Már csak 4 nap és és itt XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok!

Már csak 4 nap és és itt XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok!

Célegyenesbe fordult a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok, hiszen már csak négy napot kell várni, és a rendezvény megnyitja kapuit Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban! Az eddigi beharangozók során folyamatosan találkozhattatok az idei kiállítás érdekességeivel, azonban mostanra bizonyára sokan kíváncsiak vagytok arra, hogy konkrétan milyen programokkal és újdonságokkal várjuk a pontyhorgászat szerelmeseit. Ebben a cikkben minden lényeges információt összefoglaltunk, s minden újdonságunkról lerántjuk a fátylat! Ha unod már az téli kényszerpihenőt és szívesen mennél már horgászni, köztünk a helyed!

„Nálunk már tavaszodik!”, hangzott el gyakran a Pontyhorgász Napok kapcsán ez a szlogen. Nem véletlenül választottuk ezt az esemény hírnökeként, hiszen a pontyhorgászat szerelmeseinek a tél egy véget érni nem akaró kényszerpihenő, amelyben enyhülést csak egy 100%-ig pontyos érdekeltségű rendezvény jelenthet. A Haldorádó márkanév már egybeforrt a minőségi, pontyozó technikákhoz fejlesztett etetőanyagok, csalik és kellékek fogalmával, így tökéletesen testhezálló és élethű ez a kiállítás. Mindhárom napon nyitott kapukat talál az, aki ellátogat a kiskunhalasi Haldorádó Centrumba.

A XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok időpontja: 2016. február 3-4-5. (péntek, szombat, vasárnap)

A 2017-es év sem kezdődhet el Haldorádó Pontyhorgász Napok nélkül!

Ezen a hétvégén a Haldorádó Centrum egy nyüzsgő, kedves arcokkal teli pontyhorgász övezetté változik. A megszokott módon ezúttal is nagy figyelmet fordítunk arra, hogy minden rendelkezésünkre álló négyzetmétert a látogatók szolgálatára fordítsunk. A bolt csupán egy lesz a sok helyszín közül! Itt a nap minden percében zajlik az élet, azonban az események egy része a fűtött rendezvénysátorban történik majd, ahol a szakmai előadások, beszámolók mellett több, kellemes meleget adó fűtőberendezés is emeli a pontyozók hőérzetét. Ezen a három napon egyaránt bőven lesz alkalom a nagyponty-horgászatra szakosodott pontyvadászokkal konzultálni, valamint a finomszerelékes vonalon a legismertebb és legjobb horgászok is az érdeklődők rendelkezésére állnak!

A külső rendezvénysátorban, a bolt mellett párhuzamosan folynak az események, folyamatosan színvonalas szakmai előadásokat tekinthetnek meg látogatóink, ráadásul kellemes melegben élvezhetik azokat!
Szintén közkedvelt a külső helyszínek közt a bojlis sátor, ahol a pontyhorgászat darabosabb kiegészítői találhatóak
Itt kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló lehetőség nyílik a horgászfelszerelések megtekintésére és kipróbálására
Természetesen ezúttal is kedves kiszolgálásra és finom ételekre, italokra számíthat, aki betér a Sóstó Csárda büféjébe

Minden nap végén lesz a nagy valószínűség szerint legjobban várt esemény, a tombolasorsolás. Azok között, akik egész nap nálunk vendégeskednek, egy kis tudáspróbával egybekötve kisorsolunk számos ajándékot, és végül a nagy értékű fődíjak is gazdára találnak!

A tombolasorsolás rendszerint a nap fénypontja, ami nem véletlen, hisz értékes ajándékok találnak gazdára. Hogy melyek lesznek ezek? Hamarosan kiderül!

Az előző évekhez hasonlóan idén is számos ismert és elismert márkával találkozhatnak a látogatók. A kiállítótérben minden igényt kielégítő horgászcikk választékkal várjuk vendégeinket, illetve itt lehetőség nyílik a termékek megtekintésére, kipróbálására és az eladók, hozzáértők szaktanácsainak meghallgatására. Sőt, a jövő évi újdonságokról (botok, orsók, csalik stb.) is itt értesülhet először a pontyozó társadalom! A felszereléseket, kiegészítőket, csalikat ezúttal is jelentős kedvezményekkel lehet majd megvásárolni, miközben ismét neves hazai szakértők adnak majd választ a felmerülő gyakorlati kérdésekre.

