VII. Zemplínska Sirava-i horgászverseny

Horgászversenyt lehet nyerni pár dekagramm hallal is. A legtöbb verseny nem a „haltépésről” szól, inkább arról, hogyan sikerül verseny közben feltalálni magunkat, ha a helyzet úgy kívánja. Kivételek persze vannak. Az idei VII. Zemplínska Sirava-i horgászverseny nem az apróhalazásról szólt. Mint minden évben, az idén is igazi dévéres verseny volt, ráadásul a dévéreknek is a szebb példányaiból kellett sokat fogni ahhoz, hogy dobogóra állhasson a horgász. Az idei évben a dobogó legfelső fokára 85 kilogrammal (!) lehetett felállni.

A Haldorádón ismertem meg Balázst. Hogy pontosan mikor, és minek kapcsán kerültünk kapcsolatba, már magam sem emlékszem, de több levélváltást követően személyesen is találkoztunk. Természetesen egy nyári pontyozás volt találkozásunk fő apropója. Balázsban egy rendkívül szerény, csendes srácot ismertem meg. Kicsit mintha régi önmagamat láttam volna viszont, bár szüleim szerint minden voltam, csak nem csendes. Egy biztos, Balázs is és én is szeretjük a horgászversenyeket. A versenyzésben én azt szeretem, hogy olyan dolgokra is rákényszerülhet az ember, amelyeket egy hétköznapi peca során lehet, soha nem próbálna ki. Minden versenyen lehet tanulni, függetlenül attól, hogyan szerepel az ember.

Ez a tanulási vágy is közrejátszott abban, hogy elfogadtam Balázs meghívását, ami a Siraván megrendezésre kerülő páros versenyre szólt.

Balázs, éppen nagy munkában

A hazai horgászversenyeken a résztvevőket ritkán éri az a meglepetés, hogy annyi halat fognak, hogy a szákot nem tudják kiemelni a vízből. Az idei évadban nekem is egyedül a velencei tavon megrendezett 2. osztályú csapatbajnokságon sikerült 10 kiló fölé tornázni a haltartóm tartalmát. A legtöbb versenyen - amelyiken részt vettem - 2-3 kilóval is jól lehetett szerepelni. Láttam azonban egy videofelvételt egy korábbi versenyről, ahol 50 kilót mérlegelt a győztes páros. Akkor még csak reménykedtem abban, hogy egyszer én is részt vehetek ezen a versenyen. A versennyel kapcsolatos elvárásom csupán annyi volt, hogy „pecázunk majd egy jót.” Minden más már csak ráadás lehet.

A Siraván megrendezett verseny tulajdonképpen egy emlékverseny, de ezen túlmenően ezzel a viadallal zárják a szlovák versenyévadot is. A versenyen ezért több neves hazai versenyző is képviselteti magát. A szlovák kiválóságokon kívül jó néhány magyar versenyző is meghívást kap a versenyre, hiszen a határ menti egyesületek között évek óta tartó baráti kapcsolat alakult ki. (A Bodrogközi Kupa második fordulóját is Siraván rendezték, ráadásul pont, előző nap.)

A pálya

A Siraváról már tudtam, hogy gyönyörű dévérkeszegeknek ad otthont. Ha sikerül őket egy helyre koncentrálni, nagyon jót fogunk horgászni. A versennyel kapcsolatos elvárásunk csupán ennyi volt. Balázzsal a taktika kidolgozásakor figyelembe kellett vennünk a verseny sajátosságait, amelyek kicsit eltérnek a megszokottól. A verseny páros verseny, de úgy, hogy a párok egy helyen ülnek, egymás mellett. (Nem külön szektorban, más-más helyen.) A verseny időtartama 5 óra, és ezalatt annyi etetőanyagot és élő anyagot lehet elhasználni, amennyi csak van. Magyarul nincs limit. Horgászni csak úszós módszerrel lehet, egy horoggal. A szereléket túlsúlyozni tilos, ezt a verseny ideje alatt kiemelten figyelik. (Az okát megértitek később.) A versenyen nincsenek szektorok, azaz minden páros az ellenfelünk, és a legtöbb halat fogó 2 fős csapat nyeri a versenyt.

Páros csapatverseny, ketten egy helyen

A verseny helyszínéül kijelölt pálya a víztározó egy terméskövekkel kirakott, meredek szakaszán található. Ezen a részen egész évben tilos a horgászat, mivel a Természetvédelmi Hivatal felügyelete alá tartozik. A partot védő terméskövek mérete akár autónyi is lehet, ezért roppant óvatosan, szinte hegyi kecskéket megszégyenítő ügyességgel kell lecuccolni. A rakósbotokra sincs jó hatással, ha itt lekoppannak, így nem árt vigyázni. Balázs már horgászott ezen a pályán, ezért az ő tapasztalataira alapozva határoztuk meg a szóba jöhető módszereket. Ezek közül kellett helyesen megtalálni azt, amelyik a verseny napján igazán nyerő lehet. A versenypályán a víz mélysége 3-5 méterig terjedhet, attól függően, hogy ki hová sorsol. (Az igazán sekély, haltalan „A szektort” a versenyre nem jelölték ki.) A mélységen túl számolni kell a szinte mindig fújó szél okozta erőteljes áramlással is. (A szél irányát sem árt figyelembe venni, mert ettől függően a halak hol rakós, hol pedig matchbot távolságban keresgélnek.)

Petőcz Karcsi, aki sokat segített siravai horgászataim során

Mivel soha nem tudni előre, hogy milyen lesz az idő, mi készültünk bolognai bottal, rakóssal, hosszú spicc bottal, és match bottal. A versenyt megelőző napok tapasztalatai végül a matchbotos horgászat mellett szóltak. Ennek én kimondottan örültem, mert végre kedvenc módszeremmel versenyezhettem. (Az idei versenyévadban sajnos egyszer sem került elő a botzsákból.)

A következő kérdés az etetőanyag összeállítása volt. Mivel Balázs a Zemplén Keszeg Team tagja, a csapatát támogató Tímár Mixből kevertük a csalogatót. Plusz adalékot, aromát nem használtunk, csupán a gyári etetőanyagot kevertük a megfelelő mennyiségű vízzel. A kaja az összekeverést követően nem illatozott, de fél óra múlva, mikor a szemcsék már rendesen eláztak, fenséges aromát árasztott. (Az etetőanyag összeállításához nyújtott segítséget, tanácsokat ezúton is köszönjük Tímár Gábornak.)

A dévérezéshez a jó etetőanyag mellett szükség volt földes szúnyogra is, hiszen a siravai dévéreknek is ez a legkedvesebb csemegéje. A földet Géza barátom hathatós segítségével úgy kevertük, hogy egy tapadós, csak a meder felett bontó, sok szúnyogot felvevő keveréket kapjunk. Az összesen 2 liter szúnyoghoz 8 kiló földet készítettünk elő, de ez a föld a nagy mennyiségű szúnyogtól is kellő tapadással rendelkezett. Este Balázs megerősítette a matchbotos taktikába vetett bizalmam, mert a versenyt megelőző napon ugyanitt megrendezett Bodrogközi Kupán is a matchbotoké volt a főszerep.

Látványnak sem utolsó a helyszín

Már ezen a versenyen is szép fogások születtek, ezért joggal bízhattunk abban, hogy másnap a feletetés hatására sikerül szép fogással zárni a versenyt. Bevallom őszintén, nem sokat aludtam a verseny előtt. (Ebben közrejátszott az is, hogy igen korán kellett kelnem.) Hajnalban azután végre becuccolhattam, és egy óra múlva már Balázzsal paroláztam a Sátoraljaújhelyi határátkelőnél. Mivel több magyar csapattal egyszerre léptük át a határt, a határőrök elképedve szemlélték, mennyi cuccal készülünk „Sirava bevételére”. Az út mindig fárasztó, ha versenyre tart az ember, de a víz kora reggeli képe most is rabul ejtetett. Tükörsima, rezzenéstelen, feszített víztükör. Szemben a hegyek sziluettje keretezte a kéklő vizet. Mesébe illő látvány. Ámuldozni azonban később is ráérünk! Összekevertük az etetőanyagot, a szúnyogot is felporoztuk, és a földhöz kevertük. (A rajthelyek elfoglalása előtt érdemes mindent előkészíteni, mert a felkészülési időben már csak a szerelékkel, a terep felmérésével kell foglalkozni.)

Sokszor mind a ketten fárasztottunk

A sorsolásnál Balázsra hárult a felelősség, hogy Fortuna asszony kedvébe járjon. Ez olyan jól sikerült, hogy nekünk a B3-as hely jutott. Bal oldalunkra Karcsi barátom került, így ha véletlen nem lesz kapás, legalább dumálunk egy jót. Karcsiék rakóssal és hosszú spicc botokkal készültek, de jobb oldali szomszédaink is szemmel láthatóan ezt a taktikát választották. A helyek elfoglalását követően (ami nem volt egyszerű a hatalmas kövek között) Balázs a rakós bottal kezdett a meder feltérképezéséhez, míg én a matchbottal kerestem valami törést. A matchboton jó 3-as vizet mértem, míg Balázsnál jó kettes vízben koppant a jelzőólom. A rakósra 1-1,5grammos Exner Lamia úszók, a matchbotra pedig csúszóra szerelve 14 grammos Blue Match waggler került. A feltámadó szélre számítva az ólmozást úgy osztottam el, hogy a lehetőségekhez képest minél lassabban sodródjon el a szerelékem az etetés helyéről. Mivel nem akartuk a halakat túlságosan szétszórni, a ládákat úgy állítottuk fel, hogy mindketten kényelmesen meg tudjunk horgászni egyetlen etetést. Az etetést jelző dudaszó előtt darabolt gilisztával tettem tartalmasabbá a kész keveréket. A rakósra Balázs etetett, matchbotra én lőttem be az alapozásra szánt 10-15 gombócot. Ezt követően izgatottan vártuk, vajon a rakósra vagy a matchbotra lesz hamarabb érdeklődés. Az első halat, egy aprócska durbincsot Balázs fogta. Jó jel.

A néha viharosra váltó szél nem könnyítette meg a dolgunk

Nekem 10 perccel az etetést követően emelkedett ki az úszó vékony karbonszára. Végre itt vannak! Termetes dévért sikerült szákba terelni. Irány a matchbotos távolság! - Balázs is matchbotra váltott. Ahogy az már lenni szokott, a versenyt jelző kürtszóval egy időben kezdett erősödni a szél, néha komoly szélrohamokkal téve izgalmassá a versenyt. Az egyik ilyen szélroham dominóként döntötte fel a rakósokat. Mákunk volt, a mi botjaink megúszták a borulást, de ekkor végleg a rakósok szétszedése mellett döntöttünk.

A halakra igazán nem lehetett panasz, de az erőteljes hullámok között bukdácsoló úszón nem volt egyszerű észrevenni a néha igen finoman csipegető dévérek kapását. Csaliként kizárólag szúnyogot tűztünk, a csontira rá sem néztek. Sajnos igen sok üres bevágással lassítottuk a horgászatunkat, és számos dévér fordult le a horgunkról. A megfogott halaknál jellemzően a szájszélbe akadt a horog, függetlenül attól, mennyit vártunk rá a kapásnál. A felerősödött szélben bizony jól jött volna egy 16 grammos úszó, de végül is, most ismerkedtem a pályával, tanulságokat, tapasztalatokat kellett gyűjtenem.

A csúzlit rengetegszer kellett betölteni
Szerencsére a merítő sem maradt szárazon

Az etetőanyaghoz kevert földes szúnyogot folyamatosan lőttük, így sikerült folyamatosan fenntartani a halak érdeklődését. Remekül éreztük magunkat. A termetes dévérek szinte folyamatosan görbítették a botokat, ha nem versenyen lettünk volna, akkor is remek szórakozás, de így?!

Sikerült nagyon jól elkapni a ritmust, titkon a jó helyezésben is reménykedhettünk. A hírek szerint a szlovák Sensas csapatnak és Hajdú Tomiék Speciál Mix csapatának is szépen jöttek a halak.

A mérlegelés után azonnal vissza kellett engedni a halakat, fotózni is csak gyorsan lehetett

Kíváncsian vártuk, vajon mit fog mutatni a mérleg. A haltartók kiemelésekor már sejtettük, hogy ez a verseny jobban sikerült, mint az eredetileg kitűzött „pecázunk egy jót.”

Nálam 31.820 grammot, Balázsnál 16.100 grammot mutatott a mérleg, így kettőnk összes. Fogása 47.920 gramm lett, ami a második helyre rangsorolta csapatunkat. Ha mi 48 kg hallal másodikok lettünk, akkor mennyit fogott az első? Nos, a versenyt 85.380 grammal a szlovák Sensas csapat nyerte, beállítva ezzel a verseny történetében az új rekordot. A harmadik helyet Hajdú Tomiék szerezték meg, 36.960 grammos fogással. A versenyen induló 28 csapat fogása pontosan 504.180 gramm volt. Egy 5 órás kétfős csapatversenyen 504 kg hal, ráadásul dévérekből! Egyéniben Balázs a korosztályában 2. helyen, én a 3. helyen végeztem. Hihetetlenül boldogok voltunk, hiszen nagyon erős mezőnyben sikerült befutnunk csapatban a második helyre. (Arról nem is szólva, hogy ilyen jót ritkán dévérezik az ember, és számos hasznos tapasztalatot sikerült szereznünk a verseny során.)

Egy biztos, jövőre ismét ott leszünk, hiszen egy ilyen versenyt kár lenne kihagyni!

Az első helyezett Sensas Team Szlovákia
A második helyen a Tímár Mix Team Magyarország végzett
A harmadik helyen a Speciál Mix Team Magyarország végzett
Sok ehhez hasonló versenyt kívánok mindenkinek!

Írta: Polyák Csaba (csabio)

Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: