III. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenykiírás

A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre, valamint arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Idén immáron a harmadik versenyéhez érkezett ez a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Ráadásul, hogy a fogási élmény még nagyobb lehessen, idén a kiskunhalasi Tóth Horgásztavon kerül megrendezésre a III. Haldorádó Junior Feeder Kupa.

Egy verseny, ami kimondottan a fiatal generációnak szól és a módszer hozzá a hazánkban legnépszerűbb feederezés. Ha elmúltál már 10, de nem vagy még 19 éves és szeretnéd kipróbálni magad versenykörülmények között, akkor ez a „verseny” neked szól!

A Tóth-tó kiemelkedő ponty- és amurállománya ideális helyszínné teszi e versenyhez

A verseny helyszíne: Tóth-tó Kiskunhalas
III. Haldorádó Junior Feeder Kupa
A verseny időpontja: 2017. július 7. (péntek)
Általános információk
A verseny 2 korcsoportban kerül megrendezésre: gyermek és ifi.
Gyermek (10-14 év) kategóriában az alsó korhatár 10 év, tehát az indulhat, aki 2017-ben tölti be a 10. életévét, felső limit gyermek kategóriában a 14. év, tehát aki 2017-ben tölti be 14. életévét.
Ifjúsági (15-18 év) kategóriában az alsó korhatár 15 év, tehát az indulhat, aki 2017-ben tölti be a 15. életévét, felső limit itt a 18 év, tehát aki 2017-ben tölti be 18. életévét, még indulhat a versenyen.

Egyértelmű célunk az, hogy a gyerekek körében népszerűsítsük a versenyszerű feederbotos horgászatot

Külön szeretnénk jutalmazni a női indulókat is, így ők bár az adott korosztály szerinti kategóriában indulnak, emellett külön is értékeljük őket!

Ilyen halakból kell sokat a szákba terelni, amire itt meg is van az esély

Mindkét kategóriában a versenyzőket szektorra osztjuk, ezzel is elősegítve a legegyenletesebb feltételek kialakítását az indulók számára. A végleges szektorrendszer csak a versenyt megelőző napokban készül el, hogy a verseny szempontjából a lehető legjobb kombinációban lehessen azt kialakítani. A verseny egyfordulós, mely 4 óra tiszta horgászidőből áll.

A nagy ponty- és amurállomány igen élvezetes versenyt garantál a Tóth-tavon

Egyértelmű célunk az, hogy a gyerekek körében népszerűsítsük a versenyszerű feederbotos horgászatot, valamint hogy a tehetséges gyermekeknek legyen lehetőségük megmutatni, mit is tudnak. Viszont nem célunk a „vérre menő” küzdelem, ezért a szabályok egy picit lazábbak a megszokottnál.

Természetesen mivel versenyről van szó, a limitekre oda fogunk figyelni, megadjuk a rangját ennek a megmérettetésnek

A verseny részletes programja

A verseny részletes programja
2017. július 7. (péntek)
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőr háznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:25 Limitellenőrztés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 A verseny kezdete
13:00 A verseny vége
13:10 Maximális fárasztási idő vége
13:00-14:00 Mérlegelés
14:30 Eredményhirdetés

A verseny szabályai

  1. A versenyre (kizárólag!) a megadott korcsoportnak megfelelő korú gyerekek jelentkezését fogadjuk el.
  2. Horgászni egyetlen feeder- vagy pickerbottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
  3. Kizárólag olyan végszereléket lehet használni, amelyen súly (ólomnehezék vagy etetőkosár) található, de annak kialakítása tetszőleges. A végszereléken egyetlen horog lehet.
  4. Tilos segédeszközként elektromos vagy hagyományos kapásjelző, valamint halradar használata.
  5. Etetni kizárólag feeder- vagy pickerbot alkalmazásával és etetőkosárral lehet. Tilos más típusú bot használata!
  6. A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége 12 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) és a horgászföld is!
  7. Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta stb.) mennyisége maximum 2,5 liter lehet, amelyből maximum 0,5 liter lehet az apró szúnyoglárva. Emellett csalizáshoz külön engedélyezett 0,1 liter tűzőszúnyog használata is.
  8. Az értékelésbe az esetleg kívülről (kopoltyúfedő lemez vonalától hátrébb) akadt hal nem számít bele, ezt haladéktalanul vissza kell engedni! Minden más hallal kíméletesen kell bánni és a mérlegelésig (hosszú haltartó szákban) életben kell tartani, hogy utána visszahelyezhessük!
  9. A felkészülési időben szülői segítség igénybe vehető a felszerelések összerakásához, láda beállításához, etetőanyag bekeveréséhez stb., de a kezdést jelző duda után a segítőnek el kell jönnie a versenyzőtől minimum 10 méterre.
  10. Egyetlen esetben vehet igénybe a versenyző külső (szülői) segítséget, ha horgára olyan termetes hal akad, amit egyedül nem tud megszákolni. Ekkor szákolhat helyette a segítő, de utána ismét el kell távolodnia a versenyzőtől.
  11. Az 5 kilogramm feletti halak soron kívül mérlegelésre kerülnek. Megfogásukat a szektorbíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék és visszaengedhessék.
  12. Szektoridegen hal csak akkor számít bele a mérlegelésbe, ha megfogása a szomszédok horgászatát nem zavarta. Amennyiben összeakad főzsinórja a szomszédjával ez még nem probléma, de ha a két végszerelék a partra került, akkor nem érvényes a fogás, a halat vissza kell engedni. Fárasztás során a horgász nem hagyhatja el a kisorsolt horgászállását sem. A kölcsönönös segítség és a korrekt versenyzői magatartás itt (is) elengedhetetlen!
  13. A halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata minden résztvevő számára kötelező! A versenyzők kötelesek sűrű szövésű, nagy átmérőjű merítőt használni a termetes halak szákolása során. Óvjuk, védjük a tó törzsállományát!
  14. A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb 13:10-ig sikerül szákba terelni.
  15. Az igazságos értékelés érdekében a versenypálya szektorokra lesz osztva. Az elért szektoreredmények és a megfogott halmennyiség alapján dől el az egyéni helyezések sorsa.

Jelentkezés
Nevezési díj: 5.000 Ft/fő
Jelentkezési határidő: 2017. július 1.

Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (III_HJ-FK.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat. 

Várjuk a fiatal, feederezni és versenyezni szerető horgászokat!

Értékelés
Az értékelés szektoronként történik. Mindkét korcsoportban díjazzuk a 3 első helyezettet, közöttük a sorrendet a szektoreredmény és fogott halsúly határozza meg. Emellett külön díjazzuk még korcsoportonként a legeredményesebb női versenyzőket, valamint a legnagyobb hal megfogóját is.

Szép kupákért és értékes horgászfelszerelésekért megy a barátságos verseny
Találjuk meg a jövő feeder bajnokait!

Díjazás
Fontos megemlíteni, hogy valamennyi induló ajándékcsomagot kap! Emellett természetesen szép kupák várnak gazdára ezen a hagyományteremtő viadalon.

  • Kupát kap a legeredményesebb 3 gyermek versenyző
  • A legeredményesebb 3 ifjúsági versenyző
  • A legeredményesebb női gyermek versenyző
  • A legeredményesebb női ifjúsági versenyző
  • A legnagyobb hal megfogója

Edzéslehetőség
A tavon biztosított, bármelyik nap. A napijegy ára: 2.000 Ft

A jelentkezők névsora ebben a cikkben, itt lesz elérhető, amelyet folyamatosan frissítünk majd.

Ifjúsági versenyzők: (15-18)
1. Szirovicza Gergő
2. Geiger Domonkos
3. Szász Attila
4. Valkai Levente
5. Mátrai Patrik
6. Szabó Mátyás / Szlovákia
7. Lázár Krisztián
8. Benárik Dávid

Gyermek versenyzők (10-14)
1. Glück József
2. Andrási Balázs
3. Mészáros Bence
4. Mácsai Krisztina
5. Tatai Patrik
6. Ferencsik Balázs
7. Hasznosi Dániel
8. Hegedűs Benedek Örs

Szeretettel várunk mindenkit!

Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: