Meccs a pontyokkal - 4:2

Meccs a pontyokkal - 4:2

Megrögzött pergető horgásznak tartom magam, de néha nem tudok ellenállni a kísértésnek és szívesen horgászom matchbottal is. Ráadásul igen eredményes horgászat volt kilátásban. A holtágon a szokásos őszi telepítés után összeállt a halcsapat, és a mélyebb részekre vonult a horgászok zaklatásai elől. Ellenük csak a célzott etetéssel és finom módszerrel való horgászat vezethetett eredményre. Mivel a cimborám Zsolt, már "kileste", hogy hol fogtak egyet-egyet, így nekünk csónakból könnyebb dolgunk volt, mint a partról messzire hajigáló sporttársaknak. Végül Csabival kiegészülve, hárman ültünk a csónakba, magunk mögött tudva már egy eredményes csukapergetést.

Hárman, kipróbált cimborák nyomtuk az ülésdeszkákat, miközben megérkeztünk az egyik legmélyebb szakaszra. Az előttünk lévő víz - szélárnyékos helyet választottunk - jó 5,5 méter mélynek bizonyult. Nem is horgásztunk messze, jó 15 méternyire a rögzített csónakból. Különös gondot fordítottam ez etetőanyagra: most nem volt szabad "hibáznom", tuti anyagot kellett kevernem. Ez állt egy zacsi csokis Vidrából, és egy zacsi, Békésszentandráson gyártott dévéres kajából. Ez utóbbi nagyon édes, és rengeteg kekszet tartalmaz, jó felhőképző és mégis rendkívül jó tapadó képességű. Gyakran használjuk keverve folyóvízen is. A lelke az anyagnak a 3 dl csonti, a másfél doboz csemegekukorica és a jó fél kilónyi főtt búza volt. És a titok: egy csipetnyi varázslat, kölcsönvéve Van den Eynde-től, a Big Fish aromapor személyében. A kész keverék illatos, mozgó, és szemessel dúsan megrakott volt - a pontyok kedvében akartunk járni.

Az illatos, pontyoknak szánt etetőanyag

Munkamegosztás folyt: én az anyagot kevertem, míg Zsolt és Csaba - állandó tettestársaim - a vízmélységet mérték, illetve szereltek. Mire odáig jutottam, hogy elővehessem a matchnyelet, már etetnem is kellett. Megvolt a távolság, illetve a vízmélység. Öt darab, erős kétkezes gombóccal nyitottam és úgy gondoltam - ezt a többiek rám bízták -, hogy halankét, rossz fogási eredmények esetén kapásonként csúzlizok az etetésre némi kajácskát. Beetetés után, végre nekiállhattam összeszerelni. A nagy vízmélység miatt, csak a csúszó wagglerrel szerelt szerelék jöhetett szóba, minimum 3-4-5 grammos zsinórólmozással. Bevethetem hát az egyszer már bizonyított, saját készítésű "öszvér-waggleremet" - gondoltam. Még csak ott tartottam, hogy az orsón cseréltem a dobot, a süllyedő zsinórral telicsévéltre, amikor Zsolt bevállalt egy olyan poént, hogy amíg én szerelek, addig ő fog egy pontyot. Avval nyugtáztam kijelentését, hogy úgy legyen!

Raknám össze a botot, egyedül Zsolt horgászott még ekkor, mert Csabi éppen az úszóját súlyozta, amikor barátom a szokásos "hohó"-jával adta tudtunkra, megakasztotta az első pontyot. Ejha! A 0,10-es előkén óvatosan fárasztotta a halat, mely a finom készségen kitartóan küzdött, ha nem is tette próbára azt.

Zsolt az első pontyot fárasztja

Kisebb kavarc csak akkor támadt a fárasztásnál, amikor Zsolt a közvetlenül csónak előtt köröző halat még nem tudta félvízre húzni, és a ponty határozottan elindult a csónakot rögzítő madzagok felé. Kissé erélyesebben megemelte, és innentől gyakorlatilag esélye sem volt a potykának.

Potyka a merítő előtt. Már nincs esélye

A méretes jószág, a maga jó 30 centijével megmeríttetett, majd a haltartó háló fogságába került. Ez biztató kezdés! Csabival csak néztünk, mint a moziban, majd őrült gyorsan kezdtünk összeszerelni. Nála direktbe kötve a horog a 0,15-ös zsinórra, míg nálam a 0,14-es előkén fityegett a 16-os Triana Takara kampó. /ez a kedvenc horogtípusom/. Az én cuccom volt a legnehezebb, a plusz ólom mennyiség jó 5 gramm. Így az én úszóm állt be a leghamarabb, és én tudtam a legmesszebbre dobni, ami kellett is, mert a szél néha csak-csak befújt az előttünk lévő vízbe. Nagy hassal, ugye lehetetlen eredményesen akasztani.

Végre én is horgásztam! Egy helyre dobáltunk, mindhárman, ami nem volt zökkenőmentes az időnként megerősödő szél miatt. Horgászatunkat a folyamatosság szóval jellemezhetném. Folyamatosan dobáltunk, morogtunk, lőttem az anyagot, és volt egy jó fél óra, amikor folyamatosan jöttek a küszök. A kis aljasok, a hosszú előkén elkapták a csonti-kukorica szendvicset. Rövidebbre vettem az előkémet, majd ismét csak Zsoltra kellett figyelnem, és persze Csabinak is, mert pontyot akasztott a cimbora! Ez a hal azonban gyengének találta a 0,10-es előkét, amit Zsolt egy 0,12-es, új előkével próbált meg orvosolni, némi morgolódás után. Pontyok - pecások 1:1. Mi Csabival nem nagyon remekeltünk: egy-egy keszegecske, néha egy küsz, ami nekünk jutott. Nem is volt olyan "hajde jó" kedvünk... De nem adtuk föl a dolgot, kitartóan horgásztunk tovább. A pecát olyan 2-2,5 órára terveztük, és lassan már a második órában jártunk, amikor Zsolt szokásos hangjelzése újabb potykát sejtetett. Óvatosan fárasztotta a halat, amely kissé szilajabbnak tűnt, mint az eddigiek. A merítés után fény derül arra, miért volt több kakaó ebben a pontyban: nem volt nagyobb az előzőnél, viszont nyurga! A haltartó háló fogságába került ez is.

Kézben a nyurgaponty

Folytattuk a pecát, de Csabival mi ketten szinte meggyőződés és hit nélkül. Beszórtam az összes anyagot és elhatároztuk, hogy fél órát maradunk még, ami addig jön, az jön, ami nem, az nem. Pár keszeggel vigasztalódunk ismét, amikor Zsolt újabb pontyot akasztott. Már-már rutinból fárasztott, nekem jutott a merítés. Nem tudom, hogy mi minek jöttünk?

Merítőben a harmadik - Zsoltnak összejött pontyból mára a kvóta

Leellenőriztem a szerelékemet, mert mindig olyankor akad meg a jobb hal, ha a cucc sérült... Sérülés a felszerelésemen nem volt, a maradék 10 percet nyugodtan pecázhattam tehát végig. Ellenben Csabi olyannyira megunta a dolgot, hogy szét is szerelte a cuccát. Ebben a pillanatban megszánt egy öngyilkos hal, és végre én is akasztottam valamit! Az én potykám - mert biztosra vettem, hogy az lesz - lassan és kitartóan húzott, és nem tudtam fölemelni a fenékről. Jó 3-4 perc alatt fáradt el annyira, hogy megmutassa magát.

Végre felbukkant a pontyom
Egy portré a pórul járt pikkelyesről

Fájdalomdíj számomra, hogy ez volt a nap legnagyobb pontya. A merítés sem sikerült elsőre, mert kétszer is visszatört. Harmadjára már a hálóban landolt, szájában a jól akadt horoggal. Na, csak megérte maradni még egy jó 10 percet! - mondtam, miközben Zsoltnak nyújtottam a halat, amit elrakott a szákba. Összekeverni biztos, hogy nem fogom az övéivel, mert az enyém bő másfeles, nagyobb, mint az ő "kis" kilósai. Nem vagyunk nagy keszegezők, békéshalazók, de ezért elégedettek voltunk a zsákmánnyal. Még öt percet adunk a halaknak, hátha... És ekkor jött egy kiemelős kapás az úszómon, a bevágást követően meg lomha, lassú húzás, ami a túloldal felé haladt, majd egy szörnyű megkönnyebbülés - kiegyenesedett a finom pálca, elment a hal. Horgomon egy pikkelyt hagyott csupán. Rosszul akadt, neki volt szerencséje. A meccs végeredménye tehát 4:2 a javunkra. Soha rosszabb napot!

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: