Adalékanyag kalauz 6. rész: Az édesítőszer

Adalékanyag kalauz 6. rész: Az édesítőszer

A sorozat hatodik részében egy olyan adalékanyagot mutatok be, amely nem a keverék állagát vagy annak tapadását, esetleg szemcseméretét módosítja, mindössze plusz ízt ad. A csalogatóanyagok legfontosabb tulajdonsága ugyanis az íz! Hogy az éppen sós, édes, savanyú vagy teljesen natúr, sokszor annak illatából ki sem derül. Az egyik legnépszerűbb íz a halak csalogatása során az édes! Ezzel általában nehéz mellélőni, sőt néha még kevésnek is bizonyulhat a gyári mennyiség, úgyhogy magunknak kell beállítani keverékünk édességének mértékét. Erre való az édesítőszer!

Aki még sosem alkalmazta az etetőanyag édesítését, talán nem is gondolja, hogy ennek van jelentősége. Pedig a vízben jól és gyorsan terjedő íznek talán nagyobb hatása van, mint néhány olyan adaléknak, amelynek szaga van, de íze nincs.

A Haldorádó Édesítőszer olyan adalék, amely nem az állag, a szemcseméret vagy a tapadás javítását szolgálja, hanem kizárólag az édes íz fokozását

Akik már vettek részt horgászversenyen, azok biztos átélték már azt, amikor a már-már bántóan erős illattal rendelkező aromák riasztó hatással voltak a halakra, viszont a natúr aromájú keverékkel egymás után lehetett kapást kicsikarni. Ám a natúr illat nem azt jelenti, hogy íze sincs az éppen jól teljesítő keveréknek. Néha a siker olyan dolgokon múlik, amelyek láthatatlanok, és bizony szaglással sem lehet érezni.

Versenyeken, kiélezett helyzetekben az aroma elhagyása, ám az íz fokozása eredményes lehet
Ennyi halat csak úgy lehet megtartani az etetésen, ha nem zavarjuk őket el túlaromázott etetőanyaggal

Jogos a kérdés, ha az édes íz ennyire hatásos, akkor miért nem cukorral érjük el a kívánt hatást? Ennek oka, hogy a porcukor, kristálycukor vagy éppen cukorszirup mind befolyásolja az etetőanyag tapadását, és egyúttal annak oldódását is. Az édesítőszerrel ilyen baj nincs, hiszen csak nagyon kevés kell belőle, ám hatása annál erősebb.

Az etetőanyag ízének meghatározása olyan kulcsfontosságú dolog, amely a komoly versenyeket megelőző tréningek idejének nagy részét felemészti

Sok édesítőszerre jellemző, hogy megkóstolva hirtelen nagyon, már-már bántóan édes, aztán kis idő elteltével kesernyés utóízt lehet érezni. Sajnos ezt a halak is megérzik, úgyhogy nem szabad holmi csodaszerekkel ízesíteni etetőanyagunkat. Csak olyan terméket szabad választani, amelynek minősége megkérdőjelezhetetlen. Mivel mi komoly tétversenyeken is használjuk a Haldorádó Édesítőszert, bátran ajánlom a hétköznapi pecákhoz.

Versenykeverékek és hétköznapi horgászatra alkalmas etetőanyagok ízesítésére egyaránt alkalmas az édesítőszer

Egyszerű használata

A Haldorádó Édesítőszer egy púder finomságú, por állagú adalékanyag. Ebből kiindulva egyértelmű, hogy a legnépszerűbb felhasználási módja az, ha száraz etetőanyaghoz keverjük, majd abban eloszlatva az egészet vízzel készre nedvesítjük. Adagolására nagyon oda kell figyelni, nem szabad átesni a ló túloldalára! Egy kiló száraz etetőanyaghoz egy csapott teáskanálnyi elegendő plusz ízt kölcsönöz. Természetesen lehet ezt fokozni, de csak akkor, ha biztos fogósabb lesz tőle a keverékünk. Sajnos kivenni az édesítőszert már nem lehet a kajából!

Száraz etetőanyaghoz keverve a legegyszerűbb a használata
Ha a helyzet megköveteli, menet közben is tovább lehet édesíteni a kaját

Beletenni viszont még lehet! Horgászat közben, ha édes etetőanyagot szeretnénk készíteni, nincs más dolgunk, mint a már nedvesített kajára szórni egy pici édesítőszert, majd az egészet jól átkeverni, és pár percig állni hagyni. Így lehet alkalmazkodni a halak ízléséhez menet közben is.

Ízek keverése

A halak érzékelése kifinomult, az összetett ízekre is jól reagálnak. Nemcsak a natúr ízesítésű keverékeket lehet édesíteni, hanem érdemes más karakterisztikájú etetőanyagoknak is további ízeket adni. A savanyított (FermentX) keverékek például kifejezetten hatásosak édesítve. Az ízek keverésének csak a képzelet szab határt, előfordul, hogy a legmeglepőbb társítások hoznak eredményt.

A FermentX Édes Fűszeres már önmagában is édeskés…
… de édesítőszerrel fokozható az íze
Néha a megdöbbentő keverékek hozzák meg a sikert

Speciális felhasználási ötletek

Az édesítőszer használata nem merül ki abban, hogy etetőanyaghoz keverve dobjuk be a vízbe. Lehet élő csalira szórni, így azok néhány óra alatt átveszik annak ízét, de csalikat is lehet vele édesíteni. Horogpasztába is lehet keverni, így túlédesített csalit is lehet készíteni.

A ragasztott csonti édesítőszerbe hempergetése is egy praktikus felhasználása ennek az adaléknak

Folyóvízi horgászatoknál is hatékony lehet az édesítés, még úgy is, ha a folyóvízi etetőanyagok egy része sós. A kontraszt néha sokkal jobban előhozza az ízeket, és olyan harmóniát alkot, amely különleges és finom. Elég itt a sós - karamell ízű fagyira gondolni, amely édes, ám mégis sós, de semmiképp nem lehet diszharmonikusnak mondani.

A „Csontiragasztás egyszerűen” című írásomban részletesen is megmutatom a csonti ragasztásának menetét

Adalékanyag kalauz 3. rész - Csontiragasztás egyszerűen

A ragasztott csonti édesítése is hatékony trükk lehet, ugyanis ebben az esetben töményen és célzottan ízesítjük meg csalogatóanyagunkat. Sós etetőanyag közé téve az édesített csontihalom olyan feltűnő a halak számára, ami kikerülhetetlen és ellenállhatatlan. Ha a csali is egy édes kupac, akkor nyert ügyünk van.

A sós kajából előbukkanó édes csontigombóc kikerülhetetlen a halak számára
Ne feledjék: A halak is szeretik a változatos ízeket!

Az édesítőszer tehát egy olyan univerzális adalékanyag, amellyel képesek lehetünk fokozni a halak aktuális kapókedvét. Ez is egy olyan „fegyver” a kezünkben, aminek segítségével eredményesebb órákat tölthetünk a vízparton.

Az Édesítőszerről és a többi Haldorádó adalékanyagról még többet megtudhat a termékeket bemutató filmből:

Írta: Sipos Gábor
Fotók: Haldorádó archívum

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.