Pontyok félvízen

Polyák Csaba 2012-05-25
Tavasszal, ahogy a vizeink egyre melegednek, a halak is napfürdőre vágynak. Ha néhány napig kitart a nap ereje, a víz felső rétegének hőmérséklete, ha nem is sokat, de pár fokot megemelkedhet. Ez a kicsinyke hőmérsékleti különbség már elég a halaknak ahhoz, hogy a víz felsőbb rétegeibe húzódjanak. Ahol a tavaknak sekély kiöntéseik vannak, vagy ahol egyszerűen csak fellelhetők gyorsabban melegedő laposabb részek, ott a pontyok előszeretettel húzódnak ki ezekbe, de egy mély bányatónál, ahol a part előtt is akár 4 méteres mélységet találunk, marad a hideg és melegebb vízréteg találkozásánál kialakuló „termál strand”. A kitartó horgász, ha egy napsütéses délelőtt úszózni szeretne, jobban teszi, ha nem a fenék közelében, hanem vízközt, a már említett sávban próbálkozik. Nem egyszerű peca ez, számtalan buktatója, nehezítő tényezője van, de néhány apróságot szem előtt tartva akár eredményes is lehet. Én is megtapasztaltam minden szépségét és csúfságát, amiből remélem, más is okulni tud.

Matchbottal akadóközelben

Rózsa Arnold 2011-10-28
Következő írásom témája előző három horgászatom történései kapcsán fogalmazódott meg bennem. Mindhárom alkalommal sekély vízben horgásztam matchbottal. A pálya legérzékenyebb pontja a horgászhelytől balra, kb. 10 m-re a parttal merőlegesen a nyílt víz irányába húzódó oszlopsor volt…

Tanuljunk sliderezni!

Polyák Csaba 2011-01-31
Ahogy beköszöntenek a hideg napok, kedvenceinket egyre nehezebben találjuk meg a korábbi nyerő helyeken. A parttól egyre távolabb, a mélyebb részeket keresik fel, ahol nem egyszerű utolérni őket. Egészen más a helyzet azonban a Budapest környéki mély vizű bányatavakon. A nagy mélység miatt ezek a vizek később fagynak be, és akkor is számíthatunk szép fogásokra, amikor másutt már erre nincsen sok esély. Természetesen itt sem adják ingyen a sikert, azért meg kell dolgozni. Van a matchbotos horgászatnak egy válfaja, amit ilyenkor remekül tudunk alkalmazni: a csúszó úszós wagglerezés, a „sliderezés” ideális pályája a mély bányató. Egy közös horgászat során ismertettem meg a módszerrel egy barátomat, és úgy gondolom, nem haszontalan, ha ennek kapcsán felelevenítjük a módszerrel kapcsolatos tudnivalókat.
Videóval

Elkészültek a CarSten úszók!

Papp József 2010-10-14
Sok-sok utánjárás és egyeztetés eredményeképpen az EXNER-rel közös fejlesztésben elkészültek a CARSTEN waggler úszók. Számtalan minta, árajánlat, vagyis nagyon sok munka fekszik ebben a látszólag egyszerű termékben. De ha azt mondom, a rajta lévő tungsten lamellák egy kanadai cég kínai gyárában készülnek, az talán sok mindent elárul. Az úszó már több korábbi cikkemben is látható volt. Most elkészült a teljes széria, én pedig megpróbálom részletesen bemutatni.

Az ígéret szép szó, ha betartják…

Polyák Csaba 2009-10-01
Az írásaim kapcsán sok levelet kapok, elsősorban a matchbotos horgászathoz kapcsolódóan. Ezek egy része konkrét felszerelésekkel kapcsolatos, de nagyon sok kérdést kapok kezdő, a horgászattal még csak ismerkedő olvasóktól. Sokáig azt gondoltam, hogy már mindent leírtam a korábbi cikkeimben, de rá kellett jönnöm arra, hogy tévedtem. Számos olyan kérdésre nem adtam még választ, ami nekem kérdésként fel sem merült, ám egy kezdő horgásznak fontos lehet. A fórumon is sok-sok kérdést tesznek fel, ezekre hol türelmesen, hol türelmetlenül válaszolunk. Számos kérdés többször előkerül, ami jelzi, hogy fontos dologról van szó, még akkor is, ha ezt sokan nem tartják lényegesnek.

A matchbotozás iskolája 9. rész - Mély vizek horgászata, slider úszóval

Polyák Csaba 2007-04-03
A novemberi időjárás hű önmagához. Nyirkos, hideg, ködös. A vizeket a hirtelen jött hideg szelek hamar kihűtik, és vele együtt a vizek lakói is lelassulnak. A megszokott nyári halbőség megcsappan, az eddig nyerő helyek is gyorsan kiürülnek. A halak behúzódnak a parttól sokszor távol található mélyebb részekre, így a horgász sem tehet mást, utánuk igyekszik. Ha már mély vízen kell őket keresni, miért ne próbáljunk ki egy kimondottan ilyen vizekre kitalált módszert?

A matchbotos horgászat iskolája 8. rész: Csúszó úszós szerelékek elkészítése

Polyák Csaba 2007-03-19
Az előző részekben megismerkedtünk néhány fontos aprósággal, tudjuk, mikor érdemes csúszó úszóval szerelni, hogy eredményesebbek lehessünk. Itt az ideje elkészíteni első szerelékünket. Ehhez igyekszem hasznos tanácsokat adni, és felhívni a figyelmet néhány apró, de a helyes működés szempontjából fontos mozzanatra.

A matchbotos horgászat iskolája 7. rész: Csúszó úszós horgászat, felmerülő kérdések

Polyák Csaba 2007-02-02
A csúszó úszós technika nem bonyolult, mégis sokan, idegenkednek tőle. Lépésről lépésre megyünk végig azokon a kérdéseken, amelyekkel a leggyakrabban találkoztam a különböző fórumokon. Ebben a részben is ezek közül a kérdések közül szemezgettem, illetve sorra veszem a szükséges apróságokat, hogy a következő fejezetben már magával a szerelékek elkészítésével foglalkozhassunk.

A matchbotos horgászat iskolája 6. rész - Csúszó úszós wagglerezés, kezdjük az elején

Polyák Csaba 2007-01-12
A legutóbbi részben, a vízközti dévérezéssel ismerkedtünk meg. Ha a halakat sikerül felhozni abba a vízrétegbe, ahol már kényelmesen horgászhatunk fix szerelékkel, nyert ügyünk van. Mit tegyünk azonban akkor, ha egy közel 5 méter mély vízen kell kedvenceinket keresnünk, ráadásul a meder közelsége adta biztonságból nem akarnak kimozdulni, vagy csak egyszerűen ott táplálkoznak, és egy tapodtat, sem jönnek feljebb? Ekkor sem kell rögtön a fenekező botokhoz nyúlni, csupán a szerelékünket kell ehhez a körülményhez igazítani. Csúszó úszózni azonban nem csak mély vízen érdemes. A következő részekben igyekszem segíteni abban, hogy a csúszó úszós wagglerezést is bárki kipróbálhassa. Sokan tartanak tőle, mondván, elég „macerás” technika, de aki egyszer ráérez, az keresni fogja azokat a vizeket, ahol verhetetlennek bizonyul ez az elegáns módszer.

A matchbotozás iskolája 5.rész - Vízközti dévérezés

Polyák Csaba 2005-10-05
A matchbotos horgászat számomra legélvezetesebb műfajával, a vízközt történő dévérezéssel szeretnélek megismertetni benneteket. Az alapvető tudnivalókat a sorozat előző részei már tartalmazzák. Aki most kapcsolódik be, csak vissza kell olvasnia egy kicsit, ha a kezdetektől szeretne indulni. Aki már megszerette a matchezést, remélem, talál itt is hasznos ötleteket, és csak még jobban megerősödik benne az érzés: Matchezni jó!

A matchbotozás iskolája 4. rész - Az első dobások

Polyák Csaba 2004-07-30
Az előzőekben már sikerült képzeletben elköltenünk spórolt pénzünket, így a birtokunkban lévő felszerelést ideje bevetni. Ez a legizgalmasabb része a dolognak. A friss szerzeményekkel büszkén levonulunk a vízpartra, és kezdődhet a szerelés, keverés, etetés... Ha mindezt jól teszzük, még halat is foghatunk. Ebben próbálok meg segíteni néhány alapvető szerelési és technikai tanáccsal. Az alapokat elsajátítva a többi már csak idő, és gyakorlás kérdése.

A matchbotozás iskolája 3. rész - Az apróságok beszerzése

Polyák Csaba 2004-06-30
Az előző részben talán sikerült eldönteni, hogy elvárásainknak és pénztárcánknak melyik matchbot és orsó felel meg a legjobban. Most azokat a nélkülözhetetlen apróságokat mutatom be, amelyek szükségesek még a matchbotos technika eredményes gyakorlásához. Lássuk hát!

A matchbotozás iskolája 2. rész - A bot és orsó kiválasztása

Polyák Csaba 2004-06-29
Ebben a részben, a matchbotozáshoz szükséges eszközöket fogom bemutatni, néhány általam fontosnak tartott tulajdonság megemlítésével. A bemutató képek egy része saját, használatba fogott kedvenceimet mutatja, de sokuk a portál áruházából lett kikölcsönözve. A konkrét eszközök bemutatásában sokat segíthetnek a fórumozók, hisz sok jó dolgot vitatunk itt meg botokról, orsókról. Ha kérdés merül fel, a matchezők népes táborából biztos lesz, aki válaszol. Így lesz ez a cikk is mindannyiunké.

A matchbotozás iskolája 1. rész - Mire számíthattok

Polyák Csaba 2004-06-01
Ahogy olvasgatom a hozzászólásokat, kiderül, hogy egyre többen fordulnak az ugynevezett finomszerelékes módszer felé. A legtöbben a feederbotos technikát részesítik előnyben, hisz a hagyományos fenekező horgászattal ez van a legközelebbi rokonságban. Sokan vagyunk azonban, akik az úszós technikákat szeretik. Számomra nincs annál varázslatosabb érzés, mint amikor a víztükrön billegő apró kis pálca hirtelen eltűnik. Az úszós módszerek mára már igen specializálódtak. Egy-egy módszeren belül is tagolódásokat figyelhetünk meg. Aki most ismerkedik e módszerek valamelyikével, abban számos kérdés merül fel...
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.