A horgászat eszközigénye: az orsó

A horgászat eszközigénye: az orsó

A horgászeszközök bemutatását a következő fontos, a horgászat szintén jelképes eszközével, az orsóval folytatom. Az orsó legalább annyira fontos, mint a bot. A spicc- és rakós botokon kívül minden más horgászbotnál szükség van rá. Ahogyan a horgászbotok, úgy ez a szerkezet is hosszú „evolúciós fejlődés” után nyerte el napjainkban ismert formáját, és igazodva a különféle módszerekhez, számtalan technikai megoldással segíti a horgászt a halakkal folytatott játékban. Most is rövidke történelmi utazás után fogunk megismerkedni az orsókkal. Megtudhatjátok, hogy mi köze a pamutgyártásnak a horgászorsókhoz és azt is, hogy napjainkban milyen újítások, fejlesztések során keresik tovább az új utakat a gyártók.

Horgászorsóra a legtöbb módszernél szükség van. Egyedüli kivételt a spiccbotok és rakós botok képeznek, ahol a botra direktben, közvetlenül a spicchez rögzített zsinórdarabbal horgászunk. A gyűrűzött botok mindegyikénél szükségünk van orsóra is. Ma már elképesztő kínálattal szembesülhet a horgász, de hosszú volt az út idáig. Talán kevesen gondolnák, de maga a horgászorsó is a legősibb horgászeszközeink egyike. A bot megjelenésekor a bot végére kötött zsinórral korlátozott, a bot hossza által megszabott távolságra lehetett csak horgászni. Ha a halak nem voltak elérhetőek ebben a távolságban, a korabeli pecás hoppon maradt. (Vagy csónakba ült.) A krónikások szerint a III. századi Kínában kerestek erre a problémára először megoldást. Régi kínai festményeken fedezték fel először az orsó ősét. E Kínában kiötlött eszközök központi rögzített tengely körül forgó egyszerű „tároló orsók” voltak, és csak századokkal később, a XVIII. század folyamán kezdtek elterjedni Nyugat-Európában. Az ötlet csírájának elhintése után természetesen gyorsan körbeérte a Földet a megoldás. Számos országban kezdtek azon tanakodni, hogyan lehet az egyszerű ötletet tökéletesíteni. Az orsó szerkezetére pillantva nem véletlen az sem, hogy egy órásmester készítette el az első multiplikátoros rendszerű forgódobú orsót. Az úriembert George Snydernek hívták és Kentucky államban élt. Az általa kiötlött orsókat sokáig „Kentucky reel”-ként (Kentucky orsóként) emlegették.

Kentucky orsó

Az újítás lényege abban állt, hogy ezek az orsók a hajtókar egyszeri körbeforgatásával a dobot többször is képesek voltak körbeforgatni. A korábbi, egyszerű szerkezetek minden egyes körbeforgatással csupán a dob kerületének megfelelő zsinórt voltak képesek felcsévélni, a Kentucky orsók azonban ennek többszörösét. Gyorsabb, precízebb megoldás született. A hajtókar fordításával együtt maga a dob is fordult, de az áttételezésnek köszönhetően lényegesen többet, mint a korábbi tároló orsóknál. Annyira elterjedt ez a technikai megoldás, hogy közel egy évszázadot kellett várni az állódobú peremfutó orsó kiötléséig. A peremfutó orsók feltalálását a Yorkshire-beli Alfred Holden Illingworth nevéhez köthetjük, aki a XX. század elején egy pamutfeldolgozó gyárban tett megfigyeléseit ültette át a horgászat gyakorlatába.

Egy antik Mitchell orsó

Az édesvízi sporthorgászat fejlődése az 1940-es évektől tette mindinkább népszerűvé a peremfutó orsókat. Miért volt azonban szükség az orsóra?

A horgászorsó elsődleges funkciója, hogy elegendő hosszúságú zsinórt tároljon a horgász számára, aki így a bot hosszától távolabbi területeket is elérheti. Ezt az alapvető funkciót már az egyszerűbb tároló orsók is ellátták, de a dobás ezekkel az orsókkal körülményes volt. A tároló orsóról először le kellett fejteni a megfelelő hosszúságú zsinórt, és azt úgy kellett kiteríteni, hogy lehetőleg ne akadjon fel semmibe. Ezt követően a bothoz fogott zsinórral elvégezték a dobást. A szerelék kitekerését is ide számítva a tároló orsóval lassú, körülményes volt a horgászat. A horgászorsóval szemben támasztott követelményeknek a multiplikátoros és a peremfutó orsók feleltek meg a legjobban. Ezekkel mind a dobás, mind a becsévélés gyorsabbá vált. Az áttételek közbeiktatásával sikerült elérni azt, hogy a hajtókar egyszeri körbeforgatásával gyorsabban, nagyobb zsinórhosszt lehessen visszacsévélni.

Dobás

Az orsónak azonban idővel nem pusztán a zsinór tárolása és gyors visszanyerése lett a feladata, hanem a dob forgásának szabályozásával fontos szerephez jutott a hal fárasztásánál is. Nem pusztán a bot rugalmassága, hanem az időközben kitalált „fékrendszer” is a horgászt támogatta. Napjainkban a horgászorsóknak az alábbi főbb típusait különböztethetjük meg:

Állódobú peremfutó orsó

Peremfutó orsó

- Zártcsészés rögzített dobú orsó

Zártcsészés orsó

- Dobóorsó, multiplikátoros rendszerű

Multiplikátoros rendszerű dobó orsó

- Multiplikátoros orsó

Tengeri multiplikátoros orsó

- Legyezőorsó

Legyező orsó

Peremfutó orsók

A peremfutó orsók, ahogyan a nevük is mutatja, egy sajátos elv szerint működve, a hagyományos, rögzített tengely körül forgó dobbal működő orsóktól teljesen eltérnek. A peremfutó orsók az álló dob elvére épültek, és lényegük az, hogy a zsinór sem dobáskor, sem visszacsévéléskor nem kapcsolódik össze a dob forgásával. Dobáskor a zsinór tengelyirányban szabadon lepereg a dob pereme körül, becsévéléskor pedig az álló dob körül forgó mozgást végző szerkezeten rögzített felkapókar zsinórvezetőjének segítségével egyenletesen elosztva visszatöltődik a dobra. A peremfutó orsók fejlődése az utóbbi időkben rendkívül felgyorsult, évről évre számos újítás lát napvilágot, amelyek rengeteget javítanak az orsó működésén. A folyamatos fejlesztések nyertesei kétség kívül maguk a horgászok, hiszen egy középkategóriás peremfutó orsó már minden igényt képes kielégíteni. Jelenleg már csak olyan orsók vannak forgalomban, amelyek érzékeny hajtómű-szerkezete teljes egészében zárt testrészben található, amelyeknél a külső dob teljes egészében eltakarja az orsó tengelyét és a forgó csévélő szerkezet belső részeit. Valamennyi alkalmazott fékrendszer szintén teljes egészében zárt, a zsinór számára veszélytelen. A peremfutó orsók egyik kényes pontja a zsinór felcsévélésének minősége.

A zsinór ún. profilja lényeges szempont

Az álló dob körül forgó csévélő rendszer a főtengely mentén is föl-le mozog, így a zsinórt pontosan és egyenletesen tekercseli fel a dobra. A gyártók sok fejlesztése pont az ennek során létrehozott zsinórprofil minél szebb kialakítására törekszik. A peremfutó orsók áttétele 1:3 és 1:6 között változik. Nagyhalas peremfutó orsóknál egészen alacsony áttétellel, pergetéshez használatos orsóknál 1:4,5-nél nagyobb áttétellel találkozhatunk, míg az egészen gyors (1:6-1:7,2) áttételek a versenyhorgászatban használatosak.

A peremfutó orsók fejlesztésének másik fontos területe a fékrendszer. Ennek tökéletesítése is szüntelenül folyik, és számos technikai megoldás, elképzelés lát napvilágot még ma is. Ez a fékrendszer kerülhet az orsó elejére, középre vagy akár hátulra is. Ezek használhatóságáról megoszlanak a vélemények, ki erre, ki arra esküszik. Kétségtelen, hogy a legfinomabban állítható és legmegbízhatóbb fékrendszerrel az első fékes orsók rendelkeznek, mégis megannyi híve van a könnyebben kezelhető hátsó fékes orsóknak.

Hátsó fékes orsó harcifékkel

Hogy kinek melyik áll legjobban kézre, melyikben bízik? Ezt az évek tapasztalatai mindenkiben kialakítják.

Néhány technikai megoldást emelnék csupán ki a teljesség igénye nélkül:

  1. Visszaforgásgátló: A mai, jó minőségű peremfutó orsóknál azonnali visszaforgás gátlót alkalmaznak, amelynek számos előnye van. Bevágáskor nincs visszaforgás, nem éri károsodás a hajtóművet. A csalival való kontaktus közvetlenebb, az orsó szempontjából tökéletes.
  2. Visszacsapódásgátló: A bedobás közben a felkapókar véletlenszerű visszaváltását akadályozza meg.
  3. Zsinórvezető görgő: A felkapókaron található nagy átmérőjű, kopásálló, forgó - minőségi orsóknál golyóscsapágyas - görgő a zsinórt kíméli, a visszacsévéléskor fellépő csavarodás orsódobon való egyenletes eloszlását hivatott segíteni.

    Zsinórvezető görgő

  4. Forgórész stabilitása: A jó zsinórvezetés, a sima mozgás és az orsó jó súlyelosztása miatt fontos.
  5. Hajtómű: A főtengely precíz, súrlódásmentes és könnyű mozgatása nemcsak a horgász kényelmét szolgálja, hanem az egyenletes, jó kontúrú zsinórcsévélést is, amely kíméli a zsinórt és növeli a dobástávolságot.

    Orsóhajtómű belülről

  6. Fékmechanika: A fék elhelyezkedésétől függetlenül szükséges a könnyű kezelhetőség, a finom szabályozhatóság, a nagy fékerő és a fékrendszer beázás elleni védelme.
  7. Csapágyazottság: Az orsóba épített golyóscsapágyak minimalizálják a súrlódási ellenállást, könnyűvé teszik az orsó futását. A golyóscsapágyak száma ne tévesszen meg senkit, ugyanis 4-6 csapágy alkalmazása már elegendő. Nem attól lesz egy orsó elsőrangú, hogy a csapágyak számát 10-re növelik.

    Csapágyak

  8. Pótdobok: Az orsókhoz általában egy pótdobot adnak. A legtöbb esetben a pótdob anyaga nem egyezik az orsó dobjának anyagával. A fémdobbal rendelkező orsók a fonott zsinórral történő horgászatnál elengedhetetlenek, míg a grafit dobok kis tömegük miatt általános igénybevételnél megfelelnek. Léteznek kimondottan a vékony zsinórokhoz kialakított „match” dobok is.

    Orsódobok

  9. Orsótest anyaga: Nem csupán az orsó súlyát, de használhatóságát is befolyásolhatja. Nagyhalas, erős igénybevételre tervezett orsók esetében előnyt élveznek a fémötvözetek, míg a kitűnő minőségű karbon testek könnyűek, de erősek is.

A peremfutó orsók főbb típusai a következők:

Első fékes orsók

Első fékes orsó

Hátsó fékes orsók

Hátsó fékes orsó

Középfékes orsók

Középfékes orsó

Duplafékes (harcifékes orsók)

Harcifékes orsó

Nyeletőfékes orsók

Hátsó nyeletőfékes orsó
Első nyeletőfékes orsó

Távdobó orsók

Távdobó orsó

Match orsók

Match orsó

Zártcsészés orsók

A zártcsészés, rögzített dobú orsók a peremfutó orsók új típusaként jelentek meg. Jellegzetességük, hogy a dob tetejét egy fedőcsésze zárja le, amelyen a zsinór kivezetésére csak egy szűk nyílás szolgál. A zártcsészés orsók dobja a peremfutó orsóknál alkalmazott álló dob elve szerint működnek. Kezelésük egyszerű, hiszen bedobáskor a zsinór lefutását egy gomb megnyomásával lehet szabaddá tenni. A hajtókar elforgatásával a csészén belül visszaugrik az a zsinórelkapó pecek, amely a zsinór szabad lepergését megállítja, és azonnal elkezdhető a visszacsévélés. A zártcsészés orsók áttétele legtöbbször 1:3,5 és 1:4,1 között változik. A fékrendszer az újabb típusoknál az orsótest alsó részén, ritkábban a hajtókar közelségében találhatók. A zártcsészés orsók csak vékony, 30-asnál nem vastagabb zsinórokkal és kis dobótömeggel használhatók. Ezen orsókhoz a 0,10-0,20 mm-es zsinórtartomány az optimális, hiszen tervezésük elsősorban arra irányult, hogy a vékony zsinórokat megóvják a gubancolódástól és az orsó kiálló részeibe való beakadástól. A zártcsészés orsók elsősorban a szeles, csapadékos időjárással bíró országokban népszerűek, ahol könnyű pergetéshez, illetve matchbotos horgászatra használják őket.

Zártcsészés orsó

Multiplikátoros orsók

A multiplikátoros orsó valójában a legegyszerűbb tároló orsó csapágyazott, áttételes hajtóművel ellátott változata. Működési elvének lényege, hogy az orsó dobja a zsinór kidobásakor és visszacsévélésekor egyaránt forog. Hihetetlen, de az orsó dobja másodpercenként több ezer fordulatra képes. Az ehhez szükséges húzóerőt a horgász mindössze a zsinóron lévő viszonylag csekély dobótömeggel és a bot lendítésével képes elérni. Sokak szerint a multiplikátoros orsó formai és funkcionális szempontból maga a tökéletesség. A maga egyszerűségében is finom szerkezet mindent tud, amit egy peremfutó orsó, de még nem készült olyan peremfutó orsó, ami képes lenne akár csak megközelíteni is a multiplikátoros orsó képességeit. Nem véletlen, hogy a nyugati horgászkultúrákban a pergető horgászat során mellette teszik le voksukat a horgászok, a tengeri, nagyhalas horgászatnál pedig mind a mai napig egyeduralkodónak számítanak.

Még Popey is ezeket az orsókat használja

Miért nem olyan népszerű akkor hazánkban? A korábbi években a magasabb ár és a vele történő horgászat „nehézségei” miatt nem terjedt el, bár a harcsára horgászók és a pergető horgászok napjainkban egyre inkább kezdik felfedezni a benne rejlő lehetőségeket. Kétségtelen, hogy használatát meg kell szokni és kell némi gyakorlás használatához, de megéri a fáradtságot. A hajtókar egyetlen fordulatával a dob 4,3-6,3 fordulatra képes, rendkívül pontos dobások kivitelezhetők segítségével, és a távdobási rekordokat is mind a mai napig ilyen orsókkal tartják. Mivel szerkezetük rendkívül egyszerű, gyakorlatilag elnyűhetetlenek és sok horgászmódszerhez használhatóak.

Harcsapergetés multival

A multiplikátoros orsók főbb változatai a következők:

Nagyhalas orsók

Multiplikátoros orsó (nagyhalas)

Dobóorsók pergetéshez és fenekezéshez

Multiplikátoros orsó (pergetéshez)

Könnyű dobóorsók pergetéshez és úszós horgászathoz

Könnyű multi

Legyezőorsók

Legyezőorsó

A legyezőorsók tulajdonképpen egyszerű forgódobú tároló orsók, amelyek elsődlegesen az értékes legyezőzsinór jó felcsévélhetőségéhez szükséges alátétzsinór és a 30 méternél nem hosszabb speciális legyezőzsinór tárolására szolgálnak. A legyezés különféle technikái és a halak fárasztása természetesen azért további igényeket is megfogalmaznak. Fontos, hogy az orsó legyen nagyon letisztult, csak a legfontosabb funkciókat és a hozzájuk tartozó könnyen megtalálható egyszerű kezelőszerkezeteket tartalmazza, ugyanakkor legyen jól kimunkált, precíz és megbízható szerkezetű, amelyet a nagyon könnyű kezelhetőség jellemez. Erre azért van szükség, hogy a horgász minden idegszálával a vízre, a légy vezetésére, a halak megfigyelésére koncentrálhasson, és ne az orsón gondolkozzon, hogy mit hol talál rajta.

Speciális legyező technikák esetén (pl. tengeri horgászat során) a zsinór gyors visszacsévélhetősége fontos szempont lehet, ezért az áttétellel kialakított hajtómű egyes legyezőorsóknál is előfordul. Elemi elvárás, hogy az orsó könnyű futású és tökéletesen halk járású legyen. Fontos az is hogy legyen rajta jó minőségű fékszerkezet, és egy jól tervezett fogantyú, amely a használatkor könnyen kézre áll.

Legyező horgász

Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: www.shimano.com, www.abugarcia.com, Haldorádó archívum
Felhasznált szakirodalom: Lányi Gábor - Lányi György: Magyar
Horgász Enciklopédia, www.fishingreel.com

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.