Mint már említettük, a Haldorádó márkanév egy ideje etalonnak számít a szakmában, de nincs ezzel másképp azok neve sem, akik a termékek mögött állnak. A csapat első embere, a Haldorádó Team Kft. tulajdonosa Döme Gábor, aki a feederbotos pontyhorgászat hazai ikonja. Az a rengeteg innováció, amely az ő fejéből kipattant, jelentősen hozzájárult a finomszerelékes horgászat fejlődéséhez!

Gábor megszállottan keresi a tökéleteset, nap mint nap komoly erőfeszítéseket tesz termékeink fejlődéséért! Legyenek bármilyen zordak a körülmények, Őt nem állítják meg!
A By Döme TEAM FEEDER orsókat hatalmas érdeklődés övezi megjelenésüktől fogva, s több ezer horgász használja őket megelégedéssel
A 2017-es év a By Döme botszériák közt jelentős újulást tartogat! Ezek közül a Power Fighter családot már a nagyközönség elé tártuk
Az LC (Long Cast) típusjelzésű Master Carp Pro botok a komplett megújult Master széria előhírnökei, s egyben csúcsmodelljei! Kivételes tulajdonságokkal rendelkeznek, nem véletlen, hogy sok horgász elismerését vívták ki rövid idő alatt!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a sokak által várt By Döme Master Carp Pro botcsalád többi tagja is megérkezett, így az összesen 9 típust számláló széria minden változata bőséges készlettel áll a horgászok rendelkezésére

Kevés olyan ember létezik, aki nála hitelesebben tudna képet adni a feederbotos horgászat különböző szekcióinak praktikáiról, mesterfogásairól. Gábor szinte a Föld minden részén próbára tette már tudását, melyek során a legextrémebb körülményekkel megbirkózva is gyönyörű fogásokat ért el. Rendkívül értékes tapasztalatait nemcsak készséggel osztja meg a horgászokkal, de át is ülteti őket a Haldorádó termékekbe. Irányelve, hogy a kísérletezés soha nem állhat meg, hiszen a számtalan vízparton töltött nap mindig új gondolatokat ébreszt, amelyek megvalósítása csupán idő kérése! Hogy milyen ötletek testesülnek meg új termékekben 2017-ben? A válaszra ezen az eseményen fény derül!

Döme Gábor eredményei magukért beszélnek, számtalan gyönyörű hal díszíti fotóalbumát

Sipos Gábor a Haldorádó Feeder Team tagja, és 2015-től már főállásban segíti a termékek fejlesztését. Gábor a feederbotos horgászat minden formájáért rajong, ezáltal az álló- és folyóvízi módszerek minden területén széleskörű ismeretekkel rendelkezik. Kiváló versenyeredményei és új ötletei nyomán olyan termékek láttak már napvilágot, mint a Fluo Essencia, amely a methodos horgászatban mára szinte mindennapossá vált. Horgásztudása és ötletei mellett közvetlensége és szakmai alázata az, ami miatt mára a csapat nélkülözhetetlen tagjává vált. Előadásai mellett minden nap áll az érdeklődők szolgálatára.

Sipos Gábor kiváló versenyeredményei megsüvegelendőek, azonban a nagypontyos technikákban is remekel
A SpéciPellet termékcsalád a szilikon csali-imitációk új generációját képviseli, többek közt ez az innovatív újdonság is a rendezvényen mutatkozik be

Csapatunk másik neves feederes tagja nem más, mint Putz Tamás, akinek nevéhez a Haldorádó paletta egyik abszolút sikerterméke, a Kék Fúzió fűződik. Tamás a nagyhalas feederhorgászat specialistája és a 2016-os évtől szintén cégünk főállású munkatársa, ezáltal minden nap azon dolgozik, hogy még jobb, még hatékonyabb Haldorádó újdonságok lássanak napvilágot. A debütáló termékként megjelent Kék Fúzió Pellet mellett hamarosan újabb különleges csalogatóanyagokkal fog bővülni a kínálatunk. Ezen a rendezvényen lehet majd először kézbe venni, megszaglászni ezeket, illetve használatukkal kapcsolatban a fejlesztőjüktől lehet informálódni.

A célzottan nagyhalas feederhorgászat kedvelői Putz Tamástól kaphatnak értékes praktikákat
A Kék Fúzió termékek legújabb változatai elsőként ezen a rendezvényen mutatkoznak be a nagyközönség számára

Jó hír a Haldorádó rajongóknak, hogy még két szakértő erősíti majd a feederes szakosztályt. Természetesen itt lesz Sisa József is, aki már jó néhány éve versenyzik a Haldorádó színeiben, de remek eredményei mellett nagyponty-fogó tudományáról is híres. Bizalommal fordulhat hozzá bárki, aki hasznos tanácsokkal szeretne gazdagodni feederes pontyhorgászataihoz!

Itt lesz Sisa József is, aki jó néhány éve versenyzik eredményesen a Haldorádó színeiben. Az Ő tanácsait bizony érdemes megfogadni!
A rengeteg horgászat és versenytapasztalat időről időre új ötleteket ad. Ezek egyike a 2017-es év elején a Hybrid Method Pelletekben ölt testet. Ideális finom csali a method technikához
A Top Method Feeder család egy új taggal bővül 2017-től, neve Brutal Liver, azaz Brutális Máj. Az intenzíven telepített tavakon brutálisan működik és szelektálja a pontyokat
Az új Haldorádó Method Spray olyan tömény aromakoncentrátum, amely ideális a csalik és kosaras keverékek ízesítésére. Olyan jelzést ad, amelyet garantáltan nem hagynak figyelmen kívül a halak!

Napjainkban az egyik legfontosabb szempont az utánpótlás nevelése és a következő generációknak való helyes példa mutatása. A Haldorádó kezdettől fogva nagy figyelmet fordít erre! Ennek jeles képviselője Bank Bálint, aki egy rendkívül ügyes ifjú horgász. A „Bálint Horgásziskolája” című sorozatában az alapoktól ismerteti a horgászattal kapcsolatos tudnivalókat, ami nagy segítség minden fiatal horgászpalántának és leendő pecásnak.

Ifjú csapattagunk, Bank Bálint rendkívül ügyes horgász, szívesen segít mindenkinek, aki a horgászat alapjaival és trükkjeivel ismerkedne

A feederes vonalból már kaphattatok ízelítőt, de nem szabad megfeledkezni a céltudatos nagyhal-fogás iránt érdeklődőkről sem. Nos, ők sem maradnak kedvencek nélkül! A „Nagy Pontyok Nyomában” sorozat kiváló horgászai, s egyben a Haldorádó Carp Team oszlopos tagjai, Haskó Tamás és Kerekes Ernő mindhárom napon érdekes előadásokkal örvendeztetik meg a jelenlévőket. Itt lesz velünk a kiegészült Carp Team két új, fiatal tehetsége, Farkas Szabolcs és Rokolya Péter is, akik garantáltan hasznos segítséget nyújtanak majd a legfrissebb bojlis praktikákkal, végszerelékekkel, csalikkal kapcsolatban! A Pontyhorgász Napok specialitása, hogy népszerű horgászaink elvegyülnek a látogatók közt, úgyhogy bárki, bármikor cserélhet tapasztalatot a képernyőről már ismerős fiúkkal.

Haskó Tamás és Kerekes Ernő neve immár garancia a nagypontyos termékek minőségére! Számtalan horgászfilm és rengeteg kapitális hal koronázza munkásságukat, amivel sok-sok néző kedvenceivé váltak
Kurrens újdonságokból garantáljuk, hogy nem lesz hiány azok számára sem, akik a bojlis technikákat kedvelik, ugyanis a Kék Fúzió termékcsalád bővülése kiterjedt a komplett nagyhalas repertoárra is!
Ezen a kiállításon mutatkozik be élőben a bojlis paletta abszolút újdonsága, a Record Carp Stick Mix termékcsalád
Ezek mindegyike kizárólag prémium minőségű, nagyméretű szemcséket tartalmazó, különleges keverék

Az év során megjelent írásokban és filmekben Tamás és Ernő már lerántotta a leplet néhány bomba újdonságról, amelyek először majd ezen a hétvégén lesznek kézzel foghatóak a közönség számára. Ilyen például a komplett palettát felölelő Kék Fúzió bojlis termékcsoport, illetve a 2017-es évtől forgalomba kerülő abszolút újdonság is, a Record Carp Stick Mix nevet viselő kollekció. Ezek megvásárlására először február 3-4-5-én nyílik lehetőség.

Farkas Szabolcs szenvedélyes pontyhorgász, ráadásul azon kevesek közé tartozik, akik fogtak már Magyarországon 30 kg-ot meghaladó súlyú pontyot!
Nem kevésbé elhivatott, alázatos horgász Rokolya Péter, akinek írásaiból rendszeresen tanulhatnak olvasóink precíz végszerelékeiről, csalizási praktikáiról

Természetesen ezúttal is mindent megteszünk, hogy minél színesebb, változatosabb és tartalmasabb programokat biztosítsunk a látogatóknak. Már megszokhatták, hogy a Haldorádó Pontyhorgász Napok színvonalát meghívott vendégek is emelik, akik előadásokat is tartanak mindhárom napon. Nos, ez most sem lesz másként, hiszen ismét vendégünk lesz a Pontycentrum csapata! A hazai bojlis pontyhorgász szféra hiteles és nagy tapasztalattal rendelkező alakjai alkotják ezt a remek társaságot, akiket egytől egyig megkérdőjelezhetetlen profizmus jellemez, s ami tán a legfontosabb, mindannyijukat tetőtől talpig átjárja a pontyhorgászat és a természet szeretete! Nem kisebb nevekkel találkozhatnak, mint Bordás József, Bujáki Géza, Czifra Antal, Hadnagy Sándor és Pataki Gergely. Ezek a fiúk különféle érdekes témakörű előadásokkal örvendeztetik majd meg az embereket mindhárom napon. Olyan népszerű márkákat fognak bemutatni, mint a CCMoore, Trakker és Gardner.

A Pontycentrum csapata ismét megtisztel minket jelenlétével
Bordás József a Pontycentrum tulajdonosa és számos pontyos világmárka hazai képviselője. Elismert szaktekintély a nagy halak horgászatában, amit rendszeresen bizonyít is!
Bujáki Géza, a nagyponty-horgászat ikonikus alakja is újra a Haldorádó Centrum vendége lesz
Hadnagy Sándor a természetes vizek szerelmese, s köztük a Tisza-tó kiváló ismerője. Olyan vadvízi fogásokat tudhat magáénak, melyekről sokan álmodnak
Czifra Antal tapasztalt nagyponty-horgász, számára (is) első a halak és a természet szeretete!
Pataki Gergely megszállott országjáró pontyhorgász, segítségével gyerekjáték elsajátítani a fogós csalik készítését!

Exkluzív lehetőség a XI. Pontyhorgász Napokon!

Bujáki Géza "Nagypontyhorgászatom" című könyve sok horgász számára csenghet ismerősen. Ezzel a könyvvel a kapitális halak becserkészésében és horogra kerítésében nyújt segítséget a szerző kétszáz oldalas terjedelemben. Több száz fénykép és rengeteg grafika színesíti a könyvet, melyek jól áttekinthetően adják át a részletes mondanivalóját. A szelektív horgászathoz nélkülözhetetlen széles körű tudással gazdagodhatunk a könyv elolvasása után, melyben a tapasztalt pontyhorgász rávilágít arra a tényre, hogy nem szabad elvesznünk a receptek és részletek kavalkádjában, inkább koncentráljunk a lényegre, s az elveket szem előtt tartva kutassuk a lehető legegyszerűbb megoldásokat. Emellett Géza e könyvben a természetes, régimódi vizek óriásai után vezeti az olvasót, bemutatva, hogy mi az, ami szerinte fontossá és érdekessé teheti ezt a fajta horgászatot. A gigászi pontyok rafináltak, óvatosak, becserkészésük és legyőzésük eredeti élőhelyükön pedig hatalmas feladat, hiszen ők a víz sok mindent túlélt nagy öregjei! Azoknak a horgászoknak, akiknek hozzá hasonlóan ez jelenti a kihívást, garantáltan kedvencévé válik ez az olvasmány!
A nagypontyozás első igazán átfogó, magyar nyelven íródott és hazai környezetben csiszolódott könyve újra kapható, ráadásul a második kiadás első köteteit a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napokon nyílik lehetőség először megvásárolni, ahol a szerző minden érdeklődő számára dedikálja is azt!

Bujáki Géza nagysikerű könyve újra kapható, ráadásul a második kiadás első köteteit a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napokon nyílik lehetőség először megvásárolni!
Kiváló lehetőség adódik egyedi relikviák begyűjtésére is, hiszen a szerző minden érdeklődőnek szívesen dedikálja is a könyvét

Kevés olyan pontyhorgász akad hazánkban, sőt akár Európa-szerte, aki ne hallott volna a Balaton fenséges nagyságáról, csodás környezetéről és halairól. Évről évre egyre több szenvedélyes nagyponty-horgász keresi fel ezt a vízterületet újabb kihívások, izgalmak után kutatva. Számukra kiváló kezdeményezés a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny, mely 2017-ben immár V. alkalommal kerül megrendezésre. Az esemény nívóját emeli, hogy ettől az évtől már a MOHOSZ hivatalos versenynaptárába is bejegyezték. Szamosi Attila, a rendezvény főszervezője egy érdekes előadás keretein belül osztja meg hasznos információit, illetve bármikor segítségére áll minden érdeklődőnek, leendő versenyzőnek.

A Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny egyre nagyobb népszerűségnek örvendő esemény, mely 2017-ben immár V. alkalommal kerül megrendezésre
A Balaton csodás környezete és gyönyörű halai páratlan élményeket kínálnak a versenyzőknek!

A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nemcsak a különböző pontyhorgászati technikák, módszerek kedvelőinek szeretnénk különleges programokkal kedveskedni, hanem azok számára is, akik kellő elhivatottságot éreznek magukban az óriás halak horgászatához, s kalandvágyuk akár messzi vizekre is elkísérné őket! Döme Gábor legújabb írásában és filmjében, a Vadvízi Kalandok 28. részében egy döbbenetesen izgalmas, extrém horgászatba nyerhettek betekintést az érdeklődők. A kanadai Fraser folyó a világ egyik legcsodálatosabb helye, azonban megfelelő helyismeret nélkül elképzelhetetlen lenne itt az eredményes és biztonságos horgászat! Örömmel jelentjük be, hogy File István, a vad folyó, illetve a kapitális tokhalak kiváló ismerője s egyben a Great River Fishing Adventures profi túravezetője is velünk lesz a rendezvény egésze során! István rengeteg hasznos információt és tapasztalatot oszt meg mindenkivel a Fraser folyón való horgászat kapcsán, segítségével bárki közelebb kerülhet ahhoz az álmához, hogy megfoghassa élete halát!

A Vadvízi Kalandok 28. részében Döme Gábor és Dr. Pulai István a távoli Kanadába utazott, hogy a világ egyik legnagyobb édesvízi halát, a fehér tokot horogra keríthessék, ez azonban megfelelő helyismeret és segítség nélkül elképzelhetetlen lett volna!
File István, a vad Fraser folyó kiváló ismerője, garantáltan segítségére lesz mindenkinek, aki itt szeretne horgászni és közben megfogni élete halát. Különleges előadásai nagyban emelik majd a rendezvény fényét

Elérkeztünk a rendezvény egy újabb érdekes színfoltjához! Szeretnénk hasznos infókat adni egy másik „bajszos” megfogásához, amely lényegesen nagyobbra is megnőhet, mint akár a világrekord ponty. Ez a hal nem más, mint a harcsa!

A harcsahorgászat igazi extrém kaland a fanatikus horgászok számára! Ennek az „életstílusnak” a szépsége, hogy bármikor megjelenhet az igazán nagy ellenfél a horgunkon hazánkban is éppúgy, mint Európa híres harcsás folyóinak egyikén. A kapitális harcsa bizony az az ellenfél, amely garantáltan megmutatja a felszerelésünk gyenge pontját - már ha van -, s rosszabb esetben ki is használja azt. Ha a hőn áhított bajszos horogra akad, onnantól kezdve az már komoly kihívás mind a horgásznak, mind a felszerelésnek, ezért nem mindegy, milyen eszközökkel vágunk neki a kalandnak, melynek végén életünk hala várhat! A MadCat névre keresztelt, kifejezetten harcsák horgászatára készített felszereléseket világszerte használják megelégedéssel az elszánt harcsahorgászok, és hazánkban is egyre inkább kezdik megismerni, megkedvelni ezeket a termékeket. Precíz minőségük hátterében nem csupán a prémium alapanyagok állnak, hanem nagyon komoly fejlesztőmunka és sok szakmai tapasztalat is. Pajor Gergő és Nagy Viki, a cég két elhivatott szakértője első alkalommal látogat el hozzánk, így új és nem mindennapi információgyűjtési alkalom adódik azoknak, akik a harcsázás témában érdeklődnének!

Pajor Gergő a kapitális harcsák horgászatában és a MadCat termékek használatában lesz az érdeklődők segítségére
Rendezvényünk ezúttal egy kiváló harcsahorgász hölggyel is gazdagabb lesz Nagy Viki személyében

Minden évben megpróbálunk új kiállítókat lecsalogatni Kiskunhalasra, de nem kevésbé teljes az örömünk akkor sem, ha egy-egy régi kedves ismerőst köszönthetünk újra a Haldorádó Centrumban! A 2013-as pontyhorgász napokon debütáltak meghívott vendégként a Prologic Team tagjai, akiket már akkor hamar megkedvelt a közönség, hisz kiváló előadásokat, hasznos termékbemutatókat láthattunk tőlük. Nem volt kérdés, hogy újra itt a helyük! A minőségi bojlis és pergető termékeket forgalmazó cég megkapta többek között az Okuma európai forgalmazását, így a hazai márkaképviseletnek köszönhetően rendkívül sok egyedi, innovatív termék áll a horgászok rendelkezésére. A Haldorádó Pontyhorgász Napokon Szaulik György szakmai segítségével ismerkedhetnek meg ezekkel az érdeklődők, miközben számos Magyarországon elsőként piacra kerülő Okuma újdonságot is kézbe vehetnek!

Szaulik György az Okuma orsók szakértője, emellett remek pontyhorgász is

A Prologic sikerének titka, hogy olyan, a hazai horgászszokásokhoz illeszkedő termékeket kínál, amelyet bármelyik hobbi vagy professzionális pontyhorgász maximálisan használhatónak ítél. A magas használati értékhez azonban olyan meghökkentően alacsony ár is párosul, amit még a szerényebb pénztárcával rendelkező horgászok is megengedhetnek maguknak. Ezeknek a remek eszközöknek a népszerűsége a mai napig töretlen, több ezer elégedett horgász pedig nem téved!!! Természetesen a fejlesztések náluk sem álltak meg, és az új, 2017-ben forgalomba kerülő Prologic újdonságok jelentős része itt már bemutatásra kerül. Ebben Varga Attila szakmai segítségére számíthat majd minden kedves látogatónk!

Varga Attila előadásaiban a Prologic legújabb botjai, illetve a nagy pontyok horgászatának fortélyai kerülnek előtérbe

A XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok előadásainak pontos programja:

2017. február 3. (péntek) részletes program

IdőpontokElőadóTéma
10:00-10:30Döme Gábor (HFT)By Döme Team Feeder orsók bemutatója és az orsófejlesztések új lehetőségei
10:45-11:15Haskó Tamás, Kerekes Ernő (HCT)Bojlis felszerelés összállításon töröd a fejed? Segítünk neked!
11:30-12:00Pataki Gergely (Gardner)Hatékony és fogós végszerelékek a Gardnertől
12:15-12:45Varga Attila (Prologic)2017-es Prologic bot újdonságok, R2L és SNZ kapásjelző szettek és swingerek
13:00-13:30Sipos Gábor, Putz Tamás (HFT)Új generációs csalik és fogós praktikák a nagyhalas horgászatokhoz
13:45-14:15File István (Kanada)Kanadai horgászlehetőségek magyar szemmel
14:30-15:00Czifra Antal (CCMoore)Tisza-tavi barangolások 1. rész
15:15-15:30Haldorádó TeamTombolasorsolás
2017. február 4. (szombat) részletes program

IdőpontokElőadóTéma
9:00-9:30Döme Gábor (HFT)Haldorádó újdonságok 2017 - Új termékek első bemutatója
9:45-10:15Haskó Tamás, Kerekes Ernő (HCT)A Haldorádó Kék Fúzió bojlicsalád bemutatása
10:30-11:00Nagy Viki, Pajor Gergő (MadCat)Bemutatkozik a MadCat harcsás termékcsalád
11:15-11:45Hadnagy Sándor (CCMoore)Természetes vizeken a CCMoore termékekkel
12:00-12:30File István (Kanada)Gyere velem és fogd meg életed HALÁT Kanadában!
12:45-13:15Putz Tamás, Sipos Gábor (HFT)Kék Fúzió innovációk a modern pontyhorgászatban
13:30-14:00Pataki Gergely (CCMoore)Bojlikészítés otthon, egyszerűen
14:15-14:45Farkas Szabolcs, Rokolya Péter (HCT)Kezdő bojlisok hibái, de mégsem bakiparádé, mert ez maga az ÉLET!
15:00-15:20Bank Bálint (Haldorádó)Hogyan lettem horgász?!
15:30-16:00Haldorádó TeamTombolasorsolás
2017. február 5. (vasárnap) részletes program

IdőpontokElőadóTéma
9:00-9:30Sipos Gábor (HFT)Versenytippek hétközpai horgászatokra, fókuszban a Hybrid Method Pellet
9:45-10:15Czifra Antal (CCMoore)Tisza-tavi barangolások 2. rész
10:30-11:00Döme Gábor (HFT)Feederbotok a horgászok igényeihez hangolva
11:15-11:45Szaulik György (Okuma)2017-es okuma újdonságok (Custom Black, Axeon, Longbow XT, Aventa, X-Spod)
12:00-12:30Haskó Tamás, Kerekes Ernő (HCT)A Haldorádó Record Carp Stick Mix család bemutatása, sok-sok hasznos tippel
12:45-13:15Bordás József (Gardner)Kíméletes bánásmód a pontyhorgászatban, hogyan bánjunk a hallal?!
13:30-14:00Farkas Szabolcs, Rokolya Péter (HCT)Hideg vízi nagyhalas praktikák
14:15-14:45File István (Kanada)Gyere velem és fogd meg életed HALÁT Kanadában!
15:00-15:30Szamosi Attila (NBBHV)Hasznos információk az V. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyről
15:45-16:00Haldorádó TeamTombolasorsolás

Akciók és árengedmények

Az egész nap folyamatosan zajló bemutatók mellett természetesen olyan egyedi akciókat és vásárlási kedvezményeket biztosítunk látogatóinknak, amelyek garantálják, hogy érdemes lesz Kiskunhalasra, a Haldorádó Centrumba ellátogatni!

Az árengedmények mértéke (termékcsoporttól függően) minimum 15%, de egyes termékeknél akár 30%-ot meghaladó mértékű is lehet! Íme, a részletes lista, hogy milyen kedvezményekre számíthatnak az ide érkezők:

HALDORÁDÓ termékek - 15-50% kedvezmény
By Döme termékek - 15% kedvezmény
Okuma - 15% kedvezmény
Prologic - 15% kedvezmény
MadCat termékek - 15% kedvezmény
FOX termékek - 20% kedvezmény
SPRO termékek - 15-30% kedvezmény
Nevis termékek - 15% kedvezmény
Carp Academy termékek - 15% kedvezmény
CCMoore termékek - 15% kedvezmény
Trakker termékek - 15% kedvezmény
Gardner termékek - 15% kedvezmény

Nyereménysorsolás

Mint ahogyan a programban is látszik, a regisztrációs lapot kitöltők, akik egyben a Horgász tudáspróbán is részt vesznek, ha helyesen válaszolnak, tárgynyeremény sorsoláson vesznek részt. Az igazán értékes díjak mindegyike a helyszínen jelenlévők között kerül kisorsolásra, ezeket nem postázzuk.

Fórumokon, közösségi portálokon a legtöbb érdeklődés a tombolára vonatkozott. Sokan kíváncsiak már arra, hogy milyen nyereményekkel, meglepetésekkel készülünk. Most mindenre fény derül, és amint látható, méltó ajándékokkal készülünk erre a jubileumi eseményre!

Lássuk, melyek ezek:

Minden nap értékes horgászfelszerelést, nyereményt kapnak azok, akik a tudáspróba során jó válaszokat adnak és kisorsolásra kerülnek.

Számos értékes nyeremény talál gazdára a rendezvény mindhárom napján!

Mindhárom napon a fődíj egy-egy 100.000 Ft értékű ajándékcsomag lesz PontyCentrum felajánlásának köszönhetően!!!

