II. Harrer Pál Horgászverseny - csak gyermekeknek!

II. Harrer Pál Horgászverseny - csak gyermekeknek!

Tavaly május 25-én került sor az I. Harrer Pál horgászverseny megrendezésére, és mivel egyre bővült az újabb érdeklődők száma, természetesen 2014-ben sem maradhatott el a gyerkőcők versenye. Idén a Keve Horgászpark adott otthont a horgászat résztvevőinek. Tizenöt lelkes diák nevezett a versenyre, akik izgatottan készültek és nap mint nap érdeklődtek a részletekről.

A verseny előtt meglátogattuk a tavat a feleségemmel, mivel nekem is újdonság volt a vízterület. A Benta Horgászpark költözött át erre a vízre az összes halával, így gondoltam, nagy probléma nem lehet. A tavat teljesen körbe lehet horgászni. A tó gáti szakasza, illetve a bojlis oldallal szembeni part a napijegyes horgászok számára elérhető. A bojlis oldalon hatalmas, kényelmes helyeket alakítottak ki, amik még fejlesztés alatt állnak, de már ebben az állapotukban is kiválóak.

Reggel 8-ra botjaim már beélesítve várták a halacskákat. Gubancgátlós etetőkosaraimba Haldorádó Pelletes Fekete került. Csaliként Magyar Betyár oldódó-lebegő pelletet és főtt kukoricát használtam. Az első kapásra nem sokat kellett várni. Bevágás után erőteljes ellenállást éreztem és izgultam a nád felé húzó hal miatt. Hirtelen irányt változtatott, így gond nélkül terelgettem a partig. A Magyar Betyárt kívánta meg.

Tökéletes kezdés

Úgy alakult, hogy a horgászat során csak Magyar Betyárral tudtam halakat fogni, szerencsémre méretesebbeket.

Magyar Betyárral sikerült csapdába csalni
Dolgozik a bot
Az aznapi legnagyobb

Horgászat után egyeztettem a tó üzemeltetőjével, így már semmi akadály nem volt a verseny lebonyolítása előtt.

Tizenöt lelkes diák nevezett a versenyre, akik izgatottan készültek és nap mint nap érdeklődtek a részletekről.

Elérkezett május 18. Reggel 7-kor gyülekeztek a srácok a tó bejáratánál. A szülők aggódva pásztázták az eget, mivel elég felhős, hűvös idő volt.

A verseny helyszínét a bojlis oldallal szembeni partszakaszon jelöltem ki, ahol egy bottal, fenekező vagy úszós készséggel horgászhattak a versenyzők.

Kényelmesen elfért a 15 srác

Ahogy tavaly, idén is a legfiatalabb húzott először és a legidősebb utoljára. A sorsolás után minden nevező kapott egy doboz kukoricát, valamint 1 kg Haldorádó Junior Carp etetőanyagot. Rövid tájékoztató után, megtörtént a helyek elfoglalása, a szerelékek előkészítése és az etetőgombócok bedobálása. Dudaszóra, 8:15-kor elkezdődött a hatórás verseny.

A halőr tájékoztatott, hogy ne számítsunk nagy fogásokra, mert az időjárás nem kedvez a halak kapókedvének, így erősen aggódni kezdtem, hogy csalódni fognak a gyerekek. Fél óra elteltével azonban láttam, az 5-ös álláson fárasztanak. Sikerült ideiglenesen partra terelni a nap első potykáját. Abban a pillanatban, ahogy a merítőbe került a hal, megcsörrent a telefonom. A leghátsó horgászálláson is fárasztottak. Szerencsére azt a pontyot is sikerült megfogni.

Nagy az öröm

A biztató kezdés ellenére a halak valóban nem vitték túlzásba a táplálkozást. Már három óra eltelt, a gyerekek kezdtek elkenődni, de feltalálták magukat és eljátszadoztak a horgászeszközök segítségével.

Peti nem búsult

Időközben a paprikás krumpli is rotyogni kezdett, melyet türelmetlenül várt már mindenki.

Készülőben az ebéd

Ebéd előtt sikerült végignézni egy csodás fogást, ami a verseny végén a 3. helyre volt elég.

Ügyes fiatalember küzdelme a ponttyal
2,2 kg-os tőponty

Sajnos több nemes halat ebéd után nem sikerült fogni, pár kárász jelentkezett csak. Ahogy elnéztem a srácokat, egyáltalán nem szomorkodtak az elmaradt nagy fogások miatt. A szülők is örültek a vízparton a gyerekekkel közösen eltöltött időnek.

A Matuszka család
Dominik és édesapja
Együtt a banda

Dudaszóval végződött a peca 14:15-kor. Pakolászás után került sor az eredményhirdetésre. A nevező gyerekek közül senki sem tért haza ajándék nélkül.

A Haldorádós sapka megint nagy sikert aratott
A 2. helyezett egy Nevis spiccbottal lett gazdagabb
A verseny győztese és megérdemelt feederbotja

Boldog vagyok, hogy ennyien részt vettek a versenyen. Remélem, jövőre még több gyerkőcöt lehet majd kiszakítani a számítógépek elől. A III. Harrer Pál Horgászverseny következik!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.