4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa – 2. nyári forduló versenykiírás

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa – 2. nyári forduló versenykiírás

Második, nyári fordulójához érkezett az ebben az évben útjára indított, egy teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozat. Ennek helyszínéül a délvidék egyik legnépszerűbb tavát választottuk, egy intenzíven telepített, sok szép pontyot és amurt rejtő vizet, amely Kiskunhalason határában található – a neve: Tóth-horgásztó.

A versenysorozat különlegessége, hogy mind a 4 évszakban megrendezésre kerül egy-egy (két fordulóból álló) verseny. Tehát összesen 4 verseny lesz, amely 8 fordulóból áll. Természetesen minden versenyt külön is díjazunk, de az igazán értékes nyereményekre azok számíthatnak, akik az összes versenyben részt vesznek. 

Verseny helyszíne: Kiskunhalas, Tóth-horgásztó

A versenyek időpontjai:
1. (Lezajlott) március 25-26. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 1. tavaszi forduló
2. július 8-9. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 2. nyári forduló
3. szeptember 2-3. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 3. őszi forduló
4. december 2-3. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 4. téli forduló
Mint látható, minden verseny két egymást követő nap, 2 fordulóból áll.

(Method Feeder OB szabályzat)

A method kosaraké lesz mind a 4 évszakban a főszerep!

A verseny különleges szabályai:
1. Engedélyezett minden mesterséges alapanyagú csali, azaz gumikukorica, techno pufi stb. 
2. A halvédelem különös hangsúllyal bír, ezért minden részvevőnek a következő eszközökkel kell rendelkeznie:

  • 1 db minimum 3 méter hosszú versenyszák
  • 1 db pontyzsák, ebbe kell helyezni a megfogott amurokat vagy 5 kg feletti pontyokat
  • 1 db normál méretű pontyos merítő fej
  • 1 db nagyméretű vagy bojlis merítő fej (+ hozzá illő erős merítő nyél), amelybe könnyedén belefér egy 10 kg feletti ponty vagy amur is
  • 1 db nagyméretű pontymatrac (nem szivacs, hanem matrac!)

3. Tilos addig a végszereléket visszadobni, amíg a korábban megfogott hal nincs a szákban (vagy pontyzsákban) 
4. A halak mérlegelése a tó halállományának védelme érdekében folyamatosan történik
5. Kívülről akasztott harcsa vagy busa az értékelésbe nem számít bele!

A teljes versenysorozat, illetve az egyedi versenyek is külön-külön lesznek díjazva!

A verseny részletes programja:

2017. július 8. (szombat)
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00 - 7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrztés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 1. forduló kezdete
14:00 1. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
2017. július 9. (vasárnap)
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00 - 7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrztés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 2. forduló kezdete
14:00 2. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
15:30 Eredményhirdetés

A Tóth-tó egy intenzív telepítésű víz, így jó eséllyel nyáron is sok hal fog ideiglenesen a hálók rabságába kerülni

Jelentkezés:
Nevezési díj: 15.000 Ft / fő/ verseny
Akik részt vettek az első fordulóban, azok már kedvezményes áron, 12.500 Ft-ért nevezhetnek. A nevezési díj tartalmazza az ebédet is mindkét napra. A kedvezményes nevezési lehetőség ősszel azokat is megilleti majd, akik most indulnak elsőként és indulni szeretnének az őszi fordulón is. Tehát első induló számára 15.000 Ft, visszatérő versenyző számára 12.500 Ft a nevezési díj.

Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (4evszak_HD-FK_N.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.

A halakkal való kíméletes bánásmód különösen fontos
Nem ritkák az ilyen gyönyörű pontyok sem…
… de van olyan is, hogy a sok kisebb hal ad kiemelkedő összsúlyt és segít győzelemre
Taktikás…
… és jó versenynek nézünk elébe, ahol már az amurokkal is számolni kell majd!

Értékelés:
Az értékelés szektoronként történik. Teltház (40 fő esetében) 4 db 10 fős szektor lesz. A két nap alatt gyűjtött szektoreredmények alapján áll össze a forduló végső sorrendje. Pontegyenlőség esetén a fogott halsúly dönt.
A versenysorozat végső eredményébe a 6 legjobb szektoreredmény számít bele. Így aki részt vesz mind 4 versenyen, az a két legrosszabb eredményét elhagyhatja. De még az is eséllyel indul a végső díjazáson, aki csak 3 fordulón vett részt.

Akkor elő a legjobb csalikat, etetőanyagokat, és versenyre fel!

Díjazás versenyenként:

  • Minden versenyen az első 6 helyezettet kupával díjazzuk
  • Minden versenyen az első és a második napon szektor első helyezetteket kupával díjazzuk
  • Minden versenyen a legnagyobb hal kifogóját külön díjazzuk

Díjazás 4 forduló után azok számára, akik 6 értékelhető szerkor eredménnyel rendelkeznek

  • Az első 6 helyezett kupát kap (az első 3 kupa igazán impozáns méretű lesz)
  • Az első 6 helyezett tárgyjutalmat is kap

A tavaszi forduló legeredményesebb versenyzői

Íme a tavaszi forduló eredményei.

Jelentkezők névsora:
A jelentkezők névsora ebben a cikkben, itt lesz elérhető, amelyet folyamatosan frissítünk majd. Ők már befizették a második forduló nevezési díját is:
1. Kertész Zoltán
2. Tihany Ferenc
3. Döme Gábor
4. Geiger Domokos Lóránd
5. Szabó Zsolt
6. Csővári Tibor
7. Tormási Attila
8. Banga Sándor
9. Németh Zoltán
10. Bíber Balázs
11. Valkai László Ádám
12. Letenovics Gábor
13. Tranker Balázs
14. Tóth Jenő
15. Ács János
16. Stojanović Daniel
17. Sejben István
18. Szabadi Attila
19. Tóth László
20. Beke Tibor
21. Énekes Péter
22. Gránicz Zsolt
23. Szűcs Ambrus

Szeretettel várunk Mindenkit!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.