Az előző részben megismerhettük a Maros magyar szakaszát (amiről akár könyvet is lehetne írni). Sok érdekesség és infó lapul még a tarsolyomban halakról, helyekről, egyszóval a Marosról - jelen írásomban ezeket fogom részletezni.
Kezdjük is talán egy igen alapvetővel, magával a vízzel. A Maros vize rendkívül sok homokot szállít, melynek szemcsemérete is igen nagy, ezért hamar leülepszik. Többek közt ez is okozója a folyó feltöltődésének. Sanyi barátom szerint a Maroson már évek óta megszűnt a kotrás, mivel semmi értelme a bőséges utánpótlás miatt. A homokot csak a nagyobb és gyorsabb áradások tudják kipucolni - amire az utóbbi időkben nemigen volt példa.
Ha már áradás, a Maroson előfordul, hogy vágtázik a víz, viszont akad olyan időszak is, amikor az áradó Tisza visszaduzzasztja, ilyenkor szinte pang.
A folyó színe alapvetően sötétebb a Tiszáénál, van, hogy szinte barna, ami többnyire a homoknak köszönhető. Főleg áradások alkalmával figyelhető meg a torkolatnál a két folyó színkülönbsége. Igen érdekes látványt nyújt, ha a nyár végére megállapodott Tisza szinte fehéres zöld, míg a Maros a vízgyűjtőjére hulló jelentősebb eső után kialakuló áradás miatt sötétbarna, zavaros.
Tudomásom szerint volt, vagy van egy bőrgyár Romániában, valahol a Maros partján, ami évekkel ezelőtt jelentett problémát folyamatos szennyezésével. Rettentő csúnya sötét volt a víz, tetején pedig sűrű, csomókba összeállt hab úszott. Ma már szerencsére ritkán látok efféle habot, a színe se olyan sötét már, ki tudja, talán történt valami változás fentebb. A nagylaki kendergyárat is felszámolták már.
Sajnos azonban nem ilyen jó a helyzet szemét ügyben, és itt kell, hogy helyt adjak a Maros nevében felszólalásomnak, hogy jó lenne, ha tudomásul vennék keleti szomszédjaink is (tisztelet a kivételnek!), hogy a Maros nem szemétlerakó! Pár éve volt egy kezdeményezés, mely a Maros Fórum nevet kapta. Néhány elszánt ember kampányolni indult a Maros menti városokhoz Romániától Szegedig a folyó érdekében, hogy csökkentsék a folyó szennyezettségét. Aláírásgyűjtő íveket és prospektusokat vittek magukkal, a helyiek közt gyűjtötték az aláírásokat, városról városra haladva mindenhol ismertették programjukat a helyi hivataloknál. Azóta Románia is az EU része, bár nem tudni, mi valósult meg ezekből, hiszen a felvételeken látható volt, hogy a helyiek a partra hordják a szemetet, melyet végül munkagépekkel a vízbe dózerolnak, avagy ott voltak a folyóba torkolló csatornák, melyek partja szeméttel volt kirakva. Sajnos mai napig látni, amikor egy-egy áradás idején jön a PET palackok áradatát és mindenféle más nem odaillőt visz a víz, az állati maradványoktól kezdve az egyéb kommunális hulladékig.
Ugyanakkor tudom, sajnos egyelőre még mi se vagyunk különbek, nálunk is akad sok olyan ember, aki a még teli, nehéz dolgokat ki tudja vinni, a már megkönnyebbült szemetét mégis otthagyja a vízparton, erdőben, réten stb. Én ezen úgy szoktam segíteni, hogy minden horgászatomra viszek magammal szemeteszsákot. Mi lenne, ha minden horgász és túrázó vinne magával egyet…
Hogy ne csak efféle elkeserítő dolgokról írjak, visszakanyarodok témámhoz, talán nézzük a horgászati lehetőségeket!
A folyó - legalábbis az általam ismert alsóbb és középső szakaszokon - kevés parti állást kínál, az ártér a legtöbb helyen a mederig tart, bevergődni néhol lehetetlen, ám akad azért megfelelő hely, ahol az ember elfér egy fenekezővel, de az úszós horgászat kedvelői hosszú spicc-, bolognai és rakós botokkal már gondban lehetnek. Csónakkal természetesen már nem ez a helyzet, szinte bárhol le lehet horgonyozni, természetesen annak függvényében, mikor és mit szeretnénk fogni.
Talán folytassuk is a halaknál… Ugye van a mikor és mit képlete. Nos, ez elég részletes és tág határokon belül mozog, így a fontosabb részleteket emelném ki. Kezdem kedvenceimmel, a keszegfélékkel. A Maroson úgy vettem észre, ha keszeget szeretnék fogni, szinte bárhol helyet foglalhatunk - persze a sekély szakaszok mindig eredményesebbek -, ugyanis a keszegállomány jónak mondható. Igaz, nem a kapitális egyedek teszik ki a zsákmány java részét, viszont néha beugrik pár testesebb jelentkező is. Jellemző és talán leggyakoribb a bagolykeszeg, ők szinte mindenhol ott vannak. Őket követik a karikák, és ezzel talán majdhogynem vége is a felhozatalnak, a dévér-, lapos-, és egyéb keszegek már ritkábbak. Akad garda is, noha ezek jobbára a megfelelő helyen kerülhetnek horogra, valamint fogtam már ezüstkárászt is. Hallomásból tudom, hogy néhol paduc is akad.
Ha keszegre megyünk, a spicc- és bolognai bot tuti nyerő, egy kis etetéssel és megfelelő méretű úszóval máris nyert ügyünk van, nem számít, hogy éppen 1 m mély a víz, vagy 3-4 m. A fenekezőn is, főleg a rezgőspicces botokon jelentkeznek még sűrű kapásaikkal a keszegek. 10-20 darabot egy sütetre bármikor össze lehet vadászni. Csak egy kis etetőanyag kell a kosárba, és szinte még be se állt szerelékünk, esélyes, hogy máris kapásunk lesz. Legalábbis saját tapasztalataim ezt mutatják. A pickerbotos módszer itt szintén tuti befutó.
A pontyok és meglepő módon amurok itt is jelen vannak, és ami izgi, hogy néha nem is kicsik, akár kapitális egyedek! A pontyozáshoz alapvetően letisztult víz kell. Tavaly ez csak ősszel valósult meg, Sanyi sok szép pontyról számolt be, melyeket a Maroson fogott. Szerinte nappal a halak a dárdafás mély részeken pihennek, elbújnak a forgalom elől. A forgalom alatt az alsóbb szakaszok motorcsónak forgalmát értem, mely a sekély vízen érthetően szétkergeti a félénkebb halakat.
Nem mondom, hogy csak az őszi letisztult vízben lehet fogni, hiszen tavasszal és nyáron is horogra kerülnek akár szép példányok is. Sötétben a pontyok kihúzódnak a nyílt vízre, ahol akár szemessel etetve is horogra csalhatók, nappal az akadók a nyerők. A csónakosok előnyben vannak minden szempontból - aki partról akar jó halat fogni, annak ismernie kell a vizet vagy egy, a folyót ismerő horgásztól kell segítséget kérnie.
Több helyről is hallottam már híreket amurokról, Lacusch69 kolléga mesélt róla, van egy ismerőse, aki tavaly nyáron fogott egy 10 és egy 16 kilós példányt. Én is hallottam hasonló fogásokról Makónál, de ezek mind etetett helyekről kerülnek elő.
A ragadozók közül főleg a harcsa, a süllő és balin a jellemzőek, de akad néha domolykó is. Vicces és talán ciki is, de sajnos olyan ritkán horgászom ragadozókra, hogy eddig a Maroson még nem volt szerencsém velük, így a baráti sztorikkal, infókkal vagyok kénytelen beérni. Kezdjük a süllővel! Akad a Marosban, bár Lacusch szerint azért van temérdek apró keszeg a folyóban - mert ugye abból is akad bőven -, mert kevés a ragadozó. Kollégánk ritkásan találkozott vele, és ami azt illeti, Sanyinak se jött be annyira a Maroson. Míg szerinte a Tiszán majdhogynem kiszámítható a dolog egy kövezésen, addig a Maroson a kövezés már nem számít olyan jó haltartó helynek. Véleménye szerint a nagyszemcsés homokos meder az oka, amit a süllő szintén kedvel. Ebből adódik, hogy valószínűleg szétszóródik az állomány. Nekem is máskor semmitmondó homokos partszakaszon volt rá kapásom, igaz, csak egy rontott kapásom. Sajnos én nem rablózom túl gyakran, hogy legyen mit felmutatnom, de szerencsére nem csak a száraz szöveget tudom kínálni, hiszen Sanyi ebben is a segítségemre volt rablóhalas képekkel:
Balin szintén van, legalábbis kell, hogy legyen, hisz magam is láttam rablásukat, igaz korántsem olyan sokat, mint a Tiszán. Lacusch főleg perget rájuk, de sajnos igen gyér mennyiségről számol be. A harcsával már más a helyzet. Ebből valahogy több van, akárcsak a Tiszán, bár megjegyzem, főleg az alsóbb szakaszokra igaz ez. Mi is próbálgatjuk, már sűrűbben, ha a Maroson járunk, bár egy Apa fogta kisebb bajszin kívül még nem vezetett eredményre a dolog. Lehet, rosszkor voltunk rossz helyen, mert hogy nem a csalival volt a gond, az fix. Legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy otthagyja a nagy csokor harmatgilisztát. Igaz, a keszegek ezt is lecsipkedik.
Sanyinak jött még be a dolog, Ő szokott harcsázni, állítása szerint éjjel megélénkül a folyó, az egérre, halra vadászó harcsák néha tolják a vizet, ha éppen elkapunk egy ilyen pillanatot. Neki több bajszost is sikerült már fognia a folyón, többnyire wobblerrel vadászik rájuk. Három harcsa, három különböző wobblerrel:
Mint említettem, domolykó is akad benne, Lacusch szerint inkább a köves partokon, főleg arasznyiak. Más pergető ismerősömtől is hallottam már, hogy fogott domit felszíni wobblerrel ágas-bogas helyeken.
A menyhalról is illik említést tenni, ám sokat nem tudok róla mondani, de ismerősöktől és innen-onnan fél füllel hallottam egész szép, akár 30 centi feletti fogásokról. Télen mindenképp érdemes a Tisza jól megszokott menyhalazó helyei helyett a tumultust elkerülve a Maros homokos lapályain próbálkozni.
Csuka is akad a folyóban, legalábbis a halászok szerint. Én még konkrétan nem hallottam, hogy a Maroson fogtak volna, de elképzelhetőnek tartom, annál is inkább, mivel több kisebb kubik és néhány leválasztott holtág is akad az ártéri „dzsungelben”.
Védett halak is akadnak olykor, igaz, őket kíméletesen, azonnal vissza is kell engedni. A halványfoltú küllő viszonylag gyakoribbnak számít közöttük, de fogtunk már selymes durbincsot is. Ismerősök számoltak még be bucóról, bár utóbbi nem tudom mennyire igaz, hiszen ez egy indikátor faj, ami rendkívül érzékeny a vízminőségre, és a Maroson nem volt túl rózsás e téren a dolog. Talán mostanában javult valamelyest a helyzet.
Olvashattunk a Maros vizéről, szennyezettségéről, halairól, ám még korántsem teljes a kép, hiszen az élettani jellegzetességekről is írnom kell, hiszen sok hasznos infót hordoznak magukban.
A Maros sekélyebb a Tiszánál, emiatt hamarabb felmelegszik, emiatt sok hal a Marosra jár fel ívni, ahogy a pontyok és a harcsák is.
A halfogás néha rapszodikusan alakul, nagyban az áradások függvénye. Ezek összefüggésben vannak a víz hőfokával, mivel a Maros magyar szakasza rövid, és jelentős részben a hegyvidéki vízgyűjtő területekről érkezik az utánpótlása. A folyó hazai szakaszát emiatt hamar eléri egy-egy áradás, ami néha jelentősen visszahűti a vizet. Ez akár drasztikusan képes a halak étvágyát csökkenteni. Ugyanakkor nagy lehet a vízszint-ingadozás akár egy nap alatt is.
Amikor a folyók már megállapodnak, és a Maros is pici ingadozásokkal, szépen lelassulva, letisztulva folydogál, akkor nyert ügyünk lehet, többnyire békéshalakra, bár ha nagyon alacsony a vízszint, sokszor a sötétség beálltával szaporodnak csak meg a kapások. Általában ez az időszak a nyár vége és az ősz. Sanyi is ilyenkor pontyozik többnyire, egész jó eredményekkel.
Most már lényegében tényleg minden fontosat leírtam, végezetül következzen néhány érdekes történet.
Még régen esett meg, a fa ladikos időszakban. Mentünk fel a Maroson, és valahol az alsóbb szakaszon volt egy mederbe csúszott fa. Felé vettük az irányt kikötési célból, Apa le is állította a csónakmotort - mely akkoriban még egy öreg, Tümmler vagy már talán Forelle volt -, majd csorogtunk a fához. Én voltam az orrész kezelője és akkor kicsit késve értem oda, nekimentünk a fának. Egészen beleremegett, nagyot rezdültek ágai, amitől egyszer csak megélénkült a víz, hatalmas kiterjedésű, apró buborékokból álló burvány indult meg a fából a meder irányába és mi csak néztük ámulva, ahogy a buboréksor lassan elfogy a folyó közepéhez érve…
Van a családnak két régi, kedves ismerőse, egy házaspár, akik szintén horgásznak, de talán 99%-ban csak harcsára. Főleg a Tiszán, de időnként a Maroson, mikor melyik folyón kedvezőbbek a viszonyok. Egyszer meséltek egy olyan akasztásról, ami szegény Margit nénit térdre kényszerítette. Csattanós szakítás lett a vége, pedig nem 30-as zsinór volt a kemény üvegbotokon és öreg, de masszív orsóikon.
Egyszer egy barátom mesélte, hogy valaki a torkolatban, a Maros oldalánál akasztott egy irdatlan erejű halat. Harcsa lehetett, hiszen egyórás intenzív küzdelem után még mindig nem tudta kiemelni a halat. A ladikját fel és alá vonszolta a hal, a horgász orsója fonott zsinórral volt feltöltve. Már lassan egész szép nézőközönsége is lett, végül, ha jól emlékszem, a hal szakított. Állítólag szegény elfáradt, megtört horgász sírva fakadt. Hogy aztán a hallal mi lett, nem tudni…
Velünk esett meg egy másik rejtélyes esemény, amit már egy korábbi írásomban leírtam, de azt hiszem, nem hagyom ki, hiszen ide illik. Apával pecáztunk egy semmitmondó, sekély partszakaszon, csónakból. Az áradó víz zavaros volt és húzós, én bolognaival horgásztam. Az alig másfeles vízből két-három kisebb keszeg után valami más vette fel a csalit. Akasztás után mintha leakadtam volna, majd a hal ellenállhatatlan erővel megindult a folyó közepe felé. Mire észbe kaptunk és apa felhúzta a súlyokat, a hal már a túlparton járt. Az orsóról folyamatosan fogyott a zsinór, képtelen voltam megfékezni a 14-es előkével. Utána iramodtunk, és végül egy uszadékos részen megleltük. Az alig méteres vízben nem láttuk, mivel van dolgom, mert rendkívül zavaros volt a víz, viszont a hal is hazatérhetett a búvóhelyére, hiszen ott forgott a csónak alatt. Végül feljebb ment a fákhoz, az előke pedig elszakadt. Így is erőn felül teljesítettem, de egy ilyen ellenfelet ezzel a felszereléssel igen nehéz lenne ilyen terepen megfogni. Hogy mi volt, az rejtély, de találgatások születtek, hogy talán harcsa volt ez is.
Több érdekes eseményről nem tudok, velünk sem esett meg más dolog. Bízom benne, hogy sikerült egy átrágható írást összehoznom a Marosról, hiszen e folyó is itt hömpölyög hazánkban, néha csupán folydogál. Messze van ugyan, az ország peremén, sokak látóköréből kiesik, ugyanakkor, ha bárki erre jár, mégis érdemes, ha mást nem, csak a partjára lemenni, nézelődni, kicsit csendben maradni és hallgatni, mit üzen számunkra.
A végére tartogattam még néhány képet, egy-egy hozzáfűznivalóval. Következzenek hát:
S végül egy kis színjáték a Marostól egy rövid képsoron:
Írás: Szili Dániel (Danius)
Információk, segítség: Hohosanyi9, Lacusch69
Képek: Danius, Hohosanyi9, Miskolczi János
