Bővült a CASIO horgászórák kínálata a Haldorádón

Bővült a CASIO horgászórák kínálata a Haldorádón

Lassan hat éve már, hogy felraktuk az első CASIO órákat a Haldorádó áruházába. A nagy érdeklődés miatt folyamatosan bővítettük kínálatunkat, azonban be kellett látnunk, hogy igény mutatkozik a még komolyabb tudású órákra is, melyek persze szintén segítségünkre lehetnek a horgászatban. Ezeknél az óráknál már alap funkció a légnyomás- vagy hőmérsékletmérés, de számtalan olyan funkciót is találunk bennük, melyek miatt érdemes közelebbről is szemügyre venni ezeket a típusokat.

Korszakunk nagy problémája az időhiány. Mindig csak a rohanás, és amikor végre kikapcsolódásra kerül a sor, nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy tétlenkedjünk. Az idő rohanását legkönnyebben egy karóra segítségével tudjuk realizálni, ez nem újdonság. Az azonban igen, hogy a Casio karórái abban is segítséget nyújtanak, hogy az idő hasznosan teljen. A horgászoknak tervezett Casio órák olyan funkciókkal rendelkeznek, amelyek horgászat vagy más outdoor tevékenység közben értékes adatokkal segíthetnek kihasználni a rendelkezésre álló időt, hiszen az idő a legnagyobb érték!

A horgászoknak szánt funkciók, mint a légnyomás pontos meghatározása vagy a vízhőfok mérése mellett a pontosság természetesen nem kerülhet háttérbe! Az alábbi cikkben megjelenő órák természetesen nem csak vízparton hordhatók, hiszen igazán impozáns kinézetük alkalmassá teszi őket hétköznapi viseletre is. A sportosabb fazontól egészen az elegáns típusig mindenféle rendelkezésre áll.

Casio WS-1200H-3AVEF Férfi karóra

A Casio WS-1200H-3AVEF egy horgászoknak (is) szánt karóra, mely sok horgász kedvence lehet

Holdfázis adatok
Tetszőlegesen megadott időpontra az óra kiszámolja a hold korát és grafikusan megjeleníti a holdfázist.

Horgász üzemmód
Az óra ajánlatot tesz az ideális horgász - "peca" időpontra, melyet a holdfázis és árapály adatokból számol ki, mivel a Hold állása befolyásolja az halak "étkezési szokásait". Az ideális időpont eljövetelekor a FISH felirat villog a kijelzőn.

1/100 stopper 1 részidővel
A mérési egység 1/100 másodperc, a maximális mérési idő 24 óra.

Visszaszámláló riasztás ismétléssel
Maximum 24 óra visszaszámlálandó időtartam. A nulla elérésekor az óra hanggal jelez. Automatikus ismétlés is bekapcsolható, ekkor az óra a nulla elérésekor automatikusan újra indítja a visszaszámlálást.

Zónaidő
Egy tetszőlegesen beállított időzóna ideje leolvasható az óráról.

3 egymástól független kombinált ébresztés
Az ébresztési időpont mellett a hónapot és a napot is megadhatja. Választhat havi, havonkénti vagy napi ébresztést esetleg dátum riasztást is. Az ébresztési időpont elérésekor az óra jelez.

Teljesen automatikus naptár
Az óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek sőt még a szökőéveknek is megfelelően lépteti.

Nap neve jelzése
A kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése.
MO-hétfő, TU-kedd, WE-szerda, TH-csütörtök, FR-péntek, SA-szombat, SU-vasárnap

10 év várható elemélettartam
A megbízható pontos quartz óraszerkezetet várhatóan tiz évig működteti a gombelem (CR2025).

LED-es világítás
Az óra szükség szerint gombnyomásra a kisméretű LED ( fénykibocsájtó dióda ) segítségével oldalról megvilágítja a kijelzőt.

Műanyag tokozás
Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül.

10 BAR nyomásig fokozottan vízálló
Az óra 10 BAR nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, de kemény vizisportokhoz ( jet-bike, jet-ski, vizisí ) nem ajánlott. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.

Műanyagszíj
Az óraszíj tartós, vízálló műanyagból készül.

Műanyagszíj szénszál ( CARBON FIBER ) erősítéssel
Az óraszíj tartós, vízálló műanyagból készül.

Pontosság
Az óra megengedett eltérése normál hőmérsékleten kevesebb mint +/- 30 másodperc havonta.

Méretek:
CASIO WS-1200H-3A - 46.6 x 48.6 x 13.5 mm (MxSZxV)

Súly:
CASIO WS-1200H-3A - 42 gramm

További információ a CASIO WS-1200H-3AVEF karóráról

Casio WSC-1250H-2AVEF férfi karóra

A Casio WSC-1250H-2AVEF kedvező árával hívja fel magára a figyelmet

Holdfázis adatok
Tetszőlegesen megadott időpontra az óra kiszámolja a hold korát és grafikusan megjeleníti a holdfázist.

Horgász üzemmód
Az óra ajánlatot tesz az ideális horgász - "peca" időpontra, melyet a holdfázis és árapály adatokból számol ki, mivel a Hold állása befolyásolja az halak "étkezési szokásait". Az ideális időpont eljövetelekor a FISH felirat villog a kijelzőn.

1/100 stopper 1 részidővel
A mérési egység 1/100 másodperc, a maximális mérési idő 24 óra.

Visszaszámláló riasztás ismétléssel
Maximum 24 óra visszaszámlálandó időtartam. A nulla elérésekor az óra hanggal jelez. Automatikus ismétlés is bekapcsolható, ekkor az óra a nulla elérésekor automatikusan újra indítja a visszaszámlálást.

Zónaidő
Egy tetszőlegesen beállított időzóna ideje leolvasható az óráról.

3 egymástól független kombinált ébresztés
Az ébresztési időpont mellett a hónapot és a napot is megadhatja. Választhat havi, havonkénti vagy napi ébresztést esetleg dátum riasztást is. Az ébresztési időpont elérésekor az óra jelez.

Teljesen automatikus naptár
Az óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek, sőt még a szökőéveknek is megfelelően lépteti.

Nap neve jelzése
A kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése.
MO-hétfő, TU-kedd, WE-szerda, TH-csütörtök, FR-péntek, SA-szombat, SU-vasárnap

3 év várható elemélettartam
A megbízható pontos quartz óraszerkezetet várhatóan három évig működteti a gombelem (CR1220).

LED-es világítás
Az óra gombnyomásra megvilágítja a kijelzőt.

Műanyag tokozás
Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül.

10 BAR nyomásig fokozottan vízálló
Az óra 10 BAR nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, de kemény vízisportokhoz (jet-bike, jet-ski, vizisí) nem ajánlott. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.

Műanyagszíj
Az óraszíj tartós, vízálló műanyagból készül.

Pontosság
Az óra megengedett eltérése normál hőmérsékleten kevesebb mint +/- 30 másodperc havonta.

Méretek:
CASIO WSC-1250H-2A - 47.9 x 48.6 x 14.0 mm (MxSZxV)

Súly:
CASIO WSC-1250H-2A - 42 gramm

További információ a CASIO WSC-1250H-2AVEF karóráról

Casio SGW-100-1VEF és SGW-100-2BER Férfi karóra

A Casio SGW-100-1VEF egy kiváló karóra, mely sok horgász kedvence lehet
A Casio SGW-100-2BER tudásában nem, csak dizájnban különbözik az SGW-100-1VEF modelltől

A Casio SGW-100-1VEF és Casio SGW-100-2BER Férfi karórák főbb technikai jellemzői:

Hidegtűrő konstrukció (-10 °C-ig): Az óra tervezésénél figyelembe vették, hogy az órát nagy hidegben is működtethesse.

Compass - digitális iránytű: Megjelenik egy szimulált iránytű, melyről leolvasható az északi irány valamint a további főégtájak. A kijelzőről leolvasható az irányzék, valamint az északi iránytól való eltérés fokokban kifejezve, az óra járásával megegyezően számolva.

Thermometer – hőmérő: Az órába szerelt hőérzékelő akár a levegő, akár a víz hőmérsékletének a meghatározására használható.

1/100 stopper 1 részidővel: A mérési egység 1/100 másodperc, a maximális mérési idő 24 óra.

Visszaszámláló riasztás ismétléssel: Maximum 24 óra visszaszámlálandó időtartam. A nulla elérésekor az óra hanggal jelez.

Világidő: Városkód alapján az óra automatikusan meghatározza az ottani zónaidőt.

5 egymástól független napi ébresztés: Az órán 5 egymástól független ébresztési időpontot állíthat be. Az ébresztési időpontok elérésekor az óra jelez.

Teljesen automatikus naptár: Az óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek, sőt még a szökőéveknek is megfelelően lépteti.

Nap neve jelzése: A kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése. MON-hétfő, TUE-kedd, WED-szerda, THU-csütörtök, FRI-péntek, SAT-szombat, SUN-vasárnap

3 év várható elemélettartam: A megbízható pontos quartz óraszerkezetet várhatóan három évig működteti a gombelem (CR2016).

ILLUMINATOR (Electro-Luminescent ) háttérvilágítás: Az óra gombnyomásra megvilágítja a számlapot. Az egész számlap megvilágosodik, így könnyen leolvasható akár korom sötétben is a pontos idő.

Edzett kristályüveg: A keményített, edzett kristályüveg kevésbé karcolódik.

Műanyag tokozás: Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül.

20 BAR nyomásig fokozottan vízálló: Az óra 20 BAR nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, sőt vízi sportokhoz is használható. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.

Műanyag szíj: Az óraszíj tartós, vízálló műanyagból készül.

Pontosság: Az óra megengedett eltérése normál hőmérsékleten kevesebb, mint +/- 20 másodperc havonta.

Súly: 55 gramm

Az óra két oldalán kaptak helyet a funkció gombok
Az óra szíján is látszik, hogy meddig vízálló
Fontos tulajdonságokról árulkodnak ezek a feliratok

További információ a CASIO SGW-100-1VEF karóráról

További információ a CASIO SGW-100-2BER karóráról

CASIO PRG-270-1ER férfi karóra

A sportos órák kedvelőinek szimpatikus választás lehet ez az óra

Compass - digitális iránytű: Megjelenik egy szimulált iránytű, melyről leolvasható az északi irány valamint a további főégtájak. A kijelzőről leolvasható az irányzék, valamint az északi iránytól való eltérés fokokban kifejezve, az óra járásával megegyezően számolva. Mérési tartomány: teljes kör, azaz 360 fok, mérési egység: 1 fok

Altimeter - magasságmérő: Az óra a légnyomás alapján próbálja meghatározni a tengerszint feletti magasságot. Az óra a betáplált ISA (International Standard Atmosphere) adatokat használja, de szükség szerint viszonyítási magasságot is beállíthat, a pontosabb mérés elérése érdekében. Mérési tartomány: 700-tól 10.000 m-ig, mérési egység: 5 méter

Barometer - légnyomásmérő: Az órába szerelt precíz nyomásérzékelő szenzor megméri a légnyomást. A kijelzőről leolvasható a mért légnyomás értéke, valamint a légnyomásváltozás grafikon. Ebből következtethet az időjárás változására. Mérési tartomány: 260 hPa-tól 1.100 hPa-ig. Mérési egység: 1 hPa

Thermometer - hőmérő: Az órába szerelt hőérzékelő akár a levegő, akár a víz hőmérsékletének a meghatározására használható. Mérési tartomány: -10-tól +60 Celsius fokig. Mérési egység: 0,1 Celsius fok

Fontos szerepet tölt be ez a szenzor
A szenzor által mért adatokat…
… a jobb oldali gombokkal lehet előhozni

1/10 stopper 1 részidővel: A mérési egység 1/10 másodperc, a maximális mérési idő 1000 óra.

Visszaszámláló riasztás: Maximum 24 óra visszaszámlálandó időtartam. A nulla elérésekor az óra hanggal jelez.

5 egymástól független napi ébresztés: Az órán 5 egymástól független ébresztési időpontot állíthat be. Az ébresztési időpontok elérésekor az óra jelez.

Teljesen automatikus naptár: Az óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek, sőt még a szökőéveknek is megfelelően lépteti.

Nap neve jelzése: A kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése. MO=hétfő, TU=kedd, WE=szerda, TH=csütörtök, FR=péntek, SA=szombat, SU=vasárnap

TOUGH SOLAR - a fényenergia működteti: Az óra fényenergiával működik, sohase kell benne elemet cserélni. Egy teljes feltöltéssel kb. 6 hónapig működik, akár korom sötétben is.

Töltöttségi szint megjelenítés: Az óra megjeleníti a működését biztosító akkumulátor töltöttségi szintjét.

Edzett kristályüveg: A keményített, edzett kristályüveg kevésbé karcolódik.

Műanyag tokozás: Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül.

10 bar nyomásig fokozottan vízálló: Az óra 10 bar nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, de kemény vízisportokhoz (jet-bike, jet-ski, vízisí) nem ajánlott. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.

Műanyag szíj: Az óraszíj tartós, vízálló műanyagból készül.

Pontosság: Az óra megengedett eltérése normál hőmérsékleten kevesebb, mint +/- 15 másodperc havonta.

Tömege:: 67 gramm

 

Ezzel a gombbal aktiválható…
… a háttérvilágítás
A szálcsiszolt hátlapot igényes gravírozás díszíti

További információ a CASIO PRG-270-1ER férfi karóráról

CASIO SGW-450H-2BER férfi karóra

Az SGW-450H-2BVER műanyag szíjjal készül

Hidegtűrő konstrukció (-10 °C-ig ): Az óra tervezésénél figyelembe vették, hogy az órát nagy hidegben is működtethesse.

Altimeter – magasságmérő: Az óra a légnyomás alapján próbálja meghatározni a tengerszint feletti magasságot. Az óra a betáplált ISA ( International Standard Atmosphere ) adatokat használja, de szükség szerint viszonyítási magasságot is beállíthat, a pontosabb mérés elérése érdekében. Mérési tartomány : -700 m-től 10.000 m-ig, Mérési egység : 5 méter

Barometer – légnyomásmérő: Az órába szerelt precíz nyomásérzékelő szenzor, megméri a légnyomást. A kijelzőről leolvasható a mért légnyomás értéke valamint a légnyomásváltozás grafikon. Ebből következtethet az időjárás változására. Mérési tartomány: 260 hPa-tól 1.100 hPa-ig, Mérési egység: 1 hPa

Thermometer – hőmérő: Az órába szerelt hőérzékelő akár a levegő, akár a víz hőmérsékletének a meghatározására használható. Mérési tartomány: -10 °C-tól 60 °C-ig, Mérési egység : 0.1 °C

1/100 stopper 1 részidővel: A mérési egység 1/100 másodperc, a maximális mérési idő 24 óra.

Visszaszámláló riasztás: Maximum 24 óra visszaszámlálandó időtartam. A nulla elérésekor az óra hanggal jelez.

Világidő: Városkód alapján az óra automatikusan meghatározza az ottani zónaidőt.

5 egymástól független napi ébresztés ismétléssel: Az órába 5 egymástól független ébresztési időpontot állíthat be. Az ébresztési időpont elérésekor az óra jelez.

Teljesen automatikus naptár: Az óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek sőt még a szökőéveknek is megfelelően lépteti.

Nap neve jelzése: A kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése. MO-hétfő, TU-kedd, WE-szerda, TH-csütörtök, FR-péntek, SA-szombat, SU-vasárnap

3 év várható elemélettartam: az órában olyan tartós elem van, melyre a gyártó 3 év élettartamot állapít meg. (CR2016)

ILLUMINATOR (Electro-Luminescent) háttérvilágítás: az óra gombnyomásra megvilágítja a számlapot. Az egész számlap megvilágosodik, így könnyen leolvasható akár korom sötétben is a pontos idő.

Domború csiszolás: az óra üvege domborított, így nagyobbnak látja a számlapot és a kijelzőt.

Műanyag tokozás: Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül.

10 bar nyomásig fokozottan vízálló: Az óra 10 bar nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, de kemény vízisportokhoz (jet-bike, jet-ski, vízisí) nem ajánlott. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.

Az óra 10 bar nyomásig ellenáll a víz nyomásának
Néhány tulajdonságot az óra szíjára is ráírtak...
...melynek szenzorai az óra jobb...
...illetve bal oldalán találhatók

További információ a CASIO SGW-450H-2BER férfi karóráról

Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.