Csizmában, a legnagyobb hidegben is!

Csizmában, a legnagyobb hidegben is!

A horgászat alatti komfortérzetünk nagyban hozzájárul ahhoz, hogy milyen élményekkel távozunk a vízpartról. Ha nem szépen parkosított halastavon vagyunk éppen, hanem elevenebb élményekre vágyunk, bizony a vízálló lábbeli ez egyik legjobb barátunk. Kézenfekvő megoldás egy csizma használata, melybe a megérkezés után csak belebújunk és kezdődhet is a „tánc”. Régebben erre egyszerű gumicsizmát használtunk, mely nyáron egy esőzés utáni felpuhult talajon jól tette a dolgát, ám hidegebb időben bizony lefagyott a lábunk! Az utóbbi években viszont egyre nagyobb teret hódítanak az EVA anyagból készült csizmák, melyek előnyeit tekintsük át az alábbi pár sorban.

Bővebben az EVA anyagról

Etilén-vinil-acetát, rövidebben EVA. Ez egy olyan polimer, amely zárt celláinak köszönhetően nem szív magába nedvességet, ezáltal vízálló. Alacsony hőmérsékleten igen erős, nem alakulnak ki benne az anyag fáradása miatt keletkező repedések. Kopása és lebomlása rendkívül alacsony mértékű, ezzel is csökkenti a környezetre háruló terhelést. Szagtalan, antibakteriális, ellenáll a tengervíz sójának vagy az olajnak, lúgoknak. Habosított anyaga kivételesen jó hőszigetelő képességgel rendelkezik. Könnyen formázható, például csizmák alapanyagának kiváló!

Az EVA anyag belülről…
Kétrétegű védelem a hideg ellen
Anyaga rugalmas, nem törik

EVA csizmák -20 Celsiustól -40 fokig?

Igen! Szélsőséges időjárási körülmények között is alkalmazhatók ezek a lábbelik, a habosított anyag rengeteg levegőt zár magába, és mint tudjuk, a levegőnél nem kell jobb szigetelő anyag. Egy fura kísérletben is bizonyított már ez a csizma, melyben kollégánk arra vállalkozott, hogy jeges vízbe helyezi mindkét lábát, az egyiken hagyományos gumicsizmával, a másikon pedig EVA anyagból készült (-20 fokos hőmérsékletig ajánlott) lábbelivel. Az eredmény megdöbbentő, ám valahol erre számítottunk! A gumicsizmában mért hőmérséklet alig haladta meg a 10 Celsius-fokot, az EVA anyagúban ez majdnem 30 Celsius fok volt! De mi ennek a gyakorlati haszna? A lábfejen található érhálózat segítségével rengeteg hőt ad le a testünk. Ha ezt a hő leadást megpróbáljuk mérsékelni, sokkal komfortosabban érezhetjük magunkat. Ez alapvető fontosságú a horgászat során, hiszen még ha hideg időben is, de pihenni, kikapcsolódni megyünk a vízpartra.

Induljon a teszt!
Meglepő a különbség! Vagy mégsem?
Akár a jeges vízben is állhatunk benne
Irány a vízpart!

Kényelem mindenekfelett

Az EVA csizmák sokkal könnyebbek hagyományos társaiknál, bélés nélkül - ez mérettől függő - nem haladják meg a 300 grammot, ami egy hagyományos gumicsizmához képest harmad akkora tömeget jelent. Gyors következtetést levonva, e csizmákban járni sokkal kényelmesebb és cseppet sem megerőltető. Apropó, bélés? Ezekhez a csizmákhoz tartozik egy olyan bélés, melynek mikroszálai között található apró légzárványok jelentősen javítják a csizma hőszigetelő képességét, miközben a keletkező pára jelentős részét átereszti és a száron felfelé haladva kivezeti a csizmából. Így nem fordulhat elő velünk az, hogy a nedvesség miatt veszítünk a komfortérzetből. Ha mégis beleizzadna a lábunk, az azt jelenti, hogy túl meleg a csizma számunkra, tehát bátran vegyük ki a bélést és használjuk nélküle, a lábunk biztosan nem fog fázni még így sem.

Csúszásgátló talp a stabil járás záloga
A speciális talpkiképzés miatt jobban tapad a talpa az átlagcsizmákhoz képest
Egyértelmű, de azért megemlítjük: 100%-osan vízálló
A bélés kivehető, mosható
Strapabíró varrás
Minőségi anyagból készült felsőrész

Tipp: minden estben a lábméretünkkel megegyező változatot vásároljunk, a béléssel együtt fog passzolni a lábunkra. A kiszélesített orr-résznek köszönhetően még a széles lábfejjel rendelkezők is kényelmesen használhatják

Széles orr-rész

Ezzel a rövid kis összegzéssel betekintést nyerhettünk abba, hogy miért is olyan kedveltek ezek a csizmák manapság a horgászok körében! És ha azt mondom, nem csak a horgászok körében? Választhatjuk ház körüli munkákhoz, szabadidős tevékenységekhez, akár vadászathoz is!

Bárhol…
… bármikor

Aki nem hiszi, járjon utána!

(X)
EnergoTeam

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.