Az én Carolinám

Balogh Róbert 2012-12-20
A feketesügér-horgászok nagyon gyakran alkalmazzák a Carolina-szereléket. Én mindig is nyitott voltam az újra, így átültettem az eredeti Carolina-szereléket a saját gyakorlatomba egy kis módosítással. A lényeges dolgokhoz természetesen nem nyúltam hozzá, így a szerelék továbbra is alkalmas maradt a víz alatti buja növényzet és kisebb tartások meghorgászására. Számomra is ez a tény volt a legfontosabb, amikor elkezdtem alkalmazni saját szerelékemet.

Úszós csukázó szerelék összeállítása

Haskó Tamás 2012-10-27
Kinézek az ablakon… a csepergős, szomorkás időjárás egyre inkább tudatosítja bennem, hogy sajnos vége a nyári hónapoknak, megállíthatatlanul közelít a rideg őszi idő, mely során sokan szögre akasztják horgászfelszereléseiket és inkább a nyári emlékeikkel vigasztalják magukat. Pedig most következik igazából egy szezon, mely során még sok szép élménnyel gazdagodhatunk! Ez nem más, mint az őszi csukázás: szinte vétek lenne nem vízparton tartózkodni ilyenkor, a természet színei szinte magával ragadnak, és ha még halfogás is párosul hozzá, az egyenesen csodálatos!

Szerelékek készítése 18. - Mormiskázó szerelékek

Balogh Róbert 2012-02-19
Nyakunkon a tél, ideje elővenni a téli készségeket, beleértve a mormiskázó felszerelést is. Hazánkban viszonylag kevesen hódolnak ennek a remek téli horgászmódszernek, éppen ezért, kedvcsinálónak néhány mormiskázó szereléket szeretnék bemutatni, amelyekkel hatékonyan tudunk horgászni a téli időszakban anélkül, hogy állandóan a jeget kellene szedegetni a damilról, illetve az úszó antennájáról.

Szerelékek készítése 17. - Csúszóra szerelt waggleres szerelék

Balogh Róbert 2011-11-08
A csúszó waggleres horgászat - vagy ahogyan az angolok nevezik és nálunk is ismert, a slider technika - az 1980-as években fejlődött igazi csodafegyverré. Ebben jelentős szerepe egy angol versenyhorgásznak, a néhai Billy Lane-nek. Ő alkalmazta először versenyeken a cérnaütközők közé zárt wagglert. Elsősorban a mély vizek horgászatához alkalmas a szerelési mód, amikor a bothossznyi vagy annál nagyobb ereszték állítása indokolt. Ehhez a technikához állítunk össze egy szereléket.

Szerelékek készítése 16. - Fix wagglerúszós szerelék

Balogh Róbert 2011-08-15
A matchbotot általában akkor vesszük kézbe, amikor spicc vagy rakós horgászbotunkkal nem tudjuk azt a kívánt távolságot meghorgászni, ahol a halak tartózkodnak, ugyanakkor nem akarunk lemondani az úszós horgászat nyújtotta lehetőségekről sem. A matchbotra most egy fix szereléket állítunk össze.

Szerelékek készítése 15. - Óriáshurkos univerzális fenekező szerelék

Balogh Róbert 2011-07-02
Manapság a feederbotok elterjedésével egyre többen térnek vissza a fenekező módszerhez. Fenekezve általában békéshalakra szoktunk horgászni, de - természetesen - ragadozó halakat is foghatunk ezzel a módszerrel. Egy nagyon egyszerűen összeállítható, talán „minimalista” szereléknek is nevezhetném az alábbi, univerzálisan használható készséget. Lehet szó pontyozásról, dévérezésről finom pickerrel, tavaszi lengőspiccezésről vagy téli menyhalazásról - ez a szerelék mindig jól jön!

Szerelékek készítése 14. - Csúszó fenekező/feeder szerelék

Balogh Róbert 2011-05-04
Ha a rakós vagy spiccbotunk hatósugarán kívül szeretnénk keresni a halakat, akkor az egyik legkézenfekvőbb módszer a fenekező horgászat. A fenekezés ma már kifinomultabb technikákkal is űzhető, mint hajdan, a „sárgavégű” botok idején. Ma már a gyakran hatékonyabb rezgőspicces (feeder- és picker-) botokhoz is nyúlhatunk. Mai cikkünkben egy csúszó szereléket állítunk össze, amely remélem, nagy segítség lesz a kezdő horgászok tavaszi próbálkozásai során.

Szerelékek készítése 13. - Tapogató, mártogató szerelék

Balogh Róbert 2010-10-20
Ősszel előtérbe kerülnek a ragadozó halak azok számára is, akik az év ezt megelőző időszakában inkább a finomszerelékes, békéshalas módszereket alkalmazták. A sorozat jelenlegi részében tapogatáshoz és mártogatáshoz egyaránt használható szerelékeket fogunk lépésről-lépésre elkészíteni.

Szerelékek készítése 12. - Drop shot szerelék

Balogh Róbert 2010-03-03
A drop shot szereléket a feketesügér horgászok találták ki és használják igen eredményesen az óceán túloldalán. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hazánkban nem alkalmazhatnánk olyan helyeken, ahol nem feketesügér a célhalunk. Ugyanolyan eredményesen alkalmazható más ragadozóhalak, mint például a sügér, süllő vertikális horgászatához is. Így érdemes kipróbálni ezt az - egyre divatosabb - szereléket a magyar horgászoknak is!

Szerelékek készítése 11. - Fixólmos fenekező szerelék

Balogh Róbert 2009-08-16
A fenekező szerelék (a kezdő horgászok számára is) az egyik legegyszerűbben, leggyorsabban összeállítható és kétségkívül eredményes készség. Horgászhatunk vele magas partról, ahol a rakós botot nem tudjuk használni, vagy erős szélben, amikor az úszós horgászat csak rendkívül korlátozott mértékben kivitelezhető. Ebben a cikkben egy gyorskapcsos fixólmos szereléket állítunk össze.

Szerelékek készítése 10. - Kenyérgyurmás szerelék

Balogh Róbert 2008-01-10
A kenyérgyurmás szerelék elsősorban nagyobb testű pontyok és kárászok kereső horgászatánál használható eredményesen, amikor a halak a vízoszlop teljes magasságában mozognak, illetve a felszín közelében tartózkodnak, és a vízfelszínre hullott táplálékból lakmároznak.

Szerelékek készítése 9. - Rövid spiccbotos küszöző szerelék

Balogh Róbert 2007-12-10
A küsz általában az a halfaj, amivel a kezdő spiccbotos horgász, ha nem is legelőször, de talán a leggyakrabban találkozik. A halfaj néhány példányának horogra kerítése nem tartozik a legnagyobb kihívások közé a hétköznapi horgász számára, de a horgászversenyeken három óra alatt produkált sok száz darabos küszfogás már jelentős felkészültségről és letisztult versenytechnikáról tesz tanúbizonyságot. Nézzük meg, hogyan állíthatjuk össze a küszöző felszerelésünket!

Szerelékek készítése 8. - Hurkos feeder szerelék

Balogh Róbert 2007-06-05
A többhurkos feeder/picker szereléket elsősorban a rendkívül egyszerű összeállítása és a minimális anyagszükséglete miatt szeretném bemutatni. Egyszerűsége mellett egy nagyon könnyen kezelhető, csúszóra szerelt, de könnyen fixre is változtatható és nem utolsósorban kevés gubancot okozó szerelék.

Szerelékek készítése 7. - Élettelen csalihalas pergető szerelék

Balogh Róbert 2007-05-16
Ebben a részben a hagyományos pergető szereléktől eltérő összeállítást fogunk elkészíteni. Most nem a villantó vagy wobbler, esetleg más műcsali képezi a szerelék dobótömegét, hanem a horgokra feltűzött élettelen csalihal. Ennél „élethűbb” pergető csalit nem is tudunk felkínálni.

Szerelékek készítése 6. - Oldalólmos picker szerelék

Balogh Róbert 2007-03-08
Az idei enyhe tél után reméljük hamarosan beköszönt az igazi tavaszi idő és elkezdenek a horgászvizek melegedni. Amíg nem kapnak túl vehemensen a halak, addig leheletfinom szerelékkel kell próbálkoznunk. Egy fenekező szereléket állítunk most össze, ami a parttól távolabb tartózkodó, finnyásan kapó halak kora tavaszi, valamint akadós terepen történő horgászatához ajánlott.

Szerelékek készítése 5. - Úszós lefenekezett csukázó szerelék

Balogh Róbert 2006-11-08
„Itt van az ősz, itt van újra,” - ahogyan a költő mondja, s ezzel együtt elérkezett - nekünk, horgászoknak - a rablóhalazás idénye is. Ennek kapcsán úszóval kombinált csukázó készséget állítunk össze.

Szerelékek készítése 4. - Bolognai botos szerelék

Balogh Róbert 2006-11-01
A bolognai módszerrel történő horgászat a hozzá használt botról kapta a nevét, azt hiszem, nem szorul magyarázatra, hogy Itáliából származik. A botok hossza általában 5 métertől indul, és 8-9 méterig terjed. Egy hétméteres univerzálisnak mondható. A rövidebb bolognaik elsősorban mélyebb állóvizek horgászatára alkalmasak. (Ott így nem kell hagyományos horgászbotunk vagy akár matchbotunk rövidsége miatt a készséget csúszó úszóval szerelni, mert a bolognai használatával kényelmesen eldobható az akár a 4-5 méteres ereszték is, és a fixen szerelt úszó sokkal kisebb lehet, ami érzékenyebb, mint a nagyobb csúszó.) Most egy klasszikus bolognai botos szereléket állítunk most össze.

Szerelékek készítése 3. - Spiccbotos keszegező szerelék

Balogh Róbert 2006-10-26
A spiccbotos keszegezés sokakat rabul ejt gyermekkorukban, mikor életük első pálcájával első halaikat fogják. Van olyan, aki sohasem akar ettől a percenkénti halfogási módszertől eltérni, és egész életében (jellemzően) spiccbotos horgász marad. Horogra keríthetünk bodorkákat, vörösszárnyút, kisdévért és egyéb apróságokat. Ehhez a módszerhez állítunk most össze egy rendkívül érzékeny szereléket.

Szerelékek készítése 2. - Rakós botos dévérező szerelék állóvízre

Balogh Róbert 2006-08-23
A finomszerelékes horgászok egyik célhala a dévérkeszeg. Nem véletlenül, hiszen az egyik legnagyobb számban, szinte minden állóvizünkben előforduló halfaj, amely előszeretettel kap a finom, rakós botos készségre. Egy ilyen készséget állítunk most össze.

Szerelékek készítése 1. - Eszközök, tanácsok

Balogh Róbert 2006-08-22
A megfelelő horgászeszközök helyes kiválasztása mellett a szerelék optimális összeállítása a legfontosabb teendőink egyike, amit meg kell tennünk a siker érdekében. Ehhez a nem is annyira könnyű munkához szeretnék egy kis segítséget nyújtani, különösen a kezdő horgászok számára.

Spiccbotos szerelékek összeállítása, tárolása

Balogh Róbert 2005-04-01
A békés halak horgászatának első számú „fegyvere” az úszós szerelék. A fenekezéssel ellentétben az úszózás sokkal szélesebb skálán variálható, segítségével a vízoszlop teljes magasságát meg lehet horgászni. Ha a küszök a felszínen szántanak, akkor egy fej felől csapott rövid ereszték a megfelelő, ha a fenékközeli dévérezés kecsegtet eredménnyel, akkor ennek megfelelően állítjuk be az eresztéket. Kezdő horgászok számára szeretnék néhány, a szerelék összeállításához és biztonságos tárolásához használható tippet adni.

Állóvízi keszegezés

Tóth Ferenc 2002-04-09
Az elmúlt alkalommal kaptunk az etetőanyagokról képet, a küszöző felszerelés után most elkészítünk így virtuálisan 1-2 keszegező szerelést spiccbotra. Ezek után már semmi nem tarthat vissza bennünket attól, hogy kedvenc vizünk keszegeit szákba tereljük. Hacsak...

Reszekessetek snecik!

Tóth Ferenc
Mindenki a nagy halak fogásáról álmodik, még akkor is, ha először van horgászbot a kezében. Pedig az út, ennél sokkal göröngyösebb. Lehet valakinek szerencséje és valóban összehozhatja a jó sorsa kapitális hallal már az első alkalommal, de nem ez a jellemző. Sokkal fontosabb egy tudatos felkészülés. Az út a nagy halak fogásához, az apró halak megismerésén keresztül vezet!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.