Bezsákolva

Bezsákolva

A folyóvízi horgászatok során számtalan hatékony etetési technika létezik. Jelen írásban egy kevésbé ismert dróthálós etetési technikát szeretnék bemutatni nektek, amivel remélhetőleg ti is még hatékonyabban vehetitek üldözőbe kedvenc folyóitok halait, és - reményeim szerint - még több élményben lehet részetek.

Mikor és hol érdemes alkalmazni?

Ennek az etetési technikának az igazi előnyeit elsősorban nagyobb folyóvizeinken kamatoztathatjuk, ahol a jelentős sodrás igencsak megnehezíti a horgász dolgát a pontos, koncentrált etetés kialakításában. Az így bejuttatott csalogató anyagok hosszú időn keresztül, fokozatosan fejtik ki hatásukat. Ennek köszönhetően garantáltan találnak csemegézni valót az odaérkező halak.

Mivel elsősorban élő anyag bejuttatására alkalmas, a legjobb, ha 10°C feletti vízhőmérsékleténél használjuk, ugyanis ilyen környezetben a töltelékként szolgáló nyüvek vízbe érkezésük után is megőrzik aktivitásukat és könnyedén, maguktól távoznak a „rácsból”.

Alkalmazásánál mindig vegyük figyelembe, hogy olyan csalogató anyagokkal nem igazán érdemes megtölteni, ami nem képes a dróthálóból kimászni, kimosódni. (Különleges esetekben azonban egyfajta aroma-akkumulátorként is funkcionálhatnak a benne maradó, aromás, nagyobb pelletek, magvak.)

Az etetésre szánt csontkukacot ragasztva is bejutathatjuk, de ez jóval költségesebb, mint a drótháló használata. Arról nem is szólva, hogy a ragasztás folyamata jóval összetettebb, kényesebb, ami sok nehézséget és kellemetlenséget okozhat a kevésbé rutinos horgászok számára
A horgászboltok polcain található kifejezetten etetéshez használható fémháló. Anyaga igen vékony acél, ami a vízben alig két hét alatt szinte teljesen elkorrodál
A sűrű szövésű drótháló garantálja, hogy a beletöltött csalogatóanyagok egyben a fenékre érjenek és ott folyamatosan, hosszú időn keresztül, koncentráltan fejtsék ki hatásukat
A drótháló lyukbősége lehetővé teszi, hogy a belehelyezet csontkukacok és a kisebb szemcseméretű etetőanyagok gondtalanul kimászhassanak, kimosódhassanak…
Első lépésként fogjuk össze és csavarjuk el a háló végét, így lezárva azt
Anyagának köszönhetően külön rögzítést nem igényel
A vékony drótháló ollóval könnyedén vágható, de érdemes erre a célra egy már kiszuperált ollót alkalmazni, ezzel is óvva a zsinórvágó ollónk élét…
Nyáron, a melegebb vízben a csontik is aktívabbak. A hálóból távozásuk sebességét csökkenthetjük, ha kifordítva duplán vesszük a hálót, amivel az jóval sűrűbb szövésűként, kisebb lyukbőségűként működik
A folyóparti nagyobb kövek kiváló nehezékül szolgálnak a hálóba. Lehetőség szerint enyhén lapított formájú (szappan formájú) köveket keressünk!
A kövek méretét úgy válasszuk meg, hogy azt a sodrás, illetve az etetésre érkező márnák ne tudják arrébb lökdösni, ugyanakkor ne jelentsen problémát a visszafogása egy esetleges beleakadás során!
Nincs más dolgunk, mint a megfelelőnek vélt követ elhelyezni a zsák alján
Erre szórjuk rá a bejuttatni kívánt csontit, esetleg etetőanyagot
A Haldorádó Sajtos Bajszos etetőanyag csalogatóhatása itt is kiválóan kamatoztatható. Erős aromájának köszönhetően - melyet tovább fokozhatunk saját Aroma Tuningjával - jelentősen meggyorsíthatja a halak megjelenését az etetésen
Arra ügyeljünk, hogy az ilyenkor felesleges nagyobb szemcséket távolítsuk el, illetve jóval lazábbra, picit szárazabbra keverjük az etetőanyagot, hogy az gyorsan, könnyen ki mosódhasson a hálóból
Az ily módon történő etetés lelkét a csontkukac adja
Nagyobb mennyiségű csontkukacot célszerű csontis zsákban tárolni. Így garantáltan nem izzadnak be, nem fulladnak meg. Arra ügyeljünk, hogy a maradékot mindig hűvös, száraz helyre tegyük!
Tömjük meg bátran a hálót! Az ideális méret egy nagyobb grapefruitnak felel meg, ami megközelítőleg fél liter csontkukac egyidejű bejuttatását teszi lehetővé
Használjuk ki a helyet! Felesleges hézagokat ne hagyjunk!
A vízbe dobott gombócok a kővel az aljukon érik el a medret, hogy aztán…
… ott szép fokozatosan mászhassanak ki belőle a nyüvek, ezzel csalogatva a környék halait
Ha kellően pontosan horgásszuk meg az így készített etetésünket, szinte garantált a siker!
Próbáljátok ki bátran ti is!
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.