4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa – 4. téli, záró forduló versenykiírás

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa – 4. téli, záró forduló versenykiírás

A záró, azaz a téli fordulójához érkezett az ebben az évben útjára indított, egy teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozat. Ennek helyszínéül a délvidék egyik legnépszerűbb tavát választottuk, egy intenzíven telepített, sok szép pontyot és amurt rejtő vizet, amely Kiskunhalas határában található. A neve: Tóth-horgásztó.

A versenysorozat különlegessége, hogy mind a 4 évszakban megrendezésre kerül egy-egy (két fordulóból álló) verseny. Tehát összesen 4 verseny lesz, amely 8 fordulóból áll. Természetesen minden versenyt külön is díjazunk, de az igazán értékes nyereményekre azok számíthatnak, akik az összes versenyen részt vesznek.

Verseny helyszíne: Kiskunhalas, Tóth-horgásztó

A versenyek időpontjai:
1. (Lezajlott) március 25-26. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 1. tavaszi forduló
2. (Lezajlott) július 8-9. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 2. nyári forduló
3. (Lezajlott) szeptember 2-3. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 3. őszi forduló
4. december 2-3. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 4. téli forduló
Mint látható, minden verseny két egymást követő nap, 2 fordulóból áll.
A verseny szabályai:
Mindben az Országos Method Feeder Versenyszabályzat a mérvadó, amely itt olvasható:

(Method Feeder OB szabályzat)

A method kosaraké mind a 4 évszakban a főszerep!

A verseny különleges szabályai:
1. Engedélyezett minden mesterséges alapanyagú csali, azaz gumikukorica, technopufi stb.
2. A halvédelem különös hangsúllyal bír, ezért minden részvevőnek a következő eszközökkel kell rendelkeznie:

  • 1 db minimum 3 méter hosszú versenyszák
  • 1 db pontyzsák, ebbe kell helyezni a megfogott amurokat vagy 5 kg feletti pontyokat
  • 1 db normál méretű pontyos merítő fej
  • 1 db nagyméretű vagy bojlis merítő fej (+ hozzá illő erős merítő nyél), amelybe könnyedén belefér egy 10 kg feletti ponty vagy amur is
  • 1 db nagyméretű pontymatrac (nem szivacs, hanem matrac!)
 

3. Tilos addig a végszereléket visszadobni, amíg a korábban megfogott hal nincs a szákban (vagy pontyzsákban)!
4. A halak mérlegelése a tó halállományának védelme érdekében folyamatosan történik.
5. Kívülről akasztott harcsa vagy busa az értékelésbe nem számít bele!

A teljes versenysorozat, illetve az egyedi versenyek is külön-külön lesznek díjazva!

A verseny részletes programja:

 

2017. december 2. (szombat)
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00 - 7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrzés
8:50 Alapozó etetés megkezdése
9:00 1. forduló kezdete
14:00 1. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
2017. december 3. (vasárnap)
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00 - 7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrzés
8:50 Alapozó etetés megkezdése
9:00 2. forduló kezdete
14:00 2. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
15:30 Eredményhirdetés
 

A Tóth-tó egy intenzív telepítésű víz, így jó eséllyel még a tél elején is sok hal fog ideiglenesen a hálók rabságába kerülni

Jelentkezés:
Nevezési díj: 15.000 Ft / fő/ verseny
Akik részt vettek az első, második, vagy a harmadik fordulóban, azok már kedvezményes áron, 12.500 Ft-ért nevezhetnek. A nevezési díj tartalmazza az ebédet is mindkét napra. Tehát első induló számára 15.000 Ft, visszatérő versenyző számára 12.500 Ft a nevezési díj.

Bízunk benne, sok ilyen terítékfotó készül majd a mérlegelésekkor

Jelentkezési határidő a 4. fordulóra: 2017. november 21.
Fontos időben feladni a nevezést, mert csak az első 40 fő nevezését tudjuk elfogadni a pálya adottságai miatt! A nevezés elfogadásáról visszajelzést küldünk.

Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (4evszak_HD-FK_T.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.

Nem ritkák az ilyen gyönyörű pontyok sem…
A Tóth-tó az amurokról is híres

Értékelés:
Az értékelés szektoronként történik. Teltház (40 fő esetében) 4 db 10 fős szektor lesz. A két nap alatt gyűjtött szektoreredmények alapján áll össze a forduló végső sorrendje. Pontegyenlőség esetén a fogott halsúly dönt.

A halakkal való kíméletes bánásmód különösen fontos!
Taktikás és jó versenynek nézünk elébe télen is majd!

A versenysorozat végső eredményébe a 6 legjobb szektoreredmény számít bele. Így aki részt vesz mind a 4 versenyen, az a két legrosszabb eredményét elhagyhatja. De még az is eséllyel indul a végső díjazáson, aki csak 3 fordulón vett részt.

Akkor elő a legjobb csalikat, etetőanyagokat, és versenyre fel!

Díjazás versenyenként:

  • Minden versenyen az első 6 helyezettet kupával díjazzuk
  • Minden versenyen az első és a második napon szektor első helyezetteket kupával díjazzuk
  • Minden versenyen a legnagyobb hal kifogóját külön díjazzukű
 

Díjazás 4 forduló után azok számára, akik 6 értékelhető szektoreredménnyel rendelkeznek

  • Az első 6 helyezett kupát kap (az első 3 kupa igazán impozáns méretű lesz)
  • Az első 6 helyezett tárgyjutalmat is kap
 

A tavaszi forduló legeredményesebb versenyzői
A nyári forduló legeredményesebb versenyzői
Az őszi forduló legeredményesebb versenyzői
Az összesített eredménylista 3 forduló után

Az alábbi linkre kattintva letölthető az összesített eredménylista.

Jelentkezők névsora:
A jelentkezők névsora ebben a cikkben, itt lesz elérhető, amelyet folyamatosan frissítünk majd. 
1. Kertész Zoltán
2. Tihany Ferenc
3. Döme Gábor
4. Geiger Domokos Lóránd
5. Banga Sándor
6. Gránicz Zsolt
7. Csizovszki László
8. Doktorits András
9. Tari István
10. Tormási Attila
11. Tóth László
12. Beke Tibor
13. Letenovics Gábor
14. Csővári Tibor
15. Németh Zoltán
16. Bujáki Bálint
17. Tóth Jenő
18. Fias Dénes
19. Sejben István
20. Szabadi Attila
21. Daniel Stojanovic
22. Szabó Csaba
23. Becz Gyula
24. Zsinka Péter Boldizsár
25. Szemes Csaba

Szeretettel várunk Mindenkit!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.