A tudáspróbával összekötött tombola fődíja a pénteki napon egy 100.000 Ft értékű CCMoore ajándékcsomag!
A tudáspróbával összekötött tombola fődíja a szombati napon egy 100.000 Ft értékű Gardner ajándékcsomag!
A tudáspróbával összekötött tombola fődíja vasárnap egy 100.000 Ft értékű Trakker ajándékcsomag!

Díjátadó

Vasárnap délután adjuk át a 2016-os év legszebb fogása díjat mind a „nemes hal”, mind az „egyéb hal” kategóriában.

Ha rossz lesz az idő?

A kiállítás idejére nehéz előre jó időt intézni. Volt már olyan év, hogy naponta 20-30-40 cm friss hó tette szinte járhatatlanná az utakat, de volt már olyan is, hogy a kiállításról rögtön át lehetett sétálni a közeli horgásztóra felavatni a felszerelést! Bármilyen is volt az idő, minden várakozást felülmúlt a látogatók száma. Vélhetően idén sem lesznek kevesebben, sőt bízunk benne, hogy még többen tisztelnek meg minket. Így ha esetleg 1 méteres hó lesz, akkor is megtartjuk a rendezvényt, ha viszont verőfényes napsütés lesz, akkor pláne! Tehát rajtunk nem múlik!

Ha behavazódna a környék, akkor is megtartjuk a rendezvényt! Szerencsére Kiskunhalas fekvéséből adódóan az autópályán, onnan az 53-as főúton (amelyet folyamatosan tisztínak) könnyen megközelíthető

A rendezvény helyszíne

Haldorádó Centrum
6400 Kiskunhalas
Széchenyi út 49.

Nyitva tartás:
pénteken, szombaton 8-17 óráig
vasárnap 8-16 óráig

E-mail: horgaszbolt@haldorado.hu
Telefon: +36 20 9457 758

A belépés díjtalan!

Nem szeretnénk minden meglepetésről lerántani idő előtt a leplet, de egyvalamit megígérhetünk: mindent megteszünk, hogy érdemes legyen ellátogatni Kiskunhalasra, a Haldorádó Centrumba kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Ennek érdekében a rendezvényen való részvétel ezúttal is teljesen ingyenes!

Facebook esemény

Kövessétek figyelemmel a Haldorádó Pontyhorgász Napok önálló Facebook-oldalát, ahol újabb részletes infókkal jelenetkezünk folyamatosan. Ha már biztosan tudod, hogy eljössz, lájkold az oldalt és hívd meg ismerőseid is!

Érdemes figyelemmel kísérni az esemény Facebook-oldalát is, mert itt minden nap találkozhattok hasznos új információkkal!

Haldorádó Pontyhorgász Napok Facebook-oldal

Azok számára, akik nem csak egy napra érkeznek!

Az elmúlt években már megtapasztaltuk, hogy sokan 2-3 napot is Kiskunhalason töltenek, tehát az egész hétvégét a rendezvénynek szánják. Ők minden előadást megtekintenek, minden előadóval elbeszélgetnek és olyan mennyiségű információt, tudásanyagot, tippet gyűjtenek össze, amely óriási segítséget adhat a következő szezon megalapozásában. Ja, és mindezt ingyen! Pont ezért nagyon kényesen ügyelünk arra, hogy mindhárom napon más és más témáról szóljanak az előadások, hogy mindhárom napon újat tudjunk adni. Azok az látogatók, akik már voltak városunkban, megtapasztalhatták, hogy Kiskunhalas egy kicsi, de rendkívül vendégszerető város.

Megbízható szálláshelyek Kiskunhalason

Sóstó Csárda és Motel: http://www.sostocsarda.hu/

Csipke Hotel: http://www.csipkehotel.hu/

Penny Motel: http://www.motelpenny.hu/

Betti Motel: http://www.bettimotel.hu/

Weninger Apartman Lakás: http://www.halas-apartman.hupont.hu/

Tulajdonképpen már minden fontos információt nyilvánosságra hoztunk a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napokról, de a munka nem áll meg, sőt! Rengeteg feladat áll még előttünk, hogy olyan méltó helyszínt biztosítsunk a rendezvény számára, ahol vendégeink kényelmesen tölthetik el ezt a hétvégét! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Addig is nézzétek meg a X. Haldorádó Pontyhorgász Napok összefoglalóit:

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.