

A horgászatot kicsit hanyagolnom kellett az utóbbi időben. Új munkakör, több felelősség, több gond, kevesebb szabadidő. Pontosabban nem a szabadidőm lett kevesebb, hanem az utazás lett több, ami azért rendesen kilúgozza az embert. A hétvégéket inkább ágyban töltöttem, sehogyan sem akaródzott kimozdulni a hideg, szeles vizek partjára. Az enyhe télnek köszönhetően éppenséggel a pecának semmilyen technikai akadálya nem lett volna, de a téli fehérség helyett a kopasz fák, károgó varjak serege nem tudott kikapcsolni. A február végi horgászatokat is ezért hanyagoltam. Nem tudtam magam rávenni, hogy pár aprócska keszegért dagasszam a sarat. Több barátom is vállára akasztotta már a botokat, de igazán élvezetes horgászatról nem tudott beszámolni egyikük sem. Azért ahogy az idő, és a vizek hőmérséklete lassan kezdett emelkedni, úgy melengette az én szívem is egy kis horgászat utáni vágyakozás. Cibus is hasonló cipőben járt, hiszen öreg barátom egy egész évet kénytelen volt kihagyni. Ez alatt az idő alatt csak mint kibic és technikai tanácsadó kísérte el közös barátunkat horgászataira. Érthető, hogy ő is alig várta már a kedvező alkalmat. Az év első horgászata mindig komoly dilemma elé állít. Hová érdemes kora tavasszal kiruccanni? Mindenképpen olyan vizet kell keresni, ahol már lehet számítani az ébredező keszegseregre.

Eső előtt, eső után…

Talán ők az első tavaszi vándorok, akik nyakukba kapják a gyorsabban melegedő szélvizeket, hogy pótolhassák mindazt az energiát, amit a tél során elveszítettek. Kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy ilyenkor egy spiccbottal próbálkozzunk, de sokszor „magasabb” elvárásoknak is meg kell felelnünk. Ez az elvárás most a közeli fórumtalálkozó volt. Mivel nem sok lehetőségem lesz addig horgászni, rám fér egy kis matchezés, hiszen terveim szerint ezzel a módszerrel fogok próbálkozni az idén is. Cibus is egyetértett ezzel az elképzeléssel. Az ő mozdulatai is berozsdásodtak már a hosszú kényszer szünet alatt. Mindkettőnk egyik kedvenc vize a Tisza-tó. Nekem azért, mert a partján nőttem fel, neki pedig azért, mert egy korábbi, sátorozással egybekötött közös peca alkalmával nagyon megszerette. A helyszín megválasztásánál keményebb diónak tűnt az időpont meghatározása. A március hol kellemes melegséggel simogatott, hol pedig hideg esővel verte a házak tetejét. Nekem sem jött össze minden úgy, ahogy szerettem volna, ezért a naptárban végül egy március végi időpontot karikáztunk be. Addigra már melegedni fog annyit a víz, hogy a halak is étvágyuknál lesznek. - gondoltuk.

Cibus kedvenc táskái között
Halász, vadász, madarász

A csali beszerzése most (is) Cibusra hárult. Nekem a logisztika jutott, azaz a szállítás megszervezése. Cibus folyamatosan figyelemmel kísérte a hazánk felett kavargó frontokat, hátha… Valami rossz fát tehettünk a tűzre, és ezt a tüzet az égiek egész napos esővel igyekeztek eloltani. Pénteken végig szakadó esőben autóztam. Már kezdtem eljátszani a gondolattal, hogy hagyom a fenébe az egész másnapi pecát, de eszembe jutott egy mondás, ami pont az abádi öbölben történt peca alkalmával hangzott el. „… de milyen egy igazi horgász, ha kisbalták potyognak az égből, akkor is horgászni fogunk.” Jó pár évvel ezelőtt pont egy hasonló esős napon - igaz, áprilisban - az abádi szakaszon forgatta Gábor a dévér horgászata egyik epizódját. Akkor és ott is matchbottal horgászott, így amolyan „dejà vu” érzésben bízva gondoltam azt, hogy talán nem lesz sikertelen a próbálkozásom. Barátommal is megbeszéltem a dolgot. (Titkon abban reménykedtem, talán ő fog visszakozni.)

