Márna. Ki ne halott volna erről a harcias, kemény, bajszos fenegyerekről, azok álmáról, akik a halat egyenlő ellenfélként tisztelik, és nem csak az ételt látják benne? Mondák keringnek róluk a vízparton, hogy éppen kit, hogyan és hányszor csúfoltak meg. Sok embernek nincs módja, hogy megfogja, sokan lusták a lábuk előtt hömpölygő folyókat meghorgászni, és bizony vannak kishitűek is, akik nem hisznek magukban, hogy meg tudják fogni. Jómagam egyszerre tartoztam az utóbbi két táborba, amíg a tavalyi év pár bíztató híre hallatára úgy döntöttem, én is harcba szállok a Duna szilaj torpedóival…
Szeptember végét írtunk, amikor megszületett az elhatározásom, és rászántam magam, hogy lelátogassak az általam - nem túl jól, de legalább valamennyire - ismert partszakaszra az Árpád híd fölött. Volt elképzelésem, hogy hová fogok ülni, de mikor megláttam egy rakóssal horgászó kollégát és elbeszélgettem vele, úgy döntöttem, hogy körülbelül 20 méterre alá fogok telepedni. Persze megfelelő helyismeret és etetőanyag nélkül bizony sokra nem jutottam. Legnagyobb szerencsémre - mint mesékben a jó tündér - megjelent a parton Praschek Ágnes kiváló horgászhölgy, és egy csomó tanáccsal látott el az úszó vezetésétől az ólmozáson át egészen az etetőanyag-összetevőkig. Ebből sokat tanultam, ezért arra gondoltam, hogy a hozzám hasonló kezdő rakós horgászoknak megpróbálom átadni, hogy viszonylag tűrhető anyagi keretek között hogyan lehet egy felejthetetlen horgászatot véghezvinni.
A felszerelés
Jelenleg egy középkategóriás pontyos rakóssal (Shimano Technium XTA) rendelkezem. Ennek pontyos top szettjébe két tag hosszban 2,5-ös Preston csőgumit fűztem, amit viszonylag lazára hagytam.
A szerelékekre Cralusso Bubble és Torpedó úszó került, mindegyik 15 grammos méretben. Többnyire a Bubble-t használtam, de amikor a körülmények megkövetelték, elővettem a Torpedóval szerelt top szettet. A zsinórt illetően a szerelék először 18/16, majd 18/18 méretben készült. Az előke 25-30 cm-re volt a jelzőólomtól. Az ólmozást úgy alakítottam ki, hogy 6 db nagy sörétet 3 részre osztva létrehoztam egy „libegős” részt, és a felső ólmok tartották a nagyméretű cseppólmot. Ezek után az eresztéket úgy állítottam, hogy a jelző éppen a fenék felett úszott el. A horgom 12-es Gamakatsu 2270N volt.
Etetőanyag, etetés
Mindenek előtt tisztázni kell, hogy ez a Duna, sodrása van, itt a kajába kell „kohézió”. Továbbá nem szükséges feltétlenül 1000 forintos etetőanyag, mert mennyiséget is kell produkálni. Nekem szerencsém volt, mert találtam olcsón nagy kiszerelésű pörkölt etetőanyagot. Ezt egészítettem ki hasonló mennyiségű folyóvízi agyaggal (ezt bizony mi is tudunk szedni), szemessel, csontival, és ami a lényeg: ez az egész szerintem majdnem csak vivőanyaga a márnahorgászat elengedhetetlen kellékének, a valamilyen típusú sajtaromának. Lehet kapni folyékony és por aromákat is, én viszont eredeti sajtot, egészen pontosan parmezán sajtlisztet (Top Mix) használtam.
Esetemben az etetés érdekes volt. A bot fölé kellett etetnem, mert a terepviszonyok nem tették lehetővé, hogy az előttem lévő árok széléhez üljek, viszont fontosnak tartottam, hogy a kezdetét etessem meg.
Az úsztatás
Na, ez az a folyamat, amit nagyon nehéz leírni. Az úsztatást többféleképpen lehet végezni, úgymint szabadon sodortatás, néha meg-megállítás, erős visszatartás és a szerelék teljes megállítása. Én ebből itt az erős visszatartást próbáltam megvalósítani. A szereléket az előttem található gödör (medertörés) kezdetéhez engedtem le, és nagyon lassan vezettem a csalit az árok két széle között. Mikor a mélyedés végéhez értem, akkor egy pillanatra az úszót megállítva csalimat fellibbentettem, amivel többször sikerült kapást kicsikarnom. Hozzáteszem, hogy a folyamatra nehezen állt rá a kezem, viszont többször volt úgy, hogy amikor azt gondoltam, hogy „Na végre, ezt jól vezettem”, akkor elgondolásomat a halak is igazolták, ugyanis egy pillanat múlva a márna már húzta is a gumit kifelé a botból!
Kapás, fárasztás
A kapások nagyon változatosak voltak. Előfordult, hogy kicsit megemelkedett, máskor hirtelen eltűnt, megremegett, vagy csak megállt az úszó, de fogtam (általam nem látható) kapás nélkül is.
A fárasztás viszont mindig nagyon hasonló volt, főleg mikor már rájöttem, hogy miként kell ezt csinálni. Bevágás után azt tapasztaltam, hogy a hal pár pillanatig „gondolkodik”, majd miután tudatosul benne, hogy mi történt, egy-két fejrántás után iszonyatos erővel elindul befelé a sodrásba. Ez az a pillanat, amikor csak fogjuk a botot. Az első alkalommal csak nyúltam a hal után, de így is szakítás lett a vége. Ekkor jöttem rá a turpisságra. A gumit lazára hagytam, hogy legyen tartalék, viszont ez hátrány volt a fárasztás első fázisban. Ezt úgy értem, hogy ha a hal már be tudott gyorsulni, akkor onnan már nehéz volt visszafordítani, és a párharc vége gyakran lett szakítás. De ha akasztás után egy határozott emeléssel kifeszítjük, majd folyamatosan engedjük a hal után a gumit, akkor esélyeink sokkal jobbak lesznek, mert a begyorsulást már kivédtük. Természetesen így is érhetnek még meglepetések, de nekem ilyenkor már nem volt szakításom.
Történetek
5 nap alatt sok minden történt velem, ezekből próbálok ezt-azt átadni.
A leghosszabb óra
Nagyon szép időm volt, és sikerült pontosan, jól megetetnem a helyet. Már fogtam egy-két márnát, de úgy gondoltam, hogy ez ma nem az én napom lesz. E sejtésem (szerencsére) nem jött be, mert innentől elszabadult a pokol. Beállt elém egy „márnacsorda”, és konkrétan nagyon elfáradtam, mire elvonultak. 1 órán keresztül nem tettem mást, csak fárasztottam. 5 úsztatásból (az úsztatások között 10-15 perc is eltelt) 5 márnát fogtam, egy-két kiló közöttieket. Itt aztán mindent gyakorolhattam, varázslatos élmény volt.
A leggyorsabb hal
Sokszor, sok helyen olvashattuk és hallhattuk, hogy etetés előtt érdemes rápróbálni a pályára, mert etetés után a márnák elmenekülnek. Ezt nem cáfolom, na meg a kivétel erősíti a szabályt, de volt olyan, hogy a 20. gombóc után első úsztatásra akasztottam meg a márnát. Nyilván ez egy speciális eset volt, de én ezek után nem féltem a ráetetéstől sem. Halanként és hajónként én bizony 5-6 gombócot ráetettem.
A leghosszabb fárasztás
A külső akadások engem sem kerültek el. Egy szokásos leúsztatás során az úszó nagyon hirtelen vágódott a víz alá. Itt mérlegelni nem is volt idő, mert a gumi vége már messze járt, annyira, hogy a fönt leírt fárasztási technikát is csak részben tudtam alkalmazni. 10 perc után már gyanúsnak kellett volna lennie, hogy még nem is láttam a halat. Persze nekem nem volt az, már életem halát kiáltottam. Úgy a huszadik percben az egyik emelésnél megláttam egy farkat, és hát ekkor esett le a tantusz. Nagyon nehéz volt szákolni, mert a legkisebb emelésre is a mélybe tört a hal. Közel fél óráig tartott, mire megszákoltam a kb. 3,5 kg-os, farok alatti úszóba akasztott halat.
Büszkeségem
2 órája pecáztam még csak, amikorra már volt egy külsős, meg egy kilósforma halam. Kellemesen sütött a nap, pár helyi törzshorgász is kint vallatta a vizet. Senki nem jósolt semmi jót, mert megindult a gyenge déli szél, és persze ez rossz jel (ugyanúgy, mint az erős északi :D). Nekem se kedvezett, mert tartotta a botot, nehezebb volt szépen vezetni az úszót. Egyszer csak fura remegést láttam az úszón, ezért bevágtam. Egy komótos fejrázás után lomhán indult befelé a hal. Ez volt a szerencsém, így nyugodtan tudtam a halat kontrollálni. Nem duhajkodott, de mutatta az erejét, mert fordítani nem tudtam rajta, a saját tempójában úszkált. Lassan csalogattam magamhoz közelebb, és szinte megijedtem, amikor megláttam a sziluettjét a vízben. Első alkalom volt, hogy 5 tagra bontottam, de bizony még ez is majdnem kevés volt. A merítőbe nem akart beférni, alig bírtam el, és borzalmasan boldog voltam. Mérleg híján centiztünk, és bizony 70 centi volt a hal. Ilyen szépet még sosem láttam.
Szóval nagyon sokat köszönhetek a Dunának, a márnáknak és a rakós technikának is. Remélem, hogy a hozzám hasonló kezdők találtak hasznosat a leírtakban, és jövőre nekik is hasonló terítéket sikerül összehozni. Az én márnáim visszanyerték szabadságukat, és remélem, legközelebb mindegyikkel egy kilóval nehezebben találkozom majd.
A végére még a gébekről egy szót. Bagolykeszeg mindenkit fenyeget ezzel a rusnya, bélpoklos pokolfajzattal (többnyire jogosan :D), de nekem végre pozitív tapasztalatom volt velük. A nehéz etetésen, viszonylag tiszta terepen, 11,5 méterre a parttól nem nagyon jelentek meg, de ha fogtam egyet, utána 5 percen belül fogtam márnát! Erre legalább ötször volt példa. Úgyhogy van remény!
Írta: MolnárTamás (Kredenc)
Fotózta: Koltai Péter (koltai), Kredenc és a Duna-parti keménymag
