I. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenybeszámoló

I. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenybeszámoló

A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre, és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. A különböző, fiataloknak szervezett versenyek szponzorálása, gyermektáborok patronálása, ifjúsági pályázatok kiírása után 2015-ben eljött az ideje annak, hogy önálló lebonyolítású versenyt szervezzünk azoknak a gyerekeknek, akik feederbottal szeretnék megmérettetni magukat. Így jött létre végül az I. Haldorádó Junior Feeder Kupa, melynek a bőséges halállományáról és festői szépségéről híres Maconkai-víztározó adott otthont.

Kivételesen a történet végéről indulnék, ugyanis Döme Gábor díjkiosztásnál elhangzott szavaiban benne volt minden, amiről ez a verseny szólt:

„Ezen a versenyen a legjobbakat díjazzuk, de mindenki nyertesnek mondhatja magát, aki elindult ezen a versenyen. Ebben az elektronikus világban, ahol egyetlen kattintással elérhető a világ, ti elmondhatjátok magatokról, hogy kimozdultatok a szobából és testközelből éltétek át a természet minden csodáját és a horgászat élményét. Büszkén mondhatjátok, hogy többek vagytok, mint azok, akik egész szünidőben bent kuksoltak a szobában. Ahhoz, hogy ezt megtehessétek, elengedhetetlen a szülői áldozatvállalás, így kérek egy nagy tapsot nekik…”

Ezekkel a szavakkal indult hát az eredményhirdetés, amin a díjazottak megkapták elismerésüket. Hogy megtudjuk, kik ők, térjünk vissza augusztus 1. reggeléhez.

Vajon ki lesz a jövő bajnoka?
A megnyitó pillanatai

A regisztrációnál 27 versenyző jelentkezett le. A parkoló kezdett megtelni izgatott gyerekekkel, fiatalemberekkel, akiket szüleik vagy nagyszüleik kísértek el. Voltak olyanok is, akikkel egész komoly háttér érkezett, hiszen legyen akármilyen baráti is egy verseny, annak rangját a versenyzők hozzáállása szabja meg, abban pedig láthatóan nem volt kivetnivaló.

A sorsolás mindig izgalmas része a versenyeknek

A megnyitó és a legfőbb szabályok ismertetése után a sorsolás izgalmas percei következtek. Az ifjúsági kategóriában 13 induló állt rajthoz, így a 14-18 éves korosztályban versenyzők az 1-13. helyek közül választhattak, míg a gyermek kategóriában a 14-27. számok közül húzhatott a 14 gyerkőc. Utóbbi korosztályban egy leányversenyző is nevezett, ám ő külön kategóriában indulhatott. Mondhatják a rosszmájúak, hogy neki könnyű dolga volt - hiszen a rajt-cél győzelem biztosított volt számára -, ám Zsófi már reggel egyértelművé tette, hogy versenyezni jött, nemcsak azért, hogy pecázzon egyet.

Minden induló ajándékcsomagot kapott

A rajthelyek kihúzása után minden induló ajándékcsomagot kapott, így üres kézzel senki sem távozott aznap. A helyek elfoglalása szülői segítséggel hamar megtörtént, azután a versenyzők több segítséget már nem fogadhattak el, de láthatóan nem is volt szükségük rá.

A szülők a verseny ideje alatt csak rendkívüli esetben segíthettek a versenyzőknek

8:30-kor egy kürtszó jelzésére elkezdődött a limitellenőrzés. A maximum 12 liternyi etetőanyag és a 2,5 liter élő csali hellyel-közzel rendben ki volt készítve a „csekkolásra”. A felkészült versenyzőknél profi módon voltak összeállítva a limites edények.

A csali ellenőrzése néhol akadozva ment, de voltak precízen összeállított limitek is
Maximális mennyiségű élő csali

8:50-kor a következő dudaszó az etetés megkezdését jelezte. Ezt a műveletet kizárólag feederbottal lehetett végrehajtani. A legtöbben a 15-35 méter közti távolságot választották, élő csalival, földes szúnyoggal bőségesen dúsított alapozásukat ide juttatták be. Ha kevesen is, de voltak olyanok, akik a távolabbi helyek meghorgászására készültek fel a nagyobb halak reményében.

Etetés indul!
A legtöbben közelre etettek be

9:00-kor elkezdődött a verseny. Sok helyen már az első „éles” dobások kapást hoztak, és hamar szákba kerültek az első halak is. Ezek jobbára dévérkeszegek voltak, és minden jel arra utalt, hogy nagyon izgalmas és mozgalmas 4 óra áll előttünk. Végignézve a pályán, mindig fárasztott valaki. A roppant ügyesen horgászó mezőnyből is voltak páran, akik kiemelkedtek felkészültségükkel. Egyik-másik fiatal profikat megszégyenítő ügyességgel, nagyon technikásan pecázott. A pontos dobások, ügyes halfárasztások láttán biztosra veszem, hogy az indulók közül néhányan pár év múlva világbajnokokat fognak szorongatni!

A verseny elején látható volt, hogy a dévéreké lesz a főszerep

A gyermekek (10-14 év) óriási elszántsággal húzták-vonták a keszegeket. Látványos volt, hogy néhányan első versenyükön vettek részt, és voltak olyanok, akik már rutinos versenyzőnek számítottak. Gógán Dominik meggyőző magabiztossággal és nagyon jó ütemben fogogatta a keszegeket. Érett versenyzést mutatott be! Rajta kívül még Szabó Mátyás fogott látványosan sok dévérkeszeget, sőt még egy gyönyörű aranykárászt is szákba terelt. A Gaudi-Nagy testvérpár is szépen horgászott. A szülők nagy megelégedéssel nézték gyermekeik ténykedését. Habár már verseny közben lehetett látni, kik lesznek a favoritok, a mérleg lesz az, ami biztos végeredményt mutat!

Gógán Dominik elejétől kezdve jó ütemben fogogatta a halakat
Szabó Mátyás végigkoncentrálta a négy órát

Hegedüs Zsófia a biztos győzelem tudatában ült le, mivel kategóriájának egyetlen indulója volt. Ám Zsófi a kihívások embere és egyértelmű célként tűzte ki magának azt, hogy a korosztályában horgászó fiúknál is többet fogjon. Szemtanúként azt kell mondanom, hogy olyan elszántsággal horgászott, amire büszke lehet. Végigdolgozta mind a négy órát, és serényen termelte szákba a keszegeket.

Zsófinak szurkoltunk mi is azért, hogy megállja a helyét a fiúk közt

Az ifi kategóriában (14-18) volt a legizgalmasabb a verseny. Azok, akik a keszeghorgászatra koncentrálva földes szúnyoggal csábították a dévéreket, nagyon jó ütemben fogták a halat. Szinte folyamatosan voltak kapásaik. A keszegezők közül is kiemelkedett Tenke Tamás, aki pontosan, precízen horgászva az egész versenyidő alatt fogta a halat.

Tenke Tomi mesterien horgászott
Egy-egy szebb keszeg is szákba került
Ez már termetes dévér!

Aki horgászott már Maconkán, az tudja, hogy a hangyaszorgalom jutalma megtérülhet a végén, ha senki nem fog nagy halat. Erre azonban az utolsó percig van esély ezen a vízen. Éppen emiatt figyeltük Nagy Gábort, aki az egész verseny alatt távoli horgászattal kifejezetten nagy halra várt, várt, és várt. Míg egyszer csak meggörbült pontyozó feedere spicce. Abban biztos volt, hogy ponty akadt a horogra, csak a mérete volt kérdéses. Végül egy két kiló körüli ponty került szákba, ami végül az egyetlen ponty lett a versenyen.

Hogy megéri-e várni a nagy halra? Ez örök kérdés Maconkán
Ezúttal ez a ponty volt az egyetlen a versenyen

Négyórányi küzdelem után délután egykor Döme Gábor lefújta a versenyt. A mérlegelés lassan haladt, mivel a gyerekek kitettek magukért, szinte mindenhol kellett mérlegelni. A zsákmányok legnagyobb részét a dévérkeszegek adták, de horogra akadt több aranykárász, vörösszárnyú keszeg, balin, sőt még egy szép compó, egy kisharcsa és egy ponty is.

Szabó Mátyás aranykárásza ezüstérmet ért
Vörösszárnyú keszeg
Még egy kölyökharcsa is matracra került

Íme, néhány szebb zsákmány:

Gaudi-Nagy Bálint 3. lett a gyermek kategóriában
Gógán Dominik bajnoki terítéke
Hegedüs Zsófi szép terítéke a fiúk közt is előkelő helyre lett volna elegendő
Hepp Krisztián az ifik közt harmadik lett
Kelenföldi Gergő második lett kategóriájában
Ez aztán a teríték! Tenke Tamás 14 kilót meghaladó fogása

Az eredmények gyors feldolgozása után nem maradt más hátra, mint a díjak átadása. Apropó, díjak. Akik a jók közt a legjobbaknak bizonyultak, értékes horgászbotokkal és természetesen szép serlegekkel gazdagodtak!

Lassan gazdára találnak az értékes ajándékok

A Gyermek kategória győztesei:

  1. Gógán Dominik 8.625 g
  2. Szabó Mátyás 6.625 g
  3. Gaudi-Nagy Bálint 5.400 g

A gyermek kategória bajnoka: Gógán Dominik

A Gyermek/Leány kategória győztese:

  1. Hegedüs Zsófi 6.925 g

A gyermek és leány kategória győztesei

Az Ifijusági kategória győztesei:

  1. Tenke Tamás 14.350 g
  2. Kelenföldi Gergő 9.825 g
  3. Hepp Krisztián 8.625 g

Az ifi kategóriában bajnok: Tenke Tamás

Legnagyobb hal:

Fekete Gábor: 2.325 g

A teljes eredménylista innen letölthető. (xls)

Ifjúsági korosztály végeredmény
rajthelynévsúlyhelyezés
7Tenke Tamás András143501
9Kelenföldi Gergő98252
4Hepp Kriszián86253
6Végh Balázs82254
3Nyilas Márk54755
8Kiss Bálint János50006
1Lovas Kristóf46757
12Tóth Marcell45258
2Regős András Dávid36259
13Fekete Gábor Márk232510
10Csurgó Botond197511
5Nagy Bence135012
11Juhász Dénes013




Gyermek korosztály végeredmény
rajthelynévsúlyhelyezés
14Gógán Dominik86251
25Szabó Mátyás66752
18Gaudi-Nagy Bálint54003
26Bodzsár Norbert Márk52004
20Mezey Ádám49505
19Marócsik Gergő43256
17Gaudi-Nagy Nándor40507
21Zsiga Levente33008
24Karácsonyi Máté27009
23Maruzs Dominik Gábor210010
22Tamási Teofil180011
27Csonka Erik37512
16Oláh Norbert12513




Női gyermek korosztály végeredmény
15Hegedüs Zsófia69251

Az ifi kategória legjobbjai

Gratulálok minden díjazottnak, és természetesen minden indulónak. Döme Gábor zárószavai biztosították a jelenlévőket arról, hogy ez a verseny hagyományteremtő volt, és jövőre biztosan megrendezésre kerül a II. Haldorádó Junior Kupa. Aki kedvet kapott hozzá, már most elkezdheti a felkészülést!

Mindenki nyertesként térhetett haza

További képek itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.868283203257576.1073741883.578329495586283&type=3

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.