Új CASIO horgászórák a Haldorádó kínálatában

Új CASIO horgászórák a Haldorádó kínálatában

Bő 1,5 évvel ezelőtt, amikor felraktuk az első CASIO órát a Haldorádó áruházába, igazából mi sem gondoltuk, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés, és hogy szép fokozatosan bővíteni kell a kínálatot. De folyamatosan annyian kérdezték, hogy milyen órát viselt az adott filmben Gábor, melyik órát dugta víz alá, mivel méri a légnyomást stb., hogy bebizonyosodott: igen, ennek van létjogosultsága!

Mi olyan szemmel tudunk órát választani, ami célzottan kedvenc hobbinkhoz, a horgászathoz kapcsolódik. A légnyomás és vízhőmérséklet értékeit folyamatosan vizsgálva, ezeket kielemezve szép lassan ki lehet ismerni az adott vízterület „működését”. Ezek után már mi is úgy szelektáltunk a CASIO kínálatában, hogy tudtuk, a horgászoknak ajánlható óráknak milyen elvárásnak kell megfelelnie! Következzenek tehát azok az új - és fontos, hogy megfizethető árú - modellek, amelyek már elérhetőek az áruházunkban.

A horgászoknak szánt funkciók, mint a légnyomás pontos meghatározása vagy a vízhőfok mérése mellett a pontosság természetesen nem kerülhet háttérbe! Az alábbi cikkben megjelenő órák természetesen nem csak vízparton hordhatók, hiszen igazán impozáns kinézetük alkalmassá teszi őket hétköznapi viseletre is. A sportosabb fazontól egészen az elegáns típusig mindenféle rendelkezésre áll. Kezdjük a sort a legegyszerűbbel!

CASIO AW-82D-1AVES férfi karóra

Szép, letisztult formavilágú óra a CASIO AW-82D-1AVES
A számlapjára pillantva egyértelművé válik, hogy horgászoknak készült!

Igényes kialakítású, modern óra a CASIO-tól, melyet horgászok is szívesen használnak. Nagyon sok horgász - főleg, akik kedvelik az éjszakai horgászatokat - figyelemmel kíséri a holdfázisokat a horgászatok tervezése előtt. Ugye ismerős a kifejezés: szolunáris naptár? Nos, ezzel az órával a holdfázis jelző naptár szó szerint folyamatosan kéznél lesz, ugyanis az óra beépített holdfázis jelzővel rendelkezik.

Ez a pici ikon jelzi a holdfázist

Ráadásul, ha előre tervezünk horgászatot, a megadott dátum alapján is meg tudjuk nézni a Hold akkor aktuális fázisát. Ez különösen fontos lehet a nyári harcsás éjszakákon, amikor nem mindegy, mennyire világít a Hold, vagy épp egy többnapos kempingezésen mennyire lesz sötét. Ráadásul egy horgász emblémával ajánlatot tesz az óra ideális „horgász” időpontra, melyet a holdfázis, valamint az apály-dagály adatokból számol ki. Ilyenkor egy FISH felirat villog a képen. Tehát a legjobb kifogás lesz otthon a párunk felé, hogy az óra noszogat minket: „Menni kell horgászni, az óra mondja!”.

A jelzés egyértelművé teszi: Gyerünk horgászni!

Az óra természetesen valóban vízálló kivitelben készül, ISO 2281 szabvány szerinti jelölése: Water Resistant 5 Bar. Ennek értelmében az óra viselhető zuhanyzás, fürdés közben, sőt alkalomszerű, rövid ideig tartó úszás, intenzív eső sem okoz neki problémát, valamint akár vízcsap alatt is tisztítható. Viszont a nagyobb sebességből adódó dinamikus nyomásnak már nem tud ellenállni, így vízi sportokhoz (jet-ski, vízisí, szörfözés, búvárkodás) már nem használható. Az óra további különlegessége, hogy számlapját egy LED világítja meg, így az elem (CR2025) várható élettartama 10 év, melyet a gyártó az óra előlapján is feltüntetett (10 year battery). Természetesen emellett minden olyan „hagyományos” funkciója megvan, ami elvárt egy modern digitális órától!

A beépített világítás éjszaka nagyon hasznos

Horgász, vadász üzemmód: Az óra ajánlatot tesz az ideális időpontra horgászathoz és vadászathoz.

5 Bar alapszinten vízálló: Az óra 5 bar nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni lehet az órában, de vízi sportokhoz nem ajánlott.

Stopper funkció (1/100 mp 24 óra időtartamig): Egy gombnyomásra pontosan mérhető az eltelt idő. A szimbólumban látható tört a mérés egységét jelzi, a szimbólum alatt látható szám pedig a legnagyobb mérhető időtartamot.

Nagyon szép, igényes az óra minden apró eleme

3 egymástól független kombinált ébresztés: A hónap és a nap is beállítható, így napi, havi, egy bizonyos hónap minden napjának azonos órájában megszólaló vagy dátumriasztás is beállítható. 3 féle, egymástól független riasztás állítható be.10 év várható elem elemélettartam LED háttérvilágítás: Az óra számlapját egy fénykibocsátó dióda (LED) világítja meg.

Foszforeszkálás: A számlapra felvitt foszforeszkáló rétegnek köszönhetően, sötétben még hosszabb ideig látható az idő akkor is, ha csak rövid ideig érte fény az órát.

A foszforeszkáló számlap sötétben is jól látható

Holdfázis adatok: Tetszőlegesen megadott időpontra az óra kiszámolja a hold korát, grafikusan megjeleníti a holdfázist.

Zónaidő funkció (Dual Time): Egy, a pontos időtől független időzóna ideje is leolvasható az óráról.

12/24 órás időkijelzés: Az idő 12 és 24 órás formátumban is megjeleníthető.

Ismétlő ébresztés: Az ébresztési időpontban, valamint utána 5 percenként maximum hétszer jelez.

Az óra hátlapján lévő gravírozás a bizonyíték arra, hogy eredeti CASIO óra tulajdonosai vagyunk!

3 multifunkciós riasztás: Ez a modell 3 független multifunkciós riasztással rendelkezik, mely emlékeztetni fogja bármely fontos eseményre. A riasztások négyféle módon használhatóak: 1. a napi riasztás minden nap ugyanabban az időpontban jelez (pl. ébresztés), 2. dátumriasztás, például a születésnapok jelzésére, 3. a hónaponkénti riasztás havonta ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban jelez, 4. riasztás egy adott hónap minden napján.

Teljesen automatikus naptár: Az óra teljesen automatikusan lépteti a naptárt a hónapoknak, az éveknek és a szökőéveknek megfelelően. Kijelzi a napokat is. MO=hétfő, TU=kedd, WE=szerda, TH=csütörtök, FR=péntek, SA=szombat, SU=vasárnap.

Domború csiszolás: Az óra üvege domborított, így nagyobbnak látja a számlapot vagy a kijelzőt, ráadásul nagyobb nyomásállóságot is biztosít.

Nemesacél óraszíj: Az óra csatja tartós, rozsdamentes acélból készül.

Hölgyeim figyelem! Melyik horgász ne örülne egy ilyen dobozkának?

További információ a CASIO AW-82D-1AVES karóráról

CASIO AMW-700B-1AVEF férfi karóra

Lazább stílusú horgászóra!

Az előző típushoz hasonlóan ez is beépített holdfázis jelzővel rendelkezik, és ha horgászatra megfelelőnek titulálja az időt, akkor azt jelzi a viselőjének. Ez a modell is vízálló, tulajdonképpen a legtöbb funkciója megegyezik a CASIO AW-82-vel!

Hasonlít a CASIO AW-82D-hez, mégsem teljesen ugyanaz

Az óra további különlegessége, hogy számlapját egy LED világítja meg, így az elem (CR2025) várható élettartama 10 év, melyet a gyártó az óra előlapján is feltüntetett (10 year battery). Természetesen emellett minden olyan „hagyományos” funkciója megvan, ami elvárt egy modern digitális órától!

Horgász, vadász üzemmód: Az óra ajánlatot tesz az ideális időpontra horgászathoz és vadászathoz.

Az óra egyértelmű információkkal szolgál viselőjének arról, érdemes-e kimenni a vízpartra

Vízállóság: 100 m. A karóra 10 bar nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni minden további nélkül lehet az órában, de keményebb vízi sportokhoz és búvárkodáshoz nem ajánlott. Megfelel az ISO 2281 szabványban leírtaknak.

Vízállóságát a hátlapon jelzik

Stopper funkció (1/100 mp 24 óra időtartamig): Egy gombnyomásra pontosan mérhető az eltelt idő. A szimbólumban látható tört a mérés egységét jelzi, a szimbólum alatt látható szám pedig a legnagyobb mérhető időtartamot.

Ez az óraszíj megpecsételi viselőjét

3 egymástól független kombinált ébresztés: A hónap és a nap is beállítható, így napi, havi, egy bizonyos hónap minden napjának azonos órájában megszólaló vagy dátumriasztás is beállítható. 3 féle, egymástól független riasztás állítható be.

10 év várható elem élettartamú LED háttérvilágítás: Az óra számlapját egy fénykibocsátó dióda (LED) világítja meg.

Jól látható a háttérvilágítás

Foszforeszkálás: A számlapra felvitt foszforeszkáló rétegnek köszönhetően sötétben még hosszabb ideig látható az idő akkor is, ha csak rövid ideig érte fény az órát.

Holdfázis adatok: Tetszőlegesen megadott időpontra az óra kiszámolja a holdfázis korát, grafikusan megjeleníti a holdfázist.

Zónaidő funkció (Dual Time): Egy, a pontos időtől független időzóna ideje is leolvasható az óráról.

3 multifunkciós riasztás: Ez a modell 3 független multifunkciós riasztással rendelkezik, mely emlékeztetni fogja bármely fontos eseményre. A riasztások négyféle módon használhatóak: 1. a napi riasztás minden nap ugyanabban az időpontban jelez (pl. ébresztés), 2. dátumriasztás, például a születésnapok jelzésére, 3. a hónaponkénti riasztás havonta ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban jelez, 4. riasztás egy adott hónap minden napján.

Teljesen automatikus naptár: Az óra teljesen automatikusan lépteti a naptárt a hónapoknak, az éveknek és a szökőéveknek megfelelően. Kijelzi a napokat is. MO=hétfő, TU=kedd, WE=szerda, TH=csütörtök, FR=péntek, SA=szombat, SU=vasárnap.

Domború csiszolás: Az óra üvege domborított, így nagyobbnak látja a számlapot vagy a kijelzőt, ráadásul nagyobb nyomásállóságot is biztosít.

Szövet óraszíj: Az órát a könnyű szövetszíjjal rögzítheti a csuklójára.

Kényelmes és könnyű óraszíj

További információ a CASIO AMW-700B-1AVEF karóráról

CASIO SGW-400HD-1BVER férfi karóra

Az SGW-400HD tökéletes társ a horgászatok alatt

Egyre több horgász követi nyomon a légnyomás változását a horgászatai során. Ha figyelemmel kísérjük ezt, szép lassan megfejthetjük kedvenc vízterületünket, milyen légnyomásváltozás hogyan hat a halakra. Talán ez is megfejtést adhat arra, hogy mi történik, amikor varázsütésszerűen elkezdjük fogni a szebbnél szebb halakat, illetve mikor egyik pillanatról a másikra véget ér a haldömping, miközben semmin se változtattunk!

Az óra számlapja jól áttekinthető, nem zsúfolt

Manapság fontos elvárás egy óránál, hogy vízálló legyen, valamint nem hátrány a strapabíró kivitel sem. Szinte nincs olyan horgászati ág, ahol ne lenne valamilyen úton-módon - direkt vagy véletlenül - vizes az ember. A CASIO SGW-400 HD óra vízállósága megfelel az ISO 2281 szabványban leírtaknak, de azt már kevesebben tudják, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. Egy alapszintű órán is fellelhető Water Resistant felirat, ami „vízálló”-t jelent, viszont az ISO 2281-es szabvány szerint ennek jelentése minimális szintű víz elleni védelem, tehát a ráfröccsenő víz ellen védve van, de vízbe meríteni, zuhanyozni benne, de még esőben elázni sem tanácsos, mert nem bírja. Viccesen a vízállás -> belemegy és megáll :) Viszont a CASIO SGW-400HD besorolása Water Resistant 10 bar.

Ez az óra tényleges vízálló!

Az ebbe a kategóriába tartozó órákban már lehet úszni, fürdeni, strandoláshoz, csúszdázáshoz használható. De akár lightosabb vízi sportokhoz is felvehető, mint például: szörfözés, vitorlázás, légzőpipás búvárkodás. Tehát nem azt jelenti, hogy 100 méter mélységig lehet vele merülni, így palackos búvárkodáshoz, vízisíhez, valamint jet-skihez nem használható. E vízállósági értéket úgy határozták meg, hogy lefedje a rendeltetésszerű használat során bekövetkező statikus, illetve a dinamikus nyomásváltozás összegét is. Ezért nem kell attól tartani egy strandi fejesugrás során, vagy túléli-e az óra, ha beletesszük 10 percre a partszélbe, hogy megmérjük a vízhőmérsékletet. A vízállóság mellett a CASIO SGW-400HD legfontosabb extrája a beépített légnyomásmérő.

A beépített légnyomásmérő hamar választ ad nekünk arra, hogy miért finnyásak a halak, vagy éppen miért olyan mohók!

A karórába szerelt precíz légnyomásmérő szenzor segítségével az óra képes meghatározni az aktuális légnyomást, valamint az érték felett látható a változás iránya is. Emellett még két mérőeszköz áll a rendelkezésünkre, melyből az egyik a hőmérő: a karóra beépített érzékelő segítségével képes meghatározni akár a levegő, akár a víz aktuális hőmérsékletét. Mérési egység: -10-től +60 Celsius-fokig. A másik a magasságmérés: a karóra a légnyomás változásából próbálja meghatározni az aktuális magasságot. Az óra a betáplált Standard International Atmosphere adatait használja, de szükség szerint viszonyítási magasságot is beállíthatunk a pontosabb mérés érdekében. Mérési tartomány: -700 m-től 10.000 m-ig. Természetesen emellett minden olyan „hagyományos” funkciója megvan, ami elvárt egy modern digitális órától!

Analóg és digitális óra egyben!

Szerkezet: analóg-digitális.

Energiaellátás: elem.

Elem élettartam: az órában olyan tartós elem (CR2016) van, melyre a gyártó 3 év élettartamot állapít meg.

Műanyag tok acél rámával: Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül. Egyes részei acélborítással védettek.

Szíj anyaga: fém. A karóra szíja tartós, rozsdamentes acélból készült.

Nyitáskönnyített békazáras csatközép: a karóra csatján kétoldalt található gombok együttes megnyomásával a szíj könnyedén és gyorsan nyitható.

Gyorsan nyitható csat, mely garantáltan nem sérti meg viselője csuklóját

Háttérvilágítás: gombnyomásra a karóra számlapját beépített LED világítja meg, így sötétben is könnyen leolvasható a pontos idő.

Sötétben is eligazodunk a nagyméretű „kijelzőn”

Vízállóság: 100 m. A karóra 10 bar nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni minden további nélkül lehet az órában, de keményebb vízi sportokhoz és búvárkodáshoz nem ajánlott. Megfelel az ISO 2281 szabványban leírtaknak.

1/100 Stopper: a karóra időmérési egysége 1/100 másodperc. A maximális mérési idő 24 óra.

Öt, egymástól független kombinált ébresztés: megadhatja az ébresztési időpont mellett a hónapot és a napot is. Beállítható továbbá havi, napi, és dátumriasztás is. A karóra tehát a megadott időpontban hangjelzést ad.

Naptár: a beépített automata naptár automatikusan váltja a dátumot, észleli a szökőéveket, valamint kijelzi a napokat is. MO=hétfő, TU=kedd, WE=szerda, TH=csütörtök, FR=péntek, SA=szombat, SU=vasárnap.

Magasságmérés: a karóra a légnyomás változásából próbálja meghatározni az aktuális magasságot. Az óra a betáplált Standard International Atmosphere adatait használja, de szükség szerint viszonyítási magasságot is beállíthat a pontosabb mérés érdekében. Mérési tartomány: -700 m-től 10.000 m-ig.

Hőmérő: a karóra beépített érzékelő segítségével képes meghatározni akár a levegő, akár a víz aktuális hőmérsékletét. Mérési egység: -10-től +60 Celsius fokig.

Légnyomásmérő: a karórába szerelt precíz légnyomásmérő szenzor segítségével az óra képes meghatározni az aktuális légnyomást.

Világidő kijelzés: a karóra a betáplált városkód alapján képes meghatározni az adott zónaidőt.

12/24 időkijelzés: a pontos idő 12, illetve 24 órás formátumban is megjeleníthető.

Ide építették be a légnyomást és hőmérsékletet mérő szenzort

További információ a CASIO SGW-400HD-1BVER karóráról

(X)
Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.