Imádunk szerelgetni

Mondanom sem kell, Cibussal már nem lehetett bírni. A horgászlázat az eső sem tudja kioltani. Részéről az etetőanyag már bekeverve várta a másnapi bevetést. Nincs mit tenni, jöjjön, aminek jönnie kell!

Szombat reggel. Hűvös, szeles és természetesen esős hajnal. Az esővel csak-csak megbarátkozik a horgász, de ha mellé szél is párosul… Megdöbbentem saját nyavalygásomon. Miért keresek folyton kifogásokat? Örüljek, hogy végre mehetek pecázni! „Ne zsémbeskedj már, haver!” Miután gondolatban alaposan letoltam magam, erőt véve a heti fáradtságon, nekiveselkedtem. A garázsból előkotortam két botot, gyorsan berámoltam a szükséges kacatokat, és elindultam Cibusért. Az öreg már egy kis sámlin ülve éppen a ki tudja hányadik cigijét füstölte. Elég korán kiülhetett. Ő is gyorsan letolt a maga kedves módján, hogy megvárakoztattam, de visszavont minden kritikát, mikor az ő felszerelésére került a sor. Cibus mindig meg tud lepni a pakolással. Ha ketten megyünk horgászni, megbeszéljük, hogy csak a legszükségesebbeket visszük, hogy minél kényelmesebben utazhassunk. Ehhez képest barátom málháját tíz sherpa sem tudta volna egyszerre felcipelni a Himalájára. Megadóan pakoltam be a sok kis táskát, vödröt, műanyag dobozt. (Mentségére legyen mondva, hogy nekem csak a ládám elfoglalja a fél csomagteret, amit rendszerint szóvá is szokott tenni.) A közelgő peca végre jobb kedvre derített. Cibus töltögette a termoszból a kávét, én vakláltam a sötét, esős utat. Szemlátomást nem akart elállni. Az egyik útszéli villanypóznán végre reménykeltő dolgot vettünk észre. Az oszlop tetejére épült gólyafészekről beszedték a szoba kiadó táblát.

Valami mégsem stimmel

Fázós, fáradt gólya didergett a fűtetlen lakásban. Csőrét a szárnya alá rejtette, pedig valószínűleg a csőre fázott a legkevésbé. Hát megérkeztetek végre! Most már nincs mese, itt a tavasz, bár ha belegondolok, a telet is kihúzta volna, ha mégsem kel útra ősszel. A horgászláz lassan engem is átjárt. A tócsák sorra spricceltek szét a vágtató kerekek alatt. Tiszaderzsnél felhajtottam a tározó töltésére. A kikötő még néptelenül várta a szezont, sehol senki. A vizet kémleltem. Apró fekete pontok, szárcsák szeplőzték a sima, opálos felszínt. A nyári vízszintből még jócskán hiányzott. A nyáron vízben álló nádtövek szárán piszkos barna sáv mutatta, jobb időben jóval magasabb a vízszint. A keskeny töltésen az abádi résznek kormányoztam a kocsi orrát. Tavasszal a gyorsabban melegedő sekélyebb részre hamarabb kihúzódnak a halak, ezért most ezt a szakaszt szemeltem ki. Nyáron itt sulyommező zöldellik, bizonyítva, nem túl mély a víz. Végre megérkeztünk. A partvédő kövezésnek épp csak a lába lógott a vízbe. Cibus a kiszemelt helyen maradt, hogy kinyújtóztassa elgémberedett tagjait, én addig beszaladtam a faluba napijegyet váltani. A horgászboltban kedvező hírek fogadtak. Szépen fognak már a tavon, igaz, nem azon a szakaszon, ahová mi ültünk. Nem szeretek költözködni, így bízva a korábbi tapasztalatokban, úgy döntöttem, maradunk ott, ahol vagyunk. Ha már mozognak a halak, oda is csak eltalálnak. Mire visszaértem, Cibusról már csöpögött a víz. Az esőruháról vékonyan, de kitartóan csorgott a víz. Igazi tavaszi, áztató eső.

Minden kiderül

Először öreg barátom ládáját próbáltam meg stabilan rögzíteni a köveken, ami sokkal nehezebb volt, mint azt gondoltam. Hiába, kijöttem a gyakorlatból. Végül csak úrrá lettem a billegő, csúszós köveken. Ráültem a ládára. Ha alattam nem billen fel, talán barátomat is kibírja. Az én ládám a kőláb elé került a vízbe. A hosszú teleszkópos lábakkal meg tudtam annyira emelni, hogy ne kelljen a vízbe tapicskolni. Először az etetőanyagot kevertem be, hogy amíg szerelgetek, legyen ideje átázni a szemcséknek. („Ebben az esőben már gatyánk is átázik lassan, nem csak az etetőanyag szemcséi.”) Kezdődhetett végre a szerelés. Nagy lendülettel kaptam elő kedvenc lágy, keszeges matchbotomat. Meglepetésemre a tokból egy teljesen másik pálca került elő. Már nem emlékeztem, mikor cserélhettem meg a tasak tartalmát, de alighanem egy korábbi verseny végeztével, a nagy kapkodásban keveredtek össze a dolgok. Szerencsére egy másik botot is bekészítettem, ami a kezemben lévőnél sokkal lágyabb volt, így gyors szervacsere után már billeghettem is a köveken a ládámhoz. A fix úszórögzítőbe egy 7 grammos wagglert csatoltam, majd kipróbálva, mekkorát tudok dobni a bottal, megsuhintottam a pálcát. Az úszó hihetetlen messzire repült. Egy gond volt csupán, hogy mindezt magányosan tette. A damil lágyan szállingózott egyre lejjebb. Elég bamba arcot vághattam, amíg belém nem villant a felismerés. Én ökör, nem hurkoltam át a rögzítő szárán a damilt, így az simán kicsúszott a gyorsuló kapocsból, szabadjára engedve a míves úszót. Hát, ez van. A lónak is négy lába van, ezért nem százlábú. Nem tagadom, ideges voltam saját hülyeségemért, de betudtam a hosszú kihagyásnak a dolgot. Újabb kapocsba újabb úszó került. Magam elé ejtettem a szereléket. Az úszó ide-oda billegése jelezte, kell még rá ólom, hogy azt mutassa, amit szeretnék. Szép sorban erősítettem fel a söréteket. Az ötödiknél még nem volt okom gyanakodni, de a tizedik sörétnél már kezdett gyanússá válnia dolog.

Bevált recept…
… amin lehet tuningolni
Meghálálják

Emlékeim szerint ehhez az úszóhoz maximum hat darab sörét szükségeltetik. A magam elé beejtett szerelék ellenben nem ezt mutatta. Valami nincs rendben. Belendítettem a szereléket, ami tőlem 15 méterre el is tűnt a víz alatt. Hogy lehettem ekkora állat? A víz jóval sekélyebb, mint ahogy azt itt megszoktam. Mivel én is a kőszórás lábánál ülök, magam előtt jó, ha 30 centis lehet a víz, a nyári 150 centi helyett. Leellenőriztem a dolgot. Gratulálok, ön nyert! Ha lett volna fal, biztosan beleverem a fejem. Cibusra néztem, aki szintén a sokadik sörétet tette fel a zsinórra, majd értetlenül szemlélte a sekély vízben imbolygó úszót. Gondoltam szólok neki is a felismerésről. Mivel mindketten megettük a dolgot, azzal vigasztaltuk egymást, hogy egyszerre ketten nem lehetünk ennyire süketek. Biztos természetfeletti jelenséggel van dolgunk. Én jót nevettem Cibuson, ő pedig engem röhögött ki. Jól indul a peca. Aki azt gondolná, hogy most már horgászni fogunk, az téved. Előbb még említést érdemel egy újabb tanulságos eset. Mikor végre normálisan besúlyoztuk az úszókat, következhetett az első dobás. Történetesen most Cibus domborított. Nagyot suhintva küldte be a messzeségbe a cuccost. Az úszó szép ívet húzva szállt, majd hirtelen, mintegy 20 méterre, mint egy vöcsök bukott a habokba. Cibust figyeltem, vajon mi történt? Az öreg utoljára több mint egy éve horgászott, és nem tudta, mennyi damil is van az orsón. Jelen esetben 20 méternyi, ami hirtelen elfogyva késztette vöcsök mutatványra az úszót. Ezt már nem bírtam tovább. Cibus szentségelve kereste elő a másik orsót, hogy elölről kezdhesse a szerelgetést. Reggel 8-kor érkeztünk, és 11-kor már repülhettek is a felcsalizott horgok. (Normál esetben egy óra alatt mindennel végzünk, de ez most nem volt normális.) Alaposan megcsúzliztuk az úszók környékét. Legalább volt valami sikerélményünk. A csúzlizást nem felejtettük el, sikerült koncentráltan, pontosan beetetnünk. Kezdetét vette a reményteli várakozás. A sorozatos bénázásunkat az égiek esővel igyekeztek felsikálni. Komótosan kezdtünk lassan pacallá ázni. (Érdekes, de a pacalt ebben a megfogalmazásban nem is szeretem.)

Végre horgászom
Tavaszi bibircsók

A halak sem akartak megszánni bennünket, pedig itt a parton sokkal több víz volt, mint a tóban. Közel két óra mozdulatlanság után érkezett az első kapás. Aprócska vörösszárnyú csípte fel a horgot, új reménnyel táplálva kihunyóban lévő horgász „rőzselángjainkat”. (Ekkor már nem lobogott máglyaként a tűz bennünk.)

A kitartás azonban többnyire elnyeri méltó büntetését. Lassan kezdett kitisztulni az idő. Az esőtől csapzott cuccok végre simogató napfényben száradhattak. Az esőfelhők helyét lassan ragyogó kék égbolt foglalta el. A halak is végre megtalálták a nekik szánt csemegét. Lassan kezdett beindulni a bolt. Előbb tenyeres karikák, majd combos bodorkák, dorozsmás szép dévérek emelgették az úszót. Egyre jobban éreztük magunkat, a korábbi bénázások mintha meg sem történtek volna. A halak igen finnyásan ettek, az aprócska horogra tűzött két szál szúnyogot is csak óvatosan csípték fel. A gyönyörű feltolós kapásoknál hosszas kivárás után is legtöbbször csak a szájuk szélébe akadt a horog. Több ígéretes hal is leakadt a horogról, de ezen kár lett volna bosszankodni. Ahogyan indult a nap, már az is haladás, hogy gyönyörű kapásokat produkálnak. Mindent a szemnek. A reflexeknek be kell járódni. A horgászatunkat csak egy igazoltató rendőr zavarta meg, de neki inkább örültünk. Végre látok ellenőrzést a tavon. Engedélyek, napijegy, gátjárási engedély rendben volt, így zavartalanul folytathattuk a horgászatot. Az elázott táskák, botzsákok is lassan megszáradtak, és végre mi is ledobhattuk az esőruhát. Élveztük a tavaszi napfényt és a horgászatot. Végre, valahára. A halak sorra gyűltek a haltartómba, és lassan úgy éreztem, ismét visszatér belém a horgászlélek. Sorra vettem a nap tanulságait. Mindig megnézem, mi van a botzsákban, mekkora a víz közvetlenül előttem, és az úszórögzítőről sem feledkezem meg többet. Ja, és az orsóimon én is ellenőrzést tartok, hátha valamelyiken nincsen damil.

Minden jó, ha jó a kedvünk

Két elmélkedés között azért pótoltam a halak asztaláról elfogyó kosztot, és partra segítettem pár pákosztos uszonyost. Sokukon már eluralkodott a nász. A bodorkák testét apró fekete pöttyök, míg a dévéreket nászkiütések tették vonzóbbá fajtársaik előtt. Végérvényesen megérkezett a tavasz. Ha ilyen marad az idő, hamar megtartják az esküvőt a halak, hogy rögtön utána több napig tartó nászéjszakán áldozhassanak a jövőnek. Kicsit mintha felgyorsult volna a világ. Az órát ugyan másnap előre kellett pörgetni, de minden más mintha ellenkező irányba gyorsult volna. Az a fránya idő tehetett róla. A mi időnk is lejárt, már ami, a horgászatot illette. Komótosan összeszedelőzködtünk, és hazafelé már a következő horgászatról beszéltünk. Az idő újra visszatért a normál kerékvágásba. Húsvétkor rendezünk egy locsoló bált. Addigra már formába lendülünk, bár attól félek, tartogat még kellemetlen meglepetéseket a tavasz. Kell egy újabb horgászat, hogy derűlátásom visszatérjen. Cibussal a derű adott, látni meg (még) látok. Semmi vész! Az út melletti oszlopon az ismerős gólya már a fészkét rendezgette. Az örök optimizmus. Itt a tavasz!

Tavaszi anzix
Szerelmesek

Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Irinyi Csaba Cibus, id. Polyák Csaba (édesapám), ifj Polyák Csaba (csabio)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: