Rakós botok tesztje 2003. II. rész

Rakós botok tesztje 2003. II. rész

A próbahorgászat előtt (az elmúlt héten), az újabb problémát ismét az okozta, hogy hol találunk olyan jégmentes nyílt vízfelületet, ahol ilyenkor is lehet eredményesen horgászni. Sok választásunk nem maradt, és a maroknyi tesztcsapat, hasonlóan ez előző cikk elkészítésekor, ismét Rétimajorba tartott.

Az ARANYPONTY HORGÁSZCENTRUM melegvizes tavacskája megdobogtatta a szívünket, hiszen a legnagyobb hidegben sem fagyott be. Alig várta mindenki, hogy végre kézbe véve az új rakós botokat, kipróbálhassa mire is képesek. A TRIANA és MILO cég rakós botjai voltak soron. Négy teszthorgász alapos munkát végzett, amiről hamarosan meggyőződhetnek.

Imre Gábor tesztelte a Triana cég újdonságait

A Triana botokat, a Triana-Mosella csapat tagja Imre Gábor próbálta ki. Gábor az elmúlt szezonban, több mint 50 nagyhalas (pontyos) horgászversenyen vett részt, amelynek legalább a felét megnyerte, és nagyon ritkán maradt le a dobogóról! A versenyek jelentős részén rakós bottal kellett horgászni. Olyan rutinra és tapasztalatra tett szert, amellyel kevés ember büszkélkedhet.

A Milo rakós botokat, az alapos munka érdekében, három ismert versenyhorgász Danó Gábor, Horváth Gyula Gábor és Dávid Ferenc vette kezelésbe. Ők hárman, szintén ismert rakós botos nagyhal horgászok. Jó néhány mázsa kifogott hal és sok szép versenyeredmény írható a számlájukra. Sorsuk ettől az évtől összefonódik, hiszen egy csapatban horgásznak majd.

A MILO tesztcsapat bevetésre vár

,"s","80%","k"]TRIANA FINAL COMBAT X-TREME

Hossza:

13 m

Alap felszereltség:

rakós bot + műanyag szállítócső + botzsák

Tagok száma:

9

Növelhető az alap hossz?

nem

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

12,59 cm

Tagok illesztésének módja:

az első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

High Modulus Carbon

Súlya (mért!):

1.180 gr

Szállítási hossza:

164,5 cm

Legvastagabb átmérő:

47 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,8-2 mm

Maximális gumi vastagság:

2,4 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

69.900 Ft

topset (4 tagos - 5,2 m):

29.900 Ft

[-doboz]

,"s","80%","k"]TRIANA CARPZILLA EVO

Hossza:

12,5 m

Alap felszereltség:

rakós bot + műanyag szállítócső + botzsák

Tagok száma:

8

Növelhető az alap hossz?

Igen, maximum 14 m-ig

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

12,2 m

Tagok illesztésének módja:

az első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

High Modulus Carbon

Súlya (mért!):

990 gr

Szállítási hossza:

166 cm

Legvastagabb átmérő:

45 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,4-1,8 mm

Maximális gumi vastagság:

2,2 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

11 m - 93.500 Ft
12,5 m 113.500 Ft

topset (3 tagos - 4,6 m):

26.500 Ft

[-doboz]

,"s","80%","k"]TRIANA GANZA

Hossza:

13 m

Alap felszereltség:

rakós bot + műanyag szállítócső + botzsák

Tagok száma:

9

Növelhető az alap hossz?

Igen, maximum 14,5 m-ig

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

12,38 m

Tagok illesztésének módja:

az első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

High Modolus Carbon

Súlya (mért!):

1.030 gr

Szállítási hossza:

167,5 cm

Legvastagabb átmérő:

46 mm

Javasolt gumi vastagság:

1-1,6 mm

Maximális gumi vastagság:

2 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

125.000 Ft

topset (4 tagos - 5,3 m):

36.500 Ft

[-doboz]

Imre Gábor kedvence a Carpzilla Evo rakós bot lett, amely gyors és erős

Imre Gábor ajánlata:

A Triana gyár nagyon komoly kutató és fejlesztő bázist épített ki, amely mögött a saját botgyár áll. A mérnökökből és számtalan teszthorgászból álló csoport, ügyesen és gyorsan alkalmazkodik a piac igényeihez. Nem véletlen, hogy évközben is számtalan új bot és különleges kellék lát napvilágot. Ezek zöme "rövid életű", ugyanis csak egyetlen versenyre vagy különleges helyzetre használható. A sok érdekes, olykor speciális eszköz, azonban nem ritkán egy új fejlesztési irány elindítója lehet. A Triana új, 2003 évben kiadott botjairól azonnal megállapítható, hogy még erősebbek, kiegyensúlyozottabbak és megbízhatóbbak lettek. Nem csökkent viszont drasztikusan a súlyuk. Sőt, szinte változatlan maradt. Még a csúcsminőségű, legdrágább rakós botok (14,5 m hosszban) sem lépnek jelentősen az 1.000 g alá. Az egy kiló, a bűvös határ, ahol évek óta "toporog" a mezőny. Egy biztos a borgyártó cégek zöme belátta, nem minden áron a botok súlyának csökkentése az elsődleges cél. A fejlődés azonban nem áll meg! Tekintsük át részletesen is, a konkréten típusok tükrében.

Az átlagos méretű pontyok kifogása rutin feladatnak bizonyult

TRIANA FINAL COMBAT X-TREME

Talán a legerősebb és legkeményebb rakós bot, amely valaha is a kezembe került. Hihetetlen kemény, "törhetetlen" tagok jellemzik. Olyan robosztus és erőt sugárzó bot, amelynél nem kérdéses, hogy a legkeményebb körülmények között is megállja helyét. De nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezt a szilárdságot, csak megfelelő anyagvastagság mellett lehet garantálni! Csodák nincsenek. A bot spicce és minden egyéb kritikus pontja erősített. A spicc hosszú tagos (AB tippes), és a végén akkora lyuk tátong, mint egy kályhacső. Ebből 1 mm-t sem kellett levágni. 3,8 mm vastag külső teflont tudtam ráhúzni. Ez egyértelműen jelzi, hogy bírja a vastag gumit. A bot erejét extrém körülmények között lehet megtapasztalni. Nem jelenthet gondot a legnagyobb - akár kapitális - halakkal való küzdelem, álló vagy folyóvízen egyaránt!

TRIANA CARPZILLA EVO

A Triana cég hosszú idő óta egyik legsikeresebb modellje. Ez már a harmadik generációs Carpzilla. Elsőként, ami feltűnik az új rakóson, hogy nincs rajta a külső spirális karbonszál erősítés. Ettől azonban cseppet sem romlottak a bot paraméterei. Sőt! Elődei minden értékes és jó tulajdonságát megőrizte, de az új gyártástechnológiának köszönhetően, még jobb lett a bot súlyelosztása és gerincessége. Kecses, gyors és nagyon erős. Bár a benne rejlő erőtartalékokról csak egy termetesebb hal fárasztása során győződhetünk meg. A hosszú és erős (AB tippes) spiccből mindössze 5 cm-t kellett visszavágni, amelybe így már könnyedén befűzhető, akár 2 mm vastag gumi is.

TRIANA GANZA

Ez a rakós átmenetet képez az erős pontyos és finom keszeges botok között. Szép kivitel és kúposított tagok jellemzik. Kezdő, igényes horgászeszközöket kedvelők univerzális botja lehet. Megállja helyét a gyors keszeges versenyeken, de remekül bírja a megpróbáltatásokat, a nagyhalas pályákon is. A hagyományos rövid spiccet, - a belefűzendő gumi vastagságának megfelelően - 5-25 cm hosszan kell visszavágni. A teszt során használt 1,4 mm vastag gumihoz kb. 15 centit vágtam le belőle.

A teszthorgászok ma is eredményes munkát végeztek

,"s","80%","k"]MILO DYNAMITE CARP

Hossza:

11,5 m

Alap felszereltség:

rakós bot +botzsák

Tagok száma:

9

Növelhető az alap hossz?

Igen, maximum 13 m-ig

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

11,18 m

Tagok illesztésének módja:

az első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

Cross X-Wave Hi-Modulus Carbon

Súlya (mért!):

970 gr

Szállítási hossza:

177,5 cm

Legvastagabb átmérő:

45 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,6 mm

Maximális gumi vastagság:

2 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

42.900 Ft

topset (4 tagos):

13.600 Ft

[-doboz]

,"s","80%","k"]MILO SPIDER POLE

Hossza:

13 m

Alap felszereltség:

rakós bot + clean cap + botzsák

Tagok száma:

9

Növelhető az alap hossz?

Igen, maximum 14,5 m-ig

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

12,55 m

Tagok illesztésének módja:

az első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

High Modulus Carbon

Súlya (mért!):

980 gr

Szállítási hossza:

175,5 cm

Legvastagabb átmérő:

47 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,2-1,8 mm

Maximális gumi vastagság:

2,2 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

86.600 Ft

topset (4 tagos):

22.100 Ft

[-doboz]

,"s","80%","k"]MILO TOLEDO CARP 3001

Hossza:

13 m

Alap felszereltség:

rakós bot + mini toldó (100 cm) + műanyag szállítócső + clean cap + botzsák

Tagok száma:

8

Növelhető az alap hossz?

Igen, maximum 14,5 m-ig

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

12,10 m; mini toldóval 13 m

Tagok illesztésének módja:

minden tag rakós

Anyaga:

High Modulus Carbon

Súlya (mért!):

860 gr

Szállítási hossza:

175,5 cm

Legvastagabb átmérő:

47 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,4-1,8 mm

Maximális gumi vastagság:

2 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

130.400 Ft

topset (4 tagos):

24.500 Ft

[-doboz]

A MILO tesztcsapat ajánlata

A Milo botok ereje, abban a sokrétű szakmai háttérbázisban rejlik, amelyről talán méltánytalanul kevés szó esik. A TEAM MILO, a világ legnevesebb verseny- és teszthorgászaiból áll. A legmagasabb szintű gyártástechnológia alkalmazása mellett, addig próbálják és finomítják az új botokat, amíg azok tökéletesek nem lesznek. Nagyon sok elvárásnak kellett megfelelni a 2003-as év modelljeinek is a fejlesztés során, de a két legfontosabb szempont, a botok megbízhatóságának és kiegyensúlyozottságának (kezességének) növelése volt. Ez a munka olya jól sikerült, hogy több nemzetközi lap szigorú tesztjén, összesen 7 különböző díjat nyertek az új Milo rakós botok.

A négy teszthorgász 'munka' közben

Dávid Ferenc - MILO DYNAMITE CARP

A kezdő rakós botos horgászok figyelmébe ajánlom elsősorban. A vastag keresztszalagos erősítés, amely végigfut a bot testén, nem nehezíti el. Sőt, meglepően gerinces és kezes maradt, kellő erőtartalékot sejtetve. A külső felületét egy olyan speciális lakkal festették be, amelynek köszönhetően még nedves kézhez sem tapad. Betolás, kihúzás közben is úgy csúszik, mint a legdrágább botok. A jó súlyelosztásnak köszönhetően, a kezdő fiatal pontyhorgászok és hölgyek is hamar megbarátkoznak vele, ugyanis fél kézzel is könnyedén lehet tartanai. Így, akár egy teljes napot is végig lehet vele horgászni, a másnapi hátfájás nélkül. A kis átmérőnek köszönhetően, a karcsú bot nem fog nagy szelet, amely tovább könnyíti a vele való horgászatot.

Dávid Feri gyorsan megmutatta, mire képes a Dynamite Carp

Danó Gábor - MILO SPIDER POLE

Egy új fejlesztésű pontyos bot, amely végső tesztelésében, a francia Gérard Trinquer jelentős szerepet vállalt. A jelenleg érvényes, rakós bottal kifogott világrekordot, egy 19,6 kg nagyságú pontyot is ezzel a bottal sikerült szákba kényszeríteni. Úgy vélem, ez az adat mindent elárul a bot erejéről és keménységéről. Ez a rakós a "régi" Toledo Carptól két jelentős tulajdonságában tér el. Spicce normál, rövid tagos, míg az előde hosszú AB tippes. A másik eltérés külsőleg nem látható, hiszen ez a gyártástechnológiában mutatkozik. A "láthatatlan" különbség egy olyan hálószerű anyagban jelentkezik, amely a bot belsejében rejlik, védve azt nap károsító sugárzásától. A leheletfinom "pókháló", tovább növeli a bot gerincességét és annak rejtett erőtartalékát. Nagyhal horgászok ideális botja, nincs ellenfele!

Danó Gábor pontyot fáraszt

Horváth Gyula Gábor - MILO TOLEDO CARP 3001

A MILO botok egyik legmegbízhatóbb és folyamatosan fejlesztett darabja. A hosszú megnövelt tagosztás, a kemény és erős AB tip (hosszú spicc), a teflonos illesztési felületek, clean cap (kúpos szivacsdugók): alapfelszereltség ennél a botnál. Ezt a rakós botot nem csupán a nagyhal horgászok, hanem sok versenyhorgász is nap, mint nap eredményesen használja. Remek univerzális bot, amely bármilyen körülmények között megállja helyét. Jó, súlyelosztású, gyors erős. Aki egy olyan rakóst keres, amely mindenre jó, megtalálta!

Horváth Gyula Gábor kedvenc botjával, a Toledo Carp-al horgászott ezen a napon is, a pontyok legnagyobb bánatára
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.