Szerelékek készítése 18. - Mormiskázó szerelékek

Szerelékek készítése 18. - Mormiskázó szerelékek

Nyakunkon a tél, ideje elővenni a téli készségeket, beleértve a mormiskázó felszerelést is. Hazánkban viszonylag kevesen hódolnak ennek a remek téli horgászmódszernek, éppen ezért, kedvcsinálónak néhány mormiskázó szereléket szeretnék bemutatni, amelyekkel hatékonyan tudunk horgászni a téli időszakban anélkül, hogy állandóan a jeget kellene szedegetni a damilról, illetve az úszó antennájáról.

Sorozatom jelen része kissé különbözik a „szerelékek készítése” sorozatban megszokottaktól: ezúttal csupán egyetlen szereléktípust ismertetek részletesen. A mormiskázó szerelékek olyan egyszerűen elkészíthetőek és olyan kevés anyagszükségletük van, hogy összeállításukkal a teljesen kezdő horgászok is nyugodtan megpróbálkozhatnak. A mormiskákon kívül mindössze néhány kötés ismeretére van szükségünk a szerelékek elkészítéséhez. A kötésekhez jelentős segítséget találhatunk a másik sorozatom részeiben, amelyekre jelen cikkemben folyamatosan utalok majd.

Kötések

A szerelékek készítéséhez az alábbi kötésekre van szükség, amelyeket a linkekre kattintva azonnal elérhetünk:

Szerelékek

Az első szerelék a standard mormiskázó szerelék, amely versenyeken is használható. Egyetlen mormiskára van csak szükségünk, amit a mormiska csomók egyikével a főzsinórunkhoz csatlakoztathatunk
A következő szerelék elkészítéséhez csupán egy mormiska és egy füles horog kell

Az alábbi szereléket fogjuk lépésről-lépésre elkészíteni.

Fűzzük fel a mormiskát a damilra a képen látható módon. A piktogramok az érkező és a továbbhaladó szálakat jelölik
Rögzítsük a damilon a mormiskát valamelyik mormiska csomóval. Fontos, hogy hagyjunk legalább 20-30 centiméter plusz damilt a mormiska alatt, erre kerül majd a füles horog. Ha nagyobb távolságot szeretnénk hagyni a mormiska és a horog között, akkor értelemszerűen növeljük a mormiska alatti damilrész hosszát. A lelógó damilt tehát nem kell levágni
Fűzzük fel a damilra a füles horgot
Valamilyen füles horog csomóval vagy akár biztonsági Clinch csomóval kössük fel a horgot, majd szorítsuk meg a kötést. Ebben az esetben ügyelni kell arra, hogy előtte beállítsuk a mormiska és a horog távolságát
A kész szerelék. Kapásszegény időszakban igen hatékony
A szerelék a vízben
E szerelék készítése az előző szerelékből indul. A különbség a csalik damilra fűzésének sorrendjében van. Először az első mormiskát fűzzük fel a damilra (természetesen a horog öble felfelé áll), amely majd szabadon csúszik a szereléken. A felső mormiska kisebb súlyú legyen, mint az alsó, hogy lassabban szálljon alá a csalival. Aztán alákötjük a mormiskát, ez fixen áll
A következő szerelék elkészítéséhez az alábbi elemekre van szükségünk: 2 db színes gyöngy, ami lehet fém vagy műanyag is, 1 db sörétólom, 1 db füles horog és 1 db mormiska. A szerelék elemeinek damilra fűzése az alábbi sorrendben történik: gyöngy, füles horog - öböllel felfelé! -, gyöngy és az alsó mormiska, amelyet mormiska csomóval kötünk fel. A sörétólmot úgy csíptessük fel a második gyöngy alá, hogy az alsó mormiskától kb. 15-20 centiméterre legyen. A füles horog felfelé szabadon mozog a szereléken
Ez a szerelék két mormiskából áll, az egyik kisebb, a másik nagyobb is lehet. A damilra fűzzük fel a kisebbet, majd kössük fel fixre mormiska csomóval a nagyobbat. A felső mormiska alá kössünk egy ütköző csomót, amelyet szabadon mozgathatunk, ezzel szabadon változtathatjuk az alsó és a felső műcsali távolságát. A két mormiska ideális távolsága nem több mint 20 cm
E szerelék anyagigénye 2 db sörétólom, 1 db füles horog és 1 db mormiska. Először fűzzük fel a füles horgot, majd kössük fel mormiska csomóval a mormiskát. Aztán a füles horog és a mormiska távolságának beállítása következik a sörétólmok felcsíptetésével. A söréteket össze is húzhatjuk vagy eltávolíthatjuk egymástól, attól függően, hogy fix vagy csúszóra szerelt felső horoggal akarunk horgászni. A felső horog és a mormiska ideális távolsága kb. 20 cm
Ez nem egy klasszikus, de - elsősorban Lengyelországban - nagyon elterjedt szerelék. Összeállításához egy nagyobb fejű (legalább 0,5-1 gramm) mormiskára és egy méretben hozzá illeszkedő úszóra vagy habszivacs darabra van szükségünk. Egyetlen lényeges dolgot kell figyelembe venni a szerelék összeállításánál. Az úszó teherbírása legalább 30%-kal kisebb legyen, mint a felcsalizott mormiska súlya. Ennél a szereléknél a mormiska mindig érinti az aljzatot, az úszó pedig 5-15 centiméterrel legyen a víz felszíne alatt. Kapáskor a hal megemeli a csalizott mormiskát, ekkor az úszó felszínre emelkedik, így jelzi a kapást. Ennél a módszernél giliszta, kukorica vagy akár halszelet is horogra kerülhet. Elsősorban nagyobb testű halak horgászatánál alkalmazott szerelék
Két különböző méretű mormiska alkotja a szereléket. Első lépésként sebészcsomóval egy oldalelőkét hozunk létre. A csomótól az orsó felé álló damilrészt hagyjuk meg, a főzsinór végének irányába állót visszavágjuk. Ezzel megakadályozzuk, hogy az oldalelőke a főzsinórra tekeredjen horgászat közben. Mormiska csomót használva a kisebb mormiskát az oldalelőkére kötjük, a nagyobbat a főzsinór végére. Az oldalelőke hossza 5-6 cm, az előke csatlakoztatási pontja és a mormiska közötti távolság kb. 20 cm legyen

A mormiskázó szerelékeknél rendszerint az aktív csalimozgatás hozza a legjobb eredményt (kivéve az utolsó előtti szereléket), de a halak néha a statikus vagy alig mozgó csalit részesítik előnyben. Mormiskázáskor fontos, hogy mindig a fenék felett kezdjük el a horgászatot, és ha egyáltalán nincs érdeklődés, akkor jöjjünk egy kicsivel feljebb. A mormiskázás apró fortélyait és alapjait a Mormiskázás című cikksorozat tartalmazza.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.