Sajtos-szalonnás ponty vagy gombás süllő?

Sajtos-szalonnás ponty vagy gombás süllő?

A megelőző halételes írásommal a távoli vizek halainak ízét kedvelők kedvében szerettem volna a járni. Ez alkalommal a hazai vizek két talán legismertebb lakójának felhasználásával készült étellel szeretnék inspirációt adni az ünnepi készülődéshez.

Sajttal, szalonnával tűzdelt ponty

A magyar horgászok és a magyar konyha talán legismertebb, legkedveltebb hala a ponty. Amikor halételről kerül szó, szinte mindenki elsőként erre a halra gondol. Elkészítésének számtalan módja ismert, a halászlétől az egyben sült vagy rántott, de akár a főtt aszpikos verzióig. Ebben az írásban egy nagyon egyszerűen elkészíthető, az ízek szabad kombinálását lehetővé tevő ételt mutatnék be.

A korábban megfogott pontyot - mivel akkor még nem ismert a felhasználási cél - általában beirdalva teszem a fagyasztóba. A kiolvasztott halat enyhén besóztam, ügyelve a só mennyiségére, mert a tűzdelésre használt anyagok is bőven tartalmaznak sót.

Amire szükségünk lesz az étel elkészítésénél

Míg a hal egy órát állt a sóban, addig elkészítettem a köretet. Néhány kisebb burgonyát egy edényben feltettem főni, majd addig főztem, míg majdnem teljesen megpuhult. Leöntve a vizet róla, még forrón könnyedén le lehet húzni a burgonya héját. Egy megfelelő méretű tepsit kikentem kevés olajjal, majd a közben kihűlt burgonyát belekarikáztam. Néhány tekerés fekete borsot kapott ízesítésül. A karikákat szalonnaszeletekkel fedtem be, majd erre került a megtűzdelt ponty.

A tepsibe a felkarikázott és egy kevés borssal fűszerezett főtt burgonya került
Befedtem néhány szelet szalonnával

Bacon szalonnát és füstölt sajtot vágtam akkora szeletekre, hogy stabilan el tudjam helyezni a jó mélyen beirdalt halba, mégpedig váltva: egy szelet sajt, egy szelet szalonna.

Vékony szeletekre vágtam a szalonnát és a füstölt sajtot
Az irdalásba váltva került sajt és szalonna

Ezzel elkészülve kapott egy nagyon kevés halfűszert, ami már nem tartalmazott sót. A fűszerezésnél bátran engedjük szabadon a fantáziánkat! A hagyományos, megszokott ízektől egy kicsit elszakadva használhatunk akár különleges fűszereket is. Az általam használt és nagyon kellemes illatú keveréket egy törökországi piacon vásároltam.

Kevés halfűszer került a halra

Egy zöldpaprikát és egy paradicsomot tettem még mellé, majd alufóliával letakarva 15 percre a sütőbe került. A negyed óra elteltével még további 10 percet immár fólia nélkül sütöttem, hogy a hal kapjon egy kis színt.

Levéve a fóliát pirult egy kicsit a hal

Közben egy tálban kevés tejfölt főzőtejszínnel hígítottam, kevertem bele egy kávéskanál Piros Aranyat, majd ezzel a keverékkel végiglocsoltam a halat.

Tejföl főzőtejszínnel hígítva, kevés Piros Arannyal ízesítve
Az öntettel befedett hal ismét visszakerült a forró sütőbe

Újból visszakerült a sütőbe, és pár perc alatt rápirítottam az ízesített tejfölt. Az eredmény nem csak szép lett, de finom is!

Az ízletes, már csak tálalásra váró ponty

Süllőfilé bakonyi módra

„A süllő akkor ízletes leginkább, ha magunk fogtuk”, mondhatja a horgászok ügyesebbje, de gyakorlatilag a tányéron nem látszik, ha akár a piacon vettük is.

A legfontosabb alapanyagok

Egy szép süllőt lefiléztem, a filéket enyhén sóztam, majd egy órára pihenni a hűtőszekrénybe tettem.

Az enyhén sózott filék a hűtőbe kerültek pihenni

Közben nekiálltam és elkészítettem a mártást - ezen étel elkészítésében ez a leginkább időigényes rész.

Felaprítottam a mártás kellékeit

Egy serpenyőben kevés vajon elkezdtem megpirítani egy fél szál apróra vágott póréhagymát. Amikor üvegesre pirult, hozzáadtam a szeletekre vágott barna csiperkét. Fedő alatt pároltam néha megkeverve körülbelül 20 percet.

Fedő alatt párolódott a csiperke

Ezután felöntöttem főzőtejszínnel, amiben előzőleg egy kávéskanál finomlisztet kevertem el csomómentesen. A tejszínnel tovább pároltam a gombát. A csiperkének nem sok igazi gomba íze van, ezért a forrásban levő mártáshoz két jól megpúpozott evőkanál vargányaport kevertem.

A vargányapor fantasztikus ízt és illatot adott a mártásnak

Ettől aztán teljessé vált a mártás, a vargánya adta az illatot és az íz jó részét, a csiperke a gomba látványt. Kevés borssal, sóval ízesítettem, majd mielőtt elkészült volna, egy jókora adag apróra vágott friss petrezselymet kevertem bele.

A friss petrezselyem további ízzel gazdagította

A halat közben a hűtőszekrényből kivéve lisztbe forgattam - előtte kapott a korábban említett fűszerből egy picit - majd forró olajban mindkét oldalát pirosra sütöttem.

Kevés halfűszer került a filékre…
… majd forró olajban mindkét oldalukat pirosra sütöttem

Már csak a tálalás maradt hátra. A süllőfilét kukoricás-zöldborsós rizzsel körítve a közben elkészült gombamártással nyakon öntve tálaltam mindenki elégedettségére.

Az elkészült étel

Remélem, sikerült kedvet csinálnom - akár - ennek a két nem túl bonyolult, de annál ízletesebb halétel elkészítéséhez.

Jó étvágyat!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.