A Magyarszecsődi-bányató

A Magyarszecsődi-bányató

Vas megyében nem egy kavicsbánya-tó létezik, előfordulnak fiatalabbak és korosabbak egyaránt. A magyarszecsődi a horgászok számára izgalmasabb utóbbi kategóriába sorolható. Magyarszecsőd a nyolcas út mentén található és nem tévesztendő össze a szomszédos és ugyancsak a nyolcas mellett elhelyezkedő Molnaszecsőddel. Ez utóbbi Rába híddal is rendelkezik, s ebből az is következhet, hogy ha a főút és a vele párhuzamosan szaladó folyó között található a magyarszecsődi tó, akkor az vagy nagyon kicsi, vagy nagyon hangos.

Nos a második verzió igaz. A nem kis kamionforgalmat bonyolító tranzitcsapásról ráadásul egy kamiondepón át lehet lejutni a vízhez. A forgalom zaja nappal hamar megszokható, hétvégén - amikor kamionstop van -, pedig teljesen normális, csupán a hétköznapok reggeli, esti és éjszaki órái furcsák, de tulajdonképpen az is elviselhető, hiszen egészen jól néz ki a víz, no meg kellően takarnak a fásszárúak és a kukorica.

A tagolt part egyik magyarszecsődi jellemzője az erdősült félsziget

A lényeg, hogy a több mint 20 éves tó a kavicsbánya múlt ellenére nagyon vad jellegű. Éppen a bányászatnak köszönhetően. Mert ugye az egyik bányató olyan, mint egy szimpla medence, a másik egyenetlen fenekű, a harmadik meg egyenetlen partú - horgászatilag talán ez a legszerencsésebb -, de ha ötvöződnek a tulajdonságok, az tovább javít a helyzeten. Itt ötvöződnek. A félszigetekkel tagolt part, medencékkel, öblözetekkel, szorosokkal színesített medret alakít ki, melyben még szigeteket is találunk, ahogy egy pedáns, jóravaló kavicsbánya-tóhoz illik.

A távoli részekre is eljuthatunk autóval, más kérdés, hogy a kényelmes többség a közelebbi állásokon marad

A víz mélysége 1-7 méter között változik, a fenék már-már hullámos. Ez is a kavicsbányák egyik jellegzetessége. Az átlagos mélység 3 méter, igazságosan elosztva a vízterület egészére. A legmélyebb rész állítólag a déli part közepe tája előtt található, a nagy sziget magasságában. Itt egy kb. hét méter mély gödörre lelhet az élelmes horgász. Kell-e mondani, hogy a nagy harcsák is ennek környékén mozognak?

A bojlis horgászok is a déli oldalt részesítik előnyben, érthető okokból, hiszen ez adja a parton az egyik legszélesebb terepet.

A sóderes fenék némi iszapot persze magára vett az évek során, de szerintem még nem vészes. A keleti öböl keleti oldala felől nézve a szigetek előtt egy zátony húzódik a partszegéllyel majdhogynem párhuzamosan. Betájolni így írásban nem könnyű, de azért megpróbálom: ha a tóhoz érkezve balra (tehát kelet felé) indulunk el, a part vonalát követve az út rövidesen jobbra kanyarodik, majd egy parkolónak is nevezhető placcnál véget ér. Itt találunk egy fahidat. A hídon áthaladva az első állás már egy beljebb ugró partrészen, kiszögellésen található. Innen 1 óra irányába elnézve - ideális fényviszonyok között - megsejthető a vízfelszín alatt húzódó sánc, mely egészen hosszan vonul végig előttünk.

Talán akkor található meg legjobban, ha egy kis szél fodrozza a vizet, és a zátony felett kontrasztosan megváltozik a hullámok jellege. Ez tavasszal és nyáron gyakran horgászott hely, állítólag még a süllők is kiszaladnak oda esténként, ami hihetőnek hangzik, de termetes amurt magam is láttam ott megriadva odébb úszni.

Kavicsbánya „fok” sással és vízre hajló fűzfával

Az izgalmas területek legizgalmasabbika, a szigetek adta lehetőségek tömkelege a csónakos horgászat tilalma miatt sajnos nem aknázható ki teljesen. A szárazföld felől persze körbedobálható szinte valamennyi, ám a megakasztott halak, ha nagyobbacskák, könnyen visszaélhetnek a helyzettel.

Viszont akad itt még más is. Egészen izgalmas, szinte karnyújtásnyira szűkülő tórészletek. Már-már fokoknak nevezném őket, ha nem tudnám, hogy bányatóról van szó.

A földnyelvekkel megosztott meder ugyanis, mint korábban említettem, nem egyszerű, de azért némileg egyszerűsítve fel lehet vázolni.

A nagyobb keleti térfélbe csak a főúti oldalról hatol be egy félsziget, igaz, ennek spiccével csaknem egy magasságban a déli part is ugrik, azaz a meder itt elkeskenyedik, majd hirtelen onnan is szalad észak felé egy félsziget. Így hoznak létre a különféle alakzatok egy kisebb és egy nagyobb (ráadásul szigetekkel megszórt), de mégis egybefüggő medence-kettőst. Avatatlan szemlélő azt gondolhatná, hogy vége is a tónak. Pedig még vissza van a nyugati terület.

Az imént utoljára említett földnyelv - mely a déli partról indult - éppen nem éri el az északit, ezért a hátralévő részek csak látszólag izoláltak a tó eddig bemutatott vizétől. A bokrok közötti „fok” mögött újabb kettő, ezúttal elsőként egy kisebb, a korábbiakhoz képes sokkal homogénebb, majd a következő fok után egy még kisebb, már-már „gyerek”-medence zárja a tó nyugati részét.

Leírva is nehezen követhető, belátom, de helyben sem feltétlenül egyértelmű a helyzet a rengeteg bokor, kis sziget és félsziget miatt. Remélem valaki igazolni fog… Legegyszerűbb elmenni, körbejárni, és közben meghorgászni.

A rablózások idején amúgy is ez a körüljárás lehet különösen célravezető. Süllő reményében mindenképpen - főként úszós készséggel horgásznak itt rájuk, sőt a lékhorgászat is eredményes -, de csuka is előfordul itt. S ha már a halaknál tartunk, a sort befejezendő: a korábban említett harcsa mellett a ponty, az amur, a keszegfélék és (állítólag) a compó nevezhető a tó jellemző halának.

Utólagos megjegyzés: a legjobb helyek, mint ez esetben a halőri tapasztalat is alátámasztja, a távolabbi, kevésbé látogatott részeken vannak. Oda ugyanis a legtöbb horgász már vagy nem akar, vagy nem tud elmenni, és ezt a halak is értékelik.

A nagyobbik hátsó medence, jól látszik a bal oldalon a szemközti partról felénk nyúló fűzfa

Tudnivalók
Kezelő:
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Területe:
9 ha
Halak:
ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, keszegfélék, compó
Rekordok:
tíz kiló feletti pontyok és amurok
Telepítés:
utolsó őszi pontytelepítés: 700 kg nyurga, és 355 kg attalai ponty
Szabályok:
OHR szerint
Horgászidő:
0-24h
Elvihető:
OHR szerint
Csónakos horgászat:
nincs
Napijegy ára:
1000/500Ft
Váltható:
a vasi jegybizományosoknál, legközelebb: Körmend - SHELL Benzinkút, Rákóczi u. 94/594-042;
WINCHESTER Vadászbolt, Rákóczi u. 941;
Horgászbolt Körmend, Szabadság tér
További infó:
Vas megyei szövetség - 06 94 506 835; Szombathely. Welther K. u. 17.

Térkép


Megközelítés

8-as főút felől - Vasvár - Rábahídvég - Egyházashollós - Molnaszecsőd - Magyarszecsőd után - a főútról balra látható kamion-depónál balra, a parkolón át egyenesen tovább a földúton. A víz körbejárható, ill. a főútról két másik földes leágazás felől is elérhető.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.