Gumis megoldás

Gumis megoldás

A mai piac rendkívül változatos és fogós csalikkal látja el a horgászokat. Sokszor zavarba ejtő ez a választék, de vannak tulajdonságok, melyek egyes csalikat kiemelnek a tömegből. Most nem arról szeretnék papolni, milyen csalinak kellene lennie, ami rendkívül fogós, hanem azt szeretném bemutatni, milyen fogós csalikat kaphatunk ezentúl L&K márkanév alatt.

Viszonylag korán benne voltam a „gumis” hisztériában. A Tisza-tavon már az elején belekóstoltam a jóba. Bizony, akkoriban egy vagy maximum kettő forma volt a piacon, melyekkel csodákat lehetett művelni. Színben azért egy picit bővebb volt a választék, talán volt öt szín is, melyekből akkor is voltak észrevehetően fogósabbak. Mára azonban teljesen megváltozott a kínálat, ezzel együtt bennem is rengeteg tapasztalat halmozódott fel, mely végül egy termékcsoportban öltött végső formát. Nem állítom, hogy én találtam fel a „spanyolviaszt” egy plasztikok terén egyedi L&K márkával. Sokkal inkább azt, hogy egy olyan termékcsoport kerül piacra, amely rendkívül fogós, ami megállja a helyét bármely vízen, és helyzetben.

Egy ilyen harcsánál nem kell több bizonyíték, brutális erővel vetette magát a csalira
Mélyen a torokban a csali! Ezt már a rávágáskor lehetett sejteni: olyan brutális erőt éreztem, ami csak az ennyire mélyre nyeli a csalinál jellemző

A tesztelés alatti időszakból van egy érdekes és tanulságos történetem. Nem a helyszín és a személy a lényeg, hanem maga a történet. Egy hazai nagy vizünkön voltunk vendégségben, az egyik új bot volt a téma, amely az én kezemben volt. A célhalak a süllők voltak melyeket éppen az egyik akadó mellett vagy benne szerettünk volna megfogni. Természetesen kihasználva az alkalmat, az új plasztikokat is teszteltük. Vendéglátóm - aki kíváncsi volt a botra - csalija felkötésével bajlódott, mikor én már harmadjára jártam az akadó mellett a csalimmal. Az első két dobást már megejtettem, és amennyiben agresszíven táplálkoznak a süllők, ennyi próbálkozás során általában legalább odakoppintnak a csalinak, mivel most nem történt semmi, ezért bátran ajánlottam fel a segítségem: ha már le kell tennem a botot, akkor átadom vendéglátómnak. „Itt van, legalább ki tudod próbálni a botot”, mondtam, és kezébe adtam az új botot végén a tesztelésre váró csalival. Az első emelést figyeltem is és már kérdeztem volna, „No, hogy tetszik?”, mikor láttam a spicc végén a rávágást és ezzel együtt a bevágás pillanatát is. Eddig azt hittem, ilyen csak a mesében van, de ez most valóság volt. Már elsőre látszott, hogy a hal nem átlagméret lesz. Szépen dolgozott a bot, a hal pedig a mély víz felé vette az irányt. Barátomnak volt is problémája, mert nem ismerte a bot erejét, hiszen még nem is dobott vele egyet sem. Első pillanatokban harcsára gondoltunk, hiszen igazi őserő dolgozott a mélyben, szákkal a kézben vártuk, mikor bukkan fel mellettünk a hal, de az utolsó pillanatokban már sejteni lehetett, hogy bizony ez egy tüskéshátú lesz. Amikor felbukkant végre, mindenki csak hüledezett, mivel egy brutálisan nagy süllő közeledett a profi fárasztás, no és a bot rugalmasságának hatására. Hamarosan a szákban és a hajó aljában piheget egy nagy, öreg, közel 10 kilogrammos süllő. Felemás érzések keringtek bennem, örültem a kapitális halnak, de ott motoszkált bennem a gondolat, hogy kezemben volt a kapás, de egy pillanattal hamarabb adtam át a botot. Aztán vendéglátóm egy olyan kijelentést tett, amit szerintem ő sem gondolt át, de olyan tömény volt számomra, hogy azóta is cseng a fülemben: „No, legalább bele tudjátok rakni az új csalit a szájába és jó lesz reklámnak.”

Nehezen tértem magamhoz, de a tény adott volt: szóltam is, nézzük csak meg, mire kapott a hal! Aztán beszélgettünk egy csomót erről a dologról, és átbeszéltük, hogy sajnos vannak olyanok, akik manapság is beletömködik a csalit a hal szájába, majd közösségi oldalon hirdetik az igét, hogy bizony ezzel fogták, vagy csakis ezzel lehetett fogni. Mikor belevágtam a „szakmába” ez volt az egyik küldetésem, hogy nem csalok hasonló módon, mert azt tartom fontosnak, hogy olyan terméket mutassak be, amely valóban fogós, ez pedig megegyezik azzal, amellyel megfogtam a halat.

Számomra nemcsak az én fogásom az öröm, annak is örülök, ha az általam ajánlott termékkel vagy technikával fog valaki halat

A halat - a meglepetés ereje miatt is - „sikerült” úgy visszaengedni, hogy lemaradt a fotózás. Persze a tény az tény marad, rendkívül fogós, közte számos nagyhalas csalit sikerül piacra dobni, melyek remélhetőleg nagyon sok horgásznak okoznak örömet. Természetesen ezeknek vannak közös jellemzői, melyek mindegyik csalira érvényesek. A legfontosabb a speciális ízesítés, melynek adhattunk volna egyedi elnevezést, de nem ez a fontos, hanem a fogóssága. Speciális, igazi „büdös” jellege van, amely pont azt a pici pluszt adja, ami miatt a csali jóval fogósabb lehet (persze egymás között elneveztük az egyik összetevőt „attack”-nak, mert arra több és agresszívebb kapás érkezett). Még egy fontos tulajdonságot említek meg: mindegyik sós.

Összesen öt forma van, amelyeket röviden be is mutatok:

Grub Hunter

Egy hagyományos twister forma kiváló kialakítású farokkal, melynek hála a típus egkisebb mérete is életre kel a legkisebb áramlás hatására is. Mivel magát a formát megújítani nemigen lehet, nincs mit taglalni rajta: tud minden olyat, amit egy mai modern twisternek tudnia kell.

Grub Hunterből a legkisebb és a legnagyobb. Érdemes megnézni a farok kiképzését, amely a vízben csodákra képes
Színvariációk a twisterre

Light Shot

Ez a csali már részletesebb ismertetőt érdemel, hiszen a mostanában elterjedt fogós csalik tulajdonságait hordozza. Karcsú, vékony test jellemzi, amely inkább egy twister testéhez hasonlít. Végig az egész testet sűrű, vékony bordázat borítja, amely szintén fogóságot növeli. A kistestű ragadozókra is használhatjuk, de bizonyos esetekben a nagyok is erre jönnek.

Light Shot egy vékony, sűrű bordázatú csali átlagos méretű és természetesen kisebb ragadozókra
A legvékonyabb csalinak nem kell a testen bevágás, mert így is simán becsúszik a az offset horog öblébe

Power Kick

Rendkívül hasonlít a Light Shothoz, azonban sokkal nagyobb farokkoronggal és nagyobb testel rendelkezik. A duci test miatt van bevágás rajta arra az esetre, ha offsett horoggal használnánk, ugyanis a vájtba fog becsúszni a horog szára. A kapitális süllők, harcsák és csukák kedvenc csalija ez a modell.

A Power Kick duci testtel rendelkezik, amely kiváló a nagyobb süllőkre és harcsákra
Ugyanez a színvariáció található meg mindhárom féreg típusú gumihalnál

Kick

E modell vékonyabb farokvéggel rendelkezik. A test bordázott, de a farokvég már nem, így szabadabban tud mozogni. Maga a farokvég picit oválisabb és a három közötti átlagméretet ennek a mérete adja.

Vékonyított farokvég és duci test jellemzi a Kick formáját
Nemcsak a test formájában, méretében vagy bordázatában van különbség, hanem a farok méretében és formájában is

Warrior Shad

Egy hagyományos forma, természetesen a fogósság kedvéért kellően felturbózva. Igazi Shad formával, elvékonyított farokkal rendelkezik, amely bordázott is. Kiválóan mozog a legkisebb mozdításra is, éppen ezért elsősorban az álló- és lassan áramló vizekre ajánlott, de ha kell az agresszívebb mozgás, akkor ne felejtsük el folyóvízben sem használni.

A Warrior Shad rendkívül fogós formájával és hozzá tartozó színeivel hívja fel magára a figyelmet

Beszélhetnék még a színek, flitterek kavalkádjáról, de a mellékelt pár fotóról látszik, mik kaphatók, és érdemes kézbe venni is ahhoz, hogy magunk is lássuk, milyenek is valójában e csalik. A próbák alatt pedig nagyon sokan fognak rájönni arra is, hogy mennyire is fogósak az L&K plasztik csalik!

Lukácsi Béla